A Régi magyar fajták 2026-os nagykóstolójának beszámolójával még adós vagyok, pedig már három hét telt el a rendezvény óta. A Régi Magyar Szőlőfajták Egyesületének borászai második alkalommal gyűltek össze, hogy bemutassák a közönségnek a filoxéravész után kipusztult, majd az elmúlt két évtizedben újra felfedezett fajtákból készült boraikat. 23 borász több mint százféle borát kóstolhatták a vendégek, egyre több feledésbe merült szőlőfajta bora jelent meg a standokon. Volt termelő, akár minivertikálissal készült, és akadnak fajták, amelyek borait már több borvidék és több évjárat tükrében össze lehet hasonlítani, ami hosszú távon a tapasztalatok összegyűjtése és cseréje szempontjából kulcsfontosságú lehet.

A Régi magyar fajták kóstolója előtt bő egy héttel Kézdy Dánielnél tartottunk egy privát kóstolót, aminek ugyan hivatalosan semmi köze a holnapi eseményhez, de félig-meddig mégis profilba vágott. A résztvevőknek ritka fajtákból készült borral kellett készülni a "mindenki hoz egy palack bort" jellegű eseményre, egyéb megkötés nélkül. A legtöbben két tétellel érkeztek, így szép terjedelmes és nagyon eklektikus sort kóstoltunk. Hazai borból is jutott a mezőnybe, Olaszországból, Spanyolországból, Franciaországból, Ausztriából, Svájcból és Albániából került ki a többi versenyző. Bemelegítésként nyitottunk egy Moscato d'Asti-t, és érdekességként egy félszáraz bolgár gránátalmaborral zártuk a sort.

A 2025 februárjában megalapított Régi Magyar Szőlőfajtákért Egyesületről és a címben szereplő fajták népszerűsítésére életre hívott kóstolóról tavaly májusban írtam. Az első rendezvény a vártnál is több érdeklődőt vonzott, nem marad el a folytatás. A szervezők idén is összetrombitálják a régi magyar fajtákkal foglalkozó borászokat, elmondásuk szerint nem is kell győzködni senkit. Alig egy hónap múlva, április 23-án ismét a Szent Angéla Gimnázium aulája ad otthont az eseménynek.
Ennek örömére a Kálvária Pincében Kézdy Dániel múlt szombaton két kóstolót is a régi magyar fajtáknak szentelt, este a nagyközönségnek, előtte délután egy szűkebb szakmai körnek. A délutáni összejövetelt Szentesi József is megtisztelte jelenlétével, az ő borai adták a kóstolósor gerincét, öt további termelő boraival kiegészülve. Az élményt a Magos Zoltán séf által készített tarja és "hamis sólet" tette teljessé.

A szokásos őszi boros portfólió bemutatók sorát a Drop Shop nyitotta, a jól bejáratott időpontban, szeptember első szerdáján. Utoljára 2019-ben jártam a Drop Shop portfólió kóstolóján, az utóbbi években mindig úgy jött ki a lépés, hogy küülönböző okok miatt ki kellett hagynom a rendezvényt. Idén nem követtem el ezt a hibát, még a kedvezményes elővásárlási körben bebiztosítottam a helyemet.
A hagyományokhoz híven több borászat is elküldte képviselőjét a rendezvényre - idén többek között a Lapostolle, a Produttori del Barbaresco, Vincent Girardin, a Weingut Alzinger, valamint egyedüli magyarként a Hegymente -, a sétálókóstoló mellett pedig mesterkurzusokat is szerveztek. Utóbbiakra idő hiányában nem neveztem be, de szerencsére néhány standnál le lehetett csapni a mesterkurzusokból megmaradt tételekre is. Ezek nélkül is bőven volt mit kóstolni, több száz borból lehetett válogatni. Sok ismerős arcot is felfedeztem a közönség sorai között, szerencsére nagy tömeg sem volt, minden adott volt a jó hangulathoz.

Az idei első borvidéki látogatásra indokolatlanul későn került sor, rövidre, de cserébe annál tartalmasabbra sikerült. 2017-ben jártam utoljára Gyöngyöspatán, a második Vulkanikus Borok Fesztiválján, legfőbb ideje volt már egy újabb látogatásnak. Az azóta eltelt 7 év nem múlt el nyomtalanul, időközben Gyöngyöspatán ugyanis párját ritkító borászközösség jött létre, akik Pata Bor-Pata Winemakers néven közös facebook-oldalt is működtetnek és a már hagyománnyá érett Vulkanikus Borok Fesztiválja mellett sok más eseménnyel is igyekeznek a Mátrai borvidékre csábítani a borkedvelőket. A kis klub gyakorlatilag kivétel nélkül első generációs borászokból áll, akik az ország más részéről, sőt akár külföldről érkeztek ide, hogy megalapítsák a saját kis borbirodalmukat. Találunk köztük borvidéki veteránt, borbloggert, korábbi hobbiborászt - sokukat még én is "előző életéből" ismerem. Vannak közöttük, akik elkötelezettek a lehető legnaturálisabb borkészítés mellett, mások ennél megengedőbbek, de mindegyikükben közös a borvidék és a természetközeli módszerek melletti elköteleződés.
További metszéspont, hogy a legtöbben dolgoznak kékfrankossal, amely remekül érzi magát a Mátrában, mondhatjuk, hogy ez Gyöngyöspata legfontosabb szőlőfajtája. Sokan kezdtek el régi magyar fajtákat is telepíteni, Szentesi József felbecsülhetetlen értékű munkáját folytatva. Az első ültetvények az utóbbi években fordultak termőre és bizony, az első szárnypróbálgatások visszaigazolták a kezdeti lelkesedést.
Mostanra összegyűlt annyi termelő és kész bor, hogy érdemes volt egy egész napos borfesztivált is a kékfrankosra és a régi magyar fajtákra építeni. A gyöngyöspatai borászok mellett vendég borászatok is színesítették a felhozatalt, valamint mesterkurzusok keretében is lehetett ismerkedni a borokkal és a borászokkal.

Nem teljesen szokatlan dolog, hogy egy borszakíró vagy blogger egyszer csak sokkal nagyobb fába vágja a fejszéjét és maga is elkezd bort készíteni, itthon is találunk rá példát bőven. Elég csak a korábbi évekből Alkonyi Lászlóra, Csite Norbertre vagy Losonci Bálintra gondolni, akik egykor a Borbarát szerkesztőségét alkották, vagy Németi Zoltánra, aki a Mátrában kezdett borászkodni és octopus művésznéven, illetve saját néven hosszú-hosszú évek óta ír borokról és a Művelt Alkoholista oszlopos tagja. A mai írás is egy hajdani borblogger kis birtokáról szól, a helyzet pikantériáját az adja, hogy a borász pár egyik fele nem más, mint Kovács András, alias akov, aki számtalan remek írással gyarapította a Borrajongót. Kovács András és párja, Tóth Kinga kis mátrai pincészete, a Hegymente Szőlőbirtok egy ideje már a bimbózó gyöngyöspatai borászközösséget erősíti, és nemrég a első boraik is kereskedelmi forgalomba kerültek. De kezdjük a sztorit az elején...
 

Itt az év utolsó magyar egyvelege, az ősszel és december elején kóstolt (és külön posztban nem szereplő) tételekkel. A szokásosnál kicsivel több a pezsgő és az édes bor, a fehérek és vörösek aránya - szokás szerint - előbbiek felé billen.