Ismét hoztam három bort három híres osztrák pincészettől, a szokásosnak mondható két fehér-egy vörös felállásban. Három nagyon különböző, de remek bor nyílt ki ehhez a poszthoz.

Wachau legnagyobb borászata, egy ruszti családi borműhely, és a Fertő-tó vidékének egyik legjelentősebb kékfrankos-termelője kerül ma porondra. Véletlen egybeesés, de a három főszereplőből kettőnél jártam már kóstolni személyesen is (1, 2).

Októberben írtunk a somlói Tornai Pincészet négy boráról, amelyek több magyar és nemzetközi borversenyről tértek haza szép eredményekkel. A másik nagy somlói pincéről, a Kreinbacher Birtokról a sajtóban többnyire a pezsgőik, és az azok által elért eredmények okán lehet olvasni, de idén 2017-es csendes boraikkal (Furmint Selection, illetve Hárslevelű Selection) is elhoztak két érmet a Decanter World Wine Awards-ról. Gondoltam, ez ideális apropó arra, hogy megbontsam a két érmes bort az otthoni készletből, kiegészítve az évjárat-azonos Öreg Tőkék Borával.

Ismét egy rendhagyó rész következik a sorozatban, amelynek keretében ezúttal Mallorca kerül a reflektorfénybe, azonban nem egy, hanem több pincészet borainak tükrében. A Baleár-szigetek - pontosabban a négy legnagyobb sziget, Mallorca, Menorca, Ibiza és Formentera - a legnépszerűbb európai turista célpontok közé számítanak a 20. század második fele óta. A szigetekre általában a napfény és a tenger, vagy esetleg az éjszakai élet vonzza leginkább a turistákat, de az utóbbi időkben a ritka szőlőfajták és borok iránt érdeklődök is megtalálhatják számításaikat.

A szeptember eleji badacsonyi hétvége egy kisebb kitérővel indult, mégpedig a Káli-medencébe, konkrétabban Köveskálra, a Pálffy Pince teraszára. Sajnos nagyon régen jártam a Káli-medencében, bár minden évben eszembe jut, hogy milyen jó lenne itt eltölteni néhány nyugodt napot. Talán majd jövőre... Egy káli hangulatból és borozásból szerencsére azért most is kijutott, még akkor is, ha csak röpke egy órát töltöttem a lemenő nap fényében fürdő borteraszon.

Az Egri Borműhelyt alapítói 2016-ban hozták létre azzal a céllal, hogy közösen gondolkodva és együttműködve érjenek el eredményeket a borvidék ismertségének növelésében, a borkínálat továbbfejlesztése, a meglévő márkák pontosítása, az egri bikavér megerősítése, az egri csillag piaci megszilárdítását, a Szépasszony-völgy újradefiniálását, az egységes Egri Borvidéki Palack bevezetése, valamint a fiatal fogyasztók elérése útján.
2018-ban a tagok egyesülették alakultak és elindították a szakmai kommunikációt. 2019-ben Eger város támogatásával létrehozták az Egri Borvidéki Palackot, egy régi - az 1930-as években már használt -, szinte elfeledett egri boros üveg alapján, a palackon az "Eger 1552" felirattal az egri vár ostromának is emléket állítva.
Az Egri Borműhely tagjai: Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Eszterházy Károly Egyetem, Gál Tibor Pincészet, Juhász Testvérek Pincészete, Kovács Nimród Winery, Ostoros Családi Pincészet, Petrény Winery, St. Andrea Szőlőbirtok, Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok, Tóth Ferenc Pincészet.

A közös munka azóta sem állt, így az Egri Borműhely tagjai augusztus végén Budapestre érkeztek, hogy a High Note SkyBar impozáns kilátást kínáló tetőteraszán mutassák be boraikat a nagyközönségnek. A hangsúly természetesen a bikavéreken és az egri csillagokon volt, de pezsgők és a fajtaborok is előfordultak a standokon.

Az idei portói kiruccanásról szóló első cikkben a pincelátogatásokról és az ott kóstolt portói borokról írtam, most rövidke vegyesfelvágott következik, a többi helyszínen összegyűlt jegyzetekből.

A 2019-ben alapított Villa Gyetvai új szereplő a Balatonfüred-Csopaki borvidéken, de az már most látszik, hogy a birtok mögött álló csapat és a tulajdonos nagy lelkesedéssel, komoly beruházással vágott bele mind a borászkodásba, mind egy helyi kulturális központ létrehozásába.
A tulajdonos, Gyetvai Zsolt Egerben született, Budapesten élt és dolgozott építészként, de mindig is vonzotta a Balaton, ezért húsz évvel ezelőtt szőlőterületet vett Paloznakon, valamint 2000-ben megvásárolta Balatonfüreden, az egykori Eszterházy birtokon álló villát. A villaépület helyreállítása 2005-re fejeződött be, és a felújítás során derült ki, hogy az épület alatt egykor borospince működött. Gyetvai Zsolt új szőlők telepítésébe és borászkodásba kezdett - maga is elvégzett egy borászati képzést -, de a bővüléssel járó feladatok ellátása több embert igényelt, így hivatalosan is megalakult a Villa Gyetvai Borbirtok és ma már egy kisebb csapat működteti a borpincét és a villában működő rendezvényteret.
A területek legnagyobb része - 5,5 ha - Paloznakon található, van még további 4 hektár Tihany mellett a Ráta dűlőben, valamint 2 hektár Aszófőn és 1 hektár Lovason. A fajtaválasztékot olaszrizling, rajnai rizling, sauvignon blanc, furmint, tramini, kékfankos, syrah alkotja, de tervben vannak további telepítések és egyes ültetvények újratelepítése is. A borok mellett borpárlat és törkölypálinka is készül a birtok égisze alatt. Két éve csatlakozott a csapathoz szőlész-borászként Demjén Gábor, aki korábban a Tokaji és a Balatonfüred-Csopaki borvidéken egyaránt szerzett már tapasztalatot ismert pincészeteknél. A borok stílusát a tulajdonos és a borász szoros együttműködésben, közösen alakítja ki, de jelenleg még sok a kísérletezés a pincében és a fajtákkal is.
A birtokközpontként működő füredi villa földszintje kulturális szalonként is működik, rendszeresen szerveznek időszaki kiállításokat, hétvégenként borkóstolókat, pincelátogatást. Az épületben megnyílt a vinotéka, valamint a Claro Borbár és Étterem, ahol az ételeket a birtok borai kísérik. A jövőbeli tervek között szerepel egy paloznaki feldolgozó felépítése is, de egyelőre a borok a villánál készülnek. A pincészet webshop-ján kívül Budapesten a Veritas-nál is elérhető a tételek nagy része.

Augusztus végi balatonfüredi látogatásom első állomásaként érkeztem a Villa Gyetvaihoz, hogy a helyszínen ismerkedjek meg a pincészettel és boraival. Nyolc bort kóstoltam meg az impozáns villaépület ebédlőjében, miközben a birtok eddigi történetét is megismertem.

Kevés boros rendezvény mondhatja el magáról, hogy már közel 90 éve megrendezésre kerül, a Balatonfüredi Borhetek azonban ilyen. Az északi part fővárosa 1932 óta ad otthont a Balatonfüredi Borheteknek, ahol a borvidék vezető pincészetei mutatják be boraikat. Amikor úgy jön ki a lépés, hogy éppen augusztusban járok Balatonfüreden, mindig igyekszem legalább egy gyors kört tenni itt én is, ahogy ez az utóbbi két évben is történt (2020, 2019). Idén nyáron ugyan a balatoni kirándulásaim legfőképpen a Badacsonyi borvidékre koncentrálódtak, de augusztus utolsó hetén egy napra elugrottam Balatonfüredre is egy kis nyárzáró borozásra.

Újra három hoztam három bort, három neves osztrák pincészet, három borvidék, három különböző borászat és borstílus.

A július végére betervezett Szent György-hegyi bortúra kiszemelt célpontja Török Csaba borászata, a 2HA volt, ahol szintén évekkel ezelőtt jártam utoljára. Csabát kitartóan üldöztem május vége óta, de a véletlen úgy hozta, hogy amikor Badacsony felé kirándultam, ő éppen mindig máshol járt, így kétszer is elkerültük egymást. A július végi találkozónak azonban semmi nem állhatta útját, úgyhogy kis csapatunk délután letelepedett a 2HA teraszán és a pazar kilátás mellett végigkóstoltuk a borokat, majd tettünk egy gyors kört a pincében is.

A Badacsonyi Nyár sorozat következő két részében a visszatérünk a Szent György-hegyre, ahol egy szigligeti nyaralás során két borászatnál sikerült vizitálni július végén. Eredetileg csak egy pincelátogatás volt betervezve, de úgy voltam vele, ha már Szent György-hegyi lúd, legyen kövér, így a társaság kisebb részével belezsúfoltunk a délutánba még egy gyors kóstolót a Nyári Pincénél is. Itt is nagyon rég jártam utoljára, és bár a borokkal szoktam hébe-hóba találkozni, jó volt végre egy átfogó képet kapni a szortimentről, még ha csak villámrandi szinten is.

A nyár közepe felé haladva úgy éreztem, ideje már végre idén is kilátogatni Etyekre, úgyhogy az egyik program- és hőségriadó-mentes szombaton fel is kerekedtem, hogy tegyek egy gyors kört az etyeki pincesorok valamelyikén. Szerencsére bőséges a választék, a legtöbb pince hétvégén állandó nyitvatartással várja az Etyekre kirándulókat, akár az Öreghegy, akár az újhegyi pincesor felé vesszük az irányt. Én ezúttal egy salamoni ítélettel megfeleztem a délutáni időkeretet. Az Újhegyen kezdtem a túrát, ahol a Rókusfalvy Birtok borait kóstoltam végig, majd átsétáltam az Öreghegyre, ahol az Etyeki Kúria teraszán a Kúria főborászának saját neve alatt futó borcsalád tagjaival ismerkedtem meg behatóan.

Az idei harmadik badacsonyi vizit második, egyben központi állomása a Villa Sandahl volt. A 2010-ben épült Sandahl Rezidencia messziről feltűnik a hegy lábánál sétálva, kis fekete szigetként a katonás rendben álló smaragdzöld szőlősorok között. Számtalanszor elhaladtam az épület előtt-alatt a Római úton, és bár régóta tervezem a rajnai rizling-specialista birtok meglátogatását, egésze idáig még nem jártam ott. A pincészet által szervezett tavalyi tanulmányi kiránduláson nem tudtam részt venni, végül most önálló szervezésben végre összejött a birtoklátogatás. Januárban már írtam két Sandahl-bor kapcsán a pincéről, de nem árt áttekinteni ismét a Villa Sandahl történetét és filozófiáját, hiszen érdekes színfoltot képez a badacsonyi borászatok között.

A "Badacsonyi nyár" sorozat következő két részében badacsonyörsi borászatok lesznek majd a fókuszban. Mindkét pincészet a 2010-es években tűnt fel a színtéren, azóta viszont mindkettő kedvelt célpont lett a badacsonyi panoráma és a badacsonyi borok kedvelői között. Mindkét pincészetnél 2017-ben jártam utoljára, akkor egy hétvége keretén belül. Most két külön kitérőt tettem Badacsonyörsre, ezek közül az első a Csendes Dűlő Szőlőbirtok borteraszára vezetett. A borterasz éppen 2017-ben nyílt meg, de én eddig még csak fotókon láttam, most ideje volt, hogy személyesen is meglátogassam.

A Kézdy Dániel nevéhez fűződő budakalászi Kálvária Pince a tavalyi Centurio kóstoló után idén júniusban is egy mátrai borászt látott vendégül: ezúttal Páger Mátyás és a Páger Pince borai voltak az est főszereplői. Idén februárban kóstoltam az akkor frissen megjelenés előtt álló 2019-es borokat (itt írtam róluk), akkor nagyon ígéretesnek tűnt a szortiment. Most néhány frissebb és korábbi évjáratú tétellel egyaránt kibővített sor alapján meggyőződhettem róla, hogy nem délibáb volt a februári pozitív benyomás, és a régebben kóstolt borok is minimum hozták az elvárt formájukat, vagy akár javultak is.

A Jandl Borászat nem tett szert akkora hírnévre, mint a Soproni Borvidék sok más pincészete, pedig többször bizonyították már, hogy érdemes rájuk odafigyelni. A Jandl Kálmán által alapított pince jelenlegi formájában 1988 óta működik, és azóta már a következő generáció vette át a családi pince irányítását Jandl Arnold személyében. A Jandl-família klasszikus fertőrákosi poncichter család, generációk óta szőlőtermesztéssel és borkészítéssel foglalkoznak, a családi bushenschank (borkimérés) mindig is fontos bevételi forrást biztosított. Jandl Kálmán dolgozott a Balfi Termelőszövetkezetnél, majd Provence-ban, Németországban és Burgenlandban is. Közben lassan fejlődött a családi pince is, amihez a rendszerváltás, majd az igényesebb fogyasztók megjelenése új lendületet adott. A kilenc és fél hektáros birtok Sopron és Fertőrákos határában rendelkezik területekkel, a pincében kékfrankos, syrah, merlot, cabernet franc és pinot blanc került a palackokba. A múlt héten a pince Missio névre keresztelt dűlős kékfrankosát kóstoltam, amelynek alapanyagát a fertőrákosi Újhegy-dűlő öreg tőkés ültetvénye adja.

Aki a közösségi médiában követi Balassa István posztjait, az már megszokhatta, hogy a mádi borász különféle találós - többnyire természetesen a borvidékkel vagy a borokkal kapcsolatos -  kérdésekkel szórakoztatja a közönséget, ezekhez olykor nyereményjáték és kapcsolódik. Még a tavalyi év során a Nyulászó dűlőhöz kapcsolódó feladvány helyes megfejtéséért három palack különböző évjáratú Nyulászó Furmint ütötte a markomat. A triót kiegészítettem a bor aktuális kiadásával, valamint egy édes szamorodnival, így állt össze az alábbi vertikális sor.

Hosszú kihagyás után az idei év első bortúrája a Badacsonyi borvidékre vezetett, ahol élményekben és borokban gazdag három napot töltöttem el. Május utolsó hete sok napsütéssel, az időnként megerősödő széltől eltekintve összességében ideális kirándulóidővel ajándékozott meg és mivel a túra ideje hétköznapokra esett, tömeggel sem kellett számolnom.

Az időmbe három birtoklátogatás, valamint két további pincénél tett villámlátogatás fért bele, ez utóbbiakat foglalnám össze a több részes beszámoló sorozat első felvonásában.

Pünkösd vasárnapján hosszú idő óta először ültünk össze újra barátilag-borblogilag rszabi és ungert társaságában, igyekeztünk ehhez méltó módon ütős sort összehozni a találkozóra. Azt találtuk ki, hogy a Heimann Családi Birtok három ikonikus vörösborát bontjuk ki a jeles alkalomból. Sokáig gondolkoztam, mi lenne a megfelelő felvezetés a három vörös nagyágyú előtt, a válasz közben az otthoni készletben lapult. Mi más is lehetne az ideális kezdés, mint a pince fehérborának aktuális évjárata?
Így a vasárnap esténk négy üveg Heimann-bor társaságában telt, lássuk, mit rejtettek a palackok.

Itt a Rejtőzködő borvidékek sorozat olasz helyi hősökről szóló második része (1. rész), olyan szőlőfajtákkal és eredetvédelmi körzetekkel, amelyek sorsa szorosan összefonódott.  A mai epizódban főleg dél-olasz régiókban kalandozunk, Szicília és Puglia egyaránt két-két borral képviselteti magát, de Észak-Olaszország két legfontosabb vörösbortermelő vidéke, Toszkána és Piemont sem marad ki.

A balatonfőkajári Feind Pincészetet leginkább a jó ár-érték arányú, stabil minőséget képviselő és széles körben elérhető borokkal szoktuk azonosítani. Fehérben évek óta megbízható választásnak bizonyulnak reduktív fajtaboraik, de most egy szúrópróba alkalmával kiderült, hogy akár az édesboros mezőnyben is lehet rájuk számítani, ha el akar szakadni az ember egy kicsit Tokajtól.

Szekszárd után Eger. A sorrend ugyan önkényes, de a borválasztással ezúttal keveset kockáztattam. Az alapoknál feljebb nem merészkedtem, de túl nagy kockázatot sem akartam vállalni, erre pedig kiváló választás Böjték bikavére, amely évről-évre bizonyítja még a reményvesztett közönségnek is, hogy lehet izgalmas, finom és szerethető bikavért készíteni az egri borvidéken is a tízeurós árlépőcső alatt. Az előzményekről is írtunk, nem is egyszer, hanem legalább kétszer.

Jó hír, hogy a történet folytatódik: a kettőezer-tizenhetes évjárat stabilan hozza azt a modern, szerethető karaktert, amely miatt ezt a bort gyakorlatilag minden évjáratban érdemes megkóstolni, aztán pedig lendületből meginni.