A Borrajongó

Portói kitekintés II. - Vegyesfelvágott

2021. szeptember 11. 06:00 - furmintfan

Az idei portói kiruccanásról szóló első cikkben a pincelátogatásokról és az ott kóstolt portói borokról írtam, most rövidke vegyesfelvágott következik, a többi helyszínen összegyűlt jegyzetekből.

porto2.jpg

A legtöbb Port-ház rendelkezik étteremmel vagy bárral is, így a pincetúrák után vagy helyett ezeken a helyeken is bőven lehet bort kóstolni. Tematikus borsorok is szerepelnek a legtöbb ilyen jellegű hely itallapján, de szimplán csak gyönyörködhetünk a folyópart látványában egy port-tonic-kal a kézben.
Kifejezetten borkóstolásra ajánlott hely a két bejárattal rendelkező és így közvetlenül a folyópartról is elérhető LaDo (Lagar D'ouro), ahol kisebb termelők tételeit tartják, a Douro-völgy borait és portóit egyaránt kóstolhatunk, akár előre összeállított borsorok formájában is. Sok étterem itallapján szerepelnek 0,375 l-es palackok is, ha sok lenne a normál palack.
Éttermek közül a folyópartról felvezető egyik kis sikátorban található Adega Sao Nicolau-t merem ajánlani, a borlap sem rossz, viszont érdemes asztalt foglalni, mert állandóan teltház van, üres asztalt csak véletlenül lehet találni. Vila Nova de Gaia-ban az előző cikkben is szereplő Ramos Pinto pincéjétől pár lépésre található a Mercado Beira Rio, egy kis gasztropiac, ahol több kis vendéglátó hely kínálatából választhatunk.
A most következő mini borválogatás több helyszínen kóstolt borokból áll - többnyire Douro-ból -, egy plusz portóival megfejelve, így összesen 10 bor szerepel a mini válogatásban.


Fehér
adegademoncaomoncaoemelgacodeuladeualvarinho2020.jpgAdega de Moncao Moncao e Melgaco Deu la Deu Alvarinho 2020 Vinho Verde
Friss, üde illattal fogad: zöldalma és fehér húsú gyümölcsök, citrusok és citromhéj. Karcsú testét lendületes, élénk, de csiszolt savak vezetik, az aránylag magas alkohol (13,5%) nem tűnik fel. A korty lédús, citrusok, zöldalma, fehér húsú gyümölcsök díszítik és frissítő fanyarság kíséri végig. 6p

symingtonaltanobranco.jpgSymington Family Estates Altano Branco 2019 Douro
Legfeljebb közepes intenzitású, de tiszta illatában fehér húsú gyümölcsök és citrusok uralkodnak. A közepesnél könnyedebb testet pont elegendő sav tartja, a korty arányos, enyhén tapadós. Zöldalma, őszibarack, citrusok adják az aromákat. 5p+

quintadafontenovachamadourobrancoreserva2017.jpgQuinta de Fonta Nova Chamadouro Branco Reserva 2017 Douro
Fejlett illat, érett gyümölcsökkel, pici édesfűszerrel és érintésnyi dióval. Kóstolva is érettebb-érleltebb arcot mutat, érett almával, birsalmával, enyhe fűszeres-diós aláfestéssel, a korty végén enyhe kesernyével. A közepes test arányos, kissé lágyabb savakra támaszkodik. 5p

quintadaslamelasbrancograndereserva2017.jpgQuinta das Lamelas Branco Grande Reserva 2017 Douro
Szép, vonzó illat, egy kész gyümölcssaláta, ananásszal, sárgadinnyével, körtével, mangóval,  pici fűszerrel, egzotikus felhangokkal. A korty jól kitöltött, gömbölyű, végtelenül selymes, finom tapintású, épp leheletnyi cserességgel, pont kellő mennyiségű savval. Ízvilágát is az illatban megismert gyümölcsösség uralja. 7p-

quintadoportalmurosdevinhabranco2020.jpgQuinta do Portal Douro Mouros de Vinho Branco 2020 Douro
Fiatalos, friss, zöldalmás, citrusos, enyhén virágos aromatika jellemzi, a korty végén finom fanyarsággal. A szerkezet egyszerű, de arányos, karcsú, nyurga testű, egyenes vonalvezetésű, könnyed bor. 5p-


Vörös
symingtonaltanotinto2018.jpgSymington Family Estates Altano Tinto 2018 Douro
Intenzív illatában érett - a túlérettség határán álló - piros és erdei gyümölcsök, szilva, fekete cseresznye, valamint gazdag fűszeresség, fahéj és vanília érezhető. A közepesnél könnyedebb test mellé élénk savak és arányos mennyiségű, bársonyos tannin járul. Ízben is visszatér a gazdag gyümölcsösség, fűszeresség, száraz lecsengéssel. 6p-

teoriatintoreserva2019.jpgTeoria Tinto Reserva 2019 Douro
Áradó buké, szinte primőrös gyümölcsök és sok édesfűszer: szilva, erdei gyümölcsök, fahéj, vanília, szegfűszeg. Legfeljebb közepes testű bor, jól iható, gördülékeny, jó savak, jó arányok jellemzik, a tannin nem túl sok, pici fogós. Íze is intenzív, hozza az illat gyümölcsös-fűszeres aromáit, a lecsengés kicsit rövidebb vártnál. 6p-

quintadosmattostintograndereserva2016.jpgQuinta dos Mattos Grande Reserva 2016 Douro
Érett és aszalt sötét bogyós gyümölcsök, vanília, fahéj, likőrös aromák, érintésnyi kenyérhéj jellemzi az illatot, a magas alkoholtól már-már portóis villanásai is vannak. Testes, vastag anyag, a sok érett tannin szinte rágható és picikét szárít, a széles savakat és a magas alkoholt (15,5%) elnyeli a bor, utóbbi csak melegít, de nem éget. Érett és aszalt fekete bogyósok, áfonya, szeder, fekete ribizli, szilva, étcsoki, édesfűszerek, pici likőrösség. 7p-

quintadafontenovatintograndereserva2011.jpgQuinta de Fonta Nova Grande Reserva 2011 Douro
Szépen érett, de távolról sem öregedő illatában érett és aszalt gyümölcsök elegyednek diszkrét fűszerességgel és kezdődő érési aromákkal. A szerkezet egységes, élmentes, minden részlet a helyén, minden szépen illeszkedik a bársonyos textúrával kényeztető bor szövetébe. Az érett és aszalt gyümölcsök, a fűszerek, a kezdődő érési jegyek szépen egybeolvadva töltik be a szájat. 7p


Port
rozeswhiteporto.jpgRozés White Porto
Édesre érett alma, ananász, kandírozott gyümölcsök határozzák meg az aromatikát. Összességében véve kicsit édesség-hangsúlyos a bor, viszonylag egyszerű, de kellemes történet. 5p

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr516674860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása