Az idei portói kiruccanásról szóló első cikkben a pincelátogatásokról és az ott kóstolt portói borokról írtam, most rövidke vegyesfelvágott következik, a többi helyszínen összegyűlt jegyzetekből.
Portói kitekintés I. - Cálem, Sandeman, Ramos Pinto, Duas Quintas
Évek óta készülök már arra, hogy Lisszabon után Porto-ba is elutazzak. Tavaly már a repülőjegyemet is jó előre megvásároltam, de ahogy sok más terv esetében is történt, a vírushelyzet keresztülhúzta számításaimat. Idén nyáron nem terveztem be előre semmilyen külföldi utat, mégis nagyobb sikerrel jártam, így augusztus közepén szűk 4 napot töltöttem Portugália második legnagyobb városában. Ennyi idő a város fő nevezetességeinek bejárására tökéletesen elég volt, hosszabb tartózkodás esetén beleférhetett volna egy hajókirándulás is a Douro-völgyében, de ez már egy esetleges következő alkalomra marad.
Porto városa és a Douro folyó túlsó partján vele szemben fekvő Vila Nova de Gaia természetesen elválaszthatatlanul összefonódik a portói borral, így a pincelátogatás és a borozás sem maradt el, ezeket az élményeket osztom meg két részletben.
(Porto folyópartja és az I. Lajos király híd)
Végre Portó
Lassan már úgy tűnt, az ókor óta szervezem ezt a Portói kóstolót, annyira nem akart összejönni. Keveseket érdekel ez itthon, a magyar nem iszik erősített bort (mit akarok én likőrökkel, mondják), aztán közben nyár lett, sok a szesz, meleg lesz (nem lett), mantráztuk. Már söndörödtek a falevelek, mire néhány kollégával végre körbeültük a Portóival megpakolt asztalt. A koncepcióról nem tudnék hosszú előadást tartani, fogtuk, ami a ház körül volt, illetve amit a borvidéken tett látogatásom során össze tudtam szedni. Nem kóstolunk minden áldott nap Portóit, szóval aránytévesztés lett volna valami specifikus témát szondázni.
Portói II.: Vizek és háborúk bora
Mielőtt technikailag nekifogunk a Portói világának, valahogy térben és időben helyezzük el ezeket a luzitán erősített borokat. Ha valaki arra számít, hogy a föníciaiaktól indulunk és az évezredes borkultúrákkal lekövezett úton az acéltartályokkal szikrázó jelenbe érkezünk, ki kell, hogy ábrándítsam. Előkerültek ugyan a római korba datálható szőlőmagok, de a késő középkort megelőző időszakban a Douro nemhogy borai, de más okán sem igen hallatott magáról. A rettentő nehezen megközelíthető, zord hegyek közé zárt sziklás táj a mezőgazdasági termelésre is aligha volt alkalmas. Ezért is érdekes, hogy a körülmények ellenére miképpen alakulhatott itt ki Európa egyik ünnepelt és rajongott borvidéke. Mint kemény kőbe zárt drágakő, a Douro egyszer csak felfedeztetik és elindul a felemelkedés? Szép történet volna. Az igazság azonban az, hogy nincs még bor a világon, amelynek kereskedelmét és fogyasztási kultúráját ennyire meghatározták volna Európa politikai eseményei. A 17-18. századforduló kesze-kusza viszonyai és a tengeri kereskedelem ellenőrzéséért folytatott háborúk mind-mind a Portói vitorlájába fogták a szelet.
Portó bemelegítés
Kissé elhallgattam az elmúlt időszakban. Viszont rendelkezem megdönthetetlen alibivel. A tavalyi nagy Ribera del Duero-sorozat után, idén májusban a borfolyó Douronak becézett „felére” látogattam el. Hogy miért pont ide, arra több okot is felhozhatnék, de – vízügyes érdeklődés hiányában – egyiknek sincs köze magához a Dourohoz. Ribera del Duero és Portó vidékét, igaz, egyetlen borfolyó köti össze, de kulturálisan mégis univerzum választja őket el. Kézenfekvő volna, ha a most induló sorozat a Portói erősített borok világába nyújtana betekintést. Ha részben így is lesz, a magas alkoholok sem téríthetnek el a Douro száraz vörösboraitól, amelyek évek óta izgalomban tartják a nemzetközi borvilágot. Mivel azonban Portó nélkül nincs Douro, Douro nélkül nincs Portó, kezdjük is mindjárt az előbbivel.
