A zöldveltelini, azaz grüner veltliner Ausztria egyik zászlóshajó szőlőfajtája, de a földrajzi közelség miatt természetesen nálunk is előfordul itt-ott. Leginkább a Balaton környéki borvidékek, Kunság, Sopron, Mátra, Etyek-Buda, Mór köthető valamennyire a fajtához, bár egyik esetében sem beszélhetünk kiemelt fajtáról. Nem is aratott a fajta olyan zajos sikert sem a fogyasztók, sem a szakbarbárok körében, mint a sógoroknál, feleslegesnek is tűnik az összevetés, de én azért néha "saját jogon" is megkóstolok néhány itthoni darabot, merthogy szeretem a fajtát. A múlt héten két balatoni veltelinit pakoltam egymás mellé, a balatonszőlősi testvérpár Béla és Banditól, valamint a Csobáncon dolgozó Villa Tolnay-tól.

Amikor a 2023-as Gizella Cuvée-t először megkóstoltam, bárgyú mosollyal az arcomon csak arra tudtam gondolni, hogy nagyon kevés hasonlóan finom bort ihattam életemben. Szilágyi László, a Gizella Pince borásza eddig is az éllovasok között volt a jól iható, elegáns és tartalmas tokaji borok megfogalmazásában. Ennek fontos letéteményese lett a szimplán Gizella névre keresztelt bor, amelynek 2019-ben jelent meg az első évjárata és most egy év kihagyás után itt a 2023-as. A cél kezdettől fogva egy üde savú, alacsony alkoholtartalmú, friss, gyümölcsös bor volt, ennek érdekében fontos lépések a hordó elhagyása, a sav- és a cukortartalom egyensúlyának megtalálása, a furmint fenolos érzetének kiküszöbölése, a két fő tokaji fajta előnyeinek egyesítése. A 2023-as évjárattal az eddig is remekül működő recept egy kicsit változott, sokkal nagyobb szerepet kapott a hárslevelű a házasításban, és ennek köszönhetően még szintet is lépett a bor.

Meghoztam az első külföldi egyveleget is az idei évből, sok osztrák fehérborral, spanyol, olasz és francia vörösekkel, valamint egy kis újvilági kiegészítéssel, fehér és vörös fronton egyaránt.

Az idei első magyar egyveleg igen terjedelmesre sikeredett. Az év első hónapjaiban elkopott a 2022-es magyar rosé-k nagy része, édes tétel viszont csak egy fogyott. A fehérborok a szokásosnál is nagyobb teret nyertek, többek között ebben az egyvelegben kapott helyet egy túl sokáig és nem éppen ideális körülmények között tárolt 2017-es Balassa száraz furmint sor, amelynek nem minden tagja viselte jól az évekig tartó hánykolódást. Barátokkal boroztunk egyet a MyWine Borbárban is, így az Artizan borkereskedés választékából is előfordul itt több tétel.

Tavaly eljátszottam már a Pannonhalmi Főapátság és a Veszprémi Érseki Pincészet borainak összehasonlításával és a két borászat közötti párhuzamok felfedésével, akkor sauvignon blanc-ok és rajnai rizlingek randevúztak egymással. A napokban ismét egymás mellett kóstoltam a két pince 1-1 rajnai rizlingjét, ezúttal a fehér portfólió tetejére szánt rajnai rizling válogatásokat, a Prior-t és az 1277 Rajnai Rizlinget, utóbbihoz a Veszprémi Érsekség mindszentkállai területeiről válogatták a szőlőt.

A magyar hiperek polcain a viszonylag olcsó és egyben jó ár-érték arányú hazai borok vadászata a legtöbb borkedvelő állandó "hobbija", bevallom, én is rendszeresen próbálkozom. A végeredmény általában ugyanaz, elég ritkán fordul elő, hogy visszatérek ugyanazért a tételért. Fehérek terén talán annyival jobb a találati arány, hogy konkrét csalódás ritkábban ér, legfeljebb nem lesz repeta, a vörösborok terén többször éreztem úgy, hogy egy pohár is untig elég. Most találtam végre egy kedvemre való magyar vöröset, amelyikért visszamennék, de túl későn teszteltem a palackot, a bor már kifutott. Remélem, hogy nem csak egyszeri csoda volt, és lesz még folytatás.