Az idei portói kiruccanásról szóló első cikkben a pincelátogatásokról és az ott kóstolt portói borokról írtam, most rövidke vegyesfelvágott következik, a többi helyszínen összegyűlt jegyzetekből.

Kissé elhallgattam az elmúlt időszakban. Viszont rendelkezem megdönthetetlen alibivel. A tavalyi nagy Ribera del Duero-sorozat után, idén májusban a borfolyó Douronak becézett „felére” látogattam el. Hogy miért pont ide, arra több okot is felhozhatnék, de – vízügyes érdeklődés hiányában – egyiknek sincs köze magához a Dourohoz. Ribera del Duero és Portó vidékét, igaz, egyetlen borfolyó köti össze, de kulturálisan mégis univerzum választja őket el. Kézenfekvő volna, ha a most induló sorozat a Portói erősített borok világába nyújtana betekintést. Ha részben így is lesz, a magas alkoholok sem téríthetnek el a Douro száraz vörösboraitól, amelyek évek óta izgalomban tartják a nemzetközi borvilágot. Mivel azonban Portó nélkül nincs Douro, Douro nélkül nincs Portó, kezdjük is mindjárt az előbbivel.