A Borrajongó

Egri borok a város felett - Az Egri Borműhely pincészeteinek kóstolója Budapesten

2021. szeptember 18. 06:00 - furmintfan

Az Egri Borműhelyt alapítói 2016-ban hozták létre azzal a céllal, hogy közösen gondolkodva és együttműködve érjenek el eredményeket a borvidék ismertségének növelésében, a borkínálat továbbfejlesztése, a meglévő márkák pontosítása, az egri bikavér megerősítése, az egri csillag piaci megszilárdítását, a Szépasszony-völgy újradefiniálását, az egységes Egri Borvidéki Palack bevezetése, valamint a fiatal fogyasztók elérése útján.
2018-ban a tagok egyesülették alakultak és elindították a szakmai kommunikációt. 2019-ben Eger város támogatásával létrehozták az Egri Borvidéki Palackot, egy régi - az 1930-as években már használt -, szinte elfeledett egri boros üveg alapján, a palackon az "Eger 1552" felirattal az egri vár ostromának is emléket állítva.
Az Egri Borműhely tagjai: Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Eszterházy Károly Egyetem, Gál Tibor Pincészet, Juhász Testvérek Pincészete, Kovács Nimród Winery, Ostoros Családi Pincészet, Petrény Winery, St. Andrea Szőlőbirtok, Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok, Tóth Ferenc Pincészet.

egribormuhely_highnoteskybar.jpg
A közös munka azóta sem állt, így az Egri Borműhely tagjai augusztus végén Budapestre érkeztek, hogy a High Note SkyBar impozáns kilátást kínáló tetőteraszán mutassák be boraikat a nagyközönségnek. A hangsúly természetesen a bikavéreken és az egri csillagokon volt, de pezsgők és a fajtaborok is előfordultak a standokon.

egribormuhely_bolyki.jpgBolyki Pincészet és Szőlőbirtok
Bolyki Könnyű Álmok Brut Nature
Hárslevelű pezsgő, amely kifejezetten fajtajelleges, így a neutrálisabb pezsgős aromákat váró fogyasztónak meghökkentő lehet. Szinte illatos, virágos, fehér és sárga gyümölcsös, hársmézes aromatika jellemzi. Lágy és könnyed, selymes tapintású, friss buborékokkal. Érdekes, egyedi színfolt, de megosztó lehet. 5p

Bolyki Egri Csillag 2020
Friss fehér húsú gyümölcsös, virágos, enyhén banános illata mellé ízben citrusok is csatlakoznak. Könnyű, laza, üde savú bor, jól csúszik. 5p-

Bolyki Egri Bikavér 2018
Érett piros gyümölcsök mellett pici édesfűszer és minimális fűszerpaprika érezhető. Közepes testű bor, kerek savval, picikét érdes és szárító tanninnal, gyümölcshangsúlyos ízvilággal. 6p-


egribormuhely_eszterhazykarolyegyetem.jpgEszterházy Károly Egyetem
Eszterházy Károly Egyetem Méthode Traditionnelle Brut Nature 2016
100% chardonnay. Neutrális aromatika, némi élesztős jelleggel, sárga almával, kezdődő érlelési jegyekkel. Arányos, apró, elég tartós buborékok, bársonyos tapintás, jó savak jellemzik. 5p+

Eszterházy Károly Egyetem Egri Csillag 2020
Illatos, édes fehér húsú gyümölcsös, szőlős, banános buké és ehhez igazodó ízvilág jellemzi. Könnyű, laza, egyszerű, de jól iható bor. 4p+

Eszterházy Károly Egyetem Egri Bikavér Reserve 2016
A piros gyümölcsök mellett édesfűszerek és fűszerpaprika is feltűnik illatában. Éppen közepes test, kecses sav és beépült tannin jellemzi a szerkezetet. A piros gyümölcsök mellett némi édesfűszer, zöldfűszer és enyhe zöldesség is megbújik a háttérben. 5p


egribormuhely_galtibor.jpgGál Tibor Pincészet
Gál Tibor Egri Csillag 2020
Friss, fehér és zöld gyümölcsök váltakoznak illatban, ízben inkább édes alma, körte, fehér húsú gyümölcsök és citrusok dominálnak. Üde, könnyű, kellően intenzív ízű, filigrán savakkal. 5p

Gál Tibor Egri Bikavér Superior 2018
Illatban érett piros gyümölcsöket és egy kevés fűszeert kínál, ízben meggy, erdei gyümölcsök és ismét fűszerek. Közepes testű, erőteljes, jó felépítésű bor, markáns tanninnal. 6p-

Gál Tibor Pajados Egri Bikavér 2017
Vad erdei gyümölcsök és egyedi fűszeresség jellemzi az izgalmas, szinte titokzatos illatot. Kóstolva elegáns, jó egyensúlyt mutat, a tannin határozott, de nem bántó, a savak is szépen dolgoznak. Ízben is visszatérnek a vad erdei gyümölcsök és a karakteres fűszeresség. 7p-

Gál Tibor Síkhegy Egri Bikavér 2016
Erdei gyümölcsök, fűszerek, pici fűszerpaprika érezhető illatában. Az előző bor után szélesebb, testesebb, kicsit markánsabb a tannin. Érett erdei gyümölcsök, kis édesfűszer színezi a jól kitöltött, bársonyos kortyot. 6p+


egribormuhely_juhasztestverek.jpgJuhász Testvérek Pincészete
Juhász Testvérek Eufória Extra Dry
Rajnai rizling és chardonnay házasítása. Vékony korty, pici buborékokkal, enyhe krémességgel. Populáris stílusú, meglehetősen édesnek hat, ízében alma, édes citrusok és fehér húsú gyümölcsök. 4p

Juhász Testvérek Egri Csillag 2020
Visszafogott illat, édes fehér húsú gyümölcsökkel és enyhe trópusi érintéssel. Vékony és laza, ízében friss fehér gyümölcsök, kis alma és banán. 4p+

Juhász Testvérek Egri Bikavér Premium Selection 2018
Illatban érett piros gyümölcsöket kínál, szájban kevésbé gyümölcsös, neutrálisabb. Karcsú teste a vártnál kevesebb gyümölcsöt és kissé kesernyés, húzós tannint kínál. 5p-


egribormuhely_kovacsnimrod.jpgKovács Nimród Winery
Kovács Nimród Battonage Chardonnay 2016
Érett fehér húsú gyümölcsök, finom fűszeresség, pici banán, nagyon enyhe vajasság érezhető illatban és ízben is, jó savakkal, szépen adagolt hordóval. Könnyedebb, kevésbé telt és krémes, mint a korábbi évjáratok, de ez nem áll rosszul neki. 6p

Kovács Nimród Soul Syrah 2017
Érett erdei gyümölcsök, málna, szeder, finom édesfűszerek színezik. Közepes testét bársonyos tapintású tannin, finom savak keretezik. Modern stílusú, profin elkészített bor, bár talán kevésbé fajtajelleges. 6p

Kovács Nimród Grand Bleu Nagy-Eged Egri Kékfrankos 2013
Érett-túlérett-lekváros erdei gyümölcsök, egy kevés konyakmeggy, likőrösség, gyógynövények, határozott hordó, enyhe édesség jellemzi az aromatikát. Vastag, telt anyag, ambiciózus bor, széles savval, nagy testtel, emelkedett alkohollal, extrakt édességgel. Mindene sok, nekem túl sok is. 6p+


egribormuhely_solteszostorosbor.jpgOstoros Családi Pincészet / Soltész Bor
Ostoros Rosé 2020
Szamócás, cseresznyés, édeskés aromatika, érezhető maradékcukorral (a bor félszáraz), élénk savval, amelynek élén a cukor tompít egy kicsit. 4p

Soltész Egri Kékfrankos Grand Superior Nagy-Eged 2018
Visszafogott, kissé túlérett piros gyümölcsök, enyhe földesség érkezik illatban. A korty széles, kissé lágy, enyhén cseres, kevés fajtajelleget és inkább túlérett gyümölcsöket kínál. 5p

Soltész Egri Bikavér Grand Superior Pajados 2017
Meggy, visszafogott piros gyümölcsök, zöldfűszerek, van benne némi kis zöldesség is. A test legfeljebb közepes, a korty picikét húzós és érdes. 5p

Soltész Egri Bikavér Grand Superior Pajados 2016
Hűvösebb karakterű, a piros gyümölcsök mellett itt is érezni zöldfűszereket. Közepesnél valamivel könnyedebb ez is, de simább, kiegyensúlyozottabb, jobban egyben van, mint a 2017-es kiadás. 5p+


egribormuhely_petreny.jpgPetrény Winery
Petrény Astra Egri Csillag Superior 2016
Érlelt és öregedő illat és íz, birssel, barnuló almával, selyemcukorral, kezdődő oxidáció jeleivel. A korty telt, a savak már legömbölyödtek, de picit cseres még most is, így van benne egy kis rusztikusság. 4p

Petrény Chardonnay Battonage 2016
Érett fehér és sárga húsú gyümölcsök, krémes-vajas jegyek, enyhe sósság érkezik illatban. Telt korty, krémes textúra, gömbölyded savak, érett gyümölcsök, pici vaj, a háttérben mogyoró és vanília. 6p-

Petrény Big Band Egri Bikavér 2015
Érett, előrehaladott illat és íz, földesség, kezdődő palackbuké, a háttérben érett-aszalt piros gyümölcsök, meggy, némi zöldfűszer. A test közepes, a korty rusztikus, kissé nyers tanninnal. 4p


egribormuhely_standrea.jpgSt. Andrea Szőlőbirtok
St. Andrea Boldogságos Egri Csillag Grand Superior 2020
Vonzó illat, őszibarackkal, körtével, egy kevés virággal és zöldfűszerrel. Elegáns, kerek, de jó savú, kecses tartású bor, leheletnyi tapadással. Csupa fehér húsú gyümölcs és édes citrus, diszkrét fűszerességgel. 6p+

St. Andrea Örökké Egri Csillag Grand Superior 2020
Gazdag gyümölcsösség fogad illatában, elsősorban körte formájában. Elegáns, karcsú, finom szövésű, leheletnyi cserességgel, remek, hosszan tartó savval. Édes citrusok, körte, őszibarack, kellemes fűszeresség. 7p-

St. Andrea Hangács Egri Bikavér Superior 2017
Mély piros bogyós gyümölcsös, keleti fűszeres, borsos illat. Sudár, jó felépítésű, rétegzett ízvilágú bor, markáns, de érett tanninnal, remek szerkezettel. Piros bogyós és erdei gyümölcsök, sokféle fűszer, leheletnyi sósság színezi. 7p

St. Andrea Merengő Egri Bikavér Superior 2017
Egyedi karakterű illat, virágokkal, vonzó fűszerességgel és érett erdei gyümölcsökkel. Nagyon elegáns, tökéletesen sima a tannin, selymes szövésű a korty, tele érett erdei és piros bogyós gyümölcsökkel, sokféle fűszerrel, pici borssal. 7p

egribormuhely_standreaagape2017.jpgSt. Andrea Agapé Nagy-Eged Egri Bikavér Grand Superior 2017
Meleg érzetet keltő, izgalmas illat és íz, szuperérett erdei gyümölcsökkel, szederrel, áfonyával, diszkrét mediterrán fűszeres, ánizsos, medvecukros aláfestéssel. Nagyon elegáns, selymes tapintású, telt, de nem nehézkes bor, ami a magas alkoholt is tökéletesen elnyeli. Nagyon szép bor. 7p+


egribormuhely_thummerer.jpgThummerer Pincészet és Szőlőbirtok
Thummerer Bokréta 2020
Hárslevelű és ottonel muskotály házasítása. Illatos, szőlős, körtés, zöldalmás zamatok jellemzik. Könnyű, laza, áradóan intenzív, enyhén fenolos. 4p+

Thummerer Rosé 2020
Visszafogott intenzitású, vékony, kicsit híg rosé, cseresznyés, szamócás díszítéssel. 4p

Thummerer Egri Bikavér Superior 2016
Érett gyümölcsök és meggy, a háttérben fűszerek és pici fűszerpaprika. Telt, komoly anyag, jó savval, kissé érdes tanninnal, enyhén melegítő alkohollal. 6p-


egribormuhely_tothferenc.jpgTóth Ferenc Pincészet
Tóth Ferenc Egri Csillag 2020
Illatos buké, szőlős, zöldalmás, citrusos aromatika, a háttérben enyhe "zöldesség". Vékony, könnyű, enyhén tapadós korty. 4p

Tóth Ferenc Egri Csillag Superior 2020
Friss palackozás, érezni is, hogy még kicsit kusza. Érett fehér húsú gyümölcsöket, főleg körtét, almát idéz, de még eléggé ül rajta a hordó és minimális technokol is felüti a fejét. A korty kerek, gömbölyded savakkal, pici cserességgel, érett fehér húsú gyümölccsel, némi fával a háttérben.4p+

Tóth Ferenc Várvédő Egri Bikavér Superior 2018
Érett piros gyümölcsök, főleg szamóca, kellemes fűszeresség adja az aromákat. Közepes testű, arányos, jól elkészített bor, éretlenségnek nincs nyoma, mindene a helyén. 6p


Az Egri Borműhely honlapja: egribormost.hu

A meghívást köszönöm a Wineglass Communication-nek és az Egri Borműhelynek!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr9916686154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása