A Cloudy Bay valószínűleg Új-Zéland leghíresebb borbirtoka, a Cloudy Bay Sauvignon Blanc pedig Új-Zéland és Marlborough borvidék leghíresebb bora (a sztoriról és az utóéletről hamarosan egy másik cikkben lesz szó). A szigetország mára világszerte ismertté vált borairól és a Cloudy Bay Sauvignon Blanc volt az új-zélandi borok úttörője a világhír felé. Az 1985-ös első évjárat óta a dizájn gyakorlatilag - apró igazításokat leszámítva - változatlan maradt, a ködből kiemelkedő hegycsúcsok képe összeforrt a márkával. A Cloudy Bay Sauvignon Blanc  aktuális, 2022-es évjáratával mutatkozott be a pincészete borainak új arculata, amely továbbviszi és egyben megújítja a közel negyven éves dizájn hagyományos elemeit. A hegycsúcsok immár a címke sziluettjében és a smaragdzöld palack dombornyomott mintáján is megjelennek, az üveg nyakán pedig az első évjáratnak is emléket állítanak. A csavarzár is megújult, a kupak tetejét ugyanúgy a névadó öbölben előforduló delfin alakja díszíti.

A külső tehát megújult, de tükröződik-e ugyanez a palack tartalmában is? Az utóbbi években - ahogy én látom - a sauvignon blanc óhazája és új otthonája kölcsönösen hatást gyakoroltak egymásra. Sok "kiwi" bornál igyekezten visszavenni a harsány zöldes vagy trópusi jegyekből, picikét lejjebb tekerni az intenzitás potméterét, legalábbis az "arcba mászó" tartományból és valamivel diszkrétebb aromákkal és finomabb savakkal operáló példányok kerültek ki az utóbbi évjáratokból. Természetesen ez távolról sem igaz minden új-zélandi borra és még azok sem tagadhatják le eredetüket. Ezzel együtt a franciák (és mások) közül sokan merítettek az új-zélandi receptből, és a korábbiaknál "újvilágiasabb", ha úgy tetszik, populárisabb tételekkel rukkoltak elő. A fenti példa szerintem a Cloudy Bay esetében is megáll, kíváncsi voltam, hogy a 2022-es tétel folytatja-e a megkezdett utat?

Nyári szünet ide vagy oda, végül mégis sikerült összehozni július közepére egy FineWines kóstolót az új Uvas Felices boros projekt tételeinek főszereplésével. A portfólió elég széles, így több részletben kerülnek majd bemutatásra a borok, most a hőséghez igazodva a cava-k, a fehér és rosé borok kerültek sorra a Béterv Lakásétteremben tartott első fordulón.

Tizenhat bort kóstoltunk összesen, többnyire szépen, egyenletesen haladtunk a friss, könnyű tételektől a komolyabb borok és pezsgők felé, szép íve volt a az estének. A sort két cava nyitotta, ezután a fehérborok következtek. A szőlőfajták szempontjából az első főszereplő a macabeo, majd a xarel-lo, albarino és a verdejo voltak. Átkötésként érkezett érkezett egy rosé cava, majd két különböző stílusban elkészített bor képviselte a rosé-frontot, végül két különleges, érlelt cava-val zártuk a kóstolót.

Ha nyár, akkor sauvignon blanc, így a borpár(baj) sorozat nyári különkiadásában sauvignon blanc duók következnek. Magyar és külföldi párosokat válogattam össze termőhely és/vagy stílus szerint összepárosítva, áprilistól júliusig 9x2 bor gyűlt össze végül, hazai pályáról többnyire a 2022-es, külföldről nagyrészt a 2021-es évjáratból.

(A fenti fotót innen kölcsönöztem.)

Badacsonyban több új borászat bukkant fel az utóbbi években, az idei Badacsony New York-ban alkalmából néhányukkal megismerkedtem. Az Illés Bor (nem azonos az Edvi Illés Borászattal) szintén egy új név számomr és mint kiderült, valóban nem túl régen fogtak bele a borászkodásba. Az Illés család már több, mint tíz éve készít bort saját fogyasztásra és a barátoknak a badacsonytördemici kékfrankos ültetvényükről. 2020-ban négy hektár területet vásároltak és Káptalantóti mellett megkezdték a családi borászat felépítését, majd tovább bővítették a birtokot. Ökológiai termesztés előtérbe helyezésével és a badacsonyi tradicionális borkészítés módszereit kombinálva dolgoznak.

Két olaszrizlinget kóstoltam a borászattól - Nádasi Andrásnak köszönet a lehetőségért -, egy 2021-es és egy 2022-es tételt, amelyek nagyon különböző stílusban készültek.

Görögországot a nyugati kultúra és a demokrácia bölcsőjeként szokás emlegetni, és a görögöknek a Földközi-tengeri borkultúra alakulásában is fontos szerepe volt. A több évezredre visszatekintő szőlőművelési múlt ellenére a görög borok alig ismertek az ország határain kívül. A borok többnyire az országhatáron belül fogynak el, és minőségi borok aránya a helyi fogyasztásra szánt asztali és tájborokéhoz képest még mindig elenyésző. Görögországban a helyi klimatikus adottságok sokáig meghatározták a borkészítést és a borstílust, de a modern technológia és a nemzetközi fajták megjelenésével mindez megváltozott. Az uniós csatlakozás óta sok fejlesztés történt a szektorban, miközben a helyi, hagyományos szőlőfajtákat is sikerült megőrizni, amelyből nagyjából 200-at tartanak nyilván, bár tényleges jelentőséggel ezekből csak kevés bír.
Eddigi boros pályafutásom alatt nem sok görög borral volt dolgom, júniusban egy rövid nyaralás alkalmával sikerült ezt a számot gyarapítani.

(A fotót innen vettem kölcsön.)

Mikor mutatja egy bor a legszebb formáját, mikor érdemes felbontani féltve őrzött palackjainkat? Örök dilemma ez a fogyasztók részéről. A borászok oldalán hasonlóan fontos kérdés, hogy mikor érdemes egy adott tételt forgalomba hozni, ha az hosszabban érlelhető. Borászoktól és borszakértőktől gyakorta elhangzik, hogy túl fiatalon isszuk meg a borokat. Itt most persze nem azokra a könnyed ivóborokra kell gondolni, amik tényleg kipukkadnak 1-2 év alatt, hanem a komoly tételekre, amelyeknek valóban van egy értelmezhető fejlődési görbéjük.
Bizonyos borászatok megengedhetik maguknak, hogy a pénzügyi és kereskedelmi kényszer ellenére visszatartsák boraikat, a kis családi borászatok számára ez azonban sokszor nagy dilemma. Berecz Stéphanie a lehetőségekhez mérten igyekszik kivárni a borok piacra dobásaival, különösen a dűlőszelektált tételek esetében. A 2020-as Váti sincs forgalomban egyelőre, pár hónapot még biztosan a pincében tölt. Egy palack erejéig betekintést kaptam, hol tart most ennek a tételnek a fejlődése, és bár 2020 valószínűleg senkinek nem lesz a kedvenc évjárata Tokajban - sokan nem is készítettek dűlős tételt - , ez a bor megérdemli majd a figyelmet.

Az Uvas Felices projektet és a borokat bemutató sorozat harmadik része egyetlen borról szól, egy verdejo-ról, amely "El Perro Verde", azaz A Zöld Kutya néven fut (a spanyol nyelvben ritkaságokra, furcsaságokra használják ezt a kifejezést, pl. mint magyarban a "ritka, mint a fehér holló"). Az Uvas Felices honlapját böngészve gyorsan feltűnik, hogy a projekt keretében két verdejo is készül Rueda-ban, történetesen mindkettő Ángel Lorenzo Cachazo pincéjében. Ennek persze csak akkor van igazán létjogosultsága, ha a két bor árban és/vagy stílusban más vonalat képvisel, furdalta is az oldalamat a kíváncsiság, hogy milyen lehet a két verdejo egymás mellett.
Amikor a múlt héten megörökített sorhoz válogattam a borokat, megfordult a fejemben, hogy mindkettőt a kosárba pakoljam, de a szélesebb borvidéki merítés érdekében végül a Fenomenal-t választottam, az El Perro Verde helyett pedig egy kasztíliai bor mellett döntöttem.Utólag azonban Tar Feri megajándékozott egy palackkal az El Perro Verde-ből, így ha nem is egymás mellett, de végül mindkét verdejo-t alkalmam nyílt több napon át kóstolgatni. (Azóta lement a FineWines spanyol szortimentet bemutató kóstolósorozat első etapja is, ahol ismét találkoztam mindkét borral.)
Rögtön kiderült, hogy a két tétel valóban más stílust képvisel (egyébként az El Perro Verde valamivel drágább). A borok adatlapja szerint a szőlő ugyanazokról az ültetvényekről származik, lényegében a technológia is megegyezik. A Fenomenal viszont 15%-ban viura-t (macabeo-t) is tartalmaz, így jó eséllyel ez indokolhatja leginkább a két bor közötti különbségeket. Míg a Fenomenal egy populárisabbra hangolt, trópusi gyümölcsös, buja bor, az El Perro Verde egy feszes, hűvösebb tónusú, de hasonlóan intenzív tétel. Sauvignon blanc-rajongóknak mindkettő ajánlott.

A Ca'Nestruc egy régi katalán családi birtok, amely mai formájában 1999 óta létezik, az első írásos dokumentációja, mint "Estruchék háza" (Casa de los Estruch) azonban még 1574-re datálódik. Az Estruch családnév utolsó viselője, Francisco Martí Estruch a jelenlegi tulajdonos, Francisco Martí Vadia nagyapja volt. Francisco Martí és édesapja, Andrés az 1980-as években kezdték el a pincészet modernizálását, az ültetvények átalakítását, majd a Ca N'Estruc lett az 1999-ben létrehozott Catalunya DO elsőként bejegyzett pincészete.
A birtokközpont Montserrat mellett helyezkedik el, az 2012-től ökológikus, 2019-től biodinamikus módszerekkel művelt ültetvények körülveszik a chateau-szerű főépületet és a feldolgozót. 22 hektáron termesztenek szőlőt, agyagos-meszes és kavicsos talajon, emellett további 20 hektárról vásárolnak termést. Xarel-lo, macabeo, chardonnay, garnatxa blanca, moscatell, syrah, garnatxa negra (garnacha tinta), carinyena, tannat and petit verdot terem a birtokon.
A szortiment három szintből áll: a Ca N'Estruc belépő tételekből, illetve a magasabbra pozicionált Idoia és L'Equilibrista borokből. A különálló BI borcsalád Francisco lányának, Annának a nevéhez fűződik, ezek a tételek a lehető legtermészetesebb módon, kén hozzáadása nélkül készülnek. A Ca N'Estruc vonal tagjai tartályban erjednek és érlelődnek, az Idoia és a L'Equilibrista borok már hordós érlelést is kapnak, némelyik hordóban is erjed.

Francisco Martí Estruch egyúttal az Uves Felices egyik alapítója, így a Ca N'Estruc is a folyamatosan bővülő spanyol borbirodalom része. A finewines.hu spanyol expanziójáról a múlt héten írtam egy vegyes válogatás alkalmával, ennek folytatásaként most a Ca N'Estruc három belépő borát kóstoltam meg.

Ha úgy történik a generációváltás egy családi borászatban, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, akkor adott a birtok, ahol a név és a borászkodás hagyománya a szülőkről a gyermekekre száll át és optimális esetben ez így megy évtizedeken, évszázadokon keresztül. A Bukolyi családban ennél  sokkal kanyargósabb úton valósult meg a generációváltás, ha egyáltalán lehet annak nevezni. Bukolyi László nevét a Gróf Buttler Borászat kapcsán ismerhette meg a közönség, legendás borok születtek ekkor az egri Nagy-Egedről és más dűlőkről. Idővel a család és a Gróf Buttler útjai szétváltak, ezután a Bukolyi borok Bukolyi Családi Birtok név alatt jelentek meg, immár Marcell szakmai irányításával, Bukolyi László ekkor gyakorlatilag visszavonult. Az újabb csavar a történetben a Bukolyi Marcell Wine Farm megszületése, ez Marcell és felesége, Lilla családi birtoka a Nagy-Eged hegy lábánál. Ma már ők öregbítik a Bukolyi család hírnevét, az apai örökséghez méltó módon és egyben attól függetlenül.

A Mentha fantázianevű boruk egy érdekes-fajta összetételű syrah-pinot noir házasítás és mint a kóstolás során kiderült, nagyon találó lett a névválasztás.

Valószínűleg nincs még egy termőhely, amelynek a neve és sorsa annyira összefonódott volna a Gizella Pincével, mint a Szil-völgy. Szilágyi László fedezte fel újra ezt a dűlőt, hosszú évek heroikus küzdelmével, rengeteg munka árán megtisztitotta és felújította a teraszokat és nevet szerzett a rég elfeledett termőhelynek. A Gizella Pince először - 2009-ből - egy furmintot, 2011-ből és 2012-ből furmintot és hárslevelűt is palackozott a tarcali dűlőről, majd a 2013-as évtől Szilágyi László egy furmint-hárslevelű cuvée-ben találta meg a terroir kifejezésének legideálisabb formáját. A 2018-tól (a borvidéken kifejezetten nehéz évjáratként elkönyvelt 2014 is kimaradt) azonban valahogy mindig úgy alakult, hogy a Szil-völgy termése a birtokbort erősítette, önálló bor nem jelent meg innen. Hosszú évek várakozása után 2022-ből ismét végre készült egy cuvée a Szil-völgyből, és bár a magas minőség megmaradt, de ez a bor más, mint az elődei.

A dűlőpáros sorozat ma egy dupla résszel, ha úgy tetszik, wachau-i különkiadással folytatódik, a borvidék két kiváló pincészetének boraival. Osztrák grüner veltliner duó szerepelt már a sorozatban - akkor a Weingut Huber-től, Traisental-ból -, de osztrák riesling még nem.
A borvidék két vezető szőlőfajtájából kóstoltam meg dűlőszelektált borokat párban, azonos évjáratból. A lehetőségek alapján érettebb grüner veltliner-ek és fiatalabb riesling-ek alkották a borpárokat. A borokat a borvidéken, Dürnstein egyik vinozékájában kóstoltam, így most értelemszerűen nem volt több napos visszakóstolás, összehasonlítgatás, de a lényeget valószínűleg sikerült megragadni.

(Séta a Loibenberg-en)