A Borrajongó

Badacsonyi nyár VIII. - 2HA

2021. augusztus 11. 06:00 - furmintfan

A július végére betervezett Szent György-hegyi bortúra kiszemelt célpontja Török Csaba borászata, a 2HA volt, ahol szintén évekkel ezelőtt jártam utoljára. Csabát kitartóan üldöztem május vége óta, de a véletlen úgy hozta, hogy amikor Badacsony felé kirándultam, ő éppen mindig máshol járt, így kétszer is elkerültük egymást. A július végi találkozónak azonban semmi nem állhatta útját, úgyhogy kis csapatunk délután letelepedett a 2HA teraszán és a pazar kilátás mellett végigkóstoltuk a borokat, majd tettünk egy gyors kört a pincében is.

2ha3.jpg

A pince történetéről sokszor sokan írtak már, én az első látogatás apropóján itt emlékeztem meg erről bővebben. Török Csaba nevével először akkor ismerkedett meg a borkedvelő közönség, amikor szentségtörő módon sangiovese-t telepített a Szent György-hegy oldalába, hogy ebből készítsen bort. Sok mindenki hitetlenkedve kapta fel a fejét, de ahogy a kísérletből egyre nagyobb siker lett, a borkedvelők és a szakma részéről egyaránt felváltotta a kezdeti fejcsóválást az elismerő bólogatás.
Török Csaba legutóbb viszont nem a boraival került be a magyar sajtóba, hanem azzal, hogy fáradságos munkával nála született meg az első hazai termésből sajtolt extra szűz olívaolaj. Igaz, minimális mennyiség készült, a feldolgozás sem a legprofesszionálisabb módon történt, az eredmény mégis meggyőzte a borászt arról, hogy újabb olajfákat ültessen a birtokra, ezúttal alaposan utánajárva, hogy az itteni éghajlathoz milyen fajta lenne a legmegfelelőbb.
Amellett, hogy remélhetőleg a jövőben nagyobb mennyiségű olajat is sajtolhatnak a birtokon ültetett fák terméséből, Török Csaba fontos jelzésnek tartja, hogy a klímaváltozás nyomán Magyarország egyes részein már ennyire otthonosan érzik magukat ezek a tipikusan mediterrán növények. Ez ugyanis szőlészeti szempontból is számos új kérdést vett fel, például a jövőben az ültetésre érdemes szőlőfajták kiválasztása során.

2ha1.jpgA pincénél az olaszrizling, a szürkebarát, a cabernet, a shiraz és a sangiovese fajtákból készül fajtabor - utóbbi a közkedvelt Tabunello -, valamint a legjobb évjáratokban Courage néven a változó összetételű, de bordeaux-i fajtákra alapozó csúcsvörös. Ha valaki a birtokon jár, ez a hat boros kóstolósor várja. Mi ezt kiegészítettük még három ráadás palackkal, igaz, a legutolsót már a szálláshelyünkön bontottuk fel.
Ami az extrákat illeti, a pezsgő és a 2020-as rosé már elfogyott (utóbbiról azért majd lesz még szó a blogon), 2020-ból készült viszont egy sangiovese pét-nat, ami szintén nagy népszerűségnek örvend, de szerencsére még van belőle, így ezt meg tudtuk kóstolni. A vörösborok között a kuriózumok sorát gazdagítja a 2017-es csókaszőlő, amely a csóka latin nevéből a Monedula nevet kapta. A legjobb sztorija azonban kétségkívül a "Nevem Senki" névre keresztelt bornak van. A birtokon talált néhány, eddig még beazonosítatlan fajtájú, pár év alatt felszaporított szőlőtőke terméséből került palackba ez a tétel, amelynek címkéjéhez Török Csaba megvette a Terence Hill és Henry Fonda főszereplésével készült, "Nevem Senki" című film magyar plakátjának jogait. Ha minden jól megy, hamarosan a "fajta "személyazonosságára" is fény derülhet.

2ha2.jpg
2HA Olaszrizling 2019
Fele részben hordós, fele részben tartályos tétel. Fehér és sárga húsú gyümölcsök mellett egy kevés fűszer és vérnarancs érezhető a bor illatában. A nagyjából közepes test mellett jó savakat kapunk, sárga húsú gyümölcsök, alma vérnarancs, egy kevés mandula fűszerezi, a hordó értelemszerűen jóval visszafogottabb, mint a korábbi évjáratokban volt. 5p+

2HA Pinot Gris 2019
225 literes bordeaux-i hordóban készült a bor. A gyümölcs kicsit neutrálisabb és visszafogottabb, leginkább sárga alma és sárga szilva képében jelenik meg. A hordó fűszeressége és a krémes jegyek határozottabbak. Teltebb, krémesebb, de lágyabb és visszafogottabb is, mint az olaszrizling. 5p

2HA Cabernet Franc 2018
Enyhe bőrösséggel, animalitással nyit, majd érett és porrá aszalt fekete gyümölcsök mellett fekete olívabogyó jelenik meg illatában és ízében is, egy kevés fűszerrel. A finoman fanyar korty meglepően könnyed, selymes, nehézkességről, túlextraháltságról szó sincs, az alkohol mindössze 12,5%, viszont több gyümölcsöt vártam. 6p-

2HA Shiraz 2017
Sötét bogyós erdei gyümölcsök, áfonya, szeder, fekete ribizli, izgalmas fűszeresség - keleti fűszerek, egzotikus borsfélék - jellemzi az aromatikát, leheletnyi animalitással nyitáskor. Kóstolva karcsú, finom tapintású, lendületes, csupa gyümölcs és fűszer, könnyen csúszik, az alkohol itt is megáll 13 százaléknál. 6p

2HA Tabunello 2018
Érett piros gyümölcsök - szamóca, cseresznye, málna, meggy, vörös áfonya - halvány fűszeresség, cseppnyi balzsamecet, illatban még egy kevés fenyőtű és leheletnyi bőr. Jó felépítésű, arányos bor, lendületes savval, selymes, éppen csak finoman feltapadó tanninnal. A korty szinte karcsúnak hat, de jól kitöltött, zamatos, lédús. 7p

2HA Courage 2017
Ebben az évjáratban 40% merlot, 40% cabernet franc, 10% petit verdot, 10% csókaszőlő alkotja. Szuperérett gyümölcsök, meggy, fekete cseresznye, erdei gyümölcsök, finom fűszeresség, enyhe balzsamosság színezi, ízben érintésnyi fűszerpaprikát is érezni. A közepes testhez itt is kellően élénk, de finom tapintású savakat és érett tannint kapunk. 7p

2HA Pét-Nat 2020
Ahogy 2020-ban egy kevés rosé (már elfogyott), úgy egy kevés pét-nat is készült sangiovese-ből a pincénél. Az illat visszafogott, van benne egy kis "funky", amúgy vérnarancsot, grapefruit-ot, pomelo-t idéz, egy kevés szamócával és cseresznyével, enyhe krémességgel. Kóstolva élénk savaira és sok, aránylag nagyobb buborékra támaszkodik, ízben intenzívebb, mint illatban, miközben ugyanazokkal a motívumokkal operál. 5p+

2HA Monedula 2017
100% csókaszőlő. Egyedi fekete gyümölcsös illat, vad erdei bogyósokkal, cigánymeggyel, egy kevés kökénnyel, némi édesfűszerrel. Könnyű, laza szövésű, sima tapintású, de lendületes, moderált tanninnal, különleges bogyós gyümölcsös, fűszeres, izgalmas karakterrel. 6p

2HA Nevem Senki 2018
A bor színe szinte átláthatatlanul sötét, illatában vad piros és kék bogyósok, áfonya, szeder, kökény, kék szőlő, némi gyógynövény és fűszer. A korty kerek, selymes, szépen besimult, legömbölyödött savval, kevés tanninnal, enyhén krémes textúrával. 6p

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr1416650602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása