Meghoztam a szokásos negyedéves borpárbajos sorozat aktuális, nyári kiadását, 6x2 borral. A fehérek lesznek többségben, ahogy nyáron általában és - bár eredetileg nem terveztem - egy rosé páros is horogra akadt, vörösborokból pedig igyekeztem könnyebb tételeket válogatni.

Az év végi ünnepek közeledtével már szokás, hogy több társasággal is összejövünk koccintani, beszélgetni, iszogatni. Idén szerencsére sok ilyen alkalom adódott, a szokásos év végi ünnepi egyveleget terjedelmi okokból inkább ketté is bontottam. Az első rész itt található.

A másodikban leginkább egy születésnapi borozás alkalmával és a karácsony környékén alatt elfogyott borok következnek, pezsgőktől a 20 éves aszúkig, sok édes és száraz tokajival, hazai vörösökkel, külföldről osztrák, német, olasz, spanyol és új-zélandi borokkal.

Történt történetesen, hogy egy kedves barátunk augusztus elején a harmincadikat töltötte. Ünnepeltünk volna, de valahogy csak nem akart sor kerülni rá. Először irdatlan kánikula volt, aztán páran elutaztak vagy betegség miatt kidőltek, aztán jött a Borfesztivál, aztán más kóstolósorok tettek keresztbe és így ment ez szépen tovább. A témában bonyolított, szűnni nem akaró levelezés szeptember közepén azért már kezdett terhessé válni. Végül egy szeptember végi időpontban állapodtunk meg. Közben annyi időt baltáztunk el, hogy másik hármunk születésnapját is meghaladtuk, szóval volt alibi az ünneplésre. Roppant egyszerű feladatot róttunk magunkra: csak komoly, rendes nemzetközi pedigrével bíró termelő bora kerülhetett az asztalra. Ezúttal nincsenek aszús kadarkák, kétes hírű kaberné szavinyonok, lekvárig alázkodott pinot noirok. Csakis hibátlanul penge borok. Miközben tehát barátunk a harmincadikat ünnepelte, mi is beálltunk a fény alá, kis kezünkbe poharat markoltunk, vidáman remegő májunk pedig már alig várta, hogy ennyire arisztokratikusan kerüljön határmezsgyéinek legszélére.

A Vallado meglátogatása után keletnek vettük az irányt és a Douro Superior sztárja, a Quinta do Vale Meão került céltáblánk közepére. A Vila Nova de Foz Côa közelében található birtok az egész Douro egyik legnagyobb neve, a Vale Meão mögött álló mintagazdaságról nemzetközi kontextusban is szuperlatívuszokban diskurálnak. A Vallado és a Meão a borvidék két ellentétes szélén vannak, mégis közös tőről fakadnak, hiszen mindketten a legendás Dona Antónia Ferreira „rendtartásához” tartoztak. 1952-ben itt készült az első Barca Velha („Öreg Bárka”), amely a száraz Douro vörösborok origója, a különös gonddal elkészített Barca Velha ma is Portugália egyik legismertebb és legdrágább presztízsbora. A hetvenes években Dona Antónia ük-ük-ük unokája, Francisco Javier de Olazabal – egyben a nagy Ferreira vezére – hozzálátott, hogy az elaprózódott tulajdonrészeket visszavásárolja és újra családi tulajdonba vegye a híres birtokot. Miután a Ferreira Sogrape-tulajdonba került (1987), a Vale Meão még egészen 1998-ig szállította az alapanyagot az óriásnak. Francisco Javier ekkor azonban felállt az igazgatói székből, hogy időközben borásszá érett fiával, Franciscoval végre a saját útjukra lépjenek.

A Douroban járni és a Quinta do Vallado pincészetet kihagyni, végzetes hiba lett volna, nem is gondoltam elkövetni. Az 1716-ban alapított Vallado az egyik legöregebb birtok az egész Douroban. Vagy harminc másik „quintával” együtt a legendás Dona Antónia Ferreira asszonyság kezelésébe tartozott, kétszáz évig szállította a kiváló minőségű Portóit a Ferreira hordóiba. Végül 1987-ben az évszázadok alatt terebélyesre növő Ferreira család kénytelenül megvált az öreg Portói háztól, amely aztán a hatalmas borkonszern, a Sogrape fennhatósága alá került. A quinták viszont maradtak, a hatalmas család ágai-bogai pedig tiszta lappal, közel nulláról kezdhettek építkezni.

Az első rész után jöjjön a Mondovino-beszámoló második része. Az egyéb francia vörösök frontján a Château de Beaucastel kínálatát néztem meg tüzetesebben. Sajnos azt kell mondjam, hogy a 2010-es bordeaux-iak után mókásnak hatottak a Gigondas, Cairanne vagy akár a magasra pozícionált Châteauneuf-du-Pape borok. Magas alkohol, durva dzsemesség, kevés sav és szétomló korty. Inkább egy nagyseggű menyecske, mint egy törékeny hercegnő jutna róluk eszembe. Nem az én világom. Ugyan néha le tudnak térdeltetni ezek a borok, de a legtöbbször nem értem a Robert Parker fűtötte déli hype-ot. Ha már Dél, ha már francia, akkor sokkal inkább éltetném a malbec fajtára felesküdött Cahors appellációt. A híres Château du Cèdre készítette Le Cedre Cahors 2008 eszméletlen komoly darab. Természetesen a bordeaux-i pályán motorozik őkelme is, simán összemérhető az itt említett legnagyobb nevekkel. A szintén nagyhírű, Madiran appellációban nyomuló Château Montus 2009 tannatból készül és a vasökölként lesújtó tannin mögött egy nagyon komoly szerkezettel megáldott, hosszan érlelhető bor bújik meg. Fantasztikus karakter.