A Borrajongó


Tokaji rajnai - Balassa Rizling 2020

2021. október 07. 06:00 - furmintfan

Tokaj a hazai boros körökben különböző témák számos vitát generál, ezek közül egy, kevésbé felszínen lévő diskurzus a fajtákról szól. A borvidéken hat engedélyezett fajtából készülhet tokaji eredetmegjelöléssel bor, ezek pedig a furmint, hárslevelű, kabar, kövérszőlő, sárgamuskotály, zéta. Vannak borászok, akik szerint felesleges összezavarni a képet nemzetközi fajtákkal, bőven elég a hat engedélyezett fajta, általában a furmint kiemelésével, míg mások inkább szabad teret adnának a kísérletező kedvnek.
Néhány hegyaljai borászat már hosszú évekkel ezelőtt elkezdett játszani nemzetközi fajtákkal is, részben azért, mert úgy találták, hogy az akkor nemzetközi fronton még kevésbé ismert furmint (és hárslevelű) helyett ezekkel a már jól ismert szőlőfajtákkal könnyebb lehet megszólítani és bevonzani a külföldi fogyasztókat. Leginkább a chardonnay, sauvignon blanc és pinot noir hármasból készült fajtaborokkal lehet találkozni egyes pincészetek választékában, de készült már a borvidéken syrah, kékfrankos, rosé, vagy régi magyar fajták felhasználásával házasított bor, sőt nemzetközi fajta és tokaji fajta házasítása is. Csepp a tengerben a véleményem, de szerintem egyrészt az a kevés nemzetközi, vagy más, nem tokaji fajtából készült bor mennyiségileg aligha zavarja a borvidék furmint és hárslevelű dominálta össztermelését, az édes boros mezőnyben amúgy sincs szerepük, cserébe viszont kifejezetten izgalmas és jól sikerült borokat is lehet kóstolni a nemzetközi fajták és a borvidék együttállásából.
Balassa István, a tokaji termőhelyek egyik feketeöves vallatója 2018-ban döntött úgy, hogy ideje más utakon is elindítania a kutatást és a tapasztalatszerzést arról, hogyan tudja még jobban kihasználni a Tokaji borvidék adottságait. De mi jöhet még a dűlő- és parcella-szelektált furmintok, hárslevelűk és szamorodnik után? Nos, valami egészen más.

balassarizling2020.jpg
A borász kedvenc fajtája a rajnai rizling, így 2018-ban osztrák riesling oltványokból is telepített egy keveset Mád ikonikus dűlőjére, a Szent Tamásra, amely elsősorban dűlőszelektált száraz furmintjairól vált nevezetessé az elmúlt években, de kiváló dűlős aszúk is készültek már innen. A viszontagságos 2020-as évjáratból érkezik az első bor a fiatal ültetvényről, mindössze 494 palack került letöltésre. Balassa István szerint elképesztő harc dúl a palackban a termőhely és a fajta között, érdekes látni és összehasonlítani a párhuzamokat, valamint az eltéréseket, valamint a bor érését is érdemes lesz ilyen szempontból figyelni. 2020, de valószínűleg 2021 sem szerepel majd a legjobb tokaji évjáratok emlékkönyvében, de a borász elvárásai szerint az ültetvény korának előrehaladtával jó évjáratokban egészen kivételes borok születhetnek majd itt. A kísérlet-sorozatnak lesz újabb elágazása is, hamarosan egy újabb szőlőfajta és termőhely találkozásával (is) folytatódik.

Tovább
Szólj hozzá!

Duplázás - Alte Keller Rosé 2020 és Zweigelt 2019

2021. október 05. 06:00 - furmintfan

Tavaly írtunk először a szendehelyi illetőségű Alte Keller-ről és zweigelt-ből készült, 2018-as évjáratú remek ivóborukról. German Dániel, a pince tulajdonosa és borásza idén is megkeresett minket, hogy kóstoljuk meg a bor aktuális, 2019-es évjáratát, ezúttal azonban a mintapalacknak párja is akadt, ugyanis érkezett mellé egy szintén zweigelt-ből szűrt, 2020-as rosé is, merthogy a pincénél egy kevés rosé-t is palackoznak.

altekeller.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Ikertorony-pusztítás – Balassa Furmint és Gizella Furmint/Hárslevelű 2020

2021. szeptember 29. 17:00 - ungert

Azt gondolom, hogy a tokaji szárazak tekintetében kifejezetten jó dolgunk van az elmúlt években. A műfaj a kezdeti lépéseit szilárd alapok nélkül volt kénytelen megtenni, de az idő és a fogyasztói igények kitermelték azt, amivel már évtizedekkel korábban is érdemes lett volna elindítani a hegyaljai szárazforradalmat: a megfizethető, közérthető és mégis értékes hegyaljai alapbort.

A műfaj persze még közel sem kiforrott, és túlkínálat sincsen belőle, de az biztos, hogy Balassa István és Szilágyi László közel tökéletesre csiszolták azt a stílust, ami bázisként szolgál pincéik drágább szárazainak, kapudrogként az egységsugarú fogyasztónak és tananyagnak a borvidék többi borászának. A friss, kettőezer-húszas alapboraikat ezúttal egymás mellett kóstoltam meg otthonom kényelmes magányában, hogy aztán a szokásos elégedettségen túl levonjam az előre is megtippelhető konzekvenciát, amely szerint a két borász belépőszintű száraz borai még mindig az egyik legjobbnak számítanak, és nem csak borvidéki viszonylatban.

Mindehhez persze kellettek a tavalyi év szüreti nehézségei is a szőlőben, melyeknek köszönhetően az alapvetően dűlős boroknak szánt alapanyagok szinte kivétel nélkül a pincék alapházasításaiban landoltak, kiváló alapborokat eredményezve masszív palackmennyiség mellett. Nem feltétlenül szerencsés a borász veszteségét lakossági örömmé transzformálni, de ezúttal mégis valami hasonlóról van szó.

cznh8907.JPEG

Tovább
3 komment

Rejtőzködő borvidékek: Meteora - Theopetra Estate

2021. szeptember 24. 06:00 - furmintfan

Görög borokról meglehetősen ritkán írunk a Borrajongón, ami egyrészt érthető, hiszen meglehetősen kevés görög bor jut el kis hazánk borlelőhelyeire, másrészt viszont sajnálatos, hiszen itt is bőven van felfedezni való bor-fronton. Ráadásul Görögország a szőlő- és borkultúra egyik őshazája, hiszen - bár más ókori népek is dicsekedhetnek azzal, hogy évezredekre visszatekintő szőlőművelési és bortermesztési múlttal rendelkeznek - a Földközi-tenger medencéjének európai részére is jórészt görög közvetítéssel került a szőlő- és a borkultúra. Ma az ország olyan vidéke - és három onnan származó bor - kerül a reflektorfénybe, amely nem annyira borairól, mint nevezetességeiről híres.

theopetraestate.jpg

Tovább
1 komment

Egri borok a város felett - Az Egri Borműhely pincészeteinek kóstolója Budapesten

2021. szeptember 18. 06:00 - furmintfan

Az Egri Borműhelyt alapítói 2016-ban hozták létre azzal a céllal, hogy közösen gondolkodva és együttműködve érjenek el eredményeket a borvidék ismertségének növelésében, a borkínálat továbbfejlesztése, a meglévő márkák pontosítása, az egri bikavér megerősítése, az egri csillag piaci megszilárdítását, a Szépasszony-völgy újradefiniálását, az egységes Egri Borvidéki Palack bevezetése, valamint a fiatal fogyasztók elérése útján.
2018-ban a tagok egyesülették alakultak és elindították a szakmai kommunikációt. 2019-ben Eger város támogatásával létrehozták az Egri Borvidéki Palackot, egy régi - az 1930-as években már használt -, szinte elfeledett egri boros üveg alapján, a palackon az "Eger 1552" felirattal az egri vár ostromának is emléket állítva.
Az Egri Borműhely tagjai: Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Eszterházy Károly Egyetem, Gál Tibor Pincészet, Juhász Testvérek Pincészete, Kovács Nimród Winery, Ostoros Családi Pincészet, Petrény Winery, St. Andrea Szőlőbirtok, Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok, Tóth Ferenc Pincészet.

egribormuhely_highnoteskybar.jpg
A közös munka azóta sem állt, így az Egri Borműhely tagjai augusztus végén Budapestre érkeztek, hogy a High Note SkyBar impozáns kilátást kínáló tetőteraszán mutassák be boraikat a nagyközönségnek. A hangsúly természetesen a bikavéreken és az egri csillagokon volt, de pezsgők és a fajtaborok is előfordultak a standokon.

Tovább
Szólj hozzá!

Badacsonyi nyár IX. - Váli Pincészet

2021. szeptember 16. 06:00 - furmintfan

Utolsó előtti részéhez érkezik a "Badacsonyi nyár" sorozat, amely tulajdonképpen már így is ráadásnak tekinthető, hiszen az alábbi pince meglátogatására már szeptember elején került sor. Egyrészt régi adósságomat törlesztettem, hiszen Váli Péterékkel és boraikkal sokszor találkoztam már, de sosem jártam a badacsonyörsi birtokon. Másrészt viszont a látogatásra egy legénybúcsú programpontjaként került sor, ennek köszönhetően értelemszerűen nem volt helye elmélyült kóstolásnak. Úgyhogy egyrészt biztosan vissza kell térnem ide egy "szakmaibb" hangulatú vizitre, másrészt így most csak rövidke kóstolójegyzetek és zárójeles pontszámok következnek.

valibor02.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Portói kitekintés II. - Vegyesfelvágott

2021. szeptember 11. 06:00 - furmintfan

Az idei portói kiruccanásról szóló első cikkben a pincelátogatásokról és az ott kóstolt portói borokról írtam, most rövidke vegyesfelvágott következik, a többi helyszínen összegyűlt jegyzetekből.

porto2.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar rosé-válogatott 2020

2021. szeptember 10. 06:00 - furmintfan

Eredetileg nem terveztem, mégis lett idén is magyar rosé-poszt a tavalyi duplázás után. Az eddigi évek tapasztalatai alapján igyekeztem biztosra menni, amikor a nyárra hangolódva rosé-kat pakoltam a kosárba, így a sor nagyobb részét olyan pincék borai tették ki, amelyek az elmúlt évjáratokban jól szerepeltek vagy mutattak valamilyen extra izgalmat, de persze a kísérletezés jegyében került melléjük néhány zsákbamacska is. Nem egymás mellett kóstoltam végig a sort, hanem nagyjából kettesével-hármasával fogytak el a borok a nyár második felében - volt, hogy ezekből vittem vendégségbe -, de ha már az elején az akkor aktuális kollekcióról lőttem egy "csoportképet", a kóstolójegyzeteket is egy csokorba gyűjtöttem.

rose2020_01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Egy balatonfüredi villa újjászületése - Villa Gyetvai

2021. szeptember 06. 06:00 - furmintfan

A 2019-ben alapított Villa Gyetvai új szereplő a Balatonfüred-Csopaki borvidéken, de az már most látszik, hogy a birtok mögött álló csapat és a tulajdonos nagy lelkesedéssel, komoly beruházással vágott bele mind a borászkodásba, mind egy helyi kulturális központ létrehozásába.
A tulajdonos, Gyetvai Zsolt Egerben született, Budapesten élt és dolgozott építészként, de mindig is vonzotta a Balaton, ezért húsz évvel ezelőtt szőlőterületet vett Paloznakon, valamint 2000-ben megvásárolta Balatonfüreden, az egykori Eszterházy birtokon álló villát. A villaépület helyreállítása 2005-re fejeződött be, és a felújítás során derült ki, hogy az épület alatt egykor borospince működött. Gyetvai Zsolt új szőlők telepítésébe és borászkodásba kezdett - maga is elvégzett egy borászati képzést -, de a bővüléssel járó feladatok ellátása több embert igényelt, így hivatalosan is megalakult a Villa Gyetvai Borbirtok és ma már egy kisebb csapat működteti a borpincét és a villában működő rendezvényteret.
A területek legnagyobb része - 5,5 ha - Paloznakon található, van még további 4 hektár Tihany mellett a Ráta dűlőben, valamint 2 hektár Aszófőn és 1 hektár Lovason. A fajtaválasztékot olaszrizling, rajnai rizling, sauvignon blanc, furmint, tramini, kékfankos, syrah alkotja, de tervben vannak további telepítések és egyes ültetvények újratelepítése is. A borok mellett borpárlat és törkölypálinka is készül a birtok égisze alatt. Két éve csatlakozott a csapathoz szőlész-borászként Demjén Gábor, aki korábban a Tokaji és a Balatonfüred-Csopaki borvidéken egyaránt szerzett már tapasztalatot ismert pincészeteknél. A borok stílusát a tulajdonos és a borász szoros együttműködésben, közösen alakítja ki, de jelenleg még sok a kísérletezés a pincében és a fajtákkal is.
A birtokközpontként működő füredi villa földszintje kulturális szalonként is működik, rendszeresen szerveznek időszaki kiállításokat, hétvégenként borkóstolókat, pincelátogatást. Az épületben megnyílt a vinotéka, valamint a Claro Borbár és Étterem, ahol az ételeket a birtok borai kísérik. A jövőbeli tervek között szerepel egy paloznaki feldolgozó felépítése is, de egyelőre a borok a villánál készülnek. A pincészet webshop-ján kívül Budapesten a Veritas-nál is elérhető a tételek nagy része.

villagyetvai1.jpgAugusztus végi balatonfüredi látogatásom első állomásaként érkeztem a Villa Gyetvaihoz, hogy a helyszínen ismerkedjek meg a pincészettel és boraival. Nyolc bort kóstoltam meg az impozáns villaépület ebédlőjében, miközben a birtok eddigi történetét is megismertem.

Tovább
Szólj hozzá!

Kadarka csillag - Sebestyén Pince Iván Kadarka 2020

2021. szeptember 03. 06:00 - furmintfan

A kadarkával ápolt ambivalens viszonyom örök reménykedéssel és kísérletezéssel, sok csalódással és újra meg újra feltámadó lelkesedéssel írható körül. A lelkesedés legutóbbi kiváltó oka Sebestyén Csaba és Csilla egyszerűen Iván névre keresztelt 2020-as évjáratú kadarkája, ami biztosan az egyik legjobb, amit az utóbbi években ittam eddig a fajtából.
A kadarka hírhedten érzékeny fajta, nem könnyű vele bánni és nem is könnyű belőle igazán jó bort készíteni. A hazai példák között találunk túlérett vagy akár már töppedő bogyókból erjesztett szuperkoncentrált és alkoholos borszörnyeket és aluléretten leszedett szőlőből szűrt, zöldes aromákkal tarkított, vékonyka borokat is. Sebestyénék új kadarkája egészen egyedi módon egyesíti a tökéletesen beérett gyümölcs koncentrációját és ízvilágát a fajta boraitól elvárt könnyedséggel és eleganciával.

sebestyenivankadarka2020.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Portói kitekintés I. - Cálem, Sandeman, Ramos Pinto, Duas Quintas

2021. szeptember 02. 06:00 - furmintfan

Évek óta készülök már arra, hogy Lisszabon után Porto-ba is elutazzak. Tavaly már a repülőjegyemet is jó előre megvásároltam, de ahogy sok más terv esetében is történt, a vírushelyzet keresztülhúzta számításaimat. Idén nyáron nem terveztem be előre semmilyen külföldi utat, mégis nagyobb sikerrel jártam, így augusztus közepén szűk 4 napot töltöttem Portugália második legnagyobb városában. Ennyi idő a város fő nevezetességeinek bejárására tökéletesen elég volt, hosszabb tartózkodás esetén beleférhetett volna egy hajókirándulás is a Douro-völgyében, de ez már egy esetleges következő alkalomra marad.
Porto városa és a Douro folyó túlsó partján vele szemben fekvő Vila Nova de Gaia természetesen elválaszthatatlanul összefonódik a portói borral, így a pincelátogatás és a borozás sem maradt el, ezeket az élményeket osztom meg két részletben.

porto.jpg

(Porto folyópartja és az I. Lajos király híd)

Tovább
Szólj hozzá!

Egy délután a Balatonfüredi Borheteken

2021. augusztus 31. 06:00 - furmintfan

Kevés boros rendezvény mondhatja el magáról, hogy már közel 90 éve megrendezésre kerül, a Balatonfüredi Borhetek azonban ilyen. Az északi part fővárosa 1932 óta ad otthont a Balatonfüredi Borheteknek, ahol a borvidék vezető pincészetei mutatják be boraikat. Amikor úgy jön ki a lépés, hogy éppen augusztusban járok Balatonfüreden, mindig igyekszem legalább egy gyors kört tenni itt én is, ahogy ez az utóbbi két évben is történt (2020, 2019). Idén nyáron ugyan a balatoni kirándulásaim legfőképpen a Badacsonyi borvidékre koncentrálódtak, de augusztus utolsó hetén egy napra elugrottam Balatonfüredre is egy kis nyárzáró borozásra.

balatonfurediborhetek2021_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Spanyolország fehérben III. - Sauvignon blanc

2021. augusztus 21. 06:00 - furmintfan

Ebben a posztban találkozik a Spanyolország fehérben sorozat a különböző országok sauvignon blanc-jait vizsgálgatóval. Spanyolország sem a sauvignon blanc-ról lett híres, de több borvidéken is foglalkoznak a fajtával, és akadnak egészen ambiciózus tételek is. Négy spanyol sauvignon blanc került a górcső alá, különböző borvidékekről, három évjáratból.

spanyolsb1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Badacsonyi nyár VIII. - 2HA

2021. augusztus 11. 06:00 - furmintfan

A július végére betervezett Szent György-hegyi bortúra kiszemelt célpontja Török Csaba borászata, a 2HA volt, ahol szintén évekkel ezelőtt jártam utoljára. Csabát kitartóan üldöztem május vége óta, de a véletlen úgy hozta, hogy amikor Badacsony felé kirándultam, ő éppen mindig máshol járt, így kétszer is elkerültük egymást. A július végi találkozónak azonban semmi nem állhatta útját, úgyhogy kis csapatunk délután letelepedett a 2HA teraszán és a pazar kilátás mellett végigkóstoltuk a borokat, majd tettünk egy gyors kört a pincében is.

2ha3.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Alapszilárdítás – Takler Sauvignon Blanc 2020

2021. augusztus 08. 10:45 - ungert

Az igazság az, hogy bár évek óta nem fogyasztottam alapszériás Taklert, az egyre homályosódó emlékeimben kellemes, jól elkészített és szerethető szekszárdi vörösborokat őrzök, melyek évjáratfüggetlenül megbízható választásnak bizonyultak. A kihagyásra tekintettel nem is merek direkt kijelentésekbe bocsátkozni abban a tekintetben, hogy valóban a 2020-as számít-e a pince legelső alapszériás sauvignon blanc-jának. Egy gyors, közel sem minden esetet lefedő keresés alapján a szálak egy évvel korábbig nyúlnak vissza, igaz, hogy más, nem az alapszériába simuló címkével.

A lényeg viszont úgysem ez. Sokkal inkább az, hogy az egypalackos mintavételem alapján van helye és szerepe egy vörösre építkező szekszárdi nagypince kínálatában egy ilyen bornak. Egyrészt betömi a lyukat a színspektrumon, másrészt önmagában tekintve is értelmezhető és szerethető végeredmény született 2020 gyümölcséből.
tqnd9004.JPEG

Tovább
2 komment

Etyeki délután - Rókusfalvy Birtok és Etyeki Kúria Mérész Sándor Projekt

2021. július 29. 06:00 - furmintfan

A nyár közepe felé haladva úgy éreztem, ideje már végre idén is kilátogatni Etyekre, úgyhogy az egyik program- és hőségriadó-mentes szombaton fel is kerekedtem, hogy tegyek egy gyors kört az etyeki pincesorok valamelyikén. Szerencsére bőséges a választék, a legtöbb pince hétvégén állandó nyitvatartással várja az Etyekre kirándulókat, akár az Öreghegy, akár az újhegyi pincesor felé vesszük az irányt. Én ezúttal egy salamoni ítélettel megfeleztem a délutáni időkeretet. Az Újhegyen kezdtem a túrát, ahol a Rókusfalvy Birtok borait kóstoltam végig, majd átsétáltam az Öreghegyre, ahol az Etyeki Kúria teraszán a Kúria főborászának saját neve alatt futó borcsalád tagjaival ismerkedtem meg behatóan.

etyek202107_01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Drága élvezet - Bott Frigyes Just Enjoy Rosé 2020

2021. július 27. 06:00 - furmintfan

A tavalyi "premium magyar rosé" sorban Bott Frigyes bora volt a legextrémebb, legdrágább és egyben legélvezetesebb tétel. Az árából 3-4, vagy - az igények lejjebb adásával - akár 5-6 palack rosét is ki lehetne gazdálkodni, és annyira azért vagyok én is árérzékeny, hogy ne ez legyen itthon a "ház roséja", de a 2019-es kiadás volt annyira meggyőző, hogy az utódjával is tegyek egy próbát. Már csak azért is, mert ez a bor annyira más, mint a jól megszokott techno-rosék, hogy nem csak ár, stílus tekintetében is lehetetlen velük egy lapon említeni. Szerencsére nem kellett csalódnom, a bor hozta, amit vártam tőle, és hiába ez az egyik legdrágább magyar rosé (ennek az extrém esetnek azért még a közelében sem jár), maradéktalanul elégedetten ürítettem ki a palackot.

bottfrigyesjustenjoyrose2020.jpg

Tovább
2 komment

Dönteni kell – Sebestyén Indigó Zweigelt 2020

2021. július 22. 06:00 - ungert

Az elmúlt hónapokban többet ittam Sebestyén Csabáéktól, mint amennyit írtam. Ezért és csakis ezért tudom, hogy az idei nyáron elérhető boraik döntő többsége tisztességes, jóivású, karakteres és szerethető. A tizennyolcas bikavér éppen úgy, mint a tizenkilences kadarka és a friss rozé.

Az alapok csúcsa mégis az Indigó nevű zweigelt, melynek ugyan sokéves múltja van már a pince portfóliójában, de megkockáztatom, hogy ilyen jól, mint most, még sosem sikerült.

aomq6017.JPEG

Tovább
2 komment

Badacsonyi nyár VI. - Földi Bálint és Palkó Zsolt, A Két Jóbarát meg az Anti

2021. július 21. 06:00 - furmintfan

A badacsonyi nyár sorozatot két fiatal tehetséggel folytatom, akik azon túl, hogy főállásban a borvidék egy-egy meghatározó borászatánál dolgoznak, saját kis birtokukról is palackoznak bort, de ha ez nem lenne elég, még egy közös vállalkozást is tető alá hoztak. Földi Bálintról és Palkó Zsoltról lesz szó, valamint a Lepold Antallal hármasban megalapított A Két Jóbarát meg az Anti névre keresztelt formációról, ami akár lehetne egy klasszikus rock vagy punk trió neve is, de nem az, hanem a három fiatal borász közös szerelemgyereke.

ketjobarat1.jpg

(Badacsonyörs - innen készül Földi Bálint borainak egy része)

Földi Bálint saját borai nem kóstoltuk meg, amikor május végén a Sabar Borháznál találkoztunk, de a borász megígérte, hogy legközelebb azokra is sort kerítünk. Amikor a Villa Sandahl meglátogatását terveztem, Bálint kötött össze Palkó Zsolttal, és gyors egyeztetést követően a Villa Sandahl kóstolótermében ültünk le hármasban egy napsütötte csütörtök délelőttön, hogy együtt végignézzük a saját boraikat és a közös projekt tételeit. Mivel Zsolttal rögtön ezután kóstoltuk le a Villa Sandahl-ról szóló írásban szereplő második sort is, valószínűleg egyéni rekordot döntöttem a délelőtti borkóstolás című versenyszámban. A lehetőségekhez mérten azért igyekeztem a lehető legjobban koncentrálni és jegyzetelni a hosszúra nyúlt, kora délutánba átcsúszó bormaraton során.

Tovább
3 komment

Rejtőzködő Borvidékek: Balkáni kvartett - Vina Skamaruča és Plantaže

2021. július 18. 06:00 - furmintfan

Itt a nyár, többé-kevésbé megnyíltak határok, ismét lehet utazni, még ha nem is olyan szabadon, mint a régi szép időkben. A magyarok egyik legkedveltebb úti célja, Horvátország idén sem veszített népszerűségéből, sokan tervezik az idei külföldi utat délnyugati szomszédunkhoz. Így kapóra jött a téma, kvázi egy újabb különkiadás a Rejtőzködő borvidékek sorozatban, horvát és montenegrói borokkal. Tulajdonképpen ez a rész ismétlés is, hiszen mindkét borászatról volt már szó: a montenegrói Plantaže bővebb ismertetése itt, a Vina Skaramuča-ról szóló írás itt megtalálható.

plantazeskaramuca.jpg

Két-két bort kóstoltam nemrég az említett pincéktől, 1 fehér, 1 vörös felállásban, többnyire jellegzetes helyi fajtákból.

Tovább
Szólj hozzá!

Badacsonyi villámkör – Istvándy és Németh Pince

2021. július 16. 06:00 - ungert

Sokféle magánéleti okból kifolyólag idén mindösszesen négy nap jutott a nyárból, amit ezúttal is a Balaton mellett szándékoztam eltölteni. Tekintettel arra, hogy ilyenkor inkább kikapcsolódni szeretnék, mintsem pincét pince után túrázni, a boros programok a teljes félhét legszűkebb részét képezik csupán. A tavalyi Figulázás után idén Badacsonyt vettük célba, ahol két pincét sikerült lezavarni egy rövidebb, de annál forróbb délután alatt.

Azt nem állítom, hogy komoly jegyzetelések közepette történt a fogyasztás, de azért az Istvándy Birtok és Borműhelynél, valamint a Németh Pincénél kóstolt borokról vannak benyomásaim, ráadásul viszonylag frissek is. Ezeket igyekszem most megosztani, alább.

gimv2710-min.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Csopaki alapkő - Jásdi Csopaki Hegybor 2020

2021. július 12. 06:00 - furmintfan

Jásdiék alapszériás olaszrizlingje (régebben "Csopaki Rizling", most már szimplán "Csopaki") biztos választásként írta be magát a Balatonfüred-Csopaki borvidék történelemkönyvébe. Ideális kapudrog a magasabb kategóriás, dűlős fehérek előtt a terroir-mániásoknak, de azok is megtalálhatják vele számításukat, akik szimplán egy jól elkészített, könnyen iható, de mégis karakteres borra vágynak. (Ez egyébként elmondható a pince magnum-palackos olaszrizlingjéről is, csak az ár-érték arányban sokszor még jobb volt.) Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Csopaki Kódex életre hívása során is fontos szerepet játszhatott a Jásdi Csopaki által képviselt borstílus.
Nem tudnám felidézni, melyik volt az első évjárat, amivel találkoztam, de szinte biztos vagyok benne, hogy azóta mindegyiket kóstoltam, és általában szerettem is. Általában..., ugyanis az utóbbi néhány évjárattal kevésbé voltam kibékülve. Kétségtelenül sikerült jól megőrizni a savakat ezekben a borokban, de a pőre szerkezeti vázat alig öltöztette valami, így számomra ezek a tételek meglehetősen puritánok és dísztelenek voltak, végül fröccs formájában fogyott el a palackok tartalma. A nemrég polcokra került 2020-as viszont megint belopta magát a szívembe, több év után ismét bejött Jásdiék portfóliójának alapköve. Azt nem tudom, hogy újbóli egymásra találásunk az évjárat, vagy esetleg valamilyen finomhangolás eredménye, mindenesetre ezúttal nem kellett segítségül hívni a szódásüveget, magában fogyasztva is kedveltem a bort.

jasdicsopakihegybor2020.jpg

Tovább
1 komment

Spanyolország fehérben II. - Albariño

2021. július 09. 06:00 - furmintfan

A múltkori verdejo-kör után a legutóbbi spanyol boros kóstolón a már beharangozott albariño volt a téma, egy 2019-es sorral a középpontban, néhány bónusz tétellel kiegészítve.
Az albariño talán a legismertebb spanyol fehér szőlőfajta, amely az Ibériai-félsziget északnyugati részén, Galíciában őshonos, Rias Baixas borvidékén az ültetvények kb. 90%-át foglalja el. A fajtát nem szorítja keretek közé az országhatár, így Portugália északi részén is elterjedt, ott alvarinho néven ismert - a louriero mellett a Vinho Verde-k jellemző fajtája -,  Európán kívül Kaliforniában és Új-Zéland több borvidékén is termesztik.
A fajta boraira jellemző a magas savtartalom, az Atlanti-óceán partján gyakran finom sósság társul a jellemző citrusos, őszibarackos aromákhoz, ezek összességében remek ételkísérővé teszik az albariño-kat, főleg halakat és tenger gyümölcseit tartalmazó fogások mellé. A könnyű, acéltartályban erjesztett és legfeljebb rövid ideig érlelt borok mellett, néha seprőfelkeveréssel vagy hordós érleléssel gazdagabb, teltebb tételeket is készítenek belőle.
Rias Baixas DO egyike Spanyolország fiatalabb eredetvédett borvidékeinek, hiszen csak 1988-ban kapott DO-státuszt, de az ambiciózus termelőknek és az albariño-nak köszönhetően egyre nagyobb hírnévnek és elismerésnek örvend. A borvidék az Atlanti-óceán partja közelében húzódik, Santiago de Compostela-tól délre kezdődik és a portugál határig nyúlik. Rias Baixas öt alrégióra tagolódik (Val do Salnés, Condado do Tea, O Rosal, Soutomaior, Ribera do Ulla), ezek közül a part mentén található Val de Salnés és O Rosal a két legjelentősebb. Az óceán közelsége miatt természetesen óceáni éghajlat uralkodik, a csapadékmennyiség magas, gyakori a köd. A szőlőfajta vastag héjának köszönhetően a legtöbb betegséggel szemben ellenálló, és jól érzi magát a megfelelő vízelvezetésű homokos, kavicsos, gránitos talajon. A Rias Baixas megjelöléssel készült borok legalább 70%-ban kell albariño-t tartalmazzanak, az esetleges házasításban szereplő többi fajta jellemzően a treixadura, a torrontes, a loureiro és az aino blanco. A Rias Baixas Albariño megjelöléssel palackozott borok viszont 100%-ban albariño-ból készülnek.
 albarino1.jpg

A mi sorunkban hét bor szerepelt, négy évjáratból, kaptunk ízelítőt mindkét stílusból, a fajta frissebb és érleltebb változataiból egyaránt. Őszintén szólva én a két spanyol fehér boros téma közül az albariño-sortól vártam többet, ehhez képest távolról sem voltam elégedett, lássuk, mit mutattak a borok.

Tovább
Szólj hozzá!

Borok diplomaáztatáshoz

2021. július 08. 06:00 - ungert

Borkóstolók esetén ritkán tetszelgek házigazdai szerepben, de a június közepén Szegeden megszerzett matematikusi végzettségem ürügyén úgy gondoltam, hogy szervezek egy kisebb szeánszot az A Borrajongós csapatnak, csak úgy, kötetlenül, a nyáreleji kánikula kellős közepén. Tematikát ezúttal nem építettem, de igyekeztem érdekesebb, szerethetőbb borokat összeválogatni, kiugró klasszisok nélkül, hogy méltó módon ázzon el a friss oklevél.

Az este során született gondolataink következnek, és mivel rszabi most sem jegyzetelt, ezért csak négykezes formában, alább.

dab.jpg

Tovább
3 komment

Badacsonyi nyár IV. - Folly Arborétum és Borászat

2021. július 07. 06:00 - furmintfan

A legutóbbi badacsonyi kirándulás során ismét megfordultam Badacsonyörsön, ezúttal a Folly Arborétum és Borászat volt a kiszemelt cél, ahol utoljára 4 éve jártam. A botanikus kert "növény szekciója" maga azóta értelemszerűen nem nagyon változott (akov bővebben is írt az arborétum történetéről), de a vendégek egyre szélesebb körű kiszolgálása érdekében több fejlesztés is történt az utóbbi években: a birtok étteremmel, kávézó és borkóstoló egységgel bővült. Az arborétum önmagában is több órás kikapcsolódást biztosít a látogatóknak, de a különféle kóstolókkal (bor, szörp) és az éttermi élménnyel összekötve akár egy fél napot is könnyedén el lehet itt tölteni.

follyarboretum1.jpg
Ami a Folly Borászatot illeti, a mintegy hét hektárnyi termő ültetvényen szürkebarát, ottonel muskotály, kéknyelű, rajnai rizling, budai zöld és olaszrizling terem, de további területek is telepítésre várnak. A fehérborok kevés kivételtől eltekintve nem találkoznak hordóval, a rosé- és vörösborok jelenleg vásárolt szőlőből készülnek. 

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása