Jásdiék alapszériás olaszrizlingje (régebben "Csopaki Rizling", most már szimplán "Csopaki") biztos választásként írta be magát a Balatonfüred-Csopaki borvidék történelemkönyvébe. Ideális kapudrog a magasabb kategóriás, dűlős fehérek előtt a terroir-mániásoknak, de azok is megtalálhatják vele számításukat, akik szimplán egy jól elkészített, könnyen iható, de mégis karakteres borra vágynak. (Ez egyébként elmondható a pince magnum-palackos olaszrizlingjéről is, csak az ár-érték arányban sokszor még jobb volt.) Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Csopaki Kódex életre hívása során is fontos szerepet játszhatott a Jásdi Csopaki által képviselt borstílus.
Nem tudnám felidézni, melyik volt az első évjárat, amivel találkoztam, de szinte biztos vagyok benne, hogy azóta mindegyiket kóstoltam, és általában szerettem is. Általában..., ugyanis az utóbbi néhány évjárattal kevésbé voltam kibékülve. Kétségtelenül sikerült jól megőrizni a savakat ezekben a borokban, de a pőre szerkezeti vázat alig öltöztette valami, így számomra ezek a tételek meglehetősen puritánok és dísztelenek voltak, végül fröccs formájában fogyott el a palackok tartalma. A nemrég polcokra került 2020-as viszont megint belopta magát a szívembe, több év után ismét bejött Jásdiék portfóliójának alapköve. Azt nem tudom, hogy újbóli egymásra találásunk az évjárat, vagy esetleg valamilyen finomhangolás eredménye, mindenesetre ezúttal nem kellett segítségül hívni a szódásüveget, magában fogyasztva is kedveltem a bort.