Azt gondolom, hogy a tokaji szárazak tekintetében kifejezetten jó dolgunk van az elmúlt években. A műfaj a kezdeti lépéseit szilárd alapok nélkül volt kénytelen megtenni, de az idő és a fogyasztói igények kitermelték azt, amivel már évtizedekkel korábban is érdemes lett volna elindítani a hegyaljai szárazforradalmat: a megfizethető, közérthető és mégis értékes hegyaljai alapbort.

A műfaj persze még közel sem kiforrott, és túlkínálat sincsen belőle, de az biztos, hogy Balassa István és Szilágyi László közel tökéletesre csiszolták azt a stílust, ami bázisként szolgál pincéik drágább szárazainak, kapudrogként az egységsugarú fogyasztónak és tananyagnak a borvidék többi borászának. A friss, kettőezer-húszas alapboraikat ezúttal egymás mellett kóstoltam meg otthonom kényelmes magányában, hogy aztán a szokásos elégedettségen túl levonjam az előre is megtippelhető konzekvenciát, amely szerint a két borász belépőszintű száraz borai még mindig az egyik legjobbnak számítanak, és nem csak borvidéki viszonylatban.

Mindehhez persze kellettek a tavalyi év szüreti nehézségei is a szőlőben, melyeknek köszönhetően az alapvetően dűlős boroknak szánt alapanyagok szinte kivétel nélkül a pincék alapházasításaiban landoltak, kiváló alapborokat eredményezve masszív palackmennyiség mellett. Nem feltétlenül szerencsés a borász veszteségét lakossági örömmé transzformálni, de ezúttal mégis valami hasonlóról van szó.

Balassa Furmint 2020

Balassa István második nekifutása az alapszintű furmint precíz megvalósítására: az alapanyag értelemszerűen dűlővegyes, amely idén tavaszig használt hordókban érlelődött, és végül áprilisban került palackba. Ritka, hogy két évjárat alatt sikerül közel tökéletesre csiszolni egy borstílust, és ezúttal óvatosan is bánnék a nagy szavakkal, de az biztos, hogy ritkán találkozom ennyire jól kidolgozott, mégis őszinte és egyenes száraz tokajival.

Tiszta, frissítő és kifejező, a sok-sok fehérhúsú gyümölcsöt visszafogott, de tűpontosan azonosítható, enyhén vaníliás fahatás toldja meg. A korty közel tökéletes egyensúlyban van, ízgazdag és hosszú, ahogy annak lennie kell. Nem izomból támad, és bár vékonynak nem mondanám, mégis inkább törékeny és rétegzett, és ez inkább előnyére válik.

Nem telít el, és a harmadik, sőt, a negyedik pohár után sem válik nehézkessé. Nehéz belekötni, nekem nem is sikerült: úgy maxolja ki a stílust, ahogy azt csak nagyon kevesen tudják. Erős 6 pont. Pillanatnyilag nem ismerek jobb ár/érték-arányú száraz fehérbort Hegyaljáról. (2850 Ft, Bortársaság)

Gizella Furmint/Hárslevelű 2020

A kétharmada furmint, a többit hárslevelű adja, és mindez összesen kilenc különböző dűlő terméséből áll össze. A hárslevelű-komponens dacára sokkal szikárabb, de hasonló tisztaságú illat fogad, mint a Balassa-furmint esetében. A technikai adatlap hallgat róla, de azt gyanítom, hogy hordóban nem járt, tekintettel arra, hogy mentes még a kontextusbor visszafogottabb fahatásától is.

Kóstolva felfedi a rétegeit: tiszta és törékeny, a friss, kifejező gyümölcsökről és a lendületes, de nem durva savakról szól, miközben kellően gyümölcsös, ízes és komplex is. A közepesnél hosszabb utóízzel, zavarmentesen búcsúzik a korty, és gyorsan kívánja magára a következőt is.

Kevésbé hedonista és sokszínű, mint Balassa István furmintja, de ez sincsen messze a műfaj tökéletes belakásától. Akinek jobban bejön a neutrálisabb karakter, és még a minimális hordóhatástól is tart, annak talán jobb választás, de objektív mércével mérve sem marad el pontban kifejezhető módon a kontextustól. Szép munka, 6 pont. (2990 Ft, Bortársaság)