Borkóstolók esetén ritkán tetszelgek házigazdai szerepben, de a június közepén Szegeden megszerzett matematikusi végzettségem ürügyén úgy gondoltam, hogy szervezek egy kisebb szeánszot az A Borrajongós csapatnak, csak úgy, kötetlenül, a nyáreleji kánikula kellős közepén. Tematikát ezúttal nem építettem, de igyekeztem érdekesebb, szerethetőbb borokat összeválogatni, kiugró klasszisok nélkül, hogy méltó módon ázzon el a friss oklevél.

Az este során született gondolataink következnek, és mivel rszabi most sem jegyzetelt, ezért csak négykezes formában, alább.

Ujvári Vivien nevét legtöbben a Tokaji borvidékről ismerhetik, hiszen 2016 óta ő készíti a mádi Barta Pince borait, előtte pedig 2 évig dolgozott a tarcali Gróf Degenfeld Szőlőbirtok borászaként. Vivien azonban a Badacsonyi borvidék szülötte, és máig rendszeresen ingázik Tokaj-Hegyalja és a tanúhegyek vidéke között, hiszen a szülei ma is Raposkán, a Szent György-hegy lábánál található aprócska településen élnek. A család egy kevés szőlőt is művel a hegyen, amelynek terméséből Vivien elképzelései alapján közösen készítenek bort.
A kis családi szőlőbirtok a Szent György-hegy nyugati oldalán található, a Csendár-dűlőben, ahol kevesebb mint egy hektárról, 65 évesnél idősebb tőkék gyümölcséből születik meg az Ujvári Olaszrizling. A bor neutrális fajélesztővel nagy, többször használt tölgyfa hordóban erjed és érlelődik finomseprőn. A rajnai palack kapszulája és címkéje narancssárga és bazaltszürke színeivel a vulkáni működésre és a vulkanikus kőzetekre utal.

Az Ujvári Pince első forgalmi tétele egy 2015-ös olaszrizling volt, ma a 2019-es évjárat boráról lesz szó, amely nemrég került a kereskedések polcaira.

Nem tudom, vajon hány borkóstolóra fogok majd eljutni 2021-ben, mindenesetre egyre már sikerült, és mindenképpen elmondható, hogy bivalyerős volt a kezdés. A Tokaj Magic kóstolósorozatának keretében ezúttal ugyanis 2016-os aszúk kerültek a reflektorfénybe. 2016 valószínűleg nem úgy vonul be majd a történelembe, mint klasszikus aszús évjárat, de ami ebből az évből palackba került, az megérdemli a figyelmet, mert egészen kivételes paraméterekkel rendelkező, különleges aszúk születtek.
A járványhelyzetre és a palackok űrtalmára is tekintettel szűk létszámú, (alaposan szét)ültetett társaságnak az állandó házigazda Ripka Gergő barátunk mellett meghívott vendégként Ujvári Vivien, a Barta Pince borásza is mesélt az évjáratról és az aszúkról.

A Mádi Őszről szóló beszámoló második része egyetlen pincénél tett látogatást örökít meg, itt ugyanis többféle bor került a poharamba, mint az előző helyszíneken összesen. A Barta Pince volt a mádi bortúrám utolsó állomása, ahol Ujvári Vivien borász és Takács Alexandrosz sommelier társaságában olyan terjedelmes sort kóstoltunk végig, hogy sajnos a pincénél vendégeskedő Árvay Családi Pincészet boraira már semmi időm nem maradt.
A Barta Pince kedves felajánlásának köszönhetően kaptam tőlük néhány bort kóstolásra a tavaszi karantén-időszak alatt, ezekről itt írtam. Akkor komoly önuralmat és mértéktartást gyakoroltam, és inkább nem a csúcsborokból válogattam, remélve, hogy ezeket egy személyes látogatás alkalmával pótolhatom. Szerencsére Mádon valóban összejött a várva várt kóstoló, és Ujvári Vivien nagyon komoly válogatást varázsolt elém.

Ujvári Vivien, a Barta Pince borásza még valamikor a Furmint Február után invitált, hogy ha legközelebb Mádon járok, látogassam meg a pincénél. Sajnos a közismert okok miatt tavasszal borkóstolásra csak otthon kerülhetett sor, borvidéki látogatásra pláne nem volt lehetőségem. Bár a borász társaságát, a mádi Király és Kővágó dűlők látványát, valamint a Barta Pince birtokközpontjául szolgáló Rákóczi-Aspremont Kúria hangulatát ugyan lehetetlen a nappaliban reprodukálni, de a borokból azért kaptam egy kis ízelítőt. Vivien ugyanis még április elején megkeresett azzal, hogy addig is, amíg személyes találkozásra nincs lehetőség, a Barta Pince felajánlana néhány bort kóstolásra. Négy palackot kaptam, ebből egyet eltettem későbbre, hármat pedig az utóbbi napokban szépen végigkóstoltam.

A június első napjaiban lezavart legyesbényei-tokaji villámlátogatást gyorsan követte a következő, ugyancsak több települést is érintő túra. Az első állomás Mád volt, ahol két fiatal borász volt az útikalauzom. A Barta Pince volt az első megálló. Ujvári Vivien társaságában egy gyors ebéd után dűlőtúrával indult a délután, majd érkeztek a borok. A Barta Pincétől a Zsirai Pincészethez vezetett az utam, ahol Zsirai Kata mutatta meg az aktuális borokat és néhány hordómintát.
 

A Barta Pince és a Nagygombos Borászat között látszólag nem sok metszéspont van, adja magát a kérdés, hogy miért tart közös kóstolót a két pincészet. A közös pont nem más, mint a tulajdonos, Barta Károly, akit inkább a saját nevét is viselő mádi pince kapcsán ismer a borvilág, holott a mátrai birtok is dinamikus fejlődésen ment keresztül, amióta 2009-ben a Barta család megvásárolta.
A közös kóstolón természetesen a tulajdonos személyesen is ott volt és a két birtok borászai, Takács-Barta Anna és Ujvári Vivien sem hiányozhattak, ahogy nem hiányozhatott a hiperaktív kereskedelmi vezető, Takács Alexandrosz sem. Az eseménynek a Béterv Lakásétterem adott otthont, egyúttal Bíró Botond Boldizsár és Takács Alexandrosz több borhoz remek falatokat is komponált (lásd a borok után zárójelben).

Május utolsó hétvégéjét túlnyomórészt a Balaton északi partját szegélyező tanúhegyek árnyékában töltöttem, jó társaságban, borospohárral a kézben, a tájban gyönyörködve. Ilyen körülmények között persze gyorsan telik az idő, de a program is nagyon sűrű volt: egy nap alatt három birtoklátogatás keretében négy borászat boraival ismerkedtem meg. Kivétel nélkül fiatal birtokokról van szó, olyannyira, hogy kettő közülük idén palackoz először a pincészet neve alatt bort. Most éppen az utóbbiakat szeretném bemutatni, majd röviden beszámolok a Sabar Borháznál tett rövid látogatásról is.

Szerencs irányából Tarcal felé közeledve bal kéz felé fehér kápolna tűnik fel egy szőlőültetvényekkel borított dombon a Tokaj-hegy árnyékában. A korábban Henye-hegyként ismert dombot 1749-ben, Mária Terézia uralkodása alatt, Grassalkovich György javaslata nyomán keresztelték át Terézia-hegyre, a területén található dűlővel együtt. A kápolnát Ávilai Szent Teréz, a 16. században Spanyolországban élt karmelita rendi szerzetesnő tiszteletére szentelték fel. A korábban nem sokra becsült területet az 1749-et követően készült dűlő-besorolások mind I. osztályú termőhelyként tartották számon.

A Terézia-domb alatt, Tarcal határában találjuk a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok központját, amely egy 1872-ben királyi parancsra létrehozott vincellérképző épületegyütteséből lett kialakítva. A hajdani iskola épületében ma a Gróf Degenfeld Kastélyszálló működik, a mögötte található pince feletti régi présházban irodákat hoztak létre, az ehhez kapcsolódó új épület pedig a borászatnak ad otthont. Ebben a festői környezetben rendezte meg a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok október utolsó előtti hétvégéjén a Terézia-napot, amely valójában két napon keresztül kínált igen gazdag és sokszínű programot a résztvevőknek. Pénteken dűlőtúra, a Terézia-kápolnánál istentisztelet, kóstoló, majd este – Áts Károly vezérletével – borászpóker várta a látogatókat. Szombaton napközben lovagoltatás, gyermekjátszóház, sakkverseny, velocipéd-verseny, hőlégballon-kilátó kapott helyet a szálloda parkjában, este pedig koncert és borkaszinó szórakoztatta a nagyérdeműt.