Eredetileg nem terveztem, mégis lett idén is magyar rosé-poszt a tavalyi duplázás után. Az eddigi évek tapasztalatai alapján igyekeztem biztosra menni, amikor a nyárra hangolódva rosé-kat pakoltam a kosárba, így a sor nagyobb részét olyan pincék borai tették ki, amelyek az elmúlt évjáratokban jól szerepeltek vagy mutattak valamilyen extra izgalmat, de persze a kísérletezés jegyében került melléjük néhány zsákbamacska is. Nem egymás mellett kóstoltam végig a sort, hanem nagyjából kettesével-hármasával fogytak el a borok a nyár második felében - volt, hogy ezekből vittem vendégségbe -, de ha már az elején az akkor aktuális kollekcióról lőttem egy "csoportképet", a kóstolójegyzeteket is egy csokorba gyűjtöttem.
Széles spektrum tárult elém a különböző stílusokból, az elegánsabb fehérborhoz közelítő, provence-i rosé-kra hajazó boroktól a vörösborok felé tartó karakteresebb, tartalmasabb tételekig. Ízlés dolga is, kinek mi a preferenciája, mindenesetre gasztronómiai felhasználhatóság szempontjából is sokoldalú sor volt, mert amíg egyes tételek akár fehérborokat, addig mások könnyedebb vöröseket is kiválthatnak. A legtöbb bor izgalmasabb a nagy átlagnál, de több tételnél is előfordult, hogy a magas alkohol, a gyümölcsöket leárnyékoló kesernye, vagy a háttérben bujkáló zavaró aromajegy rontott végül az egyébként kedvező összképen, bár a közhelyesen tutti-frutti-s rosékon még így is túlmutatnak.
Kereken tíz bor jött össze végül, abc-sorrendben megyek végig a tételeken.
2HA Sangiovese Rosé 2020
Sötétebb színű rosé, a kezdetben zárt illata távol áll a rosé-közhelyektől, szinte már könnyed vörösborokra jellemzően érett piros gyümölcsöket idéz, a háttérben viszont megbújik egy enyhe technokolos vonal is, ami inkább másnap tűnt fel (nyár elején egy másik palackon egyáltalán nem éreztem). Kóstolva is egészen komoly, jól strukturált, abszolút borszerű, feszes, enyhén cseres. Érett piros gyümölcsök, cseresznyés aromák uralják, mellette meggy, vérnarancs. Izgalmas, kár azért a pici technokolért, de szerintem az a fogyasztók nagy részének fel sem tűnne. 5p
Etyeki Kúria Rosé 2020
A szokásosnál mintha sötétebb lenne a Kúria rosé-ja, amit ezúttal kékfrankosból, merlot-ból és pinot noir-ból szűrtek. Édesre érett málna, szamóca, ribizli, némi vérnarancs és gránátalma, kevés pink grapefruit szolgáltatják a díszítőjegyeket. Szépen indul, a korábbi évekhez nagyobb test, élénk sav, viszont magasabb alkohol és a kelleténél több kesernyés aroma társul az új kiadáshoz, és utóbbiak a korty közepétől árnyékot vetnek a gyümölcsökre. 5p-
Ikon Rosé 2020
Merlot, pinot noir, cabernet sauvignon, cabernet franc és syrah. A behízelgő, piros gyümölcsös, kerekebb vonal képviselője. Édes piros gyümölcsök - cseresznye és szamóca -, pici málnahab íze és illata, a kortyban leheletnyi édesség és egészen minimális frissítő fanyarság. Aránylag telt, de kicsit röviden tart, a végén pedig enyhén melegít az alkohol. Profin elkészített, amolyan középutas rosé, amely nem is túl közhelyes, de sok izgalmat sem tartogat. 5p-
Konyári Rosé 2020
Cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot és kékfrankos. Mértéktartó, de kellemes illat, piros bogyósokkal, édes citrusokkal, fehér ribizlivel. Nagyon friss, filigrán, érzetre csontszáraz, üde savakkal, pikáns fanyarsággal. Szájban is diszkréten, mégis kellemesen gyümölcsös, se nem túl édes, sem savanyú, de lendületes, szomjoltó, a fanyarkás piros gyümölcsöket egy kevés citrus és őszibarack egészíti ki. Magabiztosan jól teljesít évek óta. 5p+
Lajvér Premium Rosé 2020
58% syrah, 42% kékfrankos. A színe halvány az illat visszafogott, édeskés, leginkább a görögdinnye-szamóca-őszibarack vonalon mozog, egy kis cukorkás jelleggel. Sima textúra, jó szerkezet jellemzi, az enyhe édességtől szinte már off-dry érzetű (nekem kicsit ez már sok), ízében is az illat gyümölcseit hordozza. Kellemes, profi munka, az átlagnál egy fokkal kifinomultabb, de sok izgalmat nem tartogat. 5p-
Pannonhalmi Főapátság Tricollis Rosé 2020
50% merlot, 30% pinot, 20% kékfrankos. Visszafogott illata szépen bontogatja szárnyait: virágok, szamóca, pici őszibarack, mandarin és görögdinnye. Kerek, kellemesen telt rosé, leheletnyi maradékcukorral, de a hűvös évjáratnak köszönhetően kellően lendületesek a savak is, így elegáns az összhatás. Piros gyümölcsök, őszibarack, mandarin, görögdinnye és pici pink grapefruit adják az aromákat. A tavalyi kicsit gyengébb szereplés után megint tetszett. 5p+
Pálffy Törökugrató Rozé 2020
80% pinot noir és 20% kékfrankos. Kicsit több érettséget sugall az illat, mint egy rosé-tól várnánk, érett piros bogyós gyümölcsök, szamóca, cseresznye, meggy, pici méz, a háttérben viszont dereng valami pincés fuvallat is. A korty telt, krémes, de feszesebbnek tűnik, mint a 2019-es előd, leheletnyi cseresség és kissé emelkedett alkohol egészíti ki a szerkezetet. Az érett gyümölcsök, enyhe édesség mellett héjas jegyek és - talán az alkohol miatt is - kis kesernye is érezhető. 5p-
Pátzay Premium Pinot Noir Rosé 2020
Bájos, majdhogynem parfümös illat, epres-málnás tejszínhabbal. Karcsú, de kereteit jól kitölti, friss savak vezetik, leheletnyi cukor kerekíti, pici CO2 és leheletnyi fanyarság is érezhető. Friss piros gyümölcsök - eper, cseresznye, málna - uralják ízét, minimális citrusosság teszi még üdébbé. Ismét biztosra mentek a badacsonyi birtoknál, a bor profi munka, a stílus picikét populáris, de még nem közhelyes. 5p
Sauska Rosé 2020
Kékfrankos, merlot, cabernet sauvignon, syrah. Halvány szín, finom illat: őszibarack, mandarin, epres joghurt, másnap kevés görögdinnye. Kóstolva azt hozza, ami a korábbi évjáratok alapján elvárható: karcsú test, remek egyensúly, csiszolt savak, szinte fehérboros jelleg. Őszibarack, mandarin, szamóca, cseresznye, fehér ribizli, pink grapefruit, minimális fehérbors, finom fanyarság jellemzi az ízvilágot. A sor legelegánsabb, és nálam legjobb bora - most már évek óta stabilan az élbolyban végez. 6p-
Sike Balázs Pincéje Pinot Noir Hegyi Rozé 2020
Sillerekre jellemző sötétebb árnyalatokban játszik, az illata is mélyebb, mint rosé-nak, érett meggyes, gyümölcshéjas jegyekkel, majd másnap inkább szamócával, málnával, virágokkal. Ahogy várható, komolyabb testet kapunk, amelyet széles savak és egy kis cseresség támogat. A tartalmas, enyhén rusztikus kortynak meggy, málna, piros ribizli, vérnarancs, enyhe grapefruit-os fanyarság kölcsönzik az ízvilágát. Siller-rajongóknak ajánlott, a könnyedebb rosé-k kedvelői inkább kerüljék. 5p+