Burgenlandra a kékfrankos osztrák hazájaként gondolunk leginkább, de a tartomány ennél jóval sokszínűbb borkészítési tradíciókkal és palettával rendelkezik, ahol a száraz fehér, rosé és vörösborok mellett az édes borok is fontos szerepet játszanak, utóbbiak leginkább Ruszt városában. Több eredetvédelmi körzet is van Burgendlandban, ezek egyike Leithaberg DAC. Leithaberg DAC a tartomány északi részén található itt húzódik a Fertő-tó nyugati partja és a Lajta folyó között a Lajta hegység. A 34 kilométer hosszú hegyvonulat alapkőzete kristályos pala és mészkő, legmagasabb pontja, a Sonnberg 484 méterrel emelkedik a tengerszint fölé. Az éghajlat alapvetően száraz, kontinentális, a helyi makroklímát a tó és a hegység egyaránt befolyásolja. Már az i.e. 8. századból is találtak itt szőlőművelésre utaló leleteket, így a régió Európa egyik legrégebbi szőlőtermesztő vidéke.
A fehérborok chardonnay, pinot blanc, neuburger és grüner veltliner fajtákból készülhetnek, ezek házasítása is engedélyezett. A vörösborok esetében a blaufränkisch - kékfrankos az egyetlen fajta, amely Leithaberg DAC megjelölést viselhet, bár a bor legfeljebb 15%-ban zweigeltet, St. Laurent-et vagy pinot noir-t is tartalmazhat. A szőlőültetvények közel 2/3-át a kékfrankos foglalja el, míg 1/5-én chardonnay terem, így a termelők nagy része erre a két fajtára koncentrált, mintegy Burgundia analógiájára, csak itt a pinot noir helyét a kékfrankos veszi át. Természetesen a terroir is más, de a cél ugyanaz: elegáns, a termőhelyet hűen tükröző borok palackba zárása. Közel 60 borászat palackoz Leithaberg DAC megjelölésű borokat, én most a Weingut Kirchknopf-tól választottam egy öreg tőkés chardonnay-t és egy alap blaufränkisch-t.

Két és fél éve szerepelt utoljára magyar pinot noir-okat felvonultató kóstolósor a blogon, most kicsiben érkezik a folytatás. Véletlenszerűen összegyűlt itthon három magyar pinot noir a 2019-es évjáratból, három különböző borvidékről - történetesen mindegyikük szerepelt a 2017-es sorban is.

A Bortársaság nagyjából egy éve újította meg spanyol választékát, a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetve az ország legismertebb borvidékére, Rioja-ra. Új birtokok is bekerültek a választékba, köztük Rioja egyik úttörője, a Marqués de Murrieta és vele együtt a galíciai testvérbirtok, a Pazo de Barrantes is. Október végén ők voltak a nagy sikerű "Borász a házban" rendezvénysorozat vendége a Bortársaság Borsuliban, nem volt kérdés, hogy ott a helyem. Az este során megismerkedtünk a birtok történetével, közben ikonikus borokat kóstoltunk. Gianluca Petruzzi európai export manager tartotta a kóstolót és nyugodtan mondhatom, hogy el voltunk kényeztetve a kiválasztott borokkal. A sorban helyett kapott néhány Magyarországon nem forgalmazott tétel is, míg a Rioja Reserva-ból egy három évjáratos mini vertikálist kóstolhattunk.

A KisBécs és a Color Bar tavasszal már tartott egy portfólió-bemutatót a borszakma képviselőinek (beszámoló két részletben itt és itt), ahol az osztrák kínálaton a Color-ban elérhető bővebb szortimenttel is lehetett ismerkedni és néhány borász személyesen is képviselte a pincészetet. Ősszel újabb fordulóra került sor, amelynek szintén a Color Bar adott otthont.
Ezúttal sajnos nem tudtam elmenni a kóstolóra, de ahogy tavasszal is, a rendezvényről megmaradt borokat egy több napos "morzsaparti" keretében a hét többi napján meg lehetett kóstolni, ezt a lehetőséget már sikerült kihasználnom.

Málaga, a Costa del Sol legfontosabb városa egyben az azonos nevű eredetvédelmi körzet és az innen származó édes bor névadója. A málaga manapság kevésbé ismert, mint a portói, a madeira, vagy a sherry, pedig a 19. században még erről volt híres a város. Az eredeti Málaga a szőlő szárításával vagy az erjedés során szőlőpárlat hozzáadásával készült, ez a stílus azonban visszaszorult és az előírások módosításának köszönhetően már természetes édes borok is készülhetnek Málaga DO megjelölésével. A Sierras de Málaga DO eredetvédelmi körzet 2001 óta létezik, területileg megegyezik az 1932-ben létrehozott Málaga DO-val, de az új megjelölés kizárólag a száraz fehér, rosé és vörösborok részére van fenntartva, míg Málaga DO maradt az erősített és természetes édes boroké. Az 1980-as években még alig néhány bortermelő volt a régióban, mára ez a szám a sokszorosára növekedett. A helyi bortermelés első említése egyébként még a föníciaiak idejére datálódik.
Málaga DO öt, Sierras de Málaga DO hét alkörzetet foglal magába. A keleti tengerparti részen fekvő, palás talajú Axarquía a legszárazabb. Itt érdemes még megemlíteni a 2004-ben életre hívott Pasas de Málaga DO-t, ami a helyi muskotály fajtákból készült, napon szárított mazsola saját eredetvédelmi kategóriája. Az alkörzetek közül a festői Ronda várost körülvevő Serranía de Ronda a legdinamikusabban fejlődő és az egyik legizgalmasabb.
A klímát a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán is befolyásolja, azonban a hegyláncol által szabdalt vidéken a magas hőmérsékletet a tengerszint feletti magasság kihasználásával ellensúlyozzák, a szőlőültetvényeket akár 800 méteres magasságba is telepítik, ahol igen nagy a napi hőingadozás.
Az engedélyezett szőlőfajták között nemzetközi (pl. chardonnay, moscatel fajták, sauvignon blanc, riesling, syrah, cabernet sauvignon, merlot, petit verdot) és Spanyolországhoz köthető (verdejo, tempranillo, garnacha, monastrell, tintilla de rota) fajtákat egyaránt találunk. A moscatel és a Pedro Ximénez az édes borok mellett a száraz boroknak is fontos alapanyaga. A helyi fajták között meg kell említeni a fehér doradilla-t és a ritka kékszőlő romé-t.

Málaga

Málaga városában próbáltam utánajárni kicsit a helyi borstílusoknak, fajtáknak, elsősorban Sierras de Málaga-ra fókuszálva. Kilenc bort kóstoltam, a nyolc száraz bor mellé végül egy édes Malaga csúszott be.

A Várszegi Pincészet nevével hébe-hóba már találkoztam, de a boraikkal személyesen még nem és azt is csak idén tudtam meg, hogy az egyébként dél-balatoni szőlőterületekkel rendelkező borászatnak van egy működő borbárja Budapest határain belül, Budafokon. A Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál pénteki napján felkerekedtem és meglátogattam a budapesti egységet, hogy megismerkedjek közelebbről is a pincészettel és boraikkal.

Július elején ismét megfordultam Ausztriában, Krems an der Donau környékén, ahol Kamptal, Kremstal és Wachau borvidékei találkoznak. Ezúttal nem csak úgy ad hoc alakult a program, egy pincelátogatás előre le volt szervezve, és bíztam benne, hogy legalább még egy bele fog férni, ha a fix nyitvatartási időben tudok kóstolni a kiszemelt pincénél. A Weingut Nigl volt a kiszemelt áldozat, Kremstal egyik kiemelkedő termelője. A birtok - amely a borászaton túl egy éttermet és egy szállodát is magában foglal - Krems-től néhány kilométerre északra található, festői környezetben. A birtok előtt elvezető út mellett a Krems folyó csörgedezik, az út másik oldalán magasodó  dombról Senftenberg 1197-ben emelt várának romjai és egy templom tekintenek le.
Az ősi szőlőbirtok a 12. századig vezethető vissza, a Starhemberg hercegekhez tartozott, jelenlegi tulajdonosaihoz, a Nigl családhoz 1994-ben került. Az ültetvények összesen mintegy 25 hektárt tesznek ki, Krems és Senftenberg között húzódnak. A fókusz természetesen a zöldveltelinin és a rajnai rizlingen van, sárgamuskotály, sauvignon blanc, zweigelt, merlot és pinot noir egészíti ki a fajtaválasztékot. A szőlőben fenntartható gazdálkodás folyik, mellőzik a gyomirtók, rovarirtók és a réz használatát. A pincében saját élesztőkkel erjednek a borok, és derítés nélkül kerülnek palackba. A csendes száraz borok mellett pezsgőt és édes bort is találunk a szortimentben.

A Bortársaság Borsuli "Borász a házban" kóstolósorozatának legutóbb nem is egy, hanem két vendége volt, Bárdos Sarolta és Berecz Stéphanie érkezett Budapestre a Tokaji borvidékről (ugye ők készítik Bodó Judittal hármasban a 3 Grácia borokat). A Tokaj Nobilis és a Kikelet Pince a borvidék legmagasabban jegyzett pincéi között van már hosszú idők, a két borász pedig évek óta közeli barátságot ápol. Mindkét birtok 7-7 hektáron dolgozik, számos közös pontot találunk: ragaszkodnak a tokaji fajtaválasztékhoz, mindketten nagyon szeretik a pezsgőt és évek óta stabil részét képezik a szortimentnek a buborékos italok és természetesen az édes borok is rendkívül fontosak számukra.
Mindkét pincéről számtalanszor volt már szó a blogon, úgyhogy rá is térek a borsorra.

5-5 bort kóstoltunk a két pincészettől, többnyire párosával érkeztek a tételek. Száraz borokkal kezdtünk, birtok furmintok után dűlős hárslevelűk  érkeztek, majd meglepetésként egy-egy érett étel korábbi évjáratokból. Pezsgőkkel zártuk a száraz szakaszt, majd következtek az édes borok: egy szamorodni és egy aszú. Én most pincészetenként csoportosítva közlöm a jegyzeteket.

A legendás osztrák pincészeteket bemutató sorozatban - tavaly az Ott és Laurenz V. borászatokról szóló epizódhoz hasonlóan - most ismét egy olyan poszt jön, ami egyben a borpár(baj)os sorozatba is beilleszthető lenne, de maradjunk az eredeti témánál: fókuszban a szomszédos ország kiemelkedő termelői.

A mai írás főszereplői abszolút a prémium kategóriában versenyeznek, az adott borvidékeken, de úgy általában az osztrák borászat szempontjából a legkomolyabb húzónevek között tartják őket számon. Két kiváló bort kóstoltam, és csak kapargattam a felszínt, hiszen ezek a két pince legolcsóbb kékfrankosai (20-25 EUR körüli árral, a dűlőválogatott tételekért viszont még inkább a zsebünkbe kell nyúlni), lássuk, mit tudnak Dorli Muhr és a Kollwentz család "alap" kékfrankosai.

Még mindig nem értem a tavaszi osztrák borélmények feldolgozásának végére, még két wachau-i borokról szóló írással adós vagyok, most az egyiket törlesztem. Volt már szó a Nikolaihof-nál tett spontán látogatásról, írtam a főként Kremstal-ban tevékenykedő Weingut Wess-ről, most pedig egy vegyes válogatott következik wachau-i borokkal.

(Spitz, kilátás a Ruine Hinterhaus-ból a 1000-eimer Berg-re)

Ismét hazai pályáról folytatódnak a kóstoló beszámolók. Idén még nem sikerült a Tokaji borvidékre látogatnom, de szerencsére időnként Budapesten is meg lehet szondázni egy-egy pincészet kínálatát, ha kivárom a megfelelő alkalmat.
Most két mádi pincészetről lesz ilyen formában, a lassan két évtizede működő Holdvölgy Birtok és a színtéren néhány éve feltűnő Maison aux Pois a főszereplők.

Mádi dűlők

Áprilisban írtam Alvaro Palacios priorat-i küldetéséről és a szortiment három boráról, és a mai írás ismét az úttörő spanyol borásszal foglalkozik, de míg legutóbb "horizontális" szempontból került górcső alá a választék, ezúttal egy vertikális sort kóstoltunk a pincészettől.

Szijjártó Előd nevével nagyjából másfél éve találkoztam először, akkor egy nem szokványos sauvignon blanc-t kóstoltam a fiatal etyeki borásztól. Azóta 1-2 bor még szembejött velem, de a átfogó sort kóstolni és a borásszal személyesen találkozni most először nyílt alkalmam a Kóstolom Borbárban, és úgy tűnik, érdemes lesz rá figyelni a jövőben is.

Április végén egy hosszú hétvégét Wachau-ban és Krems an der Donau-ban töltöttem, a kirándulás mellett természetesen a helyi borok szemlézésére is jutott idő. Borkóstolásra sehol nem foglaltam időpontot, enélkül is rengeteget lehetőség van a borozásra, ahogy azonban Mautern településen vezetett keresztül az utam, a Nikolaihof éppen kapóra jött. A Salon 77 névre keresztelt kóstolóhelyiségben a pincészet szortimentjének nagy része megkóstolható és megvásárolható, akár nagyon régi évjáratok is. Úgyis nagyon rég volt a szerencsém a pince boraihoz, most kapva kaptam a kínálkozó alkalmon.

A múltkori, külföldi édes borokat felvonultató írás után ezúttal hazai pályáról hoztam édes borokat. Három, különböző borvidékekről - Tokajon kívül -, különböző szőlőfajtákból, különböző évjáratokból készült magyar édes tételt válogattam, amelyek stílusban is eltérnek egymástól.

A trió tagjai: egy édes rajnai rizling a Badacsonyi borvidékről, egy zeusz a Balatonfüred-Csopaki borvidékről és egy hárslevelű Egerből.

Az elmúlt napokban került forgalomba a St. Andrea Merengő aktuális, 2019-es évjárata, méghozzá a hosszú évek alatt megszokott dizájn helyett új címkével. A megújult külső nem csupán a Merengőt, hanem az egész St. Andrea szortimentet érinti, minden bor új "ruhát" kap. Az új Merengő megjelenése és az arculatváltás apropójából a pincészet és a Bortársaság közös sajtótájékoztatót rendezett, ahol többek között a Merengőt is megkóstoltuk. A Bortársaság Kossuth tér melletti boltjának emeletén Lőrincz György, ifj. Lőrincz György és az arculatot megtervező Ipacs Géza mutatta be a borokat és az új címkecsaládot.

Oremus Mandolás vertikálist már kétszer is tartottunk az utóbbi években - 2015-ben és két éve - nekem mindig kedves és hálás téma, a borok szépen érnek, a stílus tudatos és konzekvens, közben azonban folyamatosak a finomhangolások, leírható egy fejlődési ív az évjáratokon keresztül. A birtok életében az utóbbi időkben fontos változások történtek, amelyekről mi is beszámoltunk. Egyrészt új vezetőség érkezett az Oremus-hoz, másrészt forgalomba került az első dűlőszelektált boruk, a Petrács, amelynek voltak már "nem hivatalos" elődei, az egyikkel ebben a sorban is találkoztunk.

Péter Ákos, a tokaji Péter Pincészet borásza még az év elején keresett meg minket azzal, hogy szívesen küldene nekünk néhány bort kóstolásra. Ungert és Ákos egyeztettek, majd a csomag  hamarosan meg is érkezett, nem kis meglepetésünkre két teljes karton bor formájában. A válogatásban helyet kapott a pince szinte teljes szárazboros szortimentje, egy három évjáratos mini vertikális a Thurzó Furmintból és egy pár édes bor is. A kóstolásra még február elején kerítettünk sort Ungert nappalijában hármasban, a jegyzetek összerendezésével azonban eddig adósak maradtunk.

Markus Huber, az egykor csodagyerekként aposztrofált borász Traisental talán legismertebb és legelismertebb termelője. A Huber borok évek óta fontos részét képezik a FineWines választékának, a Berg dűlő riesling-je és zöldveltelinije egy remek vertikális kóstoló apropójául is szolgált. A pincénél természetesen a fent említett két fajta van a fókuszban, de a szortiment meglehetősen széles, több fehér fajtabor, vörösborok, édes borok, pezsgők és újabban natúrborok is helyet kapnak benne. Az Ausztriában remek évjáratként elkönyvelt 2021 boraiból a FineWines-nál is széles merítés kapható, adta magát egy portfóliókóstoló gondolata. Március első hétvégéjén az N28-ban erre is sor került. 18 bort kóstoltunk meg, szem és torok nem maradt szárazon.