A hétfőn megírt 2016-os szamorodnik előtt nyílt egy másik nagyon érdekesnek ígérkező sor is: az egyik kóstolótársunk 2009-es Szepsy furmintokat hozott magával. Régóta nem kóstoltam már érett Szepsy száraz borokat, 10 évnél idősebbeket pláne nem, arra pedig különösen ritkán nyílik alkalom, hogy egy régi évjáratból több dűlős tételt is megvizsgálhassunk egymás mellett. Nem csoda, hogy mindannyian izgatottan vártuk, mit mutatnak ezek a borok 13 évvel a szüret után. Már a bontás utáni pillanatok is örömre adtak okot: a dugók gond nélkül, egy darabban hagyták el a palackok nyakát, a TCA sem rontotta el bulit, de az igazi próba még előttünk volt.

A Vylyan Pincészet a közelmúltban új borcsaládot indított útnak "Variációk" gyűjtőnévvel, amelyet különféle kísérleti tételek, stílusgyakorlatok alkotnak. A 2020-as rosé-ról korábban itt írtam, ennek azóta már forgalomba került a 2021-es utódja is. A rosé-n kívül egy syrah és egy cabernet franc duó is helyet kapott ebben az új sorozatban, valamint a szimplán Vörös Variáció névre hallgató házasítás, amely a mai poszt főszereplője lesz. A bor alapanyagát amfórákban, és lélegző edényekben érlelt kékfrankos, csókaszőlő, syrah, valamint a Dobogó dűlőről szüretelt cabernet franc-t adja, majd a kész bort még acéltartályban érlelték. A cél a hordó mellőzésével a fajták egyedi aromatikájának, karakterének megőrzése volt.

A Carpe Diem borbár bezárásával nem szűntek meg a FineWines.hu kóstolói, csak a helyszín változott. Az őszi-téli szezonban az N28 ad otthont az eseményeknek, a múlt héten egy izgalmas rajnai rizlinges téma volt soron, Mosel egyik legjobb pincészetének boraival.
A Weingut Heymann-Löwenstein 1980-ban került megalapításra, de a Löwenstein család már 500 éve borászkodik Winningen településen. Reinhard Löwenstein és Cornelia Heymann-Löwenstein épp mostanában adták át a stafétabotot lányuknak, Sarah-nak, aki a borászfamília 14. generációját képviseli. A borászat 15 hektárnyi ültetvénnyel rendelkezik (98% riesling, 2% pinot noir), a szőlősorok a Winningen és Hatzenport települések feletti meredek hegyoldalakon kialakított teraszokon teremnek. A dűlőkön 7 különböző palavariáció található, a borok stílusát, minőségét döntően meghatározza a dűlők fekvése és a talaj. A száraz riesling-ek mellett palackos erjesztésű pezsgő, édesborok és a pinot noir-ból készült vörösbor alkotják a portfóliót. A borok saját élesztővel erjednek, a szőlőt ökológiai módon művelik.
A 2020-as évjárat az utolsó, amit még teljes egészében Reinhard Löwenstein készített. Egyben ez az első évjárat, amely teljes szélességében megjelent egy FineWines-os kóstolón, sőt, néhány régebbi tétellel ki is egészült a sor.

A Bott Pince Exczellencziás névre hallgató birtokcsúcsborának megjelenése mindig nagy esemény a Bodó házaspár életében, hiszen csak a legjobb évjáratokban készül el, és mindössze pár száz palackot töltenek le belőle, ez a mennyiség pedig gyakorlatilag azonnal gazdára is lel. Bodóék elképzelése szerint a pince birtokborának kell a legkiválóbbnak lennie, ha ezen keresztül akarják megfogalmazni, hogy is képzelik ők el a száraz tokaji bort. Az is meglepő lehet, hogy az Exczellencziás fajta- és dűlőösszetétele közel sem állandó. Kezdetben mindig a Csontos furmintja adta az alapanyagot, de azóta nagyobb a változatosság. A 2019-es bor történetesen a Határi dűlő furmintjából készült.
A frissen forgalomba hozott 2019-es Excellencziást egy amolyan pop-up jellegű eseményen lehetett megkóstolni és megvásárolni, a Szűcs Ferenc (Szűcs Pincészet) és Czinege Tamás neve által fémjelzett Figi és Lipikében, ahol természetesen Bodó Judit és Bodó József személyesen is megjelent.

Toszkána legfontosabb szőlőfajtáját, a sangiovese-t az 1970-es évek óta házasítják francia szőlőfajtákkal, Antinori-ék Tignanello-ja volt az úttörő. A trend gyorsan elterjedt, ma már a legtöbb borászat készít sangiovese-ből és francia fajtákból álló házasításokat. Arról persze megoszlanak a vélemények, hogy a módszer szelidíti, befogadhatóbbá teszi, vagy kiheréli a sangiovese-t. Mindenesetre a szupertoszkán műfaj számos ikonbort kitermelt magából, a sangiovese és a francia fajták vegyítése pedig nem csupán a csúcsborok, hanem a szortiment minden szintjén bevált receptté vált. Innentől kezdve túlzás is minden ilyen jellegű házasítást szupertoszkánnak nevezni, hiszen már a belépő borok között is találunk bőven ilyen összetételű tételeket.

A dűlőpárok sorozatot Németországban folytatjuk, természetesen rajnai rizlingekkel. A német termelők előszeretettel készítenek dűlőszelektált riesling-eket, a termőhelyek klasszifikációja is nagy presztízzsel bír. Szinte bármelyik német borvidéket választhattam volna, végül Pfalz és egyik legjobb termelője, Georg Mosbacher két 2019-es évjáratú bora került egymás mellé.

Tíz évvel ezelőtt még aligha gondoltuk volna, hogy szekszárdi malbec-ekről lehet majd értekezni, de úgy tűnik, hogy a szekszárdi borászok - amellett, hogy a fókusz a kadarka, kékfrankos, bikavér hármason van - szívesen és sikeresen kísérleteznek a klasszikus világfajtákhoz képest kevésbé elterjedt nemzetközi szőlőfajtákkal, így a malbec-kel is. Nem Szekszárd az egyetlen borvidék, ahol megpróbálkoztak a fajtával, találunk erre példát a Balaton déli partján (Konyári), Zalában (Cezar Pincészet), Villányban (Bock), vagy Sopronban (Pfneiszl, Steigler) is. Szekszárdon talán a Mészáros Borház kezdett vele elsőként foglalkozni, a honlap szerint ők 2007-ben telepítettek a fajtából és először 2011-ben szüreteltek. Úgy tűnik, a malbec jól érzi magát a borvidéken, azóta a Bodri Pincészet és a Vesztergombi Pincészet is ültetett malbec-et és ők is palackoznak önálló tételt a fajtából.

A hétvégén Bodriék és Mészárosék malbec-jének aktuális évjáratát kóstoltam meg, és a maga kategóriájában szerintem mindkét bor jól teljesít.

A hőhullámokkal tarkított nyár után hirtelen beköszöntött az ősz, megérkeztek a hűvös, esős napok. Előkerültek "raktárból" a vörösborok. Három komolyabb syrah/shiraz sorakozott fel nemrég. Mindegyik bor a 2016-os évjáratból készült, hazánkat az Ikon Fekete Tulipán névre keresztelt tétele képviselte, "játszótársai" a Planeta Maroccoli-ja Szicília Menfi DOC körzetéből és a Casa Rojo Minami névre keresztelt, Jumilla-ból származó tétele.

Csehországba általában sörözni járnak az emberek, nem borozni, de talán nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi időben a borkultúra is egyre inkább erőre kap. Nem vagyok szabályt erősítő kivétel: két kéz valószínűleg elég hozzá, hogy megszámoljam, hány cseh bort kóstoltam életemben, az elfogyasztott cseh sörök listázása összehasonlíthatatlanul nagyobb feladat lenne. Az is pusztán a véletlennek köszönhető, hogy ez a mai cikk elkészülhetett. Történt ugyanis, hogy július végén egy brno-i kirándulás során a hirtelen lezúduló zivatar elől az utca túloldalán található kávézóba menekültünk és kifogtuk azon kevés helyek egyikét, ahol nem tartottak sört. Bort viszont igen, és ha már így hozta a sors, egy fehér és egy vörös tételt megkóstoltunk, a páros pedig pont passzolt a sorozat témájához.

A Kislaki (Bormanufaktúra) Matacs Chardonnay-jának aktuális, 2021-es évjáratáról már születtek a magyar online borsajtóban nagyon kedvező értékelések, és nincs mit tenni, most én is beállok a sorba. Bevallom, az utóbbi néhány évben több vörösbort kóstoltam Légli Gézától, mint fehéret, de lehet, hogy ezek után utóbbiakra is jobban odafigyelek, mert ez a bor bizony nagyon betalált, ráadásul az ára is igen kedvező. A bevezetőre nem is pazarolnám tovább a szavakat, nézzük meg közelebbről a bort.

Íme az aktuális magyar egyveleg, ami nagyrészt a nyár folyamán kóstolt/fogyasztott, külön posztban meg nem írt magyar borokat foglalja magába. Ennek megfelelően a fehérborok vannak túlsúlyban, az átlagnál több a rosé, kevesebb a vörös, és egy pár buborékos és édes bor teszi teljessé a képet.

A Budai Várnegyed és Budavári Palota az elmúlt évek során számos változáson ment és megy keresztül, de a Budapest Borfesztivál szeptemberben ugyanúgy megtölti borkedvelőkkel a palota udvarait, mint korábban. 2020-ban kihagytam a járvány miatt kivételesen csökkentett üzemmódban megrendezett fesztivált, de tavaly ismét ott voltam. Régebben több napon keresztül is pohárral a kézben róttam a köröket és kóstolgattam a legnagyobb fővárosi boros eseményen, de ahogy teltek az évek, alábbhagyott a lendület és a kíváncsiság. Így az utóbbi években egy napot szánok a fesztiválra, lehetőleg a kevésbé népszerű csütörtököt vagy a vasárnapot, optimális esetben kora délutáni érkezéssel és kora esti távozással. Idén az időjárás és az egyéb programok eléggé leszűkítették a lehetőségeimet, így kivételesen a szombati napon látogattam ki az eseményre. Általában nem szoktam előre megtervezni a "programot", de ezúttal elég határozott elképzeléssel érkeztem, és ezt sikerült is tartani. Mint a címből is látszik, két külföldi ország - USA és Ausztria - és egy hazai borvidék boraira koncentráltam, hozzájuk csatlakozott bónuszként egy dél-francia borászat is.

Magyar sauvignon blanc sorokról többször is írtunk már a blog hasábjain, tavaly két részletben (1., 2.), előtte 2017-ben és 2016-ban, és olykor vegyes hazai-nemzetközi merítésre is sor került. Most itt egy újabb magyar válogatás. Ennek a kóstolónak is késő tavasszal vagy nyáron lett volna inkább az ideje, de talán így szeptember elején sem túl késő még friss sauvignon blanc-okat kortyolgatni. Hét borvidék nyolc bora került egymás mellé a sorba, Szekszárdtól Tokajig.

Az idei harmadik külföldi boros egyveleget az osztrák borok uralják, ide kerültek ugyanis a nyári ausztriai kiruccanások során kóstolt, külön írásban nem szereplő borok. A nagy melegnek köszönhetően inkább a fehérborok fogytak, de néhány vörösbor is szerepel a válogatásban, főleg olasz és spanyol tételek.

A provence-i rosé árával, presztízsével és stílusával külön kategória a rosé-k között. A rosé szerte a világon töretlen népszerűségnek örvend, és bár utánozni sokan próbálják a francia Riviéráról világhódító útra indult borokat, de az üldözőboly messze lemaradva követi az eredeti trendteremtőt. Az inspiráció hatása viszont kétségtelen, egyre többen próbálkoznak sápadtabb színű, elegáns, visszafogott rosé-k készítésével. Ez adta az ötletet a mai témához: provence-i rosé-k és kihívók a nagyvilágból. A fokozódó nemzetközi helyzet mellett biztosan nem lesz rendszer ebből a kóstolóból, de az idei nyár lezárására tökéletes volt.

Amióta az egyik barátom a nyarak nagy részét családostul Badacsonytördemicen tölti, kézenfekvő és állandó program lett a Skizobor, illetve Sike Balázs Pincéjének meglátogatása (2019, 2020, 2021). Idén kicsit nehezen sikerült beilleszteni a badacsonyi kört a naptárba, de jobb későn, mint soha, augusztus végére összejött. Igaz, csak egy délutánt sikerült a tanúhegyek környékén tölteni, de egy kis borozgatás a Nefelejcsben azért belefért. A korábbi Nefelejcs kisvendéglőbe költöztette át ugyanis tavaly nyáron Sike Balázs és Velényi Réka a Skizo vendéglátó részét, ahogy a saját házuk leválasztott részében létrehozott borozót szép lassan kinőtték. A vendéglő korábbi nevét a hagyományőrzés jegyében megtartották, de az épületbe új életet leheltek, a tulajdonosok igyekeznek egy közösségi teret is létrehozni, így gyakran kiállításoknak vagy egyéb programoknak is otthont adnak. A Skizo és Sike Balázs borokat hideg és - hétvégén - meleg ételek kísérik, a fontosabb alapanyagokat igyekeznek a környékről beszerezni, az egyes fogásokhoz természetesen borajánlás is jár. A kovászos kenyér a Búzalelke pékségből, az olívabogyó pedig az igaziolivától érkezik, én most ezeket, és az aktuális pohárdesszertet teszteltem a nagy melegben hűs kis oázisként ható árnyékos kertben. Természetesen borok is kerültek a poharakba, elsősorban a Sike Balázs borcsaládból válogattam.
 

Meghoztam a nyári borpárokat, az évszakhoz igazodva inkább könnyedebbre hangolt fehér- és vörösborokat hazai pályáról, Új-Zélandról, Dél-Amerikából és Ausztriából.

Úgy tűnik, lassan hagyomány lesz, hogy az utolsó augusztusi napok egyikén teszek egy gyors délutáni kört a Balatonfüredi Borheteken, legalábbis 2019, 2020 és 2021 után idén is így alakult. A nyári szezon végét jelző augusztus 20-án már túl voltunk, az időjárás kellemesre hűlt, a napot többnyire eltakarták a felhőt, de még ennek ellenére is meglepően sok ember gyűlt össze kedd este a Tagore-sétányon. Kora délután kezdtem és kora este fejeztem be a kóstolást és most inkább az ismert nevek tételei közül válogattunk. A terv az volt, hogy a kiszemelt pincészetektől 1 fehér és 1 vörös tételt nézünk meg, ezt néhány kivétellel sikerült is tartani.

Társaságban borozgatva kevésbé ment az elemezgetés és jegyzetelés, a vörösökbe ráadásul éppen csak belekortyoltam, így kevésbé átgondolt és összeszedett leírások, pontszámok születtek.