A Borrajongó

Kiválóság - Bott Pince Exczellencziás 2019

2022. október 05. 06:00 - furmintfan

A Bott Pince Exczellencziás névre hallgató birtokcsúcsborának megjelenése mindig nagy esemény a Bodó házaspár életében, hiszen csak a legjobb évjáratokban készül el, és mindössze pár száz palackot töltenek le belőle, ez a mennyiség pedig gyakorlatilag azonnal gazdára is lel. Bodóék elképzelése szerint a pince birtokborának kell a legkiválóbbnak lennie, ha ezen keresztül akarják megfogalmazni, hogy is képzelik ők el a száraz tokaji bort. Az is meglepő lehet, hogy az Exczellencziás fajta- és dűlőösszetétele közel sem állandó. Kezdetben mindig a Csontos furmintja adta az alapanyagot, de azóta nagyobb a változatosság. A 2019-es bor történetesen a Határi dűlő furmintjából készült.
A frissen forgalomba hozott 2019-es Excellencziást egy amolyan pop-up jellegű eseményen lehetett megkóstolni és megvásárolni, a Szűcs Ferenc (Szűcs Pincészet) és Czinege Tamás neve által fémjelzett Figi és Lipikében, ahol természetesen Bodó Judit és Bodó József személyesen is megjelent.

bottpinceexczellenczias2019.jpg

Tavaly novemberben egy Tokaj Magic kóstolón éppen az Exczellencziás volt az aktuális téma, ott még nem forgalmi tételként kóstoltuk a 2019-es tételt, akkor ezt írtam róla:

Bott Pince Exczellencziás 2019
Nyílt, izgalmas és fejlődő illat, körte, őszibarack, egyelőre még elég határozott hordó-jelenléttel, idővel mandarinnal, pici zöldfűszerrel. Kóstolva friss, gyümölcsös, citrusok, körte, őszibarack, a hordó itt inkább a háttérben van. Az elegáns, kerek kortyot csiszolt savak vezetik, pici maradékcukor mellett. Szép bor és nagy ígéret, méltó utóda lehet a nagy elődöknek. Erős kezdés. 7p(+)

Azóta eltelt majdnem egy év, a bor pihent a palackban és sokat is változott. Most ezek az alábbi sorok kerültek be a jegyzetfüzetbe:

Bott Pince Exczellencziás 2019
Az illat nagyon vonzó, csupa gyümölcs: körte, őszibarack, némi sárga húsú gyümölcsös, narancsos kísérettel, a szárazpróbában több fűszerrel. A korty jól kitöltött, dinamikus, selymes textúrával, lendületes savakkal, jól integrált hordóval. Narancs és más édes citrusok, körte, őszibarack, leheletnyi méz és édesfűszer adják a díszítést, a lecsengésben vanília, méz és némi selyemcukor. Kiegyensúlyozott, elegáns és gazdag bor. 7p+


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr5817945512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása