A Budai Várnegyed és Budavári Palota az elmúlt évek során számos változáson ment és megy keresztül, de a Budapest Borfesztivál szeptemberben ugyanúgy megtölti borkedvelőkkel a palota udvarait, mint korábban. 2020-ban kihagytam a járvány miatt kivételesen csökkentett üzemmódban megrendezett fesztivált, de tavaly ismét ott voltam. Régebben több napon keresztül is pohárral a kézben róttam a köröket és kóstolgattam a legnagyobb fővárosi boros eseményen, de ahogy teltek az évek, alábbhagyott a lendület és a kíváncsiság. Így az utóbbi években egy napot szánok a fesztiválra, lehetőleg a kevésbé népszerű csütörtököt vagy a vasárnapot, optimális esetben kora délutáni érkezéssel és kora esti távozással. Idén az időjárás és az egyéb programok eléggé leszűkítették a lehetőségeimet, így kivételesen a szombati napon látogattam ki az eseményre. Általában nem szoktam előre megtervezni a "programot", de ezúttal elég határozott elképzeléssel érkeztem, és ezt sikerült is tartani. Mint a címből is látszik, két külföldi ország - USA és Ausztria - és egy hazai borvidék boraira koncentráltam, hozzájuk csatlakozott bónuszként egy dél-francia borászat is.

A múlt héten egy pár fehér és egy pár vörös külföldi bort eresztettem egymásnak. Az egyik duó tagjai Alsó-Ausztria Wachauhoz közel fekvő, de kevésbé ünnepelt borvidékeiről, Wagramból, illetve Kamptalból származnak. A vörösborok a Rhône-völgy déli részéből érkeztek: egy Cotes du Rhône és egy Ventoux mérkőzött meg egymással.

Egyveleg rovatunkkal jelentkezem az év utolsó előtti napján. Kaptam hideget is, meleget is, előbbit főképpen a magyar borászoktól. Szekszárd kiváltképp gyengén teljesített, a két forró év egyértelműen cserbenhagyta déli borvidékünket. Önkéntelenül eszembe jut az elmúlt napok vitája arról, mit is kellene innia és miről is kellene írnia a magyar borbloggernek. De ez legyen az én problémám.