Szilágyi László és a Gizella Pince neve először a Szil-völgy dűlővel fonódott össze elválaszthatatlanul, köszönhetően a több éves munkának, amelynek során az elvadult terület újjászületett és megjelentek róla az első referencia-borok a Gizella Pince égisze alatt. Mégis úgy alakult, hogy a pincészet talán legstabilabb támasza a tarcali Barát dűlő  lett. Amíg ugyanis a Szil-völgy terméséből az utóbbi években nem készült dűlős bor, a Barát Hárslevelű évek óta kiegyensúlyozottan teljesít. 2011 óta - 2020 kivételével - mindig elkészült ez a dűlős bor, az utóbbi években ráadásul számos hazai és nemzetközi elismeréshez is juttatta a borászatot. Most pedig mérföldkőhöz jutott a Gizella Pince és a Barát dűlő közös története, elkészült ugyanis az első Monopole tétel. Mára ugyanis a közel 5 hektáros dűlő minden parcellája a pincéhez tartozik, ami azt jelenti, hogy kizárólag a Gizella Pince tud forgalomba hozni tokaji bort innen, ezt jelzi a 2021-es tétel címkéjén megjelenő "Monopole" felirat.

Ausztriában folytatjuk a dűlőpárok sorozatot, a szomszédos ország legfontosabb fehér szőlő fajtájával, a zöldveltelinivel, egy korábban csodagyereknek titulált borásszal, Markus Huber-rel és természetesen a borvidékkel, ahol tevékenykedik: Traisental-lal. Két, egymással szomszédos falvakban található Erste Lage dűlős zöldveltelini mérkőzik meg egymással, a 2018-as évjáratból.

Amikor legutóbb a Bortársaság Borsuli "Borász a házban" eseménysorozatának keretében kóstoltam Oremus borokat, még 2016-ot írtunk és Bacsó András, valamint Ujfalussy Szabolcs képviselte a legendás tokaji pincészetet. Azóta eltelt hat és fél év, Bacsó András időközben nyugdíjba vonult, Ujfalussy Szabolcs jelenleg a Disznókő csapatát erősíti, az Oremus birtokot pedig új vezetőség irányítja. Bacsó András annak idején egy személyben volt birtokigazgató és főborász, távozásával a két pozíciót elválasztották egymástól. Ügyvezető igazgatóvá Kindl Róbertet nevezték ki, a borász pedig ifj. Bacsó András lett, aki már évek óta a pincénél dolgozott édesapja mellett. Az októberi Oremus boresten ő képviselte az Oremus-t, és mesélt generációváltásról, borstílusokról, portfólióról, szőlészeti kísérletekről.

Az őszi napok folyásának lassulásával nem túlzottan költséghatékony nosztalgiázásra adtam a fejemet: tekintettel arra, hogy a villányi Sauskákat egy bő évtizeddel korábban kifejezetten érdekesnek és kedvemre valónak tartottam, beszereztem néhány palackot a pincekínálat magasabb részére sorolt házasításaikból, hogy az időutazáson túl utánajárhassak annak is, merre tart a borvidék egyik legmodernebb pincéje.

A hetes sorszámmal rendelkező, siklósi területekről származó alapanyagból készülő bordeaux-i házasítás az emlékeimben a műfaj professzionális megtestesülésének mintapéldájaként élt, és a tizennyolcas évjárat megkóstolása sok-sok év kihagyás után is ezt a képet erősítette meg bennem. Azzal a különbséggel, hogy a hozzá társuló lelkesedésfaktorom jelentősen elhalványulni látszik.

Tavaly októberben, közel napra pontosan egy éve írtam először Szokolai Máté kis tállyai birtokáról, a Chateau Mate-ról. Az egyébként borkereskedelemmel is foglalkozó Szokolai Máté magasan árazott palackjai alaposan meghökkentették a hazai boros életet közelebbről figyelemmel követő közönséget, ahogy Magyarországon az sem mindennapos, hogy egy ilyen kicsi induló pincészet Jancis Robinson-hoz kötött pontszámokkal és értékelésekkel reklámozza magát.
Idén ősszel is meghívást kaptam egy Chateau Mate kóstolóra, amelynek ismét a Solid Borbár adott otthont. Ezúttal a borászat "Nature" fantázianévre keresztelt boraival ismerkedtünk meg, amelyek egészen más stílusban készülnek, mint a fő csapásirányt jelentő, hashtag-gel és számokkal jelzett tételek.

Itt az idei negyedik külföldi egyveleg is. Meglehetősen sok új-zélandi sauvignon blanc szerepel az aktuális válogatásban, a vörösborok közül pedig Burgenland vezet most, de akad itt angol pezsgő, portugál rosé, montenegrói vörös és sok minden más is.

A hétfőn megírt 2016-os szamorodnik előtt nyílt egy másik nagyon érdekesnek ígérkező sor is: az egyik kóstolótársunk 2009-es Szepsy furmintokat hozott magával. Régóta nem kóstoltam már érett Szepsy száraz borokat, 10 évnél idősebbeket pláne nem, arra pedig különösen ritkán nyílik alkalom, hogy egy régi évjáratból több dűlős tételt is megvizsgálhassunk egymás mellett. Nem csoda, hogy mindannyian izgatottan vártuk, mit mutatnak ezek a borok 13 évvel a szüret után. Már a bontás utáni pillanatok is örömre adtak okot: a dugók gond nélkül, egy darabban hagyták el a palackok nyakát, a TCA sem rontotta el bulit, de az igazi próba még előttünk volt.

A Vylyan Pincészet a közelmúltban új borcsaládot indított útnak "Variációk" gyűjtőnévvel, amelyet különféle kísérleti tételek, stílusgyakorlatok alkotnak. A 2020-as rosé-ról korábban itt írtam, ennek azóta már forgalomba került a 2021-es utódja is. A rosé-n kívül egy syrah és egy cabernet franc duó is helyet kapott ebben az új sorozatban, valamint a szimplán Vörös Variáció névre hallgató házasítás, amely a mai poszt főszereplője lesz. A bor alapanyagát amfórákban, és lélegző edényekben érlelt kékfrankos, csókaszőlő, syrah, valamint a Dobogó dűlőről szüretelt cabernet franc-t adja, majd a kész bort még acéltartályban érlelték. A cél a hordó mellőzésével a fajták egyedi aromatikájának, karakterének megőrzése volt.

A Carpe Diem borbár bezárásával nem szűntek meg a FineWines.hu kóstolói, csak a helyszín változott. Az őszi-téli szezonban az N28 ad otthont az eseményeknek, a múlt héten egy izgalmas rajnai rizlinges téma volt soron, Mosel egyik legjobb pincészetének boraival.
A Weingut Heymann-Löwenstein 1980-ban került megalapításra, de a Löwenstein család már 500 éve borászkodik Winningen településen. Reinhard Löwenstein és Cornelia Heymann-Löwenstein épp mostanában adták át a stafétabotot lányuknak, Sarah-nak, aki a borászfamília 14. generációját képviseli. A borászat 15 hektárnyi ültetvénnyel rendelkezik (98% riesling, 2% pinot noir), a szőlősorok a Winningen és Hatzenport települések feletti meredek hegyoldalakon kialakított teraszokon teremnek. A dűlőkön 7 különböző palavariáció található, a borok stílusát, minőségét döntően meghatározza a dűlők fekvése és a talaj. A száraz riesling-ek mellett palackos erjesztésű pezsgő, édesborok és a pinot noir-ból készült vörösbor alkotják a portfóliót. A borok saját élesztővel erjednek, a szőlőt ökológiai módon művelik.
A 2020-as évjárat az utolsó, amit még teljes egészében Reinhard Löwenstein készített. Egyben ez az első évjárat, amely teljes szélességében megjelent egy FineWines-os kóstolón, sőt, néhány régebbi tétellel ki is egészült a sor.

A Bott Pince Exczellencziás névre hallgató birtokcsúcsborának megjelenése mindig nagy esemény a Bodó házaspár életében, hiszen csak a legjobb évjáratokban készül el, és mindössze pár száz palackot töltenek le belőle, ez a mennyiség pedig gyakorlatilag azonnal gazdára is lel. Bodóék elképzelése szerint a pince birtokborának kell a legkiválóbbnak lennie, ha ezen keresztül akarják megfogalmazni, hogy is képzelik ők el a száraz tokaji bort. Az is meglepő lehet, hogy az Exczellencziás fajta- és dűlőösszetétele közel sem állandó. Kezdetben mindig a Csontos furmintja adta az alapanyagot, de azóta nagyobb a változatosság. A 2019-es bor történetesen a Határi dűlő furmintjából készült.
A frissen forgalomba hozott 2019-es Excellencziást egy amolyan pop-up jellegű eseményen lehetett megkóstolni és megvásárolni, a Szűcs Ferenc (Szűcs Pincészet) és Czinege Tamás neve által fémjelzett Figi és Lipikében, ahol természetesen Bodó Judit és Bodó József személyesen is megjelent.

Toszkána legfontosabb szőlőfajtáját, a sangiovese-t az 1970-es évek óta házasítják francia szőlőfajtákkal, Antinori-ék Tignanello-ja volt az úttörő. A trend gyorsan elterjedt, ma már a legtöbb borászat készít sangiovese-ből és francia fajtákból álló házasításokat. Arról persze megoszlanak a vélemények, hogy a módszer szelidíti, befogadhatóbbá teszi, vagy kiheréli a sangiovese-t. Mindenesetre a szupertoszkán műfaj számos ikonbort kitermelt magából, a sangiovese és a francia fajták vegyítése pedig nem csupán a csúcsborok, hanem a szortiment minden szintjén bevált receptté vált. Innentől kezdve túlzás is minden ilyen jellegű házasítást szupertoszkánnak nevezni, hiszen már a belépő borok között is találunk bőven ilyen összetételű tételeket.

A dűlőpárok sorozatot Németországban folytatjuk, természetesen rajnai rizlingekkel. A német termelők előszeretettel készítenek dűlőszelektált riesling-eket, a termőhelyek klasszifikációja is nagy presztízzsel bír. Szinte bármelyik német borvidéket választhattam volna, végül Pfalz és egyik legjobb termelője, Georg Mosbacher két 2019-es évjáratú bora került egymás mellé.

Tíz évvel ezelőtt még aligha gondoltuk volna, hogy szekszárdi malbec-ekről lehet majd értekezni, de úgy tűnik, hogy a szekszárdi borászok - amellett, hogy a fókusz a kadarka, kékfrankos, bikavér hármason van - szívesen és sikeresen kísérleteznek a klasszikus világfajtákhoz képest kevésbé elterjedt nemzetközi szőlőfajtákkal, így a malbec-kel is. Nem Szekszárd az egyetlen borvidék, ahol megpróbálkoztak a fajtával, találunk erre példát a Balaton déli partján (Konyári), Zalában (Cezar Pincészet), Villányban (Bock), vagy Sopronban (Pfneiszl, Steigler) is. Szekszárdon talán a Mészáros Borház kezdett vele elsőként foglalkozni, a honlap szerint ők 2007-ben telepítettek a fajtából és először 2011-ben szüreteltek. Úgy tűnik, a malbec jól érzi magát a borvidéken, azóta a Bodri Pincészet és a Vesztergombi Pincészet is ültetett malbec-et és ők is palackoznak önálló tételt a fajtából.

A hétvégén Bodriék és Mészárosék malbec-jének aktuális évjáratát kóstoltam meg, és a maga kategóriájában szerintem mindkét bor jól teljesít.

A hőhullámokkal tarkított nyár után hirtelen beköszöntött az ősz, megérkeztek a hűvös, esős napok. Előkerültek "raktárból" a vörösborok. Három komolyabb syrah/shiraz sorakozott fel nemrég. Mindegyik bor a 2016-os évjáratból készült, hazánkat az Ikon Fekete Tulipán névre keresztelt tétele képviselte, "játszótársai" a Planeta Maroccoli-ja Szicília Menfi DOC körzetéből és a Casa Rojo Minami névre keresztelt, Jumilla-ból származó tétele.

Csehországba általában sörözni járnak az emberek, nem borozni, de talán nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi időben a borkultúra is egyre inkább erőre kap. Nem vagyok szabályt erősítő kivétel: két kéz valószínűleg elég hozzá, hogy megszámoljam, hány cseh bort kóstoltam életemben, az elfogyasztott cseh sörök listázása összehasonlíthatatlanul nagyobb feladat lenne. Az is pusztán a véletlennek köszönhető, hogy ez a mai cikk elkészülhetett. Történt ugyanis, hogy július végén egy brno-i kirándulás során a hirtelen lezúduló zivatar elől az utca túloldalán található kávézóba menekültünk és kifogtuk azon kevés helyek egyikét, ahol nem tartottak sört. Bort viszont igen, és ha már így hozta a sors, egy fehér és egy vörös tételt megkóstoltunk, a páros pedig pont passzolt a sorozat témájához.

A Kislaki (Bormanufaktúra) Matacs Chardonnay-jának aktuális, 2021-es évjáratáról már születtek a magyar online borsajtóban nagyon kedvező értékelések, és nincs mit tenni, most én is beállok a sorba. Bevallom, az utóbbi néhány évben több vörösbort kóstoltam Légli Gézától, mint fehéret, de lehet, hogy ezek után utóbbiakra is jobban odafigyelek, mert ez a bor bizony nagyon betalált, ráadásul az ára is igen kedvező. A bevezetőre nem is pazarolnám tovább a szavakat, nézzük meg közelebbről a bort.

Íme az aktuális magyar egyveleg, ami nagyrészt a nyár folyamán kóstolt/fogyasztott, külön posztban meg nem írt magyar borokat foglalja magába. Ennek megfelelően a fehérborok vannak túlsúlyban, az átlagnál több a rosé, kevesebb a vörös, és egy pár buborékos és édes bor teszi teljessé a képet.

A Budai Várnegyed és Budavári Palota az elmúlt évek során számos változáson ment és megy keresztül, de a Budapest Borfesztivál szeptemberben ugyanúgy megtölti borkedvelőkkel a palota udvarait, mint korábban. 2020-ban kihagytam a járvány miatt kivételesen csökkentett üzemmódban megrendezett fesztivált, de tavaly ismét ott voltam. Régebben több napon keresztül is pohárral a kézben róttam a köröket és kóstolgattam a legnagyobb fővárosi boros eseményen, de ahogy teltek az évek, alábbhagyott a lendület és a kíváncsiság. Így az utóbbi években egy napot szánok a fesztiválra, lehetőleg a kevésbé népszerű csütörtököt vagy a vasárnapot, optimális esetben kora délutáni érkezéssel és kora esti távozással. Idén az időjárás és az egyéb programok eléggé leszűkítették a lehetőségeimet, így kivételesen a szombati napon látogattam ki az eseményre. Általában nem szoktam előre megtervezni a "programot", de ezúttal elég határozott elképzeléssel érkeztem, és ezt sikerült is tartani. Mint a címből is látszik, két külföldi ország - USA és Ausztria - és egy hazai borvidék boraira koncentráltam, hozzájuk csatlakozott bónuszként egy dél-francia borászat is.