A Borrajongó

Csúcsra törés a vízen túlról - Chateau Mate

2021. október 19. 06:00 - furmintfan

Tavaly többen felkaphatták a fejüket a magyar boros szcénában, amikor egy addig ismeretlen tokaji pince, a Chateau Mate borait a világ talán legismertebb borszakértője, Jancis Robinson igen magas pontszámokkal jutalmazta, majd ezek a tételek a magyar piacon is megjelentek, komoly burgundi borokhoz mérhető áron. A Chateau Mate mögött Szokolai Máté áll, aki több, mint 10 éve a hazai boros és gasztronómiai élet aktív szereplője, jelenleg a 2014 óta működő aborbolt.com online borkereskedés fűződik a nevéhez.

chateaumate1.jpgMáté tavaly egy borvacsora keretében mutatta be először a borokat a Salt-ban, idén októberben szűk körben néhány meghívott borszakértőnek, bloggernek és sommelier-nek tartott két kóstolót a Solid Borbárban, ahol elmesélte a pince rövid történetét és természetesen megmutatta a borokat is. Ezek egyikére kaptam meghívást én is.

A sztori 2015-ben kezdődött, amikor Máté egy családtagtól örökölt pénzösszeg felhasználása során válaszút elé került. Felmerült, hogy a Szent György-hegyen vegyen egy kis szőlőt és ott készítsen bort, majd képbe került a Velencei-tó környéke is, de 2016-ban egy kenyér-bor kóstoló során Mátét annyira lenyűgözte egy tállyai bor és a hozzá párosított kenyér által adott ízélmény, hogy másnap elhatározta, hogy a Tokaji borvidéken keres magának szőlőterületet. Határozott elképzelése volt arról, hogy milyen adottságú területet szeretne, a szerencse is rámosolygott, így lett 2016 nyarán fél hektárnyi szőlő gazdája a tállyai Hetény-dűlőben, ahol kb. 40-80 éves tőkéken furmint (kb. 80%) és hárslevelű (kb. 20%) terem.
A kezdet nem volt könnyű, az ültetvényre természetesen ráfért egy kis felújítás, a cél a természeti egyensúly helyreállítása és a bioművelés volt. Az első évjárat terméséből még pálinka lett, a soproni 1 Csepp Pálinka közreműködésének köszönhetően. A 2017-ben a művelési mód váltása megviselte a szőlőt, majdnem az egész termést elvitték a fertőzések és a vadak, egészen kevés bor került csak palackba. A 2018-as év már sokkal jobban alakult, megfelelő mennyiségű és minőségű szőlőt jött le a tőkékről, elkészültek az első hordóban érlelt borok.
A 2017-es és a 2018-as borokat Máté elküldte Jancis Robinson és az ausztrál Ned Goodwin MW-nek, akik mindketten igen magas pontszámot adtak a boroknak. A neves borítészek véleménye meggyőzte Mátét, hogy az árak meghatározásánál vastagon fogjon a ceruza. Szerinte a világ nagy fehérboraihoz mérten egyébként is alulárazottak a most már hasonló minőséget produkáló tokaji borok. 2019-ből érkezett a folytatás, bár a terméshozam alacsonyabb volt, mint az előző évben. 2020-ban egy hordó telt meg és az évjárat nem eredményezett olyan minőséget,mint az előző kettő, így ezek alacsonyabb áron kerülnek majd piacra.
Ami a címkéket illeti, egy Máté és egy grafikus barátja által megálmodott kastély a főmotívum, a dizájn már azelőtt megvolt, hogy Máté felfedezte volna, hogy valóban áll egy hasonló épület az ültetvénytől nem messze. A "Beyond the water" arra utal, hogy a szőlő közelében folyik egy kis patak, és az azon túli területeket kevésbé tartották kiemelkedőnek. A kettőskereszt/hashtag és az utána következő szám jelöli a kiemelkedő minőségű évjáratok alapján a borok számát, évjáratmegjelölés nem szerepel a palackon (a #0 a 2017-es évjárat, #1 a 2018-as, #2 a 2019-es), és Máté elképzelése szerint az sem kizárt, hogy Champagne-mintára a jövőben összeházasít évjáratokat. A fantázianevek: Violet, Eve, Leslie, Máté életének "szuperhőseire", családtagjaira utalnak. Az eredeti koncepció még képregényhősökről szólt, ebből annyi maradt meg, hogy Deadpool figurája felkerült a pálinka címkéjére). A 2018-as és a 2019-es borok egy része magnumpalackba került, ezeket is meg tudtuk kóstolni a normál méret mellett.
A borok következetes stílust visznek, jellemző rájuk egyféle őszi hangulat, birsalmás, sárga almás aromatika, pici rusztikusság, élénk savak.

Nature 1 (2020)
60% furmint, 40% hárslevelű, spontán, hordóban erjedt, majd 1 évig ott is érlelődött, 20 mg/l összkénnel lett letöltve. A színe és az illata alapján kicsit idősebbnek tűnik a bor, narancsos árnyalatokban is játszik és van egyfajta oxidatív stílusa. Sárga húsú gyümölcsök, sárga alma, narancs, narancshéj adják az aromákat. Az éjváratnak megfelelően közepesnél vékonyabb a test, élénk savak vezetik, amelyek inkább kortyközéptől indulnak be, enyhe cseresség is érezhető, az alkohol alacsony. Van benne izgalom, de Tokajban ebből az évjáratból nem volt könnyű igazán szép bort készíteni. 5p

chateaumate3.jpg#2 Eve (2019)
72,5% furmint, 27,5% hárslevelű, spontán erjedés hordóban, majd 6 hónapos fahordós érlelés. Eleinte fehér virágok és egy kevés édesfűszer jelentkezik, majd átveszik az uralmat a sárga húsú gyümölcsök. A szárazpróba egzotikusabb virágos-fűszeres-gyümölcsös egyveleget hoz és nagyon sokáig tart. Az előző bornál teltebb, tömörebb, feszes savakkal megtámogatva, kissé rusztikus éllel. Sárga alma, birsalma, körte, a háttérben a hordó fűszerei és érintésnyi kenyérhéj. Ígéretes, de kicsit még rendezetlen, biztosan simul még a palackban. 6p

#2 Eve (2019) Magnum
Szebb, intenzívebb az illat, mint a normál palacknál, a szerkezet rendezettebb, a textúra finomabb, harmonikusabbnak tűnik az egész bor. Ezzel együtt is fiatalnak hat. 6p+

chateaumate2.jpg#1 Leslie (2018)
80% furmint, 20% hárslevelű acéltartályban erjesztve, majd 9 hónapig hordóban érlelve. Meleg érzetű illat, érett almával, őszibarackkal, édesfűszerekkel. A korty széles, robosztus felépítésű, vibráló, hosszú lefutású savakkal, pici cserességgel, enyhén viaszos érzettel, a végén enyhén melegítő alkohollal, hosszú lecsengéssel. Érett alma, körte, pici édesfűszer, a korty végén vanília és sós mogyoró, végig halvány sós aláfestés szövi át a bort. 7p-

#1 Leslie (2018) Magnum
Az illata kicsivel frissebb, finomabb, részletgazdagabb, egyedi rózsás, virágos, őszibarackos jegyekkel turbózott. Kóstolva talán még markánsabb szerkezetet villant, mint a normál palackos kiadás, eleinte kicsit rusztikusabb, nehezebben adja magát, de szépen nyílik a pohárban. Idővel gyógynövényes jegyek zárkóznak fel a sárga gyümölcsök, fűszerek és sósság mellé. 7p-

#0 Violet Limited Edition (2017)
Sajnos dugós, és nem állt rendelkezésre cserepalack. Az illatban éppen csak felsejlik a birsalma, ízben egy fokkal tisztább, birses, almás, úgy tűnik, egyensúlyra is rendben van, de a TCA-tól sajnos nehéz elvonatkoztatni. Kár érte, Máté szerint - mivel ez a bor csak üvegballonban volt - ez tudná megmutatni leginkább a dűlő tiszta karakterét.

chateaumate4.jpg
Szokolai Máténak köszönet a meghívásért és a kóstolóért!

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr8216721602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Winesoul 2021.10.19. 07:00:47

Rácsekkolva az árakra kissé tényleg elszállt. A pontjaid alapján pedig nem feltétlenül az jön le számomra, hogy kiemelkedőek-eget rengetőek lennének leszámítva a két Leslie-t. Ez a páros a maguk 32e-64-e még azt mondom, ha nem is árérték arányban érik meg, de adhatnak valami plusszt.

Mondjuk ennyire elszállt palack árai a dry kategóriában senkinek nem volt ezidáig még Tokaj-ban, mintha inkább a burgundi árakhoz igazodott volna és nem a hazai szegmenshez. Az is igaz, hogy mindig kell egy első, aki ilyet meglép

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2021.10.19. 09:00:05

@Winesoul: Én mondjuk sose értettem ezt a "nyomjuk fel az árakat az egekbe" című történetet, de ha valakinek sikerül így eladnia a borait, csinálja. :) Egyébként szerintem ezek a borok is megosztóak lehetnek, valakinek nem jöttek be, nem is az én preferált stílusom egyik sem, de "van bennük valami".

zoli 2021.10.19. 12:04:30

Elnézést a felvetésért, de csak nekem van olyan érzésem, hogy ez a sztori nagyon nem stimmel? Egy chateau, ahol nincs is chateau. A grafikus egy létező épületet álmodikés rajzol meg. Nanemár. Meg a világ élvonalához tartozás, Tokajt feltenni a világtérképre, szép szavak, nagy szavak. Őszintén szólva azon se lepődnék meg, ha a Jancis értékeléseket is sk írta volna, ilyen "De a vad szabadság és ellenszegülés a lénye. Bakancsban taposó, tábortűzben égő, ősi dac." szóképeket, hm, izé, nemigen olvastam még tőle...

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2021.10.19. 12:21:18

@zoli: Leírtam a sztorit, ahogy elhangzott, aztán mindenki azt kezd vele, amit akar. ;) Vannak indokolatlan show-elemek, de az oknyomozó újságírást meghagyom másoknak. :) JR oldalán pl. biztosan lehet ellenőrizni a jegyzetet, de én nem vagyok előfizető.

kegyetlenkirály 2021.10.22. 21:09:42

Nagy kamu.
@Winesoul: dehogynem, azt már meglépte régen az Orsolyák, de legalább az tényleg felső kategória.

Winesoul 2021.10.23. 22:09:05

@kegyetlenkirály: Jaj tényleg az Úrágya Furmintja. Amúgy sose kóstoltam Tőle semmit, de elég hektikus árazása van. Ez a 2000-50000- ig való árkategória lefedés azért durva mert elég nagy ugrások vannak a tételek árai között és nincs sok bora

bor virág 2021.10.27. 12:58:25

@furmintfan: ez a Máté gyerek nem akar válaszolni a kommentekre, nem tudod megkérdezni tőle?

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2021.10.27. 16:46:38

@bor virág: Nem értem, mit kellene megkérdeznem.
Egyébként ott van a link a honlaphoz, azon vannak elérhetőségek, kérdezhet tőle bárki közvetlenül.
süti beállítások módosítása