Szijjártó Előd nevével nagyjából másfél éve találkoztam először, akkor egy nem szokványos sauvignon blanc-t kóstoltam a fiatal etyeki borásztól. Azóta 1-2 bor még szembejött velem, de a átfogó sort kóstolni és a borásszal személyesen találkozni most először nyílt alkalmam a Kóstolom Borbárban, és úgy tűnik, érdemes lesz rá figyelni a jövőben is.

Máltai borokkal ritkán találkozik az ember Máltán kívül, a sziget borai általában helyben fogynak el. Az ország kis mérete, adottságai és az eddigi, inkább tömegtemelésre beállt pincészetek egyaránt szerepet játszanak ebben. Sok máltai bort én sem kóstoltam eddig, de egy tavaly decemberi látogatás során zsákmányoltam két palackot az ország legnagyobb borászatának kínálatából és ez jó apropó, hogy közelebbről is megismerkedjünk a népszerű turista célországgal a bor szempontjából is.

Tokaji édes borokról gyakran írunk a blog hasábjain, időnként más magyar borvidékekről is előkerülnek édes borok, a külföldi versenytársakról azonban az utóbbi időben ritkán volt szó. Bár mára szinte közhelyszerű beszédtéma boros körökben, hogy az édes borok piaca egyre inkább szűkül, azért még mindig számtalan stílusban, különféle módszerekkel készülnek édes borok a nagyvilágban.

A teljesség igénye nélkül, most négy különböző, európai országokból származó édes tétel következik, amelyek a közelmúltban fogytak el.

Oremus Mandolás vertikálist már kétszer is tartottunk az utóbbi években - 2015-ben és két éve - nekem mindig kedves és hálás téma, a borok szépen érnek, a stílus tudatos és konzekvens, közben azonban folyamatosak a finomhangolások, leírható egy fejlődési ív az évjáratokon keresztül. A birtok életében az utóbbi időkben fontos változások történtek, amelyekről mi is beszámoltunk. Egyrészt új vezetőség érkezett az Oremus-hoz, másrészt forgalomba került az első dűlőszelektált boruk, a Petrács, amelynek voltak már "nem hivatalos" elődei, az egyikkel ebben a sorban is találkoztunk.

Ahogy minden magát komolyan vevő, nemzetközi szortimentre építő borkereskedésnél, a Bortársaságnál is folyamatosan keresik a lehetőségeket a hazai és a külföldi kínálat csiszolgatására, legyen szó akár klasszikus borvidékekről, akár rejtett kincsekről (az idő azután majd eldönti, mi válik be a fogyasztóknál). Rioja, mint Spanyolország legismertebb borvidéke ebből a szempontból egyértelműen az első csoportba tartozik, ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne gyöngyszemeket találni. A Bortársaság most biztosra ment, amikor két ikonikus birtoktól, a Marqués de Murrieta-tól és a Lopez de Heredia-tól válogatott. Ráadásként a már stabil pontnak számító Telmo Rodríguez portfólió is kiegészült, méghozzá a spanyol sztárborász dűlőszelektált mikrotételeivel.
A Rioja-szortiment kibővülésével kézenfekvő volt, hogy a borvidék a Borsuliban is megjelenjen külön témaként, így is történt: január óra külön kóstolóestet szánnak a témának, én a második, márciusi eseményre látogattam el. Öt birtok hét bora szerepelt az estén, kivétel nélkül a borvidék meghatározó szereplőitől válogatva. Érdekes lett volna egy fehérbort is betenni a sorba, de miután Rioja-ban a kékszőlők aránya nagyjából 90%, így érthető a vörösborok egyeduralma a kóstolón is.

Péter Ákos, a tokaji Péter Pincészet borásza még az év elején keresett meg minket azzal, hogy szívesen küldene nekünk néhány bort kóstolásra. Ungert és Ákos egyeztettek, majd a csomag  hamarosan meg is érkezett, nem kis meglepetésünkre két teljes karton bor formájában. A válogatásban helyet kapott a pince szinte teljes szárazboros szortimentje, egy három évjáratos mini vertikális a Thurzó Furmintból és egy pár édes bor is. A kóstolásra még február elején kerítettünk sort Ungert nappalijában hármasban, a jegyzetek összerendezésével azonban eddig adósak maradtunk.

Alicante, a Costa Blanca fővárosa népszerű turisztikai célpont, fontos kikötőváros, egyben az azonos nevű eredetvédett bortermelő körzet névadója, de Spanyolországon kívül a borvidék jó eséllyel kevésbé ismert. Ez nem is csoda, sokáig az olcsó tömegborok termelésén volt a fókusz, de az utóbbi egy-két évtizedben ez változni látszik, és a borvidék borai egyre nagyobb elismerésre tesznek szert.

Alicante

Alicante DO-t 1957-ben hozták létre, a mainál kisebb területen, akkor még csak 4 engedélyezett szőlőfajtával (monastrell, alicante bouschet, bobal és moscatel de alejandria, azaz alexandriai muskotály). Jelenleg mintegy 9200 hektáron terem borszőlő, és a borvidék két nagyobb régióra osztható.
A nagyobb, szárazföldi régió a Vinalopó folyóról kapta nevét, Yecla DO-val határos. A klíma itt száraz kontinentális, kevés csapadékkal, forró nyarakkal, a partmenti zónához képest hidegebb telekkel. A legfontosabb fajta itt a monastrell, és erről a vidékről ered Alicante hagyományos desszertbora, a Fondillon, amely reneszánszát éli. A tőkéről túlérésben szedett monastrell szőlőből erősítés nélkül hosszú hordós érleléssel a magas alkoholtartalmú, édes desszertbor.
A tengerparti zóna Denia és Calpe városok között húzódik, neve La Marina és 1987-ben csatolták Alicante DO-hoz. Az éghajlat mediterrán, párás és meleg az időjárás, a legfontosabb fajta a moscatel, amelyből száraz és édes borok egyaránt készülnek.
Fajtaválaszték tekintetében vörös térfélen a monastrell az abszolút favorit, akár önállóan, akár más - spanyol és/vagy nemzetközi - fajtákkal házasítva. fontos még a garnacha és a bobal is. A fehér szőlők közül a legelterjedtebb a moscatel de alexandria, de a környéken honos merseguera is említést érdemel, ahogy a malvasia is. A nemzetközi fajták terjedése sem hagyta érintetlenül a borvidéket, chardonnay, sauvignon blanc, cabernet sauvignon, syrah, merlot, petit verdot is terem itt.

A Mátrai borvidéken megjelenő újabb borász generáció tagjairól már több alkalommal volt szó a blogon. Az utóbbi években sok jelentős boros tapasztalattal rendelkező fiatal kezdett borászkodni a Mátrában, köztük borbloggerek is, mint akov és octopus. Németi Zoltán, aki a Művelt Alkoholistán octopus néven kezdett publikálni és a scewcapped.com-on is rendszeresen ír az általa kóstolt borokról, egyrészről Kerekes Zoltánnal közösen készít borokat a Hoop Wines  égisze alatt, másrészt saját név alatt is megjelentek már az első kékfrankosai. Németi Zolitól két frissen megjelent bort kaptunk kóstolásra, a saját név alatt futó bor 2021-es kiadását (amely várhatóan új címkét kap, itt még a régi szerepel, átírt évjárattal) és a 2020-as Hoop Wines Gereg Kékfrankos Selection-t.

Folytatódnak a februári furmintos cikkek, ezúttal egy régi ismerős következik a Tokaji borvidékről. A közelgő Furmint Február Nagykóstolóhoz tökéletes felvezetésnek ígérkezett a Bott Pince 2021-es évjáratbemutatója, amelyet január utolsó szombatján a Kézdy Dániel nevével fémjelzett budakalászi Kálvária Pincében tartott a Bodó házaspár. A 2021-es borok mellett természetesen némi kitekintést is tettünk régebbi évjáratok felé és az édes borok sem maradhattak ki. A kóstolón sok kedves régi ismerőssel összefutottam, nem kis meglepetésemre  és örömömre a blog alapítója, drbarta is ellátogatott a bulira, ő majd komment formájában észrevételezi, amit esetleg másképp látott, érzett. :)

A Bortársaság Borsuli repertoárjában tavaly óta szerepelnek rendszeresen a Fine Wines kóstolóestek, több témakörben (bár fehérboros témakörben volt már egy ilyen esemény korábban, akkor még csak egyszeri, különleges alkalomként). Tavaly a nemzetközi fehér és a nemzetközi vörös mezőnyt egyaránt végigkóstoltam, mindkettő izgalmas merítés volt és felvonultatott olyan tételeket, amelyekkel egyébként aligha találkoznék (erre a kóstolóra egyébként a Bortársaság saját választéka mellé "külsős" borok is érkeznek). Hét borral persze nehéz felölelni a legkiemelkedőbb borvidékeket és borstílusokat, mindkét sort ki lehetett volna még egészíteni ezzel-azzal, de a minőségre így sem lehetett panasz.
A fehérboros téma kóstolósora az idei évre nagyobb részben lecserélődött, és - legalábbis szerintem - még érdekesebb és változatosabb lett. Az előző évi válogatás is volt annyira jó, hogy akár az ismétlés kedvéért is újra beüljek a Bortársaság "iskolapadjába", de a frissített borcsokor láttán még nagyobb kedvet kaptam a dologhoz.

Februárban szokás szerint érkeznek majd a furmintos posztok, beszámolók a Furmint Februárhoz köthető eseményekről (például a holnapi Furmint Február Nagykóstolóról), és mivel tokaji borokról úgyis gyakran van szó a blogon, úgy gondoltam, hogy a februári "tegnap ittam"-okhoz máshonnan keresek alapanyagot. Így esett a választás a mohácsi Planina Borház 2020-as borára. A Pécsi borvidék és a furmint ritkán kerülnek együtt említésre, én sem kóstoltam túl sok furmintot erről a környékről - leginkább Szabó Zoltántól és mintha a hajdani Matias Borászatnak is akadt volna pécsi furmintja, de benne már nem vagyok biztos. A Planina Borházról sem tudtam, hogy foglalkoznak a fajtával. A rövid utánajárás alapján fellelhető háttérinformációk szerint egy töppedésre kevésbé hajlamos, direkt száraz bornak való klón telepítettek, amelynek termése 2020-ban tartályban erjedt és érlelődött.

A Priorat-ot szinte teljesen körbeölelő Montsant jóval kevésbé ismert híres szomszédjánál, de érdemes rá odafigyelni és a nemzetközi borpiacon egyre inkább kezd kilépni Priorat árnyékából. Montsant 2001-ben kapott saját DOP státuszt, korábban Tarragona DO részét képezte. Az akkori 28 bejegyzett termelő száma mostanra nagyjából a duplájára emelkedett, közülük az egyik magasan jegyzett pince Josep Grau borászata.

Josep Grau útja nem egyenes úton vezetett a borhoz, a barcelonai bankáréletet adta fel a borászkodásért. 2003-ban vásárolta meg az első ültetvényeit Montsant-ban, de sokáig csak saját magának készített bort. A közeli étteremnek mindig adott pár kartonnal, hogy amikor ott eszik a család, saját bort kortyolhassanak az ételekhez. Egy környéken járó svéd sommelier kapott egy pohárral az egyik borból, amikor arra járt és felfigyelt a termelőre, így robbant be Josep Grau új karrierje. Josep Grau az első helyi borászati vállalkozását eladta, majd 2013-ban vásárolt területeket Montsant-ban és 2016-ban Piriorat-ban. Elsősorban a helyi fajtákra koncentrál: garnacha, carignena, garnacha blanca, bár a két borvidéken jól működő jövevény, a syrah is helyet kap egyes házasításokban. A szőlők organikus művelés alatt állnak, a borok betonkádakban erjednek saját élesztővel, majd többnyire 2000-2500 literes Stockinger hordókban érlelődnek.
A Vespres (katalánul: esték) árban a szortiment közepén helyezkedik el, készül ezen a néven egy fehér és  egy vörös tétel, utóbbi itthon is elérhető egy ideje.

A FineWines.hu kínálata 2018-ban bővült ki több új-zélandi borászat tételeivel és azóta is folyamatosan alakul a szigetországból elérhető választék. A nagyobb lélegzetű évenkénti beszerzéseket általában követte egy portfólióbemutató is a Carpe Diem-ben, ezekről minden alkalommal készült egy kis beszámoló is a blogon. Idén is érkezett egy nagyobb szállítmány, részben a már jól bejáratott pincészetek borainak aktuális évjáratával, részben új szereplőkkel. Az új tételek bemutatása sem maradt el, ezúttal azonban már az N28 adott otthont a kóstolónak.

A sor nagyobb részét fehér tételek alkották, többségében sauvignon blanc-ok, egy pinot gris-vel és egy chardonnay-val kiegészülve. A vörösboros mezőny fele pinot noir-okból állt, majd két syrah és egy bordeaux-i házasítás zárta a kóstolót. Igazi nagyágyúk most nem szerepeltek az eseményen, de - többnyire - stabil színvonalat képviseltek a borok.

Az őszi borpárbajos posztban könnyed magyar sauvignon blanc-ok, osztrák zöldveltelinik, érlelt új-zélandi riesling-ek, hordós villányi rosé-k, etyeki pinot noir-ok, dél-balatoni vörös házasítások és Chianti Classico-k kerültek egymás mellé.

Tar Ferenc a Carpe Diem működése alatt a külföldi szortimentből rendezett kóstolók mellett több alkalommal meghívott magyar borászokat is a borbárba, akik az aktuális boraik mellett gyakran régi, már nem elérhető tételekkel is kényeztették a közönséget. A kóstolók azóta átkerültek az N28-ba, de a tervek szerint a hagyomány megmarad: magyar borászokkal közösen is lesznek FineWines borestek. Az első ilyen alkalommal Szentesi József volt a díszvendég, bár tulajdonképpen hazai pályán mutatkozott be, hiszen az N28 részben éppen az ő nevéhez fűződik.

Szentesi Józsefről, küldetéséről, a pincéről és a régi magyar fajtákról többször írtunk már a blogon, most csak az este kóstolt borokról fogok írni, már csak terjedelmi okokból is. Nem kevesebb, mint 15 Szentesi tétel került ugyanis elénk az este folyamán, valószínűleg ez volt a leghosszabban elnyúló kóstoló az N28-as kóstolók sorában. Többségében az éppen forgalomban kapható vagy mostanában forgalomba kerülő tételek adták a terjedelmes sor gerincét, de a két házigazdának köszönhetően néhány régi palack is előkerült a pincék mélyéről. A vörösborokra fókuszáltunk, a borász szerint az eredetileg kiválasztott 10 fehér és 10 kék szőlőfajta közül is az utóbbiak borai aratnak nagyobb sikert (időközben két fehér fajta, a fehér balafánt és a kolontár ki is esett a választékból).

Tavaly tavasszal írtam a Gilberries & Wine nevű kis családi borászatról és két borukról, szerettem is mindkettőt. Gilbert Balázs és Lili a 2020-as évjáratú Woodoo Love-ból küldött is egy palackkal, de mivel a közös kóstolást sokáig nem tudtuk nyélbe ütni, a palack ungert borhűtőjében hánykolódott a kedvező alkalomra várva. Az ősz során végül sikerült összehozni a találkozót, a bor is elfogyott, ezúttal viszont a jegyzetek ragadtak be néhány hétig a fiókba. Most pótolom az elmaradást.

Amikor legutóbb a Bortársaság Borsuli "Borász a házban" eseménysorozatának keretében kóstoltam Oremus borokat, még 2016-ot írtunk és Bacsó András, valamint Ujfalussy Szabolcs képviselte a legendás tokaji pincészetet. Azóta eltelt hat és fél év, Bacsó András időközben nyugdíjba vonult, Ujfalussy Szabolcs jelenleg a Disznókő csapatát erősíti, az Oremus birtokot pedig új vezetőség irányítja. Bacsó András annak idején egy személyben volt birtokigazgató és főborász, távozásával a két pozíciót elválasztották egymástól. Ügyvezető igazgatóvá Kindl Róbertet nevezték ki, a borász pedig ifj. Bacsó András lett, aki már évek óta a pincénél dolgozott édesapja mellett. Az októberi Oremus boresten ő képviselte az Oremus-t, és mesélt generációváltásról, borstílusokról, portfólióról, szőlészeti kísérletekről.

Tavaly októberben, közel napra pontosan egy éve írtam először Szokolai Máté kis tállyai birtokáról, a Chateau Mate-ról. Az egyébként borkereskedelemmel is foglalkozó Szokolai Máté magasan árazott palackjai alaposan meghökkentették a hazai boros életet közelebbről figyelemmel követő közönséget, ahogy Magyarországon az sem mindennapos, hogy egy ilyen kicsi induló pincészet Jancis Robinson-hoz kötött pontszámokkal és értékelésekkel reklámozza magát.
Idén ősszel is meghívást kaptam egy Chateau Mate kóstolóra, amelynek ismét a Solid Borbár adott otthont. Ezúttal a borászat "Nature" fantázianévre keresztelt boraival ismerkedtünk meg, amelyek egészen más stílusban készülnek, mint a fő csapásirányt jelentő, hashtag-gel és számokkal jelzett tételek.

A Carpe Diem borbár bezárásával nem szűntek meg a FineWines.hu kóstolói, csak a helyszín változott. Az őszi-téli szezonban az N28 ad otthont az eseményeknek, a múlt héten egy izgalmas rajnai rizlinges téma volt soron, Mosel egyik legjobb pincészetének boraival.
A Weingut Heymann-Löwenstein 1980-ban került megalapításra, de a Löwenstein család már 500 éve borászkodik Winningen településen. Reinhard Löwenstein és Cornelia Heymann-Löwenstein épp mostanában adták át a stafétabotot lányuknak, Sarah-nak, aki a borászfamília 14. generációját képviseli. A borászat 15 hektárnyi ültetvénnyel rendelkezik (98% riesling, 2% pinot noir), a szőlősorok a Winningen és Hatzenport települések feletti meredek hegyoldalakon kialakított teraszokon teremnek. A dűlőkön 7 különböző palavariáció található, a borok stílusát, minőségét döntően meghatározza a dűlők fekvése és a talaj. A száraz riesling-ek mellett palackos erjesztésű pezsgő, édesborok és a pinot noir-ból készült vörösbor alkotják a portfóliót. A borok saját élesztővel erjednek, a szőlőt ökológiai módon művelik.
A 2020-as évjárat az utolsó, amit még teljes egészében Reinhard Löwenstein készített. Egyben ez az első évjárat, amely teljes szélességében megjelent egy FineWines-os kóstolón, sőt, néhány régebbi tétellel ki is egészült a sor.

Csehországba általában sörözni járnak az emberek, nem borozni, de talán nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi időben a borkultúra is egyre inkább erőre kap. Nem vagyok szabályt erősítő kivétel: két kéz valószínűleg elég hozzá, hogy megszámoljam, hány cseh bort kóstoltam életemben, az elfogyasztott cseh sörök listázása összehasonlíthatatlanul nagyobb feladat lenne. Az is pusztán a véletlennek köszönhető, hogy ez a mai cikk elkészülhetett. Történt ugyanis, hogy július végén egy brno-i kirándulás során a hirtelen lezúduló zivatar elől az utca túloldalán található kávézóba menekültünk és kifogtuk azon kevés helyek egyikét, ahol nem tartottak sört. Bort viszont igen, és ha már így hozta a sors, egy fehér és egy vörös tételt megkóstoltunk, a páros pedig pont passzolt a sorozat témájához.