Az őszi borpárbajos posztban könnyed magyar sauvignon blanc-ok, osztrák zöldveltelinik, érlelt új-zélandi riesling-ek, hordós villányi rosé-k, etyeki pinot noir-ok, dél-balatoni vörös házasítások és Chianti Classico-k kerültek egymás mellé.

Tar Ferenc a Carpe Diem működése alatt a külföldi szortimentből rendezett kóstolók mellett több alkalommal meghívott magyar borászokat is a borbárba, akik az aktuális boraik mellett gyakran régi, már nem elérhető tételekkel is kényeztették a közönséget. A kóstolók azóta átkerültek az N28-ba, de a tervek szerint a hagyomány megmarad: magyar borászokkal közösen is lesznek FineWines borestek. Az első ilyen alkalommal Szentesi József volt a díszvendég, bár tulajdonképpen hazai pályán mutatkozott be, hiszen az N28 részben éppen az ő nevéhez fűződik.

Szentesi Józsefről, küldetéséről, a pincéről és a régi magyar fajtákról többször írtunk már a blogon, most csak az este kóstolt borokról fogok írni, már csak terjedelmi okokból is. Nem kevesebb, mint 15 Szentesi tétel került ugyanis elénk az este folyamán, valószínűleg ez volt a leghosszabban elnyúló kóstoló az N28-as kóstolók sorában. Többségében az éppen forgalomban kapható vagy mostanában forgalomba kerülő tételek adták a terjedelmes sor gerincét, de a két házigazdának köszönhetően néhány régi palack is előkerült a pincék mélyéről. A vörösborokra fókuszáltunk, a borász szerint az eredetileg kiválasztott 10 fehér és 10 kék szőlőfajta közül is az utóbbiak borai aratnak nagyobb sikert (időközben két fehér fajta, a fehér balafánt és a kolontár ki is esett a választékból).

Tavaly tavasszal írtam a Gilberries & Wine nevű kis családi borászatról és két borukról, szerettem is mindkettőt. Gilbert Balázs és Lili a 2020-as évjáratú Woodoo Love-ból küldött is egy palackkal, de mivel a közös kóstolást sokáig nem tudtuk nyélbe ütni, a palack ungert borhűtőjében hánykolódott a kedvező alkalomra várva. Az ősz során végül sikerült összehozni a találkozót, a bor is elfogyott, ezúttal viszont a jegyzetek ragadtak be néhány hétig a fiókba. Most pótolom az elmaradást.

Amikor legutóbb a Bortársaság Borsuli "Borász a házban" eseménysorozatának keretében kóstoltam Oremus borokat, még 2016-ot írtunk és Bacsó András, valamint Ujfalussy Szabolcs képviselte a legendás tokaji pincészetet. Azóta eltelt hat és fél év, Bacsó András időközben nyugdíjba vonult, Ujfalussy Szabolcs jelenleg a Disznókő csapatát erősíti, az Oremus birtokot pedig új vezetőség irányítja. Bacsó András annak idején egy személyben volt birtokigazgató és főborász, távozásával a két pozíciót elválasztották egymástól. Ügyvezető igazgatóvá Kindl Róbertet nevezték ki, a borász pedig ifj. Bacsó András lett, aki már évek óta a pincénél dolgozott édesapja mellett. Az októberi Oremus boresten ő képviselte az Oremus-t, és mesélt generációváltásról, borstílusokról, portfólióról, szőlészeti kísérletekről.

Tavaly októberben, közel napra pontosan egy éve írtam először Szokolai Máté kis tállyai birtokáról, a Chateau Mate-ról. Az egyébként borkereskedelemmel is foglalkozó Szokolai Máté magasan árazott palackjai alaposan meghökkentették a hazai boros életet közelebbről figyelemmel követő közönséget, ahogy Magyarországon az sem mindennapos, hogy egy ilyen kicsi induló pincészet Jancis Robinson-hoz kötött pontszámokkal és értékelésekkel reklámozza magát.
Idén ősszel is meghívást kaptam egy Chateau Mate kóstolóra, amelynek ismét a Solid Borbár adott otthont. Ezúttal a borászat "Nature" fantázianévre keresztelt boraival ismerkedtünk meg, amelyek egészen más stílusban készülnek, mint a fő csapásirányt jelentő, hashtag-gel és számokkal jelzett tételek.

A Carpe Diem borbár bezárásával nem szűntek meg a FineWines.hu kóstolói, csak a helyszín változott. Az őszi-téli szezonban az N28 ad otthont az eseményeknek, a múlt héten egy izgalmas rajnai rizlinges téma volt soron, Mosel egyik legjobb pincészetének boraival.
A Weingut Heymann-Löwenstein 1980-ban került megalapításra, de a Löwenstein család már 500 éve borászkodik Winningen településen. Reinhard Löwenstein és Cornelia Heymann-Löwenstein épp mostanában adták át a stafétabotot lányuknak, Sarah-nak, aki a borászfamília 14. generációját képviseli. A borászat 15 hektárnyi ültetvénnyel rendelkezik (98% riesling, 2% pinot noir), a szőlősorok a Winningen és Hatzenport települések feletti meredek hegyoldalakon kialakított teraszokon teremnek. A dűlőkön 7 különböző palavariáció található, a borok stílusát, minőségét döntően meghatározza a dűlők fekvése és a talaj. A száraz riesling-ek mellett palackos erjesztésű pezsgő, édesborok és a pinot noir-ból készült vörösbor alkotják a portfóliót. A borok saját élesztővel erjednek, a szőlőt ökológiai módon művelik.
A 2020-as évjárat az utolsó, amit még teljes egészében Reinhard Löwenstein készített. Egyben ez az első évjárat, amely teljes szélességében megjelent egy FineWines-os kóstolón, sőt, néhány régebbi tétellel ki is egészült a sor.

Csehországba általában sörözni járnak az emberek, nem borozni, de talán nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi időben a borkultúra is egyre inkább erőre kap. Nem vagyok szabályt erősítő kivétel: két kéz valószínűleg elég hozzá, hogy megszámoljam, hány cseh bort kóstoltam életemben, az elfogyasztott cseh sörök listázása összehasonlíthatatlanul nagyobb feladat lenne. Az is pusztán a véletlennek köszönhető, hogy ez a mai cikk elkészülhetett. Történt ugyanis, hogy július végén egy brno-i kirándulás során a hirtelen lezúduló zivatar elől az utca túloldalán található kávézóba menekültünk és kifogtuk azon kevés helyek egyikét, ahol nem tartottak sört. Bort viszont igen, és ha már így hozta a sors, egy fehér és egy vörös tételt megkóstoltunk, a páros pedig pont passzolt a sorozat témájához.

Amióta az egyik barátom a nyarak nagy részét családostul Badacsonytördemicen tölti, kézenfekvő és állandó program lett a Skizobor, illetve Sike Balázs Pincéjének meglátogatása (2019, 2020, 2021). Idén kicsit nehezen sikerült beilleszteni a badacsonyi kört a naptárba, de jobb későn, mint soha, augusztus végére összejött. Igaz, csak egy délutánt sikerült a tanúhegyek környékén tölteni, de egy kis borozgatás a Nefelejcsben azért belefért. A korábbi Nefelejcs kisvendéglőbe költöztette át ugyanis tavaly nyáron Sike Balázs és Velényi Réka a Skizo vendéglátó részét, ahogy a saját házuk leválasztott részében létrehozott borozót szép lassan kinőtték. A vendéglő korábbi nevét a hagyományőrzés jegyében megtartották, de az épületbe új életet leheltek, a tulajdonosok igyekeznek egy közösségi teret is létrehozni, így gyakran kiállításoknak vagy egyéb programoknak is otthont adnak. A Skizo és Sike Balázs borokat hideg és - hétvégén - meleg ételek kísérik, a fontosabb alapanyagokat igyekeznek a környékről beszerezni, az egyes fogásokhoz természetesen borajánlás is jár. A kovászos kenyér a Búzalelke pékségből, az olívabogyó pedig az igaziolivától érkezik, én most ezeket, és az aktuális pohárdesszertet teszteltem a nagy melegben hűs kis oázisként ható árnyékos kertben. Természetesen borok is kerültek a poharakba, elsősorban a Sike Balázs borcsaládból válogattam.
 

Úgy tűnik, lassan hagyomány lesz, hogy az utolsó augusztusi napok egyikén teszek egy gyors délutáni kört a Balatonfüredi Borheteken, legalábbis 2019, 2020 és 2021 után idén is így alakult. A nyári szezon végét jelző augusztus 20-án már túl voltunk, az időjárás kellemesre hűlt, a napot többnyire eltakarták a felhőt, de még ennek ellenére is meglepően sok ember gyűlt össze kedd este a Tagore-sétányon. Kora délután kezdtem és kora este fejeztem be a kóstolást és most inkább az ismert nevek tételei közül válogattunk. A terv az volt, hogy a kiszemelt pincészetektől 1 fehér és 1 vörös tételt nézünk meg, ezt néhány kivétellel sikerült is tartani.

Társaságban borozgatva kevésbé ment az elemezgetés és jegyzetelés, a vörösökbe ráadásul éppen csak belekortyoltam, így kevésbé átgondolt és összeszedett leírások, pontszámok születtek.

Az idei első balatoni boros programomra egészen augusztus elejéig kellett várni, de akkor végre egy régi "adósságomat" törlesztettem. A Kékajtó Szőlőbirtokról még az első kékfrankosuk apropóján írtam 2019 nyarán, akkor meg is beszéltük Németh Miklóssal, hogy valamikor meglátogatom őket Kőröshegyen, de az a nyár eltelt, utána jött a COVID, közben elrepült még két nyár, idén viszont sikerült összehozni a találkozót. Annyi előnye mindenképpen volt a birtoklátogatás kényszerű elhalasztásának, hogy több bort tudtunk kóstolni, több év tapasztalatairól, apró előrelépésekről, és persze további tervekről is tudtunk beszélni. A délelőtt induló program észrevétlenül közel 5 órásra nyúlt, közben megnéztük a szőlőket, a készülő új és a korábbi feldolgozót, gyönyörködtünk a kilátásban, megkóstoltuk az elérhető palackos borokat, de szemléztük a hordó- és tartálymintákat is. Így valóban könnyedén repült az idő.

(Kilátás a teraszról a Tihanyi-félszigetre)

Májusban számoltam be a Bortársaság Borsuli nagy nemzetközi vörösborokat felvonultató (egyébként még áprilisban tartott) borestjéről, kézenfekvő volt, hogy az időjárás melegebbre fordultával a kóstoló fehérboros párja következzen. Igazság szerint korábban is volt már egy nagy fehérboros esemény a Borsuliban, de annak már majdnem 5 éve és egyszeri alkalom volt, ideje volt egy újabbnak. A vörösboros kóstolón elhangzott szempontok alapján magas presztízzsel rendelkező borvidékek, bevált szőlőfajtáiból készült, komplex, érlelhető, bizonyítottan kiváló minőségű borok szerepeltek a kóstolón. A számos borvidéket, fajtát és borstílust felvonultató sorban francia, német, olasz, új-zélandi borok kaptak helyet (francia túlsúllyal), de ezúttal hazai nevezett is volt: egy mádi furmint képviselte hazánkat, a borvidék legismertebb termelőjétől és egyik ikonikus dűlőjéből.

A Rejtőzködő borvidékek sorozat mai epizódja egy legendás borászatról és egy érdekes termőhelyről szól. A Chateau Musar minden bizonnyal a legismertebb, leghíresebb libanoni borászat, ők tették fel az országot a borvilág térképére, róluk lesz ma szó bővebben.

Lombardia több szempontból is Olaszország egyik legfontosabb tartománya, de bor- és pezsgőfronton nem tartozik ezek közé. A hegyekkel tarkított vidék bizonyos részei nem alkalmasak a szőlőtermesztésre, ezzel együtt is közel 27000 hektáron terem szőlő, 21 DOC, 5 DOCG, 15 IGP eredetvédett bor- vagy pezsgő kategória létezik a tartományban.
A tartomány domborzati és klimatikus viszonyai meglehetősen változatosak, ezeket a tengerszint feletti magasság, a tengertől való távolság, a hegyek, a tavak egyaránt alakítják. Lombardiát Svájc, illetve az olasz tartományok közül Emilia-Romagna, Veneto, Alto-Adige és Piemont határolja, és a szőlőfajtákat, illetve a borstílusokat illetően Lombardiában minden - szőlőtermesztés és borkészítés szempontjából ismertebb - szomszédjától kölcsönzött egy kicsit, de egyedi borkategóriákat is találunk, így elég változatos a kínálat.
A tartomány eredetvédett körzetei, illetve borai közül messze a legismertebb a legkiválóbb olasz palackos erjesztésű pezsgőket produkáló Franciacorta DOCG. A Veneto és Lombardia határán elterülő Lugana DOC már kapott egy külön posztot pár évvel ezelőtt. A svájci határ mellett található Valtellina vidékén Valtellina Rosso DOC és Valtellina Superiore DOCG megjelöléssel nebbiolo-ból készülnek a borok. A két körzet területe azonos, a szabályozásban van az eltérés. A Comói-tó és az Iseói-tó között húzódó Valcalepio DOC körzetben fehér- és vörösborok egyaránt készülnek, nemzetközi fajtákból. A Comói-tó partvonalát körzetben fehér-, rosé- és vörösborok is palakba kerülnek Terre Lariene IGT megjelöléssel, olasz és nemzetközi fajtákat egyaránt termesztenek errefelé. Scanzorosciate városa adja Olaszország legkisebb DOCG körzetét, itt készül passito eljárással az azonos nevű kékszőlő fajtából készülő a moscato di scanzo, egy édes vörösbor.

Tavaly már volt szó a sorozat keretében Mallorcáról és mallorca-i borokról, most következik egy kis ráadás, egy újabb válogatással a spanyol sziget borairól. A szigetről, a borvidékekről és a fontosabb szőlőfajtákról már volt szó bővebben az előző írásban, most csak röviden borstílusokról, majd az egyes borokról emlékeznék meg.

(A címlapfotót innen kölcsönöztem)

Idén 5 hónapnak kellett eltelnie, hogy először hazai borvidékre vigyen az utam, nem így terveztem, de így jött ki a lépés. Május utolsó hétvégéjét a Tokaji borvidéken töltöttem, de nem csak a borozgatás volt a cél. Az elmúlt években a kultúrtörténeti emlékek meglátogatása mindig hátrasorolódott a programban - pedig azokban is bővelkedik a térség -, ezúttal kicsit kiegyenlítettebb volt a leosztás. Három pincénél azért így is jártam, kettő tokaji és egy mádi vizit fért bele az időbe.

A tavaly megkezdett rajnai rizling sorozatot folytatva most pannonhalmi rajnai rizlingek következnek. A Pannonhalmi borvidéken jellemzően elég sok szőlőfajtával foglalkoznak a pincészetek, főleg világfajtákkal. 2017-ben néhány borász itt is összefogott, hogy létrehozzanak egy közös borvidéki bormárkát, ez lett a PH-érték, amely ugyan egy fehér házasítás, de a szabályozás szerint legalább fele részben rajnai rizling alkotja, az összefogás résztvevői szerint ugyanis ez a fajta remekül érzi magát a borvidéken. A legtöbb helyi pincészet önállóan is palackoz rajnait, volt már nekem is szerencsém néhány szép példányhoz a borvidékről, adta magát az ötlet, hogy összekóstoljam néhány pannonhalmi borászat rajnaiját, május egyik hétvégéjén nyílt is rá alkalom. Négy pince öt bora került egymás mellé, mindegyik a 2020-as évjáratból.

Az idei tavaszról 7 duó került be a borpárbajos posztba, könnyedebb hazai és komolyabb külföldi fehérek, dél-francia rosék, vörös fajtaborok hazai pályáról és házasítások egy kevésbé ismert Rhone-vidéki appellációból.

Május elején a Sabar Borház és a borászat tulajdonosa, Ádám Gábor volt a Kálvária Pince borest-sorozatának vendége. Ugyanazon napon a Kálvária Pince adott otthont a Furmint Február sajtókóstolójának is, Kézdy Dániel pedig felajánlotta, hogy ha van kedvem maradni, a vendége vagyok az esti eseményre is. Volt kedvem... :)

Elég furcsa dolog májusban Furmint Február előkóstolóról írni, de az utóbbi 2 évben már hozzászokhattunk, hogy az élet nem várt fordulatokat produkál. 2021-ben elmaradt a Furmint Február hagyományos Nagykóstolója a Vajdahunyadvárban, 2022-ben ugyan lesz kóstoló, de mind az időpont, mind a helyszín megváltozott. A rendezvény Budára, a Hagyományok Házába költözött és idén kivételesen nem februárban, hanem május 19-én, azaz a jövő héten kerül megrendezésre.
Kézdy Dániel szokás szerint meghívta a sajtó képviselőit egy szűk körű beharangozó kóstolóra, aminek már évek óta a budakalászi Kálvária Pince ad otthont. A lehetőségnek duplán örültem, ugyanis jelen állás szerint a fő esemény idején éppen nem leszek itthon, úgyhogy 10 év után ki kell hagynom a legnagyobb furmintszemlét. A sajtókóstolón Szabó Zoltán hosszúhetényi borász tartott egy rövid, de informatív előadást a fajtáról, miközben 10 különböző furmint is várt minket az asztalon, borvidékek és évjáratok terén is széles spektrumon mozogva.