Februárban szokás szerint érkeznek majd a furmintos posztok, beszámolók a Furmint Februárhoz köthető eseményekről (például a holnapi Furmint Február Nagykóstolóról), és mivel tokaji borokról úgyis gyakran van szó a blogon, úgy gondoltam, hogy a februári "tegnap ittam"-okhoz máshonnan keresek alapanyagot. Így esett a választás a mohácsi Planina Borház 2020-as borára. A Pécsi borvidék és a furmint ritkán kerülnek együtt említésre, én sem kóstoltam túl sok furmintot erről a környékről - leginkább Szabó Zoltántól és mintha a hajdani Matias Borászatnak is akadt volna pécsi furmintja, de benne már nem vagyok biztos. A Planina Borházról sem tudtam, hogy foglalkoznak a fajtával. A rövid utánajárás alapján fellelhető háttérinformációk szerint egy töppedésre kevésbé hajlamos, direkt száraz bornak való klón telepítettek, amelynek termése 2020-ban tartályban erjedt és érlelődött.

Számomra a magyar olaszrizling akkor adja a legtöbbet, ha a termőhely lenyomata is markánsan megjelenik a borban, így általában a hazai kedvenceim a Balatonfüred-csopaki borvidékről, vagy valamelyik tanúhegy (Badacsony, Szent György-hegy, Csobánc, Somló, stb.) környékéről származnak. Legyen szó akár a Csopaki Kódex tagjainak letisztult stílusáról, Figuláék szemérmetlenül gazdag borairól, a somlói olaszrizlingek markáns sósságáról vagy a Badacsonyi borvidéken készített tételekről, én ezekben találom meg leginkább azt a pluszt, ami ezt a fajtát a korrekt ivóbor kategória fölé tudja emelni. Könnyen lehet, hogy nem kísérletezek eleget más borvidékek olaszrizlingjeivel és ez korlátozza be földrajzilag a számomra élményt adó tételeket, de itt a kivétel, ami erősíti a szabályt. Legutóbb ugyanis egy mohácsi olaszrizling okozott igen kellemes meglepetést, és megkockáztatom, kevés ilyen elegáns és szép egyensúlyú olaszrizlinget kóstoltam.

Folyamatosan kopó memóriám okán egészen tegnapig meg voltam győződve arról, hogy Vaskapu-bort eddig én még nem ittam. Az állítás helyességét igyekeztem gyorsan alátámasztani blogunk archívumának feltúrásával, amikor szembejött velem ez a 2003-as kadarka. Az akkori információk, valamint a mostani borásztörténet alapján az látszik, hogy bár ugyanarról a mohácsi birtokról beszélünk, de az évekkel ezelőtt kóstolt palack még nem Galán Géza kezei közül került ki.

A bejegyzésem tárgyát képező két vörös (birtok)házasítás viszont igen, és a sztorikat szükségesen szétválasztva, a korábbi élményeimhez még csak véletlenül sem viszonyítva ugrottam fejest a kóstolásba. Aki ismer, tudja, hogy nyitott vagyok a natúrboros kalandokra, és a helyzet az, hogy egy betegség miatti sokhetes kihagyás után most is pozitív benyomásokra tettem szert.

A királyleánykát általában könnyű, üde, reduktív technológiával készült borként látjuk viszont a palackban és a pohárban, nem is emlékszem hirtelen, hogy valakitől kóstoltam volna magasabbra pozicionált tételt. Az egyébként kellemes, kedves, de extrát ritkán nyújtó királyleánykák tömegében Hepci nevű olvasónk hívta fel a figyelmemet egy potenciális kivételre. (Ezúton is köszönöm a tippet!)
A korábban elterjedt hagyomány szerint (mára ez kétségessé vált, lásd kommentszekció) a leányka és a kövérszőlő természetes kereszteződéséből létrejött, erdélyi eredetű fajta az 1970-es évektől terjedt el Egertől, a Mátrai, az Etyek-Budai és a Móri borvidéken át Pannonhalmáig szinte az összes északi fekvésű borvidékeken, de lehet vele találkozni a Pécsi borvidéken is. Innen, konkrétabban Mohács mellől érkezett a mai bor, a Planina Borháztól.

Horváth Zoltán mohácsi pincéjéről, a Planina Borházról már volt szó többször a blogon, részben éppen ennek a bornak a korábbi évjáratai (2009, 2011), részben úgy általában a Pécsi borvidék kapcsán. A 2003-ban alapított családi borászat Mohács szőlőhegyéről (az itteni horvátok, a sokácok nyelvén Planina) kapta a nevét. A Planina Borház mintegy 5 hektáron gazdálkodik Mohács környékén, fehér, rosé, siller és vörösbor egyaránt készül a birtokon, de - mondhatni borvidéki anomáliaként - talán inkább a kék szőlőből készült boroknak van nagyobb szerepe. A legismertebb bordeaux-i fajták mellett kékfrankos, kadarka, pinot noir, néró, portugieser, cirfandli, királyleányka és olaszrizling terem a birtokon. A Prím kvázi a pince vörös csúcsbora, mégsem súlyával vagy koncentrációjával hódít, kellemes átmenet a mindennapokra ajánlható, jó ivású borok és a komolyabb tételek között.

Idén kicsit elhanyagoltam a rejtőzködő borvidékeket - két különkiadásnak tekinthető poszt mellett egy hagyományos - egy borászatot és azon keresztül egy borvidéket bemutató - írás került ki a blogra az idén -, de a sorozat folytatódik, a következő évre már megvannak a kiszemelt témák, most pedig újra egy magyarországi borvidék kerül terítékre.

Bár témaválasztás tekintetében túlnyomórészt igyekszünk törekedni a fogyasztói közszolgálatiságra, néha azért előfordul, hogy olyan élmények okán ragadunk billentyűzetet, amelyek egyáltalán nem, vagy csak rendkívül szűk körben reprodukálhatók otthoni körülmények között. Nincsenek kétségeim: egy tieznöt éves mohácsi kadarka éppen egy az ilyen "néha-esetek" közül. Mégis indokoltnak és szükségesnek tűnik említésre méltatni, tekintettel arra, hogy nemcsak kor-, hanem borvidéki- és termelő-szempontból is egyedülálló történetről van szó. És ha már voltam olyan szerencsés helyzetben, hogy ideális árucsatolás keretei között megajándékozódtam egy palackkal belőle, akkor hát nézzük át gyorsan, hogy mi ez az egész, és hogy milyen formában is van most egy túlkorosnak tetsző underground-kadarka.

Planina Borház: Prím 2011

TiBorBarát nemrégiben ismét meglepett egy palack aktuális évjáratú Prím-cuvée-vel. A 2009-es nagyon pozitív meglepetés volt az addig számomra ismeretlen mohácsi pincétől, nézzük most a 2011-est.

Friss erdei gyümölcsök, áfonya, fekete ribizli. Édesek, szaftosak és megint csak nagyon tetszik a hordókezelés. Semmiféle tolakodó, közhelyes fűszeresség nincs jelen, csak épp add az egésznek annyi krémes jelleget, hogy ne legyen annyira primőr és áttetsző hangulata az egyébként gyümölcsből építkező bornak. Teljesen korrekt íz-intenzitás, tiszta, harapnivaló korty. Testben, alkoholban picit talán kisebb elődjénél, ugyanakkor lehet pont így lesznek az arányok még jobbak, illetve élettel-telibb, vibrálóbb, könnyebben fogyaszható az összkép. Szerkezeti súlyt tekintve továbbra se kell hatalmas dolgokat elvárni, de azért azt se mondhatni, hogy ne lenne benne anyag. Inkább lazább, mint tömör, de ízei kitöltik végig, tanninból, savból meg épp annyi van, amennyi jó tartást ad egy ilyen koncentrációjú, stílusú bornak. Nincs hiányérzet, gyorsan fogynak egymás után a pohárkák. A lecsengés közepesen hosszú. 5.5-6p határán. 6-7 Euro körüli árkategóriájában szerintem bárhol a világon versenyképes lenne ez a minőségi szint. Venném.

Még nem ejtettem szót egyik kedvenc hazai beszerzési helyemről. A  szentesi Gólyás Borház és Galéria lenne. Közepesen széles, de  jó érzékkel összeválogatott hazai kínálattal rendelkezik, de ami igazi vonzerejét adja, számomra legalábbis, a tulajdonos, Kálmán Tibor TÉNYLEG hasznos ajánlásai és remek kóstolási képessége. Akik ismernek esetleg tudhatják, hogy az elmúlt évek alatt immár baráti viszony alakult ki köztünk, sőt rendszeres kóstolótársunk, oszlopos, meghatározó tagja is lett kis társaságunknak TiBOR-barát :), de ezen tényekből adódó természetes elfogultság mellett is állíthatom, ha egy borra nekem azt mondta, hogy érdemes ránézni, arra MINDIG valóban érdemes volt.

Így volt ez mostanában is,a sok tizeneurós languedoc és cotes-du-rhone között kérdeztem nem tud –e kellemes árfekvésű, gyümölcsös, de a mindennapi, érdektelen ivóboron határozottan túlmutató koncentrációval bíró hazait ajánlani. És egyszer csak megjelent, hóna alatt egy számomra ismeretlen termelő, a mohácsi Planina Borház egyik borával. A családi pince talán top boráról van szó, emlékeim szerint 1900 Ft. egy üveg. Cabernet sauvignon, franc és kékfrankos, 3-4 éves kishordókban érett.

Friss, édeskés erdei gyümölcsök csapják meg orrunkat, szeder, áfonya, feketeribizli. Szájban közepesnél nagyobb testű, ízeiben kifogástalanul kitöltött. A gyümölcsösség egyértelműen dominál itt is, a hordó intelligensen kísér, megadja a korty krémes közegét, sima sűrűségét, de nem akar cserébe ránkzúdítani egy sor közhelyes aromát. Tényleg pirospontot érdemel. A szerkezet nem nagy, de nem is vágyunk rá. Nincsenek kibontakozásra váró denzitások, mély tartalmak, csak úgy szépen arányosan kitöltött, jó közepes lecsengéssel. Vázát érett savak és tanninok adják, nem kell kifejezett cizelláltságot, luxus érzetű tapintatokat várni tőlük, de szépen integráltak a kerek egészbe, miközben a szükséges tartást megadják.  5+, tiszta szívből, örömmel fogyasztva, bármiféle kompenzációs kényszer nélkül. Sok-sok ilyenre volna itthon szükség. Megvenném újra.