Tokaji édes borokról gyakran írunk a blog hasábjain, időnként más magyar borvidékekről is előkerülnek édes borok, a külföldi versenytársakról azonban az utóbbi időben ritkán volt szó. Bár mára szinte közhelyszerű beszédtéma boros körökben, hogy az édes borok piaca egyre inkább szűkül, azért még mindig számtalan stílusban, különféle módszerekkel készülnek édes borok a nagyvilágban.

A teljesség igénye nélkül, most négy különböző, európai országokból származó édes tétel következik, amelyek a közelmúltban fogytak el.

Ténykérdés, hogy fogyasztóként nem zárkózom el az organikus szőlőműveléstől és borkészítészítéstől. A borvilág sokszínű, ezért is foglalkoztat már egy évtizede, felfedezése pedig egy elérhetetlen teljességre törekvő, életen át tartó folyamat, melyben sokféle stílusnak meg kell férnie egymás mellett. Azt is vallom ugyanakkor, hogy a borkészítés ideológiájának dogmái nem kerekedhetnek felül a tényen, hogy ez egy alkoholos ital, amit a bódító hatásán kívül többnyire azért fogyasztunk, mert finom. Éppen ezért állok ülök teljesen értetlenül és felháborodottan egy majd’ nyolcezer forintos francia narancsbor mellett, miközben próbálom megérteni a megérthetetlent: történetesen azt, hogy ez így kinek és miért jó.

Az utóbbi szűk három hónapban kizárólag magyar borokat boncolgató "tegnap ittam" posztok után most kivételesen ismét egy külföldi bor kerül a nagyító alá, de így sem maradunk magyar vonatkozás nélkül.
Az 1995-ben alapított, azóta is családi tulajdonban álló Planeta az egyik legnagyobb és legismertebb szicíliai pincészet, amely a sziget öt tájegységén is rendelkezik szőlőültetvényekkel és borászattal (Menfi, Vittoria, Noto, Etna, Capo Milazzo). A család 17 generációra és kb. 500 évre tudja visszavezetni Szicíliában folytatott mezőgazdasági tevékenységét. Korábban is foglalkoztak borászkodással, de a 20. század végén három unokatestvér, Alessio, Francesca és Santi úgy döntött, hogy korábbi tömegtermelést ideje felváltani a csúcsminőségű borok készítésével. Bejött a terv, ma a Planeta már több száz hektáron gazdálkodik és szerte a világba exportálják boraikat.

A Planeta Allemanda névre keresztelt noto-i száraz muskotálya a 2012-es évjárattal debütált, én most a 2018-asból nyitottam fel egy palackot.

Kétségkívül kockázatos vállalkozás gyanútlan fogyasztóként évjáratmegjelölés nélküli édes likőrfehéret inni Görögországból. Az ugyanakkor, hogy egy széleskörben elterjedt diszkontlánc a hátcímke alapján legalább négy nemzet – történetesen Lengyelországról, Romániáról, Szlovéniáról és szerény hazánkról van szó – piacán lát releváns fogyasztói igényt a sztoriban, adhat okot némi reményre.

Minden bizonnyal engem is ez motivált, amikor néhány hónappal ezelőtt leemeltem a polcról ezt a görög muskotályt. Tekintettel arra, hogy egy tizenötös szesszel felturbózott fehérbort ritkán nyitok szólóban, a kóstolás egészen mostanáig húzódott, míg végül be tudtam dobni a palackomat egy blogközi négykezes vasárnap estébe. Meglepő, de csalódásmentes élményben volt részünk.