A Borrajongó


Újdonságok és "régiségek" - Szentesi kóstoló az N28-ban

2022. november 17. 06:00 - furmintfan

Tar Ferenc a Carpe Diem működése alatt a külföldi szortimentből rendezett kóstolók mellett több alkalommal meghívott magyar borászokat is a borbárba, akik az aktuális boraik mellett gyakran régi, már nem elérhető tételekkel is kényeztették a közönséget. A kóstolók azóta átkerültek az N28-ba, de a tervek szerint a hagyomány megmarad: magyar borászokkal közösen is lesznek FineWines borestek. Az első ilyen alkalommal Szentesi József volt a díszvendég, bár tulajdonképpen hazai pályán mutatkozott be, hiszen az N28 részben éppen az ő nevéhez fűződik.

szentesi1.jpg

Szentesi Józsefről, küldetéséről, a pincéről és a régi magyar fajtákról többször írtunk már a blogon, most csak az este kóstolt borokról fogok írni, már csak terjedelmi okokból is. Nem kevesebb, mint 15 Szentesi tétel került ugyanis elénk az este folyamán, valószínűleg ez volt a leghosszabban elnyúló kóstoló az N28-as kóstolók sorában. Többségében az éppen forgalomban kapható vagy mostanában forgalomba kerülő tételek adták a terjedelmes sor gerincét, de a két házigazdának köszönhetően néhány régi palack is előkerült a pincék mélyéről. A vörösborokra fókuszáltunk, a borász szerint az eredetileg kiválasztott 10 fehér és 10 kék szőlőfajta közül is az utóbbiak borai aratnak nagyobb sikert (időközben két fehér fajta, a fehér balafánt és a kolontár ki is esett a választékból).

Tovább
Szólj hozzá!

Szentesi szeánsz

2019. június 07. 06:00 - furmintfan

Régen jártam már Szentesi Józsefnél, és egyébként is tervezgettem már egy következő látogatást, így éppen kapóra jött, amikor május elején a baráti kör egy kis részének boros programot kellett szervezni és a borásznak is megfelelt az időpont. Kevesen voltunk, így gazdaságossági és alkoholtűrési szempontokat egyaránt figyelembe véve most "csak" 11 bort sikerült megkóstolni, különös hangsúlyt fektetve természetesen a pince különleges magyar fajtáira.

szentesi201904.jpg

Tovább
3 komment

Szentesi 2012 - vörösborok

2012. november 16. 06:00 - akov

A Szentesi Pince készülőben levő fehér borait bemutató poszt után most rátérek a 2012-es vörösökre. A teljes felhozatalt eddig két ízben kóstoltuk meg, most a november 4-i jegyzeteim következnek. A nagyrészt ismert fehérszőlők boraival összehasonlítva a vörösök között igencsak sok, számomra teljesen ismeretlen fajtából készült bor idén. Pont ezért megy élményszámba ezek ízlelgetése, a jövőbeli potenciáljuk méregetése. Úgy tűnik, hogy a fajták egy része könnyeden tréfás, de egyedi és izgalmas bort fog adni. Ezek valószínűleg nem, vagy csak korlátozottan lesznek alkalmasak palackos érlelésre. Természetesen nekik is megvan a saját szerepe, leírni semmiképpen sem kell őket. A fajták egy másik része viszont igencsak komoly potenciállal kecsegtet. Persze bebizonyosodhat még ezek ellenkezője is, de a jövő zálogát is rejthetik. És nem csak a Szentesi Pince számára. Pont ez izgalmas az egészben.

voros_hordo.jpg

Tovább
6 komment
süti beállítások módosítása