Alicante, a Costa Blanca fővárosa népszerű turisztikai célpont, fontos kikötőváros, egyben az azonos nevű eredetvédett bortermelő körzet névadója, de Spanyolországon kívül a borvidék jó eséllyel kevésbé ismert. Ez nem is csoda, sokáig az olcsó tömegborok termelésén volt a fókusz, de az utóbbi egy-két évtizedben ez változni látszik, és a borvidék borai egyre nagyobb elismerésre tesznek szert.

Alicante

Alicante DO-t 1957-ben hozták létre, a mainál kisebb területen, akkor még csak 4 engedélyezett szőlőfajtával (monastrell, alicante bouschet, bobal és moscatel de alejandria, azaz alexandriai muskotály). Jelenleg mintegy 9200 hektáron terem borszőlő, és a borvidék két nagyobb régióra osztható.
A nagyobb, szárazföldi régió a Vinalopó folyóról kapta nevét, Yecla DO-val határos. A klíma itt száraz kontinentális, kevés csapadékkal, forró nyarakkal, a partmenti zónához képest hidegebb telekkel. A legfontosabb fajta itt a monastrell, és erről a vidékről ered Alicante hagyományos desszertbora, a Fondillon, amely reneszánszát éli. A tőkéről túlérésben szedett monastrell szőlőből erősítés nélkül hosszú hordós érleléssel a magas alkoholtartalmú, édes desszertbor.
A tengerparti zóna Denia és Calpe városok között húzódik, neve La Marina és 1987-ben csatolták Alicante DO-hoz. Az éghajlat mediterrán, párás és meleg az időjárás, a legfontosabb fajta a moscatel, amelyből száraz és édes borok egyaránt készülnek.
Fajtaválaszték tekintetében vörös térfélen a monastrell az abszolút favorit, akár önállóan, akár más - spanyol és/vagy nemzetközi - fajtákkal házasítva. fontos még a garnacha és a bobal is. A fehér szőlők közül a legelterjedtebb a moscatel de alexandria, de a környéken honos merseguera is említést érdemel, ahogy a malvasia is. A nemzetközi fajták terjedése sem hagyta érintetlenül a borvidéket, chardonnay, sauvignon blanc, cabernet sauvignon, syrah, merlot, petit verdot is terem itt.

Markus Huber, az egykor csodagyerekként aposztrofált borász Traisental talán legismertebb és legelismertebb termelője. A Huber borok évek óta fontos részét képezik a FineWines választékának, a Berg dűlő riesling-je és zöldveltelinije egy remek vertikális kóstoló apropójául is szolgált. A pincénél természetesen a fent említett két fajta van a fókuszban, de a szortiment meglehetősen széles, több fehér fajtabor, vörösborok, édes borok, pezsgők és újabban natúrborok is helyet kapnak benne. Az Ausztriában remek évjáratként elkönyvelt 2021 boraiból a FineWines-nál is széles merítés kapható, adta magát egy portfóliókóstoló gondolata. Március első hétvégéjén az N28-ban erre is sor került. 18 bort kóstoltunk meg, szem és torok nem maradt szárazon.

Magyar vörösborokból nem tartottam még otthon vertikális kóstolót, általában külön-külön nyíltak ki a hosszabb érlelésre szánt palackok is, de az első alkalomnak megadtuk a módját. Ráadásul egyből dupláztunk, ugyanis két komoly tételből is összegyűlt 4-4 évjárat, kézenfekvőnek tűnt, hogy egymás mellett nézzük meg a két mini vertikális sort. A Heimann Barbár és a Pannonhalmi Főapátság Infusio került a górcső alá az 2016, 2017, 2018 és 2019 évjáratok tükrében.

Itt az első külföldi boros egyveleg is, fehér és vörös borok nagyjából egyenlő számban, eredetüket tekintve a spanyol borokról szóló jegyzetből gyűlt össze a legtöbb erre az etapra.

Itt az év első magyar egyvelege, frissebb és - kisebb részben - korosabb borokkal, a szokásosnál talán több édes tétellel. Az otthon kóstolt boroknál hosszabbak, részletesebbek a jegyzetek, a többi bornál inkább csak gyors benyomásokat volt lehetőség a jegyzetfüzetben rögzíteni. Külön köszönet Kézdy Dánielnek, több - részben már régóta nem kapható bort - az ő jóvoltából tudtam megkóstolni.

A Mátrai borvidéken megjelenő újabb borász generáció tagjairól már több alkalommal volt szó a blogon. Az utóbbi években sok jelentős boros tapasztalattal rendelkező fiatal kezdett borászkodni a Mátrában, köztük borbloggerek is, mint akov és octopus. Németi Zoltán, aki a Művelt Alkoholistán octopus néven kezdett publikálni és a scewcapped.com-on is rendszeresen ír az általa kóstolt borokról, egyrészről Kerekes Zoltánnal közösen készít borokat a Hoop Wines  égisze alatt, másrészt saját név alatt is megjelentek már az első kékfrankosai. Németi Zolitól két frissen megjelent bort kaptunk kóstolásra, a saját név alatt futó bor 2021-es kiadását (amely várhatóan új címkét kap, itt még a régi szerepel, átírt évjárattal) és a 2020-as Hoop Wines Gereg Kékfrankos Selection-t.

Szabó Gyula a Káli-medence borászatának egyik fontos alakja, egyben a térség négociant-ja, aki felkutatta a környékbeli falvak legszebb területein gazdálkodó szőlősgazdákat és hosszú távú együttműködés keretében a tőlük vásárolt szőlőből faluborokat készít. A kínálatban számos település és fajta bora megjelent már, és most itt egy újdonság, amelyhez viszont távolabbról érkezett a szőlő. A Kalamona somlói területekről származó juhfark, hárslevelű és furmint házasítása, a pince első somlói bora (OFJ Balaton eredetmegjelöléssel került forgalomba). A tétel a falubor sorozat tagjaitól határozottan elütő dizájnt és nevet kapott. A bor fantázianevét a mesebeli Szélkötő Kalamona, a szeleket elrabló szörnyeteg ihlette. A Rutkai Bori által rajzolt címkén látható sárkány három feje a házasításban szereplő három fajtát - juhfark, hárslevelű, furmint - is szimbolizálja, míg a kitörő vulkán egyértelmű utalás a Somlóra.

Itt a Pécsi borvidék furmintjaival foglalkozó egészen mini sorozat második része, a Planina Borház 2020-as bora után most Szabó Zoltán 2021-es furmintja került górcső alá. Ezzel a tétellel már tavaly is találkoztam, a Furmint Február felvezető sajtókóstolóján a Kálvária Pincében, ahol maga a borász is jelen volt. Akkor még nagyon fiatal, de ezzel együtt is élvezetes volt. Most már forgalmi tételként vásároltam belőle egy palackot, kíváncsi voltam, hogyan változott egy év alatt.

Az előző évi kényszerű halasztás után májusról visszatért megszokott időpontjára a Furmint Február Nagykóstoló, ismét február első csütörtökén gyűltek össze a borászok és a furmintkedvelők Budapesten. Az esemény tavaly óta új helyen, a Hagyományok Házában, a Budai Vígadó épületében kerül megrendezésre, amely szerintem ugyanúgy méltó helyszínnek bizonyult, közlekedés szempontjából talán még kedvezőbb is az elhelyezkedése, mint a Vajdahunyadvárának. A 2022-es kóstolót egy külföldi út miatt kihagytam, 2021-ben pedig a vírushelyzet hiúsította meg a rendezést, így nekem 3 év után ez volt az első Furmint Február Nagykóstolóm.

Folytatódnak a februári furmintos cikkek, ezúttal egy régi ismerős következik a Tokaji borvidékről. A közelgő Furmint Február Nagykóstolóhoz tökéletes felvezetésnek ígérkezett a Bott Pince 2021-es évjáratbemutatója, amelyet január utolsó szombatján a Kézdy Dániel nevével fémjelzett budakalászi Kálvária Pincében tartott a Bodó házaspár. A 2021-es borok mellett természetesen némi kitekintést is tettünk régebbi évjáratok felé és az édes borok sem maradhattak ki. A kóstolón sok kedves régi ismerőssel összefutottam, nem kis meglepetésemre  és örömömre a blog alapítója, drbarta is ellátogatott a bulira, ő majd komment formájában észrevételezi, amit esetleg másképp látott, érzett. :)

A Bortársaság Borsuli repertoárjában tavaly óta szerepelnek rendszeresen a Fine Wines kóstolóestek, több témakörben (bár fehérboros témakörben volt már egy ilyen esemény korábban, akkor még csak egyszeri, különleges alkalomként). Tavaly a nemzetközi fehér és a nemzetközi vörös mezőnyt egyaránt végigkóstoltam, mindkettő izgalmas merítés volt és felvonultatott olyan tételeket, amelyekkel egyébként aligha találkoznék (erre a kóstolóra egyébként a Bortársaság saját választéka mellé "külsős" borok is érkeznek). Hét borral persze nehéz felölelni a legkiemelkedőbb borvidékeket és borstílusokat, mindkét sort ki lehetett volna még egészíteni ezzel-azzal, de a minőségre így sem lehetett panasz.
A fehérboros téma kóstolósora az idei évre nagyobb részben lecserélődött, és - legalábbis szerintem - még érdekesebb és változatosabb lett. Az előző évi válogatás is volt annyira jó, hogy akár az ismétlés kedvéért is újra beüljek a Bortársaság "iskolapadjába", de a frissített borcsokor láttán még nagyobb kedvet kaptam a dologhoz.

Februárban szokás szerint érkeznek majd a furmintos posztok, beszámolók a Furmint Februárhoz köthető eseményekről (például a holnapi Furmint Február Nagykóstolóról), és mivel tokaji borokról úgyis gyakran van szó a blogon, úgy gondoltam, hogy a februári "tegnap ittam"-okhoz máshonnan keresek alapanyagot. Így esett a választás a mohácsi Planina Borház 2020-as borára. A Pécsi borvidék és a furmint ritkán kerülnek együtt említésre, én sem kóstoltam túl sok furmintot erről a környékről - leginkább Szabó Zoltántól és mintha a hajdani Matias Borászatnak is akadt volna pécsi furmintja, de benne már nem vagyok biztos. A Planina Borházról sem tudtam, hogy foglalkoznak a fajtával. A rövid utánajárás alapján fellelhető háttérinformációk szerint egy töppedésre kevésbé hajlamos, direkt száraz bornak való klón telepítettek, amelynek termése 2020-ban tartályban erjedt és érlelődött.

Böjték borsztoria '93-ban indult, noha a pince szélesebb körű, országosnak mondható érdeklődésre csak az utóbbi időben tett szert. Nem tudom, hogy korábban milyen irányba haladtak, de az biztos, hogy amióta követem őket, a letisztult dizájnt hasonlóan letisztult, kiváló stílusérzékkel készült egri vörös- és fehérborok egészítik ki. A bikavér, de az egri csillag is évről-évre stabil ajánlás, melyek messze az áruk által determinált kategóriájuk felett teljesítenek. Ezúttal a pince csúcsára helyezett kékfrankost kóstoltam meg, amely a borhűtőből kitúrva vitán felül töltött el a várt lelkesedéssel.

A Spanyolország keleti részén, Somontano DO területén tevékenykedő Bodega El Grillo y La Luna borai az utóbbi pár évben többször szerepeltek a blog hasábjain (a pincéről bővebben itt írtam), évente 1-2-3 palack biztosan elfogy nálam a 12 Lunas névre keresztelt borcsaládjukból. Az alapszéria egy fehérborból, egy syrah rosé-ból és egy vörös házasításból áll, ehhez csatlakozott most egy újabb vörösbor, amely színtisztán garnacha-ból készül, és eddig nem kóstoltam. A pince legtöbb borával ellentétben ezt nem érlelésre szánják, gyorsan piacra is kerül, és a saját tapasztalat is azt sugallja, hogy ezt a bort felesleges tartogatni.

Lombardia lélegzetelállító tavainak, az Alpok hegyláncainak és gyönyörű városainak - Milánónak, Bergamónak, Bresciának, Mantovának - köszönhetően kedvelt turisztikai célpont. Borkultúra szempontjából azonban Olaszország más régiói - Toszkána, Piemont, Veneto, Szicília - jóval híresebbek, Lombardia legismertebb terméke ebből a szempontból a Franciacorta, az palackos erjesztésű pezsgő. Borászati szempontból azonban Lombardia ennél többet is tud és meglepően változatos képet mutat. Tavaly egy rövidke szösszenet már foglalkozott a tartománnyal és néhány véletlenszerűen kóstolt borral, most egy kisebb eredetvédelmi körzet, a repülővel Magyarországról is könnyen elérhető Bergamo környékén elterülő Valcalepio kerül a fókuszba, két bor tükrében.

A tavalyi év borsikerei közül az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó a szekszárdi boroké volt, amikor is a világhírű borszakértő James Suckling stábjának egyik oszlopos tagja, Stuart Pigott 2022 tavaszán Szekszárdon járt és számos bort megkóstolt, több tételt 90 pont feletti értékeléssel jutalmazva. A sikertörténet generálta érdeklődést meglovagolva a Borjour stábja júniusban Budapesten szervezett egy kóstolót a legmagasabbra értékelt borok részvételével. Az eseményről egy külföldi út miatt ugyan lemaradtam, és eddig csak kevés bort kóstoltam a sorból, és talán néhányat még lesz lehetőségem megkóstolni, ahogy most a Sebestyén Pince Mozaik Bikavérjét is, amely 93 pontot kapott Stuart Pigott-tól, és a borszakértő egyenesen a bikavér kitörési lehetőségeként említi ezt a stílust.

Sebestyén Csaba és Sebestyén Csilla kezei közül már korábban is kerültek ki dűlőszelektált borok, de 2019-ben szintet léptek, amikor egy dűlős bikavér válogatással is jelentkeztek, a Görögszó, az Iván-völgy és a Porkoláb-völgy termését palackozták le külön-külön. A dűlőszelektált tételek mellett készült egy alap bikavér is, Mozaik néven, amely a pincészet birtokborának szerepét hivatott betölteni, egyben megtestesíti a Sebestyén Pince borvidékről és bikavérről vallott filozófiáját. A Mozaik Bikavér ugyanúgy egyesíti a hazai és nemzetközi fajták, valamit az egyes dűlők erejét, ahogy felerősíti egymást Csaba borászati tudása és Csilla nemzetközi borakadémikusi és sommelier tapasztalata. A megújult koncepció mellett új dizájnt is kaptak a borok és a Mozaik Bikavér csavarzárral került lepalackozásra.

Ritkán vásárolok magnumpalackokat, de ezt a négy üveget történetesen már őrizgetem egy ideje, arra várva, hogy valamilyen kedvező alkalomra, nagy társaságban előkerüljenek. Szilveszter előtt egy nappal, egy baráti borozgatás során végre felbontottuk őket, de nem fogytak el a borok, úgyhogy volt lehetőségem még rájuk járni a következő két napban. Így  mondhatjuk, hogy ezzel a négy borral zártam le 2022-t, majd köszöntöttem az új esztendőt.

Tavaly bejárta az egész magyar borsajtót a Zelna Olaszrizling sikerének híre, és hát úgy tűnik, van az a helyzet, amikor a jó sajtó és a díjak - hozzáteszem, a kedvező árral együtt - segítenek a polcok letakarításában, mert bizony, mire észbe kaptam, az örömhír hallatán gyorsan elkapkodták a bort. Egy másik 2021-es Zelna olaszrizlinggel azért sikerült vigasztalódni. Ez a Füred névre hallgató olaszrizling, ez a pincészet balatoni hegybora, a címkén a Balatonfüredi hajókikötő előtt álló, Pásztor János által készített szobrok: a Halász és a Révész. Ebben a kategóriában a termékleírás kereteket ad, nem turbózhatja a bort a botrytis, a kisméretű hordó, a jelentősebb mennyiségű maradékcukor. Akárhogy, akármint, a Zelna Borászat egy igen jó hegybort tett le az asztalra, és ezzel kárpótolva is érzem magam a díjnyertes tételért.

Az év utolsó napjára jut még egy "tegnap ittam" poszt, és ez most ténylegesen tegnap este kóstolt palackokról szól. Egy kedves barátom hozott két palack 10 éves piemonti bort 2022 utolsó borozására, egy Barolo-t és Barbaresco-t.