A Borrajongó


Tegnap ittam – Böjt Kékfrankos 2017

2023. január 27. 06:00 - ungert

Böjték borsztoria '93-ban indult, noha a pince szélesebb körű, országosnak mondható érdeklődésre csak az utóbbi időben tett szert. Nem tudom, hogy korábban milyen irányba haladtak, de az biztos, hogy amióta követem őket, a letisztult dizájnt hasonlóan letisztult, kiváló stílusérzékkel készült egri vörös- és fehérborok egészítik ki. A bikavér, de az egri csillag is évről-évre stabil ajánlás, melyek messze az áruk által determinált kategóriájuk felett teljesítenek. Ezúttal a pince csúcsára helyezett kékfrankost kóstoltam meg, amely a borhűtőből kitúrva vitán felül töltött el a várt lelkesedéssel.

psx_20230124_185551.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Húsvéti kadarkázás a Kálvária Pincében

2018. április 09. 06:00 - furmintfan

Kézdy Dániel, a Vinoport és a Furmint Február szellemi atyja mindig töri a fejét valamin, és bár a sok ötlet megvalósításához sok idő is kell, gyakorlatilag minden évben előrukkolt valamilyen újdonsággal, legyen az egy rendezvénysorozat (Hárslevelűk Éjszakája), egy könyv (Tokaj - Emberek és dűlők), vagy egy aszúkra koncentráló kereskedelmi projekt (Aszú Prime), most pedig egy még nagyobb fába vágták a fejszéjüket.
A Kézdy család 2018-ban nyitotta meg a nagyközönség előtt budakalászi Kálvária-dombon a Kálvária Pincét, amely voltaképpen három pincét takar, amelyeknek a nevét három fontos hazai szőlőfajta, a kadarka, a kékfrankos és a furmint adta. A családi borkészlet tárolásán túl nem titkolt cél az értékteremtés és a különböző szakmai kóstolók szervezése. Dani azt is reméli, hogy lassan a többi pincébe is visszatér az élet és a helyi közösség is visszatalál a borhoz.
A szűkebb és tágabb körű nyitórendezvények után az első - húsvét hétfőre eső -  nyílt tematikus kóstoló témája a kadarka volt. 
  kadarkak.jpg

Tovább
3 komment

Ambíciók – Böjt Kékfrankos 2015

2018. március 18. 06:00 - ungert

Az Eger melletti Ostoroson elhelyezkedő, név szerint Böjt Boglárka és Gergő irányította Böjt Borászatról – talán ez a vállalkozás hivatalosan precíz megnevezése – hónapra pontosan három évvel ezelőtt írtam először és utoljára. Úgy tűnik, mintha az akkor kifejezetten jól szerepelt fehér házasításuk egyben egy új fejezet kezdetét is jelentette a pince egyébként 1993 óta íródó történetében. Az mindenesetre biztos, hogy hivatalosan két évvel ezelőtt vette át az új generáció a birtok széles értelemben vett irányítását, így pedig a kizárólagosan Gergőhöz köthető borokat Boglárka értékesítéssel kapcsolatos tevékenysége igyekszik megtámogatni.

A koncepciójuk világos, a kínálat pedig a széles fajtakészlet ellenére is áttekinthető, értelmezhető. A vörös alapokat a bikavér, a fehér kínálatot pedig az Egri Csillag adja. Ez mutat egyfajta kapaszkodást a borvidéki hagyományhoz, amely a fajtaszereplések visszaszorítását és a területek, a borvidéki karakter hangsúlyozását jelenti elsősorban. Az már csak mellékszál, hogy a sokszor nehezen értelmezhető, sőt, kifejezetten rossz bikavér és csillag között Böjték évről-évre megbízható minőséget pakolnak le az asztalra, amely könnyen építi fel az úgynevezett bizalmat a fogyasztók között. Ez pedig elég fontos dolog.

img_2508.jpg

Az eddigi megbízhatóság minket is afelé orientált, hogy pár héttel ezelőtt egy vasárnapi borozás keretei között beruházzunk a pince csúcsvörösére: a címszereplő, hordóválogatott, tavaly decemberben debütált kékfrankosra. A borra, amelynek bár van szerethető jelene, mégis inkább a jövőről szól.

Tovább
Szólj hozzá!

Új egri csillag: Böjt Borászat - Egri Csillag 2014 és Egri Bikavér 2013

2015. november 04. 06:00 - furmintfan

Eger az utóbbi időben fontos téma volt a blogon, ezt nehéz volt nem észrevenni. Nos, most következzen az érem másik oldala, ugyanis kb. 2 éve megjelent  a színen egy pince, amely gyorsan nagy népszerűségre tett szert és a két ellentmondásos megítélésű egri brand mezőnyében is biztos támpontot ad remek ár-érték arányú boraival. Boraik feltűntek már a borrajongó hasábjain is, de most nézzünk kicsit jobban a címkék mögé.
A Böjt Pincészet első, illetve második generációs borászcsalád: az édesapa, Böjt László 1993-ban kezdett borászkodni 3 hektáron. Most már a gyermekek, Boglárka és Gergő a pincészet arcai, de édesapjuk máig kiveszi a részét a munkából. Böjt Gergő szőlész-borászként végzett, majd Kaliforniában és Új-Zélandon dolgozott, húga, Boglárka pedig most koptatja az iskolapadokat. Böjt Gergő hazatérése után indult el az új Böjt márka, amely a 2013-as Egri Csillaggal és a 2012-es Egri Bikavérrel lépett a piacra.

bojt.jpg

Tovább
22 komment

Orsolya látogatás

2012. március 21. 06:00 - akov

orsi1.jpgA St. Andrea után az Orsolya Pincébe látogattunk el. Bevallom, ide is már évekkel ezelőtt el kellett volna jönni, de valahogy ez is mindig elmaradt. A szép hosszú hétvége azonban lehetőségek tárházát kínálja, kár lett volna ismét kihagyni Orsi és Zoli most már messze földön is híres pincéjét. Bevallom, a 2009-es Görbesoros Kadarka súlytalan koncentrációjával és tisztaságával nálam is könnyedén került be az igencsak szűk kadarka-pantheonba. Az Ostoros szélén található pince az egykori szobakonyhás pincelakásokat hasznosítva kúszik be az Arany János utca feletti tufavonulat alá. Azonnal látszik, hogy Orsolyáék semmit sem kaptak ingyen: nem EU-támogatások vagy befektetők finnyás pénze, hanem irtózatosan sok kétkezi munka hozta létre ezt az irigylésre méltó kis birodalmat.

Tovább
2 komment

Orsolya pince: Kadarka 2009.

2011. május 19. 11:59 - pardi norbi

 

A nagysikerű 2007-es előd után 2008-ban nem palackozott önálló kadarka bort az ostorosi pince, a 2009-es évből viszont lehet tőlük ismét kóstolni kadart. Kifejezetten halvány rubinszín, gyakorlatilag sillerre emlékeztet. Visszafogott, de viszonylag komplex illat: hecsedli, kevéske fűszerpaprika és masszív mineralitás. A korty (még kadarkához képest is) meglepően könnyed, elegáns hecsedlis-édesfűszeres-ásványos jegyekkel. Szépen érett virgonc savak, nagyon kevés tannin, közepesen hosszú lecsengés. Nagyon csúszik. Távolról sem a nagytestű kadarkák a kedvenceim, de ebben az esetben kicsivel nagyobb koncentrációt és mélyebb zamatokat hiányolok, számomra a 2007-es évjáratú kadar meggyőzőbb volt. Jelenleg erős 5 pont.
3 komment

Balatoni fehérek és egy egri szupervörös

2010. május 26. 13:29 - pardi norbi

 

     Néhány nappal ezelőtt bontottam két fehérbort, amelyeket nagyjából egy éve kóstoltam utoljára és akkor nagyon megnyerőek voltak. Bár komolyabban betárazni nem tudtam belőlük, pár palackot azért sikerült elfektetnem. Ezek mellé az utóbbi időszak számomra legkedvesebb vöröséből is bontottam, mindjárt két palackkal.
Tovább
7 komment
süti beállítások módosítása