Udvarias visszafogottsággal jegyzem meg, hogy miközben a bikavér-brand tulajdonképpen jó ideje csak keresi saját helyét a hazai piacon  – és akkor most ne is merészkedjünk messzebb –, az egri összefogás keretei között időközben megszületett a fakó inverz-bika fehér borvidéki házasítás, ami hasonlóan ambiciózus feladatot vállalt magára: a fajtaspecialitások hátratolásával egy úgymond termőhelyi arcot kíván közvetíteni a fogyasztóknak hitelesen és megbízhatóan. Kérdés, hogy miközben a vörös-előd az alapkritériumokat csak nyomokban teljesíti, ugyanez fehérben egyrészt képes-e működni, másrészt nem kuszálja-e jobban össze az amúgy is zavaros és bizonytalan szálakat. Nem tudok és nem is akarok általánosan következtetni, de én egyelőre nem értem, hogy mi értelme fehérben is megvalósítani egy vörösben sem működő koncepciót. Ha jól tudom, akkor a szkepticizmust nem osztja a piac: a stílus kelendő, a borok fogynak, a malmok őrölnek. Én meg csalódottságomban egyre kevesebbet kóstolok a műfajból, eképpen egyre inkább érdektelenül és felkészületlenül fogalmazom meg azt, hogy mennyire rendbe kellene tenni közös dolgainkat. Nyilván a vörös térfélről is vannak üdítő kivételek, de úgy alakult, hogy egy fehér csillag döntött ki állandósult állapotomból, és győzött meg arról, hogy van még remény.

Ez a bizonyos remény pedig Böjték 2013-as Egri Csillagában testesült meg, ami mennyiségileg pont annyira rétegműfaj, amennyire az ilyesfajta ár-érték-aránnyal bíró anyagok lenni szoktak. Miközben az átlagnál intenzívebb utánanézés keretei között is csak egy közösségi oldalt találtam (itt), átgondoltam, hogy ittam-e már hasonlóan összerakott bort e vidékről. Kétségtelen: nem sokat. Pedig csak annyi a dolog, hogy szerepkörileg nem dimenzionálja túl magát, nem kíván többet hozni, mint amennyit önerőből tud: zamatos, friss, egyenes és pont annyira illatos, amennyire még vonzó tud maradni pacsulimentesen. Olaszrizling a kontúr, chardonnay a test és királyleányka a fűszer. Ennyi a történet: nem tolakodik, nem zúz, csak frissít és boldogít kortyról-kortyra. Ez a fajta túlzásmentesség olyan erény, ami szerethető és becsülendő. Ha azt írom, hogy elég nehéz letenni és nem lendületből meginni, az többet mond, mint az 5 pont. Aligha tudok jobbat az árában, főleg a saját pályáján, és ez bőven elegendő a ragyogáshoz. (1450 Ft, Borfalu Bortéka)

[A fotót Böjték Arckönyv-oldaláról kölcsönöztem ki.]