Nehezen tudok elképzelni még egy bort, ami stílusban annyira távol áll Portugália legismertebb alkoholos italától, a portóitól, mint az ország másik híres bora, a Vinho Verde (ezalatt most általánosítva a borvidék közismert fehérborait értve). Míg előbbiről a meleg, az érett gyümölcsök, az érleltség, a magas alkohol, a testesség jut eszembe, utóbbi esetében inkább az óceánra, a hűvös szélre, a penge savakra, a könnyedségre és a frissességre asszociálok.
Az ország északnyugati részén található Vinho Verde az egyik leggazdagabb hagyományokkal rendelkező borrégió Portugáliában és egyben a legnagyobb kiterjedésű is. A helyi szőlő- és borkultúra legalább 2000 éves múltra tekint vissza, majd Vinho Verde-t  hivatalosan 1908-ban ismerték el, amikor törvényben is rögzítették határait, majd 1984-ban DOC státuszt kapott. Az óceán közelsége miatt rendkívül sok a csapadék  - kb. évi 1500 mm - és magas a páratartalom, ennek köszönhető a burjánzó zöld növényzet, amely a borvidék elnevezésében is szerepet játszott. A gránitos alapkőzetet tápanyagban szegény, vékony homok, vagy vályoggal kevert homokos talajréteg fedi, a tengerszint feletti magasság a szárazföld belseje felé haladva emelkedik. Jellemzően helyi szőlőfajtákból készülnek a borok, nagyobbrészt fehér, kisebb részben rosé és vörös, a régió azonban egyértelműen a fehérekről ismert. A Vinho Verde fehérborok üdék, elevenek, általában magas sav- és alacsony alkoholtartalommal rendelkeznek, nem ritkán egy kevés szén-dioxid is frissíti őket, így főleg nyáron népszerű a fogyasztásuk. A legjellemzőbb - és egyben javasolt - fehér szőlőfajták: alvarinho, arinto, avesso, azal-branco, batoca, loureiro és trajadura, de más fajták telepítése is engedélyezett.
A mai fehérbor loureiro fajtából készült, Portugália egyik leghíresebb borászatának égisze alatt. Dirk Niepoort 1964-ben született holland származású portugál apa és német anya gyermekeként, és valószínűleg ő az ország legikonikusabb alakjam ha borról van szó. A Hollandiából érkezett ősök 1842-ben alapították a családi pincészetet, amely természetesen a portói révén vált az egyik legelismertebb portugál birtokká, de Dirk Niepoort szerint ez csak a kirakós egyik része, ő nagy hangsúlyt fektet a száraz borokra. A következő generáció is a borászatban dolgozik, és Niepoort-ék Douro mellett számos másik hazai és külföldi borvidéken is tevékenykednek: Portugálián kívül Spanyolországban, Németországban és Dél-Afrikában is, gyakran más borászokkal közös vállalkozások formájában. A mai bor azonban egy hazai projekt, Vinho Verde-ből, egy loureiro képében.

Bussay borokkal az utóbbi években inkább csak futólag találkoztam, nagyobb sétáló kóstolók keretében, kivéve ezt a csodát, amit az utóbbi két évben kétszer is kóstolhattam Kézdy Dániel jóvoltából és mindkét alkalommal lenyűgözött. Bussay László sajnálatos halála óta sok minden történt a zalai birtok háza táján. Először a legendás borász lányai vitték tovább a birtokot, majd miután Bussay Dorottya történetesen egy borászhoz ment feleségül, a Somlói Vándor, Kis Tamás is a Bussay történet részesévé vált és tevékenyen kiveszi a részét a birtok életéből. A múltkor egy internetes rendelés során egy Bussay bor is bekerült a kosárba, egy dűlős szürkebarátot választottam a pincétől.

Szokták mondani, hogy a borok házasítása egy külön művészet, (jobb esetben) nem csak arról szól, hogy ezt-azt összeönt a borász, hanem számos tényezőt mérlegel, a bor lehetséges életpályáját figyelembe véve akár évekre előre gondolkodva. Nekem sokszor eszembe jut, amikor egy szépen érett cuvée-t kóstolok, hogy érdekes lenne egy borász fejébe látni, amikor sok különböző fajtából összeállítja a kirakóst, amely - ha igazán jól végezte a dolgát - évek múltán is egy komplett képet ad. Egy jó birtokbor optimális esetben - mintegy névjegyként - egyszerre képes megmutatni a terroir-t, a borászat stílusát és a borvidékről alkotott képét és egyben tükrözi a borász tehetségét.
A Vylyan Pincészetnek két birtokházasítása is van, a belépő szintet az Ördög, a prémium kategóriát a Montenuovo Cuvée képviseli. Személy szerint egyikből sem kóstoltam meg annyit, hogy átfogóan értekezni tudjak a Vylyan birtokborok konzekvens stílusáról, megbízhatóságáról, érlelhetőségéről, egy azonban biztos, a múlt héten bontott 2017-es Montenuovo Cuvée szépen muzsikált.

Szabó Gyula a Káli-medence borászatának egyik fontos alakja, egyben a térség négociant-ja, aki felkutatta a környékbeli falvak legszebb területein gazdálkodó szőlősgazdákat és hosszú távú együttműködés keretében a tőlük vásárolt szőlőből faluborokat készít. A kínálatban számos település és fajta bora megjelent már, és most itt egy újdonság, amelyhez viszont távolabbról érkezett a szőlő. A Kalamona somlói területekről származó juhfark, hárslevelű és furmint házasítása, a pince első somlói bora (OFJ Balaton eredetmegjelöléssel került forgalomba). A tétel a falubor sorozat tagjaitól határozottan elütő dizájnt és nevet kapott. A bor fantázianevét a mesebeli Szélkötő Kalamona, a szeleket elrabló szörnyeteg ihlette. A Rutkai Bori által rajzolt címkén látható sárkány három feje a házasításban szereplő három fajtát - juhfark, hárslevelű, furmint - is szimbolizálja, míg a kitörő vulkán egyértelmű utalás a Somlóra.

Itt a Pécsi borvidék furmintjaival foglalkozó egészen mini sorozat második része, a Planina Borház 2020-as bora után most Szabó Zoltán 2021-es furmintja került górcső alá. Ezzel a tétellel már tavaly is találkoztam, a Furmint Február felvezető sajtókóstolóján a Kálvária Pincében, ahol maga a borász is jelen volt. Akkor még nagyon fiatal, de ezzel együtt is élvezetes volt. Most már forgalmi tételként vásároltam belőle egy palackot, kíváncsi voltam, hogyan változott egy év alatt.

Februárban szokás szerint érkeznek majd a furmintos posztok, beszámolók a Furmint Februárhoz köthető eseményekről (például a holnapi Furmint Február Nagykóstolóról), és mivel tokaji borokról úgyis gyakran van szó a blogon, úgy gondoltam, hogy a februári "tegnap ittam"-okhoz máshonnan keresek alapanyagot. Így esett a választás a mohácsi Planina Borház 2020-as borára. A Pécsi borvidék és a furmint ritkán kerülnek együtt említésre, én sem kóstoltam túl sok furmintot erről a környékről - leginkább Szabó Zoltántól és mintha a hajdani Matias Borászatnak is akadt volna pécsi furmintja, de benne már nem vagyok biztos. A Planina Borházról sem tudtam, hogy foglalkoznak a fajtával. A rövid utánajárás alapján fellelhető háttérinformációk szerint egy töppedésre kevésbé hajlamos, direkt száraz bornak való klón telepítettek, amelynek termése 2020-ban tartályban erjedt és érlelődött.

Böjték borsztoria '93-ban indult, noha a pince szélesebb körű, országosnak mondható érdeklődésre csak az utóbbi időben tett szert. Nem tudom, hogy korábban milyen irányba haladtak, de az biztos, hogy amióta követem őket, a letisztult dizájnt hasonlóan letisztult, kiváló stílusérzékkel készült egri vörös- és fehérborok egészítik ki. A bikavér, de az egri csillag is évről-évre stabil ajánlás, melyek messze az áruk által determinált kategóriájuk felett teljesítenek. Ezúttal a pince csúcsára helyezett kékfrankost kóstoltam meg, amely a borhűtőből kitúrva vitán felül töltött el a várt lelkesedéssel.

A Spanyolország keleti részén, Somontano DO területén tevékenykedő Bodega El Grillo y La Luna borai az utóbbi pár évben többször szerepeltek a blog hasábjain (a pincéről bővebben itt írtam), évente 1-2-3 palack biztosan elfogy nálam a 12 Lunas névre keresztelt borcsaládjukból. Az alapszéria egy fehérborból, egy syrah rosé-ból és egy vörös házasításból áll, ehhez csatlakozott most egy újabb vörösbor, amely színtisztán garnacha-ból készül, és eddig nem kóstoltam. A pince legtöbb borával ellentétben ezt nem érlelésre szánják, gyorsan piacra is kerül, és a saját tapasztalat is azt sugallja, hogy ezt a bort felesleges tartogatni.

A tavalyi év borsikerei közül az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó a szekszárdi boroké volt, amikor is a világhírű borszakértő James Suckling stábjának egyik oszlopos tagja, Stuart Pigott 2022 tavaszán Szekszárdon járt és számos bort megkóstolt, több tételt 90 pont feletti értékeléssel jutalmazva. A sikertörténet generálta érdeklődést meglovagolva a Borjour stábja júniusban Budapesten szervezett egy kóstolót a legmagasabbra értékelt borok részvételével. Az eseményről egy külföldi út miatt ugyan lemaradtam, és eddig csak kevés bort kóstoltam a sorból, és talán néhányat még lesz lehetőségem megkóstolni, ahogy most a Sebestyén Pince Mozaik Bikavérjét is, amely 93 pontot kapott Stuart Pigott-tól, és a borszakértő egyenesen a bikavér kitörési lehetőségeként említi ezt a stílust.

Sebestyén Csaba és Sebestyén Csilla kezei közül már korábban is kerültek ki dűlőszelektált borok, de 2019-ben szintet léptek, amikor egy dűlős bikavér válogatással is jelentkeztek, a Görögszó, az Iván-völgy és a Porkoláb-völgy termését palackozták le külön-külön. A dűlőszelektált tételek mellett készült egy alap bikavér is, Mozaik néven, amely a pincészet birtokborának szerepét hivatott betölteni, egyben megtestesíti a Sebestyén Pince borvidékről és bikavérről vallott filozófiáját. A Mozaik Bikavér ugyanúgy egyesíti a hazai és nemzetközi fajták, valamit az egyes dűlők erejét, ahogy felerősíti egymást Csaba borászati tudása és Csilla nemzetközi borakadémikusi és sommelier tapasztalata. A megújult koncepció mellett új dizájnt is kaptak a borok és a Mozaik Bikavér csavarzárral került lepalackozásra.

Tavaly bejárta az egész magyar borsajtót a Zelna Olaszrizling sikerének híre, és hát úgy tűnik, van az a helyzet, amikor a jó sajtó és a díjak - hozzáteszem, a kedvező árral együtt - segítenek a polcok letakarításában, mert bizony, mire észbe kaptam, az örömhír hallatán gyorsan elkapkodták a bort. Egy másik 2021-es Zelna olaszrizlinggel azért sikerült vigasztalódni. Ez a Füred névre hallgató olaszrizling, ez a pincészet balatoni hegybora, a címkén a Balatonfüredi hajókikötő előtt álló, Pásztor János által készített szobrok: a Halász és a Révész. Ebben a kategóriában a termékleírás kereteket ad, nem turbózhatja a bort a botrytis, a kisméretű hordó, a jelentősebb mennyiségű maradékcukor. Akárhogy, akármint, a Zelna Borászat egy igen jó hegybort tett le az asztalra, és ezzel kárpótolva is érzem magam a díjnyertes tételért.

Az év utolsó napjára jut még egy "tegnap ittam" poszt, és ez most ténylegesen tegnap este kóstolt palackokról szól. Egy kedves barátom hozott két palack 10 éves piemonti bort 2022 utolsó borozására, egy Barolo-t és Barbaresco-t.

A Tignanello nem csupán az Antinori borbirodalom egyik fontos bora, hanem mára önálló márkanévvé nőtte ki magát. Ha szupertoszkán borokról esik szó, a Tignanello biztosan az elsők között merül fel. Neve szorosan összefonódott a toszkán vörösborokat elérő forradalommal, amelynek köszönhetően mára több birtok borát is a világ legkeresettebb és legnevesebb italai között tartjuk számon.
A szupertoszkán "mozgalom" elindítója a Tenuta San Guido tulajdonosa, Mario Incisa della Rochetta márki volt, aki bordeaux-i fajtákat telepített a sangiovese ültetvények mellé és a világfajtákból készített bort. Sassicaia-nak nevezte el a területre jellemző kavicsos talajról. Az eretnek tételt először csak a birtokon lehetett megvásárolni, majd kikerült a világpiacra és óriási sikert aratott. Az 1968-as Sassicaia robbantotta ki a szupertoszkán forradalmat, de hamarosan követőkre talált a gondolat. A márki unokatestvére, Piero Antinori márki szintén cabernet sauvignon-t és cabernet franc-t telepített, ő viszont összeházasította a francia fajtákat az őshonos sangiovese-vel, ezzel újabb iskolát teremtve.
A formabontó házasítások és a tűzvész sebességével terjedő új borstílusok természetesen nem egyezett az olasz eredetvédelmi szabályozással, így ezek a szupertoszkánok sokáig asztali borként kerültek forgalomba, természetesen asztali borhoz képest csillagászati áron. A faramuci helyzetet némiképpen az IGT eredetvédelmi kategória bevezetése oldotta meg, amely átmenetet képez az asztali és a DOC borok között, és a szupertoszkánok legnagyobb része is ide került (a Sassicaia egyedüli birtokként saját DOC kategóriával rendelkezik).

A Tignanello első évjárata az 1971-es volt, amelyet 1974-ben hoztak forgalomba. Az új bor a nevét a 320 hektáros Tenuta Tignanello birtoktest Tignanello nevű dűlőről kapta (amelynek neve pedig talán az etruszk istenség Tinia nevéből ered). A Greve és Pesa folyók völgyei között elterülő lankás domb márgás, mészkőben és palában gazdag talaja, meleg nappalai és hűvös éjszakái ideális könyezetet biztosítanak a szőlőnek. Az Antinori család két ikonbora, a Tignanello és a Solaia is erről a domboldalról készül, a megfelelő nevű dűlőkről, amelyeknek összesen 130 hektárján terem szőlő, ebből 47 hektár a Tignanello dűlőn.
Elődje az 1970-es Chianti Classico Riserva Vigneto Tignanello volt, amely forradalmi újításként a szokásosnál alacsonyabb százalékban tartalmazott fehér szőlőket. Piero Antinori a francia borász Émile Peynaud tanácsára a Tignanello esetében teljesen mellőzte a fehérszőlőket és a sangiovese mellé cabernet sauvignon-t és cabernet franc-t házasított. A Tignanello nagyobb része sangiovese, kisebb hányada bordeaux-i fajtákból áll, míg a Solaia ennek fordítottja. A Tignanello az utóbbi évjáratokban a 80% sangiovese mellett 15% cabernet sauvignon-t és 5% cabernet franc-t tartalmaz, és francia és magyar tölgyfahordókban érlelődik. A címkét Niccoló Antinori (Piero édesapja), a család címere és Silvio Coppola stilizált napkorongja díszíti.

Az évekkel azelőtt születésnapomra kapott 2011-es évjárat palackját tavaly bontottam ki egy masszív 10 éves borsor részeként, idén a 2012-es sorsát pecsételtük meg a három sangiovese megkóstolása után. Később esett le, hogy ezt a bort már kóstoltam jóval korábban, így idemásoltam a hét és fél évvel ezelőtti jegyzeteket is.

A Priorat-ot szinte teljesen körbeölelő Montsant jóval kevésbé ismert híres szomszédjánál, de érdemes rá odafigyelni és a nemzetközi borpiacon egyre inkább kezd kilépni Priorat árnyékából. Montsant 2001-ben kapott saját DOP státuszt, korábban Tarragona DO részét képezte. Az akkori 28 bejegyzett termelő száma mostanra nagyjából a duplájára emelkedett, közülük az egyik magasan jegyzett pince Josep Grau borászata.

Josep Grau útja nem egyenes úton vezetett a borhoz, a barcelonai bankáréletet adta fel a borászkodásért. 2003-ban vásárolta meg az első ültetvényeit Montsant-ban, de sokáig csak saját magának készített bort. A közeli étteremnek mindig adott pár kartonnal, hogy amikor ott eszik a család, saját bort kortyolhassanak az ételekhez. Egy környéken járó svéd sommelier kapott egy pohárral az egyik borból, amikor arra járt és felfigyelt a termelőre, így robbant be Josep Grau új karrierje. Josep Grau az első helyi borászati vállalkozását eladta, majd 2013-ban vásárolt területeket Montsant-ban és 2016-ban Piriorat-ban. Elsősorban a helyi fajtákra koncentrál: garnacha, carignena, garnacha blanca, bár a két borvidéken jól működő jövevény, a syrah is helyet kap egyes házasításokban. A szőlők organikus művelés alatt állnak, a borok betonkádakban erjednek saját élesztővel, majd többnyire 2000-2500 literes Stockinger hordókban érlelődnek.
A Vespres (katalánul: esték) árban a szortiment közepén helyezkedik el, készül ezen a néven egy fehér és  egy vörös tétel, utóbbi itthon is elérhető egy ideje.

Megannyi kellemes személyes élményem indokolja, hogy a Balaton északi partját nem csak borszempontból, hanem általános kontextusban is kiemelten kedvelem. Habár az idei nyáron a többnapos, nyaralásnak nevezett elutazódás a tó partjára kimaradt, ősszel volt szerencsém két napot szakmailag a borvidéken, egészen pontosan Balatonfüreden tölteni. Ha jól emlékszem, Bökő Dávid Parti Sétány nevet viselő olaszrizlingjét is akkor járva-kelve szereztem be, különösebb előismeret és célzottság nélkül.

Úgy értem, Dávid és apja kezdetben kizárólag szőlőtermesztéssel foglalkoztak a környéken, a gyümölcsből bort először 2013-ban készítettek. A tőkéket organikusan művelik, a bor is azonos szellemben készül, majd szűrés és derítés nélkül kerül a palackba. Habár kezdetben csak a régi képeslapcímke fogott meg, hetekkel később, otthon kibontva a beltartalom is hamar meggyőzött arról, hogy érdemes figyelni rájuk.

A Kikelet Pince legújabb édes bora papíron egy késői szüretelésű furmint, valójában azonban sokkal több és különlegesebb annál. A fantázianév természetesen a szüret időpontjára utal, a hókristályt idéző címke pedig már árulkodik annak körülményeiről. A bor alapanyagául szolgáló szőlőszemeket ugyanis éppen 4 éve, 2018. november 30-án mínusz 8 Celsius fokos hőmérsékletben, fagyott állapotban szüretelték. Majdnem jégbor, de csak majdnem.

Itt a november, itt az újborok főszezonja. Az első 2022-es borok ugyan már kora ősszel megjelentek a polcon, de a műfaj komolyabban vehető példányai inkább november környékén kerülnek forgalomba. A hétvégén én is belekóstoltam az idei kínálatba, a mai és a holnapi írások ezekről a friss élményekről szólnak majd. Ma a Pannonhalmi Főapátság St. Martinus névre keresztelt újborának aktuális évjárata lesz a téma.

Tavaly tavasszal írtam a Gilberries & Wine nevű kis családi borászatról és két borukról, szerettem is mindkettőt. Gilbert Balázs és Lili a 2020-as évjáratú Woodoo Love-ból küldött is egy palackkal, de mivel a közös kóstolást sokáig nem tudtuk nyélbe ütni, a palack ungert borhűtőjében hánykolódott a kedvező alkalomra várva. Az ősz során végül sikerült összehozni a találkozót, a bor is elfogyott, ezúttal viszont a jegyzetek ragadtak be néhány hétig a fiókba. Most pótolom az elmaradást.

Szilágyi László és a Gizella Pince neve először a Szil-völgy dűlővel fonódott össze elválaszthatatlanul, köszönhetően a több éves munkának, amelynek során az elvadult terület újjászületett és megjelentek róla az első referencia-borok a Gizella Pince égisze alatt. Mégis úgy alakult, hogy a pincészet talán legstabilabb támasza a tarcali Barát dűlő  lett. Amíg ugyanis a Szil-völgy terméséből az utóbbi években nem készült dűlős bor, a Barát Hárslevelű évek óta kiegyensúlyozottan teljesít. 2011 óta - 2020 kivételével - mindig elkészült ez a dűlős bor, az utóbbi években ráadásul számos hazai és nemzetközi elismeréshez is juttatta a borászatot. Most pedig mérföldkőhöz jutott a Gizella Pince és a Barát dűlő közös története, elkészült ugyanis az első Monopole tétel. Mára ugyanis a közel 5 hektáros dűlő minden parcellája a pincéhez tartozik, ami azt jelenti, hogy kizárólag a Gizella Pince tud forgalomba hozni tokaji bort innen, ezt jelzi a 2021-es tétel címkéjén megjelenő "Monopole" felirat.

Az őszi napok folyásának lassulásával nem túlzottan költséghatékony nosztalgiázásra adtam a fejemet: tekintettel arra, hogy a villányi Sauskákat egy bő évtizeddel korábban kifejezetten érdekesnek és kedvemre valónak tartottam, beszereztem néhány palackot a pincekínálat magasabb részére sorolt házasításaikból, hogy az időutazáson túl utánajárhassak annak is, merre tart a borvidék egyik legmodernebb pincéje.

A hetes sorszámmal rendelkező, siklósi területekről származó alapanyagból készülő bordeaux-i házasítás az emlékeimben a műfaj professzionális megtestesülésének mintapéldájaként élt, és a tizennyolcas évjárat megkóstolása sok-sok év kihagyás után is ezt a képet erősítette meg bennem. Azzal a különbséggel, hogy a hozzá társuló lelkesedésfaktorom jelentősen elhalványulni látszik.