A mai borhoz érdekes viszony fűz, ugyanis a Domaine Bellevue Sauvignon Blanc volt "boros pályafutásom" elején az egyik kapudrog a szőlőfajta borai felé. A bőség zavarában elveszve jó néhány évjárat kihagytam, de amikor a Borkorzó, illetve a Nullahetvenöt kínálatában rábukkantam, nem volt kérdés, hogy felelevenítem a régi ismeretséget. Nem is kellett csalódnom, a bor még mindig tudja, amit régen, ráadásul ár-érték arányt tekintve is jó vétel.

A kadarka a Szekszárdi borvidék identitásának fontos része, az itteni bikavérek kötelező alkotóeleme és jóformán minden borászat szortimentjének sarkallatos pontja. Faramuci helyzet, hogy ennek ellenére a borvidék 2100 hektárjából mindösszesen 100 hektáron terem kadarka. Nem volt ez mindig így, a 19. században a legelterjedtebb szőlőfajta volt Magyarországon, nem csak Szekszárdon, hanem szinte minden borvidéken foglalkoztak vele, de a 20. század második felében töredékére lecsökkentek a kadarka által elfoglalt területek.
A Szekszárdi borvidéken ifj. Márkvárt János az egyik legelkötelezettebb termelő, ahogy a honlapján írja, az ereiben 50% kadarka folyik. A családi birtok 5 hektárnyi területének felén kadarka terem, egyes parcellákon közel 100 éves gyalogtőkéket is művel a borász. A pincében két kadarka kerül palackba: a kizárólag öreg tőkék alapanyagából készülő, hordóban, viszonylag hosszabb ideig érlelt Sauli, és a fiatalabb és idősebb tőkék termését egyesítő "sima" Kadarka. Én utóbbiból bontottam egy palackkal.

Tavaly nyáron járta a be borsajtót a Pécsi borvidéken gazdálkodó Szabó Zoltán bejelentése, miszerint bezárja a saját borászatát és ezentúl Ausztriában dolgozik majd egy borászatnál. A borász elmondása szerint döntése egy hosszú folyamat eredménye, de az utolsó évek különösen nehezek voltak. Nagy érvágás ez a pici borvidéknek, reménykedjünk benne, hogy egyszer még lesz visszaút. Így a 2022-es évjárat Szabó Zoli utolsó évjárata a Pécsi borvidéken, néhány palackom nekem is van még 2021-ből és 2022-ből, most a 2022-es Déli Fényt kóstoltam meg.
A Déli Fény a Pécsi borvidék közösségi bora, 2017-ben a Pécsi Összhang nevű, pécsi bortermelőkből verbuválódott egyesület hívta életre. 2017-ben öt termelő (Szabó Zoltán, Planina, Radó, Schunk, Fehérváry) készített el az új márkanév alatt saját borát, a cél egy könnyed, jól iható, de kellő beltartalommal is rendelkező bor. Legalább három fajta kell a házasításba, legalább a felét kötelezően Kárpát-medencei fajták alkotják, illatos fajtákból legfeljebb 25% kerülhet bele és hordós érlelésű komponens is legfeljebb a bor negyedét teheti ki. A címkén a napkorongot mintázó óralap és a 2382-es szám az adott évjáratban mért napsütéses órák számát jelzi.
Sok tapasztalatom nincs a Déli Fényekkel, ez összesen a második ilyen bor, amivel találkoztam, kíváncsian vártam, hogy milyen lett Szabó Zoli interpretációja.

A kiváló német riesling és a dűlős aszú után itt a harmadik 10 éves bor, amit eredetileg egy évnyitó borozgatásra szántam, de ezúttal egy dugóhiba miatt meg kellett várnom a cserepalackot. A bor Ausztria egyik ikonikus pincészetének zászlóshajója. A Krutzler Perwolff első évjárata 1992-ből készült el és a bor jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a burgenland-i kékfrankosok világszerte ismertek és elismertek lettek.
A Perwolff Deutsch-Schützen-Eisenberg magas vastartalmú agyagos, illetve palás talajon termő, régi tőkés ültetvényeiről készül (2013-ban a tőkék kora 33-50 év volt). A bor nyílt kádon erjedt, az almasavbomlás barrique hordókban történt, végül a tétel új 225 literes és 500 literes hordókban érlelődött 19 hónapon át.

A Káli Kövek választékának gerincét adó faluborokkal az ismerkedés kezdeti fázisában valahogy kevésbé találtunk egymásra, így azokból az elmúlt években csak hébe-hóba kóstoltam egyet-egyet, cserébe tavaly két szép meglepetés is érkezett a pincétől. Az egyik a somlói termésből készített Kalamona, a másik a vörös cuvée, a Karmazsin (Kalamona, Karmazsin, Kavics... csak most tűnt fel az ismétlődő az alliteráció a pince és a borok fantázianeve között). Utóbbiból nemrég megjelent a 2022-es évjárat, egy kicsit megváltozott az összetétellel, de természetesen megszavaztam neki a bizalmat. A 2021-es Karmazsinban zweigelt, cabernet sauvignon és cabernet franc egészítette ki a kékfrankost, az új évjáratban már csak cabernet franc került a fő fajta mellé.

Az Etyeki Kúria borai szépen elmentek mellettem az utóbbi időszakban. Ez bizonyára az én hibám, hiszen az alapok minőségét folyamatosan magasan tartó pince szépen tette a dolgát, miközben én másfelé jártam saját útjaimat. Mindeközben névszeparáció is történt: ez a borhűtő mélyéről előbányászott merlot ugyanis már csak kinézetében illeszkedik etyeki társaihoz, a címkén már Kúria Sopron szerepel. Elsőre fel sem tűnt, ami nem baj, hiszen a lényeg úgysem ez. Sokkal inkább az, hogy ezt a véletlenül elpakolt merlot-t még éppen szép állapotában sikerült elcsípnem. Ez pedig öröm, boldogság.

Burgenlandra a kékfrankos osztrák hazájaként gondolunk leginkább, de a tartomány ennél jóval sokszínűbb borkészítési tradíciókkal és palettával rendelkezik, ahol a száraz fehér, rosé és vörösborok mellett az édes borok is fontos szerepet játszanak, utóbbiak leginkább Ruszt városában. Több eredetvédelmi körzet is van Burgendlandban, ezek egyike Leithaberg DAC. Leithaberg DAC a tartomány északi részén található itt húzódik a Fertő-tó nyugati partja és a Lajta folyó között a Lajta hegység. A 34 kilométer hosszú hegyvonulat alapkőzete kristályos pala és mészkő, legmagasabb pontja, a Sonnberg 484 méterrel emelkedik a tengerszint fölé. Az éghajlat alapvetően száraz, kontinentális, a helyi makroklímát a tó és a hegység egyaránt befolyásolja. Már az i.e. 8. századból is találtak itt szőlőművelésre utaló leleteket, így a régió Európa egyik legrégebbi szőlőtermesztő vidéke.
A fehérborok chardonnay, pinot blanc, neuburger és grüner veltliner fajtákból készülhetnek, ezek házasítása is engedélyezett. A vörösborok esetében a blaufränkisch - kékfrankos az egyetlen fajta, amely Leithaberg DAC megjelölést viselhet, bár a bor legfeljebb 15%-ban zweigeltet, St. Laurent-et vagy pinot noir-t is tartalmazhat. A szőlőültetvények közel 2/3-át a kékfrankos foglalja el, míg 1/5-én chardonnay terem, így a termelők nagy része erre a két fajtára koncentrált, mintegy Burgundia analógiájára, csak itt a pinot noir helyét a kékfrankos veszi át. Természetesen a terroir is más, de a cél ugyanaz: elegáns, a termőhelyet hűen tükröző borok palackba zárása. Közel 60 borászat palackoz Leithaberg DAC megjelölésű borokat, én most a Weingut Kirchknopf-tól választottam egy öreg tőkés chardonnay-t és egy alap blaufränkisch-t.

Miklós Csaba, vagy ahogy mindenki ismeri, Csabi a Móri borvidék valószínűleg legismertebb borásza, részben a fiatalos és feltűnő címkéknek és fantázianeveknek, részben a közvetlen és népszerű "frontembernek" is köszönhetően. A pince ma 8 hektáron gazdálkodik Mór környékén, természetesen fehér szőlőfajták vannak a fókuszban, különösen a borvidék sajátja, az ezerjó. Én is ezerjót kóstoltam a pincétől a hétvégén, rögtön kettőt is.

Ismét egy mátrai bor kerül a fókuszba, ezúttal azonban egy kissé "tájidegen" fajta képviselője mutatkozik be. A tempranillo az Ibériai-félsziget egyik legelterjedtebb és Spanyolország valószínűleg legfontosabb szőlőfajtája, itthon azonban éppen csak 1-2 borászat próbálkozott meg a termesztésével. Az némileg meglepő, hogy a kevés kísérletező kedvű borászatból kettő is a Mátrában tevékenykedik (Sol Montis - korábban Kovács és Lánya, valamint Dominium Pincészet). A Dominium Pincészet már több éve dolgozik a tempranillo-val és úgy tűnik, hogy eddig bevált a dolog, mert 2018-ból Aragon néven már egy válogatás tétel is napvilágot látott. Én viszont most az "alap" tétel aktuális évjáratával ismerkedtem meg és tetszett, amit a palackban találtam.

Az illatos fajtákat magukat komolyan vevő boros körökben nem szokás sokra tartani, legyen szó Irsai Olivérről, traminiről, vagy sárgamuskotályról, ritkán hallani, hogy egy borásznak vagy borszakértőnek ez legyen a kedvenc fajtája. A sárgamuskotályból Ausztriában több borvidéken - elsősorban Steiermark borvidékein - remek prémium tételeket palackoznak, nálunk inkább cash-flow kategóriaként tekintenek rá a borászok, kevesen próbálkoznak a fajta csúcsra járatásával. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek figyelemre méltó kivételek. A Centurio Szőlőbirtok tulajdonosa és borásza, Ludányi Balázs már több évjáratban készített dűlőszelektált sárgamuskotályt a Fáy-domb dűlőről, bizonyítva, hogy többet is ki lehet hozni a sárgamuskotályból egy kellemes bukébornál. A 2021-es évjárattal még az év elején, Kézdy Dánielnél volt szerencsém először találkozni és simán volt olyan meggyőző, hogy gyorsan beszerezzek egy palackot, alaposabb ismerkedés céljából, amire most kerítettem sort.

A Figula Pincészetet legtöbbször a fehérboraik, azon belül is az olaszrizlingek kapcsán szoktuk emlegetni, dicsérni, de ez nem jelenti azt, hogy ne készítenének remek vörösborokat is. A Balatonfüred-Csopaki borvidéken a legtöbb pincészet a kékfrankos mellett tette le a voksát, Figuláék ezzel szemben már jó ideje a három fő bordeaux-i fajtából palackoznak leginkább vörösborokat. A 2020-as évjáratból már ők is előrukkoltak egy hordónyi kéfrankossal, amit kíváncsian várok, de most egy remek cabernet sauvignon-ról lesz szó, amelyet a múlt héten kóstoltam és úgy tűnik, hogy éppen ideális állapotban nyitottam ki a palackot.

Újabb bor következik az Uvas Felices istállóból: ezúttal egy izgalmas vörös, méghozzá egy világszinten kevésbé közismert és felkapott borvidékről. Vinos de Madrid DOP - mint a neve is sejteti - a spanyol főváros környékén terül el és három alrégióra osztható: Arganda, San Martín, Navalcarnero. Közös jellemzőjük a viszonylag magas fekvés - 500-800 méterrel a tengerszint felett - és a kontinentális éghajlat, forró nyárral, hideg téllel és viszonylag kevés csapadékkal.
Az Uvas Felices tulajdonosai San Martín alrégióban két neves borásszal fogtak össze, akik saját pincészetük mellett már korábban belevágtak egy közös projektbe, Comando G néven, ahol a "G" egyrészt a garnacha-ra utal, de emellett a gránitra és Gredos-ra is. Fernando García (a Bodega Marañones borásza) és Daniel Gómez Jiménez-Landi (a Bodegas Jiménez-Landi borásza) párosa alkotja a Comando G-t, Madridtól nyugatra, a Sierra de Gredos hegyláncainál borászkodnak, 2009-ben dobták piacra első közös borukat. Kvarcban és szilikátokban gazdag, tápanyagban szegény, homokos állagú gránitmorzsalékos talajon teremnek a több évtizedes tőkék. A spanyol terroir-hoz burgundi filozófia párosul, az egyes termőhelyek különbségeinek megmutatása a fő cél, faluborkon és dűlőszelektált borokon keresztül. Ugyanitt készülnek 2010-től az Uves Felices égisze alatt az El Hombre Bala borcsalád tagjai is, albillo, garnacha és syrah fajtákból, de a fő hangsúly a garnacha-n van. Az El Hombre Bala - az ágyúból kilőtt ember - az azonos nevű széria "belépő" bora, de már ezen a szinten is nagyon komoly minőséget képvisel, amint arról most én is meggyőződtem.