Az idei év első borpárbajos posztjában ezúttal hat borpár szerepel, szokás szerint magyar borok és külföldiek vegyesen. Rosé pezsgők, villányi fehérek, újvilági pinot gris-k, balatoni kékfrankosok, soproni merlot-k és priorat-i borok feszülnek egymásnak.

Utoljára két évvel ezelőtt fejtegettem a Bockokhoz fűződő ambivalens viszonyomat, és annak indokait. Részben ez, részben az idő- és a fókuszhiány miatt azóta nem is igazán ittam a pincétől semmit. Az Ermitage aktuális évjárata viszont ismét a radarom alá került, olyannyira, hogy nem csak ivásra, de megírásra is méltónak találtam. Talán az sem merész állítás, hogy pillanatnyilag ez a kedvenc Bockkom. 

Január után ismét egy egri bikavér kerül górcső alá, ez a tétel azonban nem a prémium kategóriában igyekszik utat törni, inkább a mindennapok boraként pozicionálja magát, mind árban, mind minőségben. A küldetését hibátlanul be is teljesíti a Juhász Testvérek "alap bikája", jelentősebb megingásoktól és meglepetésektől mentes bor, nem kerül mellé felkiáltójel, de zárójelbe sem kell tenni. Ha minden belépő szintű bikavér ezt a minőséget képviselné és innen csak felfelé vezetne az út, nem lehetne okunk panaszra.

Montalcino és környéke egyértelműen a legmagasabb minőségű borok között jegyzett Burnello di Montalcino-ról és kistestvéréről, a Rosso di Montalcino-ról vált híresség. Ezek a borok kizárólag sangiovese-ből készülhetnek, jobb esetben tényleg abból is készülnek, de volt már rá példa, hogy egyesek trükköztek a szőlőfajtákkal. Van pedig törvényes lehetőség is a helyben termesztett egyéb fajták felhasználására, az általános Toscana IGT kategória felett is, bár tény, hogy a mágikus Montalcino szó nem szerepel a körzet nevében.
Sant' Antimo DOC egy 1996-ban életre hívott eredetvédelmi körzet, amely nevét a Castelnuovo dell' Abate község mellett található Sant' Antimo apátságról kapta. Területe szinte egy az egyben lefedi a Brunello di Montalcino DOCG-ét, azonban fajtahasználat szempontjából sokkal megengedőbb. Persze joggal merül fel a kérdés, hogy érdemes-e Montalcino-ban a sangiovese-t nemzetközi fajtákkal nyilvánosan megpuccsolni, de ez legalább egy legális kiskapu. Bianco, Rosso és Vin Santo kategória egyaránt létezik Sant' Antimo DOC megjelöléssel és bizonyos fajtaborok is viselhetik az eredetmegjelölést (cabernet  sauvignon, merlot, pinot nero, illetve chardonnay, pinot grigio, sauvignon blanc). Vin Santo DOC kategóriából is van kettő, a "normál" mellett a Sant’Antimo Vin Santo Occhio di Pernice DOC kék szőlő fajták felhasználásával készülhet. A rugalmas szabályozásnak köszönhetően sok nem kizárólag sangiovese-ből készült bor viselheti a körzet nevét, a szimpla Toscana IGT megjelölés helyett. Nem tudom, hogy a kevésbé toszkán-specialista borrajongók körében mennyire ismert Sant' Antimo DOC neve, én a múlt héten találkoztam vele először, amikor leemeltem ezt a palackot a polcról.

Régebben jól bevált programom volt a budapesti borbárok kínálatának időnkénti megszondáztatása, de az utóbbi két évben - mint annyi minden - ez is megváltozott.  Ahogy borkóstolókra is sokkal ritkábban járok, a borbárlátogatás is lassan eseményszámba megy. A Drop Shop-ban is sajnálatosan régen jártam, így novemberben hirtelen ötlettől vezérelve beugrottam a Balassi Bálint utcai borbárba kicsit kóstolgatni, aztán a következő héten már előre megfontolt szándékkal repetáztam, és végül az ünnepek előtt még jutott idő egy harmadik alkalomra is.

A Drop Shop a szokásos poharas borlap mellett karácsonyi meglepetésekkel igyekszik feldobni az ünnepi várakozást, így decemberben különleges prémium tételeket is poharaznak a borbárban. Az extra ajánlatnak köszönhetően most a borvilágot örökre megváltoztató párizsi ítéletet, a "Judgment Of Paris"-t is újra lehetett játszani, miniben.

Aki esetleg nem ismerné a modernkori bortörténelem egyik legfontosabb sztoriját: az idén tavasszal elhunyt brit borszakértő, Steven Spurrier által szervezett híres 1976-os párizsi vakkóstolót emlegették így utólag a sajtóban, ahol francia és kaliforniai borok mérkőztek meg egymással. A túlnyomórészt francia szakértőkből álló zsűri előtt a vegyes mezőnyből fehérben és vörösben is Napa-völgyi borok kapták a legmagasabb pontszámot, megelőzve több komoly burgundi és bordeaux-i versenyzőt.
A Drop Shop-ban egy kalifoniai, illetve egy burgundi chardonnay, egy kaliforniai cabernet sauvignon, valamint egy bordeaux-i házasítás került be az extra kínálatba. Ráadásul a négyből két pince bora a legendává vált párizsi kóstolón is szerepelt, egyikük akkor aktuális évjárata egyenesen a fehérboros kategória győztese lett.

Nálam végül 1-1 lett az állás, de lássuk hogyan is alakult ki ez a végeredmény.

Nem mondanám magam nagy merlot-rajongónak, de azért mindig arra jutok, amikor jó merlot kerül elém, hogy bizony azt igencsak szeretem. Kísérletezni ettől függetlenül ritkán szoktam, de a mai írás apropója éppen egy ilyen vakon leemelt palack. A Lidl valamelyik akciós borkínálatában szerepelt anno ez a bor - van már talán egy éve is -, jó évjáratból származó dűlős villányi vörösért baráti áron. Otthon láttam meg a palackot forgatva, hogy az alkohol 15,5%. Ezután inkább a szememet forgattam, de reménykedtem, hogy azért nem fogom megbánni a vásárlást. A palack végül most teljesítette be sorsát, egy hideg, szeles nap után éppen jó ötletnek tűnt egy testes villányi vörössel melegséget hozni az estébe.

Idén nyáron érkezett a hír, hogy az itthon a radar alatt futó Jammertal Borbirtok 2015-ös Cassiopeia Merlot-ja a luxemburgi Concours Mondial de Bruxelles borversenyen a vörösborok kategóriában a legmagasabb pontszámot kapta és ezzel elnyerte a Grand Gold Medal Revelation Red Wine díjat. A hazai kommunikáció az eredményt már úgy tálalta, hogy a Cassiopeia Merlot 2015 egyenesen a világ legjobb vörösbora lett, ami azért egyetlen borverseny eredménye alapján mindenképpen túlzás, de kétségtelenül vonzza a szemet és a kattintást. Azóta napvilágot látott néhány interjú a borászat tulajdonosával, valamint kóstolási jegyzetek a borról, amelyet meg is lehet rendelni a borászat honlapjáról, 20.000 forint/palack áron.
A Jammertal Borbirtok külön standdal jelent meg a 2021-es Vince Gálán, és az egyik mesterkurzuson a díjnyertes bor is szerepet kapott, két korábbi évjárattal együtt, így közelebbről is megismerkedhettem a pincészettel és a merlot-kkal.

A fehér, buborékos és édes borok után, illetve a Jammertal Borbirtok mesterkurzus beszámolója előtt az idei Vince Gáláról szóló második írásban a vörösborokról lesz szó, kiegészítve a rosékkal és egy kis külföldi kitekintéssel.

A vörösboros mezőnyt kiegyensúlyozottabbnak éreztem, mint a fehérekét, de itt is ért egy-két meglepetés. Itt csak egy trió maradt ki: távozáskor jutott eszembe, hogy bizony a cabernet sauvignon-okat kihagytam. Cserébe lesz majd még szó néhány fehérborról, illetve buburékos tételről, hiszen az Auchan kínálatából is lehetett magyar és külföldi borokat kóstolni, illetve a Felix Kitchen & Bar is kapott egy külön standot, ahol Czinki Tamás Master Sommelier tolmácsolásában lehetett kóstolni az étterem komoly fine wine szelekciójából.

Ismét egy rendhagyó rész következik a sorozatban, amelynek keretében ezúttal Mallorca kerül a reflektorfénybe, azonban nem egy, hanem több pincészet borainak tükrében. A Baleár-szigetek - pontosabban a négy legnagyobb sziget, Mallorca, Menorca, Ibiza és Formentera - a legnépszerűbb európai turista célpontok közé számítanak a 20. század második fele óta. A szigetekre általában a napfény és a tenger, vagy esetleg az éjszakai élet vonzza leginkább a turistákat, de az utóbbi időkben a ritka szőlőfajták és borok iránt érdeklődök is megtalálhatják számításaikat.

A 2019-ben alapított Villa Gyetvai új szereplő a Balatonfüred-Csopaki borvidéken, de az már most látszik, hogy a birtok mögött álló csapat és a tulajdonos nagy lelkesedéssel, komoly beruházással vágott bele mind a borászkodásba, mind egy helyi kulturális központ létrehozásába.
A tulajdonos, Gyetvai Zsolt Egerben született, Budapesten élt és dolgozott építészként, de mindig is vonzotta a Balaton, ezért húsz évvel ezelőtt szőlőterületet vett Paloznakon, valamint 2000-ben megvásárolta Balatonfüreden, az egykori Eszterházy birtokon álló villát. A villaépület helyreállítása 2005-re fejeződött be, és a felújítás során derült ki, hogy az épület alatt egykor borospince működött. Gyetvai Zsolt új szőlők telepítésébe és borászkodásba kezdett - maga is elvégzett egy borászati képzést -, de a bővüléssel járó feladatok ellátása több embert igényelt, így hivatalosan is megalakult a Villa Gyetvai Borbirtok és ma már egy kisebb csapat működteti a borpincét és a villában működő rendezvényteret.
A területek legnagyobb része - 5,5 ha - Paloznakon található, van még további 4 hektár Tihany mellett a Ráta dűlőben, valamint 2 hektár Aszófőn és 1 hektár Lovason. A fajtaválasztékot olaszrizling, rajnai rizling, sauvignon blanc, furmint, tramini, kékfankos, syrah alkotja, de tervben vannak további telepítések és egyes ültetvények újratelepítése is. A borok mellett borpárlat és törkölypálinka is készül a birtok égisze alatt. Két éve csatlakozott a csapathoz szőlész-borászként Demjén Gábor, aki korábban a Tokaji és a Balatonfüred-Csopaki borvidéken egyaránt szerzett már tapasztalatot ismert pincészeteknél. A borok stílusát a tulajdonos és a borász szoros együttműködésben, közösen alakítja ki, de jelenleg még sok a kísérletezés a pincében és a fajtákkal is.
A birtokközpontként működő füredi villa földszintje kulturális szalonként is működik, rendszeresen szerveznek időszaki kiállításokat, hétvégenként borkóstolókat, pincelátogatást. Az épületben megnyílt a vinotéka, valamint a Claro Borbár és Étterem, ahol az ételeket a birtok borai kísérik. A jövőbeli tervek között szerepel egy paloznaki feldolgozó felépítése is, de egyelőre a borok a villánál készülnek. A pincészet webshop-ján kívül Budapesten a Veritas-nál is elérhető a tételek nagy része.

Augusztus végi balatonfüredi látogatásom első állomásaként érkeztem a Villa Gyetvaihoz, hogy a helyszínen ismerkedjek meg a pincészettel és boraival. Nyolc bort kóstoltam meg az impozáns villaépület ebédlőjében, miközben a birtok eddigi történetét is megismertem.

Kevés boros rendezvény mondhatja el magáról, hogy már közel 90 éve megrendezésre kerül, a Balatonfüredi Borhetek azonban ilyen. Az északi part fővárosa 1932 óta ad otthont a Balatonfüredi Borheteknek, ahol a borvidék vezető pincészetei mutatják be boraikat. Amikor úgy jön ki a lépés, hogy éppen augusztusban járok Balatonfüreden, mindig igyekszem legalább egy gyors kört tenni itt én is, ahogy ez az utóbbi két évben is történt (2020, 2019). Idén nyáron ugyan a balatoni kirándulásaim legfőképpen a Badacsonyi borvidékre koncentrálódtak, de augusztus utolsó hetén egy napra elugrottam Balatonfüredre is egy kis nyárzáró borozásra.

A július végére betervezett Szent György-hegyi bortúra kiszemelt célpontja Török Csaba borászata, a 2HA volt, ahol szintén évekkel ezelőtt jártam utoljára. Csabát kitartóan üldöztem május vége óta, de a véletlen úgy hozta, hogy amikor Badacsony felé kirándultam, ő éppen mindig máshol járt, így kétszer is elkerültük egymást. A július végi találkozónak azonban semmi nem állhatta útját, úgyhogy kis csapatunk délután letelepedett a 2HA teraszán és a pazar kilátás mellett végigkóstoltuk a borokat, majd tettünk egy gyors kört a pincében is.

A legutóbbi badacsonyi kirándulás során ismét megfordultam Badacsonyörsön, ezúttal a Folly Arborétum és Borászat volt a kiszemelt cél, ahol utoljára 4 éve jártam. A botanikus kert "növény szekciója" maga azóta értelemszerűen nem nagyon változott (akov bővebben is írt az arborétum történetéről), de a vendégek egyre szélesebb körű kiszolgálása érdekében több fejlesztés is történt az utóbbi években: a birtok étteremmel, kávézó és borkóstoló egységgel bővült. Az arborétum önmagában is több órás kikapcsolódást biztosít a látogatóknak, de a különféle kóstolókkal (bor, szörp) és az éttermi élménnyel összekötve akár egy fél napot is könnyedén el lehet itt tölteni.

Ami a Folly Borászatot illeti, a mintegy hét hektárnyi termő ültetvényen szürkebarát, ottonel muskotály, kéknyelű, rajnai rizling, budai zöld és olaszrizling terem, de további területek is telepítésre várnak. A fehérborok kevés kivételtől eltekintve nem találkoznak hordóval, a rosé- és vörösborok jelenleg vásárolt szőlőből készülnek. 

Pünkösd vasárnapján hosszú idő óta először ültünk össze újra barátilag-borblogilag rszabi és ungert társaságában, igyekeztünk ehhez méltó módon ütős sort összehozni a találkozóra. Azt találtuk ki, hogy a Heimann Családi Birtok három ikonikus vörösborát bontjuk ki a jeles alkalomból. Sokáig gondolkoztam, mi lenne a megfelelő felvezetés a három vörös nagyágyú előtt, a válasz közben az otthoni készletben lapult. Mi más is lehetne az ideális kezdés, mint a pince fehérborának aktuális évjárata?
Így a vasárnap esténk négy üveg Heimann-bor társaságában telt, lássuk, mit rejtettek a palackok.

A múlt hétvégi - a fotók alapján - valóságos utcabáli jeleneteket produkáló terasznyitás estéje szerencsére nem a budapesti belvárosban ért, mi egy szűk körű grillezéssel nyitottuk meg a szezont egy kedves barátomék kis teraszán, Szentendrén. Az ünnepi alkalomra persze az ételek mellé előkerült több üveg bor, a házigazda két régóta őrizgetett kincset is elővarázsolt a gyűjteményből. A 10 évesnél is idősebb palackok tartalma szerencsére a nem teljesen ideális tárolási körülmények ellenére is szépen dacolt az idő vasfogával és duplán kellemes meglepetésként koronázták meg az estét. Én pedig úgy gondoltam, hogy egy külön posztot csak megérdemel ez a két remek bor.

A Velencei-tó környékén nyaraló nagyfogyasztók számára az agárdi Csóbor Pincészet már évtizedes távlatban tekinthető megkerülhetetlen fixpontnak, legyen szó helyben fogyasztásról, palackos- vagy lédig borelvitelről. Néhányat az előbbi tevékenységek közül én is igyekeztem művelni azokban az időkben, amikor még menő volt utazni, nyaralni és turistát játszani, és bár posztot csak hat évvel ezelőtt szenteltem nekik, azért törekszem évente néhányszor beugrani némi fröccsalapanyagért és vörösborért, ha éppen arra visz az utam.

Most viszont a szokásosnál is nagyobb szerencsém volt, hiszen a fenti bejegyzésem okán néhány héttel ezelőtt megkeresett Hegedüs Péter, aki jelenleg Csóborék borásza és értékesítője, hogy nincs-e kedvem megkóstolni egy kartonnal az aktuális kínálatból, így a koronaálmát még bizonytalanul hosszú ideig alvó üdülőtelepüléseken történő keserédes átutazás nélkül volt lehetőségem szemezgetni a palackozott fehér- és vörösboraikból. És ha már így alakult, meg is írtam őket, alább.

Még tavaly év végén érkezett a hír, hogy az egyik legbefolyásosabb és legelismertebb nemzetközi boros magazin, a Decanter két magyar tételt is beválogatott a 2020-as év kedvencei közé. A tematikus Wines of the Year 2020 vörösboros válogatásába a St. Andrea Áldás Egri Bikavér Superior 2018, a buborékos, édes, illetve likőrborok mezőnyébe a Balassa Bomboly Szamorodni 2017 került be, amihez ezúton is gratulálunk.
Az Áldás 2018-as kiadásával még a nyár folyamán, egy budapesti étterem teraszán találkoztam. Már az illata is lenyűgözött és volt annyira meggyőző az egy pohárnyi élmény, hogy gondoskodjak egy saját palackról és kíváncsian várjam az itthoni, elmélyültebb kóstolás eredményét, aminek most jött el az ideje.

Magyar tájegység boraival kezdődik idén a Rejtőzködő borvidékek sorozat, a Balatonfelvidéki borvidék egyik - szó szerint - kiemelkedő területén, Sümegen. Az egykor püspöki lakhelyül is szolgáló település fontos borászati múlttal rendelkezik és ma is akad itt figyelemre méltó pince. Ma a sümegi Egly Szőlőbirtokkal ismerkedünk meg.

Az Etyeki Kúria Red névre hallgató házasításának akkor aktuális évjáratáról még tavaly akartam írni, de végül idő hiányában nem nyílt ki a palack. Időközben aztán azzal is szembesültem, hogy az aktuális évjárat kérdésére nem is olyan egyszerű egyértelmű választ adni. A helyzet ugyanis az, hogy a pincénél és a legnagyobb borkereskedésben még a 2017-es évjárat fut, miközben egyes hiperekben már a 2018-as is elérhető. A gordiuszi csomót végül azzal vágtam át, hogy mindkét bort megkóstoltam egymás mellett.

A baráti társasággal azt találtuk ki, hogy ha már idén elmarad a karácsony előtti közös ivászat és a nagy családi lakomák helyett az ünnep nagy részét szűk körben, otthon töltjük, egy online borozással dobjuk fel egy kicsit a hangulatot, ahol a társaság vakon kapja a borokat és lehet találgatni, hogy mi is van a pohárban. Kicsit későn szökkent szárba az ötlet, sietni kellett a feltételek megteremtésével, úgy mint borok és kis üvegcsék beszerzése, amelyekbe széttöltjük a palackok tartalmát. A tételek kiválasztásánál a következő fő szempontokat tartottuk szem előtt: legyenek hazai fajtaborok, vélhetően jó ár-érték arányúak és csavarzár legyen a palackokon, a sorban lehetőleg minél több borvidék jelenjen meg, továbbá, hogy ne szerepeljen egy pince, illetve egy fajta se kétszer (utóbbi alól a külön műfaj miatt a sillernél felmentést adtam magamnak). Ezt nagyjából sikerült is tartani, így alakult ki a 10 boros mezőny.

Az ünnepi asztalra ünnepi bor dukál. Mi nemrég - külön-külön - két olyan magyar vörösbort kóstoltunk, amelyek méltó kíséretül szolgálhatnak a karácsonyi vacsora mellé, talán még nem késtünk el az ajánlással. Egy-egy neves egri, illetve szekszárdi pincészet csúcsboráról lesz szó, amelyek az évek során felzárkóztak a rendszerváltás után elsőként kiemelkedő villányi ikonborok mellé és szinte önálló márkanévvé váltak.

Merengő 2002-ben készült először a St. Andrea Szőlőbirtokon, a Heimann Barbár első évjárata a 2006-os volt. Azóta mindkét pincészet rendszeresen elkészíti ikonikus csúcsborát, amennyiben az adott évjárat ezt lehetővé teszi. 2017 szerencsére ilyen év volt, mi pedig most három év elteltével kóstolhatjuk a palackba zárt végeredményt.

A bátaapáti Tűzkő Birtok története az 1990-es évek elejére nyúlik vissza, majd 2000-ben vett új irányt, amikor a világ egyik legerősebb és leghíresebb borbirodalma vette át felette az irányítást. A birtokban és a Tolnai borvidékben Piero Antinori és Jacopo Mazzei márkik látták meg a fantáziát, a globális Antinori-szortiment további bővítése céljából. Így a Toszkána és Umbria mellett Máltán, Chilében, Kaliforniában, Washington államban egyaránt szőlőbirtokokkal rendelkező Antinori birodalom Tolnában, a napsütötte löszdombok és különböző klímájú völgyek vidékén is megvetette a lábát.
Szekszárddal ellentétben, az 1998-tól önállósult, a Völgységi, Tolnai és Tamási körzetből kialakított Tolnai borvidék inkább a fehérborairól lehet ismert (bár a többi magyar borvidékhez viszonyítva nem az), amelyek főleg világfajtákból készülnek. Ugyanakkor komolyabb vörösöket is palackba zárnak a régióban, ahogy a Tűzkő Birtok Domb névre hallgató bora is bizonyítja.

Az Etyeki Kúria soproni terjeszkedéséről jó két éve írtam egy, a pince által szervezett tanulmányi kirándulás alkalmából. Már akkor is szóba került a portfólió tisztítása, az etyeki és soproni szőlőből készült borok megkülönböztetése, hiszen az első soproni területről készült borok címkéjén is Etyeki Kúria név szerepelt, ami némi zavart okozhatott a fogyasztók fejében. Most pedig végre itt az első tétel, amely már a Kúria Sopron megjelölést viseli a címkén és ténylegesen soproni eredetvédelmet élvez. Így lassan mindkét borvidék borai a helyükre kerülnek a pince szortimentjén belül, elválik egymástól az etyeki és soproni termékcsalád.
A Kúria önállóan először kékfrankost - mi mást - palackozott a soproni területekről - amelyek mérete mára elérte a 22 hektárt -, azóta azonban merlot-ból és zweigelt-ből egyaránt készítettek fajtabort, amelyek közül én most előbbit kóstoltam meg.