A Borrajongó

Vince Gála 2021 - Fehérek, pezsgők, édesek

2021. november 09. 06:00 - furmintfan

A Vince Magazin évről évre díjazza a hazai borkultúra legjobbjait, idén először azonban a közönség is szavazhatott a kedvenceire, több kategóriában. A díjazható borok listáját a hazai gasztronómiai és italkultúra szakértői és támogatói állították össze. A díjátadóra és a sétáló kóstolót is magában foglaló két napos gálára november első hétvégéjén került sor a Marriott Hotel dísztermében. A rendezvényen természetesen a különféle díjkategóriák döntőseit és díjazottjait is meg lehetett kóstolni, de további kiállítók is megjelentek, valamint mesterkurzusok keretében a Bock, a Jammertal Borbirtok és a Patricius Borház különleges boraival is meg lehetett ismerkedni.

vince1.jpg
Két külön posztban írok a gálán kóstolt fehér- illetve vörösborokról, valamint érkezik majd egy rövid beszámoló a Jammertal Borbirtok mesterkurzusáról is. A fehérboros kategóriák versenyzőivel nyitom meg a sort, kategóriánként beosztva a tételeket. Nem kóstoltam meg minden bort (az Irsai Olivér, sauvignon blanc, sárgamuskotály, egyéb buborékos sor kimaradt, ahogy a legjobb borcímkés stand borai is), de a mezőny nagy részét azért igen. Rövidke jegyzetek, gyors benyomás alapján generált pontszámok következnek.

vince_olaszrizling.jpg

Az olaszrizling trió a Balaton északi partjáról érkezett. A Szászi Szent György-hegyi Olaszrizling 2019 már a birtokon is nagyon tetszett, mezei virágos, fehér húsú gyümölcsös, finoman mandulás, remek egyensúllyal, hosszú lecsengéssel (6p+). A Figula Sóskút 2019 karcsú, jó felépítésű bor, nem annyira hedonista, mint a 2018-as kiadás volt, szikárabb, sós, citrusos, visszafogottan barackos jegyekkel (6p+). A Jásdi Lőczedombi 2020 körtés, almás, finoman fűszeres és sós, a korábbi évjáratoknál mintha könnyedebb és lazább szövésű lenne, és a hordó is visszafogottabb, de fiatalságát jelzi, hogy még enyhén cseres is (6p-).

vince_furmint.jpgA furmintok közül sajnos a 2018-as Balassa Villő nem volt ott a kóstolón, így két palackosra szűkült a mezőny kóstolható része. Az Oremus Mandolás 2019 még nagyon fiatal, ül még rajta a hordó, pörkölt magvas, édesfűszeres, körtés, almás aromákat mutat, lendületes savak mellett (6p). A Szepsy Úrágya Furmint 2017 illatban nagyon visszafogott, kóstolva szikár, feszes, matt, a furmint neutrálisabb, szigorúbb arcát mutatja, leginkább sós és citrusos jegyekkel operál (6p).

vince_szurkebarat.jpgA szürkebarátok közül a Centurio Szőlőbirtok 2017-es tétele nem volt ott a kóstolón, így két tétel maradt. A Bussay Kövecs Pinot Gris 2019 az érettebb, testesebb vonalat képviseli, lágyabb savakkal, szélesebb, kerekebb korttyal, miközben birs, körte- és almakompót jellemzi az aromatikát, és ha kicsit mintha már kezdené megérinteni az oxidáció (4p). A Béla és Bandi Pinot Gris 2020 ezzel szemben üde, gördülékeny, fehér őszibarackos, citrusos díszítéssel, miközben van egy kis sauvignon blanc-utánérzése is (5p).

vince_rajnairizling.jpgA rajnai rizlingek közül a legidősebb a Cseri Pincészet Septimus 2017 volt, egy viszonylag késői szüretelésű alapanyagból készített, hordóban erjesztett tétel. Ennek megfelelően telt, kicsit lágyabb savak mellett érezni némi maradékcukrot, illata és íze érett sárga húsú gyümölcsös, citromkrémes, finoman hordófűszeres, emellett azonban izgalmas zöldfűszeres (zsálya, rozmaring, kakukkfű) villanásai is vannak. Nem egy tipikus rajnai, de izgalmas tétel (6p+). A Villa Sandahl Oh Deer 2018 telt, érett gyümölcsös, savai simára csiszoltak, szélesek, a gyümölcsök mellett kezdődő petrolosság is érezhető (6p). A Gilvesy Tarányi 2019 zárta a sort, édes citrusos, barackos ízvilággal, finom mandulás, zöldfűszeres villanásokkal, karcsú testtel és a korábbi kiadásokhoz képest visszafogottabb hordóhasználattal (6p-).

vince_harslevelu.jpgA hárslevelű mezőnyben meglepő és érdekes csere történt: az egyébként a díjra nevezett Gizella Barát 2019 helyett a Gizella Furmint-Hárslevelű 2019 volt ott a gálán. Tavalyi frissessége kicsit már megkopott, de még mindig kellemes, gyümölcsös (citrusfélék, őszibarack, körte), könnyed bor, jól eltalált arányokkal (5p). A Kikelet Lónyai Hárslevelű 2019 hozza a megszokott citrusos, zöldalmás, zöldfűszeres, enyhén púderes jegyeket, szép savak, jól adagolt hordó és bársonyos textúra mellett (6p+). A Gróf Degenfeld Terézia Hárslevelű 2018 koravénnek tűnt, érett almás, kezdődően cideres, a korty lágy, szétterül, a vége lapos és édeskés; talán palackhiba (4p).

vince_chardonnay.jpgA chardonnay-k három különböző borvidékről érkeztek. A Hilltop Kamocsay Premium Chardonnay 2019 behízelgő, sárga húsú és trópusi gyümölcsöket, sárgadinnyét villant, a puha tapintású kortyot egy kevés maradékcukor is kerekíti (5p+). A Villa Tolnay Panoráma Chardonnay 2019 egyelőre leginkább a - kiváló minőségű - hordóról szól. Mögötte ott vannak az érett gyümölcsök és a jó szerkezet, így értékes tételt rejt a palack, de érdemes még fektetni (6p). A Kovács Nimród Battonage Chardonnay 2017 hozza a pincétől megszokott stílust érett gyümölcsökkel, pici banánnal, vaníliás, krémes jegyekkel, a szerkezetben a hordó és az almasavbontás vajas-krémes karakterével (6p).

vince_egyebfeher.jpgAz egyéb fehér kategória három nagyon eltérő bort rejtett. A Steigler Zöldveltelini 2020 még fiatal, kicsit zárt, nem is építette be teljesen a hordót, de érezhetően a fajta érettebb, testesebb arcát mutatja, érett gyümölcsökkel, édesfűszerekkel, pörkölt magvakkal, gömbölyded savakkal (5p+). A Tornai Top Selection Aranyhegy Juhfark 2019 most kicsit zárkózottabbnak, neutrálisabbnak tűnt, mint bő 1 hónapja (6p-). A Gyukli Solaris 2020 áradó licsis, szőlős, vilmoskörtés karakterével gömbölyded savaival, puha textúrával hódít, még a papíron 16% alkohol sem lóg ki igazán (5p+).

vince_feherhazasitas.jpgA fehér cuvée kategóriában a Konyári Loliense 2020-szal indítottam (sauvignon blanc, olaszrizling és chardonnay), amely még mindig friss, feszes, citrusos, zöldalmás egyenes vonalvezetésű bor, extrák nélkül (5p-). A Pannonhalmi Főapátság Hemina 2020 (chardonnay, pinot blanc, viognier, sauvignon blanc) profi munka, érett fehér húsú gyümölcsei mellett trópusi gyümölcsös díszek, finom krémesség és a hordó édesfűszerei tűnnek fel, a közepes test mellett arányos szerkezetet kapunk (6p). A Barta Pince KVG 2019 (furmint és hárslevelű) ismét elegáns, lendületes, édes citrusok és fehér húsú gyümölcsök ízével, leheletnyi cserességgel, jól adagolt hordóval. (7p-).

vince_pezsgo.jpgA pezsgők közül a Hernyák Brut illata nem volt teljesen tiszta, ízben jobbnak mutatkozott, elegáns kivitelezéssel, szép buborékokkal (?). A Kreinbacher Classic Brut a már jól megszokott minőséget produkálja, elegáns, érettebb fehér húsú gyümölcsökkel, enyhén briósos, toast-os jegyekkel (6p+). A Sauska Brut a frissebb vonalat képviseli, fehér húsú gyümölcsökkel, citrusokkal, frissítő savakkal és eleven buborékokkal, érlelési jegyek nélkül (6p).

vince_edesfeher.jpgA természetes édes borok közül egyedül a Balassa Betsek Kvarc Szamorodni 2017 volt kóstolható. Lehengerlő gazdagság és intenzitás, aszú-szintű beltartalom, rengeteg sárga húsú és trópusi gyümölcs, édes citrus jellemzi (8p-).

vince_aszu.jpgAz aszúk viszont szerencsére maradéktalanul felsorakoztak. A Pajzos 5 Puttonyos Aszú 2016 trópusi gyümölcsös, barackbefőttes, karcsú, jó arányokat mutató aszú, kissé poros textúrával (7p). A Barta Pince Öreg Király Dűlő 6 Puttonyos Aszú 2016 sudár, elegáns, még friss aszú, eleven savakkal, rengetege citrusfélével, sárga húsú gyümölccsel, izgalmas vibrálással, pályája legelején (8p). A Szepsy 6 Puttonyos Aszú 2013 már kialakultabb aszú-jelleget mutat, komoly potenciállal, testes, hömpölygős, nagyon gazdag, rengeteg sárga húsú gyümölcs, barack- és narancslekvár, nemes vanília és méz díszíti (8p+).

A jelöltek és a nyertesek listája itt megtalálható
A Vince Gálára a szervezők hívtak meg, ezúton is köszönöm!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr2216748560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása