Úgy tűnik, lassan hagyomány lesz, hogy az utolsó augusztusi napok egyikén teszek egy gyors délutáni kört a Balatonfüredi Borheteken, legalábbis 2019, 2020 és 2021 után idén is így alakult. A nyári szezon végét jelző augusztus 20-án már túl voltunk, az időjárás kellemesre hűlt, a napot többnyire eltakarták a felhőt, de még ennek ellenére is meglepően sok ember gyűlt össze kedd este a Tagore-sétányon. Kora délután kezdtem és kora este fejeztem be a kóstolást és most inkább az ismert nevek tételei közül válogattunk. A terv az volt, hogy a kiszemelt pincészetektől 1 fehér és 1 vörös tételt nézünk meg, ezt néhány kivétellel sikerült is tartani.

Társaságban borozgatva kevésbé ment az elemezgetés és jegyzetelés, a vörösökbe ráadásul éppen csak belekortyoltam, így kevésbé átgondolt és összeszedett leírások, pontszámok születtek.

Az idei első balatoni boros programomra egészen augusztus elejéig kellett várni, de akkor végre egy régi "adósságomat" törlesztettem. A Kékajtó Szőlőbirtokról még az első kékfrankosuk apropóján írtam 2019 nyarán, akkor meg is beszéltük Németh Miklóssal, hogy valamikor meglátogatom őket Kőröshegyen, de az a nyár eltelt, utána jött a COVID, közben elrepült még két nyár, idén viszont sikerült összehozni a találkozót. Annyi előnye mindenképpen volt a birtoklátogatás kényszerű elhalasztásának, hogy több bort tudtunk kóstolni, több év tapasztalatairól, apró előrelépésekről, és persze további tervekről is tudtunk beszélni. A délelőtt induló program észrevétlenül közel 5 órásra nyúlt, közben megnéztük a szőlőket, a készülő új és a korábbi feldolgozót, gyönyörködtünk a kilátásban, megkóstoltuk az elérhető palackos borokat, de szemléztük a hordó- és tartálymintákat is. Így valóban könnyedén repült az idő.

(Kilátás a teraszról a Tihanyi-félszigetre)

Idén augusztusban Ruppert Ákos és felesége, Katus voltak a Bortársaság Borsuli "Borász a Házban" eseménysorozatának vendégei. Nagyon kevésszer jártam a Villányi borvidéken, villányi borászokkal is ritkán találkozom, így aztán kapóra jött a lehetőség, hogy egy borász szinte házhoz jön. Bár itteni borokat természetesen szoktam kóstolni/inni, az előbb említett tényezők miatt sajnos csak részleges a rálátásom a borvidék kínálatára. Az eddigi tapasztalataim alapján azonban a Ruppert Borház mindenképpen a villányi élvonalba tartozik (ráadásul még a fehérboraikat is kedvelem), ami újabb érv volt a kóstoló mellett. Ruppert Ákos és Katus vidám, jó humorral megáldott pár,  akik néha egymás szavába vágva meséltek az kezdetekről, a borokról, az arculatról. Nyolc bort kóstoltunk, természetesen túlnyomórészben vöröseket, a friss gyöngyözőbortól eljutva a pince csúcsházasításáig.

Májusban számoltam be a Bortársaság Borsuli nagy nemzetközi vörösborokat felvonultató (egyébként még áprilisban tartott) borestjéről, kézenfekvő volt, hogy az időjárás melegebbre fordultával a kóstoló fehérboros párja következzen. Igazság szerint korábban is volt már egy nagy fehérboros esemény a Borsuliban, de annak már majdnem 5 éve és egyszeri alkalom volt, ideje volt egy újabbnak. A vörösboros kóstolón elhangzott szempontok alapján magas presztízzsel rendelkező borvidékek, bevált szőlőfajtáiból készült, komplex, érlelhető, bizonyítottan kiváló minőségű borok szerepeltek a kóstolón. A számos borvidéket, fajtát és borstílust felvonultató sorban francia, német, olasz, új-zélandi borok kaptak helyet (francia túlsúllyal), de ezúttal hazai nevezett is volt: egy mádi furmint képviselte hazánkat, a borvidék legismertebb termelőjétől és egyik ikonikus dűlőjéből.

Ígértem több chardonnay-s posztot erre az évre, most íme, itt van a legterjedelmesebb. Még korábban összegereblyéztem egy 2017-es sort, nagyobbrészt magyar borokból, néhány nemzetközi kihívóval kiegészítve, összesen 14 palack gyűlt össze.

A Rejtőzködő borvidékek sorozat mai epizódja egy legendás borászatról és egy érdekes termőhelyről szól. A Chateau Musar minden bizonnyal a legismertebb, leghíresebb libanoni borászat, ők tették fel az országot a borvilág térképére, róluk lesz ma szó bővebben.

Lombardia több szempontból is Olaszország egyik legfontosabb tartománya, de bor- és pezsgőfronton nem tartozik ezek közé. A hegyekkel tarkított vidék bizonyos részei nem alkalmasak a szőlőtermesztésre, ezzel együtt is közel 27000 hektáron terem szőlő, 21 DOC, 5 DOCG, 15 IGP eredetvédett bor- vagy pezsgő kategória létezik a tartományban.
A tartomány domborzati és klimatikus viszonyai meglehetősen változatosak, ezeket a tengerszint feletti magasság, a tengertől való távolság, a hegyek, a tavak egyaránt alakítják. Lombardiát Svájc, illetve az olasz tartományok közül Emilia-Romagna, Veneto, Alto-Adige és Piemont határolja, és a szőlőfajtákat, illetve a borstílusokat illetően Lombardiában minden - szőlőtermesztés és borkészítés szempontjából ismertebb - szomszédjától kölcsönzött egy kicsit, de egyedi borkategóriákat is találunk, így elég változatos a kínálat.
A tartomány eredetvédett körzetei, illetve borai közül messze a legismertebb a legkiválóbb olasz palackos erjesztésű pezsgőket produkáló Franciacorta DOCG. A Veneto és Lombardia határán elterülő Lugana DOC már kapott egy külön posztot pár évvel ezelőtt. A svájci határ mellett található Valtellina vidékén Valtellina Rosso DOC és Valtellina Superiore DOCG megjelöléssel nebbiolo-ból készülnek a borok. A két körzet területe azonos, a szabályozásban van az eltérés. A Comói-tó és az Iseói-tó között húzódó Valcalepio DOC körzetben fehér- és vörösborok egyaránt készülnek, nemzetközi fajtákból. A Comói-tó partvonalát körzetben fehér-, rosé- és vörösborok is palakba kerülnek Terre Lariene IGT megjelöléssel, olasz és nemzetközi fajtákat egyaránt termesztenek errefelé. Scanzorosciate városa adja Olaszország legkisebb DOCG körzetét, itt készül passito eljárással az azonos nevű kékszőlő fajtából készülő a moscato di scanzo, egy édes vörösbor.

Tony Bish igazi specialista, Új-Zélandon a chardonnay királyaként is emlegetik, szigorúan csak erre a fajtára fókuszál, nem is foglalkozik mással. A borász Hawke's Bay borvidékén tevékenykedik, több évtizednyi tapasztalattal a háta mögött 2014-ben alapította meg saját borászatát. A szőlőt talajtípus, klónok és mikroklíma alapján kiválasztott területekről kiválasztott partner termelőktől vásárolja, a művelés szoros együttműködés keretében folyik. A pincében a francia hordók mellett 2015 óta betontojásokat, illetve néhány éve a neves Taransaud cég által készített Ovum tölgyfatojásokat is használ. A tojás alakú edények kiváló hőszigetelőként funkcionálnak, alakjuknak köszönhetően nagy felületen érintkezik a bor a leülepedett seprővel, a tojásban a bor folyamatosan áramlik, a finomseprő szabadon lebeg, ezzel a seprő felkeverése is megtörténik.

Tony Bish többféle chardonnay-t készít, eltérő stílusokban és árkategóriákban. A borok kis tételszámban készülnek, gyorsan elfogynak és természetesen nem olcsók. A Fat & Sassy, a belépő bor vegyesen tartályban, kisebb és nagyobb hordókban erjed, majd francia tölgyfa hordókban érlelődik. A Heartwood és a Golden Egg névre keresztelt tételek Mendoza klónokból álló alapanyagát ugyanonnan szüretelik, de a Heartwood esetében francia tölgyben, a Golden Egg esetében betontojásban megy végbe az erjedés és folyik az érlelés. A Skeetfield egy dűlőszelektált tétel az azonos nevű termőhelyről, francia hordókban erjed és érlelődik, a hordók 60%-a új. A csúcsbor a Zen névre hallgat, szintén a Skeetfield dűlőről származik a szőlő és az Ovum tölgyfatojásban megy végbe az erjedés és az érlelés.

Korábban nem volt szerencsém Tony Bish boraihoz, most viszont rögtön kettővel is megismerkedtem közelebbről.

Tavaly már volt szó a sorozat keretében Mallorcáról és mallorca-i borokról, most következik egy kis ráadás, egy újabb válogatással a spanyol sziget borairól. A szigetről, a borvidékekről és a fontosabb szőlőfajtákról már volt szó bővebben az előző írásban, most csak röviden borstílusokról, majd az egyes borokról emlékeznék meg.

(A címlapfotót innen kölcsönöztem)

Az idei tavaszról 7 duó került be a borpárbajos posztba, könnyedebb hazai és komolyabb külföldi fehérek, dél-francia rosék, vörös fajtaborok hazai pályáról és házasítások egy kevésbé ismert Rhone-vidéki appellációból.

A 2018-as magyar mini chardonnay-sor után itt egy áprilisban kóstolt új-zélandi ötösfogat, három különböző borvidékről válogatva. A "kiwik" a sauvignon blanc és a pinot noir mellett chardonnay-ban is igen erősek, a maga kb. 3200 hektárjával ez a harmadik legnagyobb területen termesztett fajta a fenti kettő után. Marlborough és Hawke's Bay borvidékeken találjuk a chardonnay-ültetvények egy-egy harmadát, jócskán lemaradva következik Gisborne, majd újabb nagyobb szakadékot követően Nelson, ahol már csak 110 hektár (bár a borvidék is lényegesen kisebb, mint Hawke's Bay, vagy különösen, mint Marlborough) a chardonnay ültetvények területe. Az ad hoc válogatásban mégis 2-2 bor szerepel Marlborough-ból és Nelson-ból, az ötödik palack pedig Hawke's Bay-ből származik.

Újabb magyar chardonnay-s poszt érkezik, de ebben a válogatásban több szándékosság volt, mint a 2019-es balatoni ötösfogat szinte véletlenszerű felhalmozódásában. Ezúttal a 2018-as évjáratot vettem górcső alá, négy borvidék négy bora tükrében.
Bár chardonnay-t szinte minden borvidékünkön találni, Etyek-Budát kivéve sehol sem mondanám vezető fajtának, de az itt szereplő 4 borvidék kiválasztása még így is adhat okot meglepetésre. Badacsony elsősorban az olaszrizling-szürkebarát-kéknyelű hármasról szól, chardonnay-val elég kevesen foglalkoznak, többnyire valamiféle külföldi háttérrel is rendelkező borászatok, mint amilyen a Domaine Edegger is.
A Balatonfüred-csopaki borvidéken már gyakrabban találkozunk a fajta képviselőivel, Figuláéknál házasításban és önállóan egyaránt. Itt most természetesen az egyik fajtaboruk szerepel, méghozzá a Selectio.
Tokajban a hat engedélyezett tokaji fajta mellett kísérleteznek néhányan nemzetközi fajtákkal is, Sauskáék viszonylag régóta foglalkoznak chardonnay-val, ráadásul a válogatás chardonnay-juk - a Birs - tulajdonképpen egyben dűlős tétel is.
Végül az inkább házasításokat előtérbe helyező Egerből is hoztam egy dűlőszelekciót. Ezen a borvidéken a bő fajtaválasztéknak köszönhetően a chardonnay sem elhanyagolható szereplő, többen önállóan is palackoznak borokat, ahogy a Stumpf Pincészet is.

A húsvéti hétvégére hazajött egy kedves barátom Dániából, a látogatás alkalmából pedig magyar borokra vágyott. Csütörtök este a Bartók Béla úti DiVino kínálatát szondáztuk meg alaposan, ezek a borok a következő hazai egyvelegben szerepelnek majd. Miklós Csaba, móri borász éppen érkezésünkkor fejezte be pop-up kóstolóját, Csabi ugyan távozott, de a borokat meg tudtuk kóstolni. Mór viszonylag ritkán szerepel a blogon, úgyhogy már csak ezért is egy külön miniposztba szedtem az ott kóstolt négy bort, kivétel nélkül friss tételeket, királyleányka, ezerjó és chardonnay fajtákból.

Idén március 10-17. között első alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon az Egri Csillag Hét, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az Egri borvidék meghatározó fehérborára. Az egri csillag aktuális új évjáratát korábban is márciusban mutatták be a nagyközönség előtt a borászok, de 2022-ben már egy egész hetes rendezvénysorozatot szentelnek a borvidék meghatározó fehérbor-házasításának. Országszerte lesznek egri csillag kóstolók, az eseménysorozathoz csatlakozó éttermek több egri csillagot kínálnak majd poharazva, a borkereskedések egri csillag borokból állítanak össze csomagokat, és természetesen a pincészetek is aktív résztvevői lesznek a kezdeményezésnek.
A véletlen úgy hozta, hogy éppen a tematikus hét meghirdetése előtt bontottam ki egy egri csillagot otthon, és jó eséllyel az általam eddig kóstolt csillagok közül a legszebb tételt sikerült palackba zárni az idén 20 éves egerszalóki St. Andrea Pincészetnél, a Nagy-Eged mészköves területein növekvő tőkékről.

2022-re több kisebb-nagyobb chardonnay-s posztot terveztem, de az alábbi sor mégis inkább a véletlen műve. Az utóbbi két évben összegyűlt néhány 2019-es évjáratú balatoni bor a fajtából, így kézenfekvőnek tűnt őket egymás mellett megkóstolni. Nem különösebben drága borokról van szó, így kellemes, jól iható, hibamentes borokat vártam a sortól, az esetleges izgalomfaktor már bónuszként jöhetett szóba. Lássuk, hogy teljesített az ötösfogat.

A Drop Shop a szokásos poharas borlap mellett karácsonyi meglepetésekkel igyekszik feldobni az ünnepi várakozást, így decemberben különleges prémium tételeket is poharaznak a borbárban. Az extra ajánlatnak köszönhetően most a borvilágot örökre megváltoztató párizsi ítéletet, a "Judgment Of Paris"-t is újra lehetett játszani, miniben.

Aki esetleg nem ismerné a modernkori bortörténelem egyik legfontosabb sztoriját: az idén tavasszal elhunyt brit borszakértő, Steven Spurrier által szervezett híres 1976-os párizsi vakkóstolót emlegették így utólag a sajtóban, ahol francia és kaliforniai borok mérkőztek meg egymással. A túlnyomórészt francia szakértőkből álló zsűri előtt a vegyes mezőnyből fehérben és vörösben is Napa-völgyi borok kapták a legmagasabb pontszámot, megelőzve több komoly burgundi és bordeaux-i versenyzőt.
A Drop Shop-ban egy kalifoniai, illetve egy burgundi chardonnay, egy kaliforniai cabernet sauvignon, valamint egy bordeaux-i házasítás került be az extra kínálatba. Ráadásul a négyből két pince bora a legendává vált párizsi kóstolón is szerepelt, egyikük akkor aktuális évjárata egyenesen a fehérboros kategória győztese lett.

Nálam végül 1-1 lett az állás, de lássuk hogyan is alakult ki ez a végeredmény.

Az őszi borpárbajos poszt ezúttal 8x2 bort foglal magába. Vörösben is, fehérben is lesznek magyar és külföldi borpárok, köztük két remek osztrák Gemischter Satz, két izgalmas hárslevelű, pinot noir-ok itthonról és az USA-ból, a végére pedig két gyönyörű szamorodni 1-1 mádi, illetve tállyai dűlőről.

A Vince Magazin évről évre díjazza a hazai borkultúra legjobbjait, idén először azonban a közönség is szavazhatott a kedvenceire, több kategóriában. A díjazható borok listáját a hazai gasztronómiai és italkultúra szakértői és támogatói állították össze. A díjátadóra és a sétáló kóstolót is magában foglaló két napos gálára november első hétvégéjén került sor a Marriott Hotel dísztermében. A rendezvényen természetesen a különféle díjkategóriák döntőseit és díjazottjait is meg lehetett kóstolni, de további kiállítók is megjelentek, valamint mesterkurzusok keretében a Bock, a Jammertal Borbirtok és a Patricius Borház különleges boraival is meg lehetett ismerkedni.

Két külön posztban írok a gálán kóstolt fehér- illetve vörösborokról, valamint érkezik majd egy rövid beszámoló a Jammertal Borbirtok mesterkurzusáról is. A fehérboros kategóriák versenyzőivel nyitom meg a sort, kategóriánként beosztva a tételeket. Nem kóstoltam meg minden bort (az Irsai Olivér, sauvignon blanc, sárgamuskotály, egyéb buborékos sor kimaradt, ahogy a legjobb borcímkés stand borai is), de a mezőny nagy részét azért igen. Rövidke jegyzetek, gyors benyomás alapján generált pontszámok következnek.

Az Egri Borműhelyt alapítói 2016-ban hozták létre azzal a céllal, hogy közösen gondolkodva és együttműködve érjenek el eredményeket a borvidék ismertségének növelésében, a borkínálat továbbfejlesztése, a meglévő márkák pontosítása, az egri bikavér megerősítése, az egri csillag piaci megszilárdítását, a Szépasszony-völgy újradefiniálását, az egységes Egri Borvidéki Palack bevezetése, valamint a fiatal fogyasztók elérése útján.
2018-ban a tagok egyesülették alakultak és elindították a szakmai kommunikációt. 2019-ben Eger város támogatásával létrehozták az Egri Borvidéki Palackot, egy régi - az 1930-as években már használt -, szinte elfeledett egri boros üveg alapján, a palackon az "Eger 1552" felirattal az egri vár ostromának is emléket állítva.
Az Egri Borműhely tagjai: Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Eszterházy Károly Egyetem, Gál Tibor Pincészet, Juhász Testvérek Pincészete, Kovács Nimród Winery, Ostoros Családi Pincészet, Petrény Winery, St. Andrea Szőlőbirtok, Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok, Tóth Ferenc Pincészet.

A közös munka azóta sem állt, így az Egri Borműhely tagjai augusztus végén Budapestre érkeztek, hogy a High Note SkyBar impozáns kilátást kínáló tetőteraszán mutassák be boraikat a nagyközönségnek. A hangsúly természetesen a bikavéreken és az egri csillagokon volt, de pezsgők és a fajtaborok is előfordultak a standokon.

Kevés boros rendezvény mondhatja el magáról, hogy már közel 90 éve megrendezésre kerül, a Balatonfüredi Borhetek azonban ilyen. Az északi part fővárosa 1932 óta ad otthont a Balatonfüredi Borheteknek, ahol a borvidék vezető pincészetei mutatják be boraikat. Amikor úgy jön ki a lépés, hogy éppen augusztusban járok Balatonfüreden, mindig igyekszem legalább egy gyors kört tenni itt én is, ahogy ez az utóbbi két évben is történt (2020, 2019). Idén nyáron ugyan a balatoni kirándulásaim legfőképpen a Badacsonyi borvidékre koncentrálódtak, de augusztus utolsó hetén egy napra elugrottam Balatonfüredre is egy kis nyárzáró borozásra.

A Villa Tolnay Tenger viszonylag új jövevény a családban a pince bor-portfóliójának és arculatának megújulásával érkezett. 2017ből debütált, ez tehát a második évjárat. Nekem már az első is nagy kedvencem volt, percig nem volt kérdés, hogy megkóstolom majd a 2018-as kiadást is, de a tapasztalataim azt súgták, hogy nem kell kapkodni a fogyasztással, így most nagyjából egy évvel a piacra kerülése után bontottam ki a palackomat.

A Badacsonyi Nyár sorozat következő két részében a visszatérünk a Szent György-hegyre, ahol egy szigligeti nyaralás során két borászatnál sikerült vizitálni július végén. Eredetileg csak egy pincelátogatás volt betervezve, de úgy voltam vele, ha már Szent György-hegyi lúd, legyen kövér, így a társaság kisebb részével belezsúfoltunk a délutánba még egy gyors kóstolót a Nyári Pincénél is. Itt is nagyon rég jártam utoljára, és bár a borokkal szoktam hébe-hóba találkozni, jó volt végre egy átfogó képet kapni a szortimentről, még ha csak villámrandi szinten is.

A nyár közepe felé haladva úgy éreztem, ideje már végre idén is kilátogatni Etyekre, úgyhogy az egyik program- és hőségriadó-mentes szombaton fel is kerekedtem, hogy tegyek egy gyors kört az etyeki pincesorok valamelyikén. Szerencsére bőséges a választék, a legtöbb pince hétvégén állandó nyitvatartással várja az Etyekre kirándulókat, akár az Öreghegy, akár az újhegyi pincesor felé vesszük az irányt. Én ezúttal egy salamoni ítélettel megfeleztem a délutáni időkeretet. Az Újhegyen kezdtem a túrát, ahol a Rókusfalvy Birtok borait kóstoltam végig, majd átsétáltam az Öreghegyre, ahol az Etyeki Kúria teraszán a Kúria főborászának saját neve alatt futó borcsalád tagjaival ismerkedtem meg behatóan.