A Borrajongó


Natúrboros kitérő - Nagyváradi Péter Perm 2022 és Róza 2022

2023. szeptember 06. 06:00 - furmintfan

A borrajongón viszonylag ritkán írunk külön kiemelten ún. natúr borokról, ebbe az irányba valószínűleg ungert tette a legtöbb karcsapást a borrajongós stábból. Nekem inkább csak kósza próbálkozásaim vannak a műfajjal, a tapasztalatom nem túl nagy, azok viszont vegyesek. Mivel ezeknek a boroknak az ára is magasabb az átlagnál, egy méretes bukta elég sokba kerülhet, így aztán különösen nehezen szánom rá magam, hogy vakon ugorjak fejest a természetes borok tengerébe. Meglehetősen ritkán szoktam előzetes tapogatózás, ajánlás vagy saját empirikus élmény hiányában natúr bort vásárolni, most azonban így történt és nem is bántam meg, bár a megtéréstől továbbra is messze vagyok.
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy Nagyváradi Péter neve nem csengett ismeretlenül, noha a saját néven palakozott boraival ez az első találkozásom. Ha jól emlékszem, Péter még a Bortársaság csapatát erősítette, amikor évekkel ezelőtt először találkoztunk és hébe-hóba azóta keresztezték egymást útjaink - természetesen mindig valamilyen boros rendezvényen, kóstolón -, de csak idén tudtam meg, hogy már saját birtoka is elindult. Az ismeretségünk tehát felületes, ám az érdeklődést és a megelőlegezett bizalmat egyaránt megalapozta.

nagyvaradipeter202308.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Francos kékség – Liszkay Giulia 2016

2018. október 24. 06:00 - ungert

Az történt, hogy többéves lemaradást halmoztam fel a Balaton északi partján található Monoszló alappincészetével kapcsolatban. Miközben nappali alapszakos egyetemi éveim végén rendszerint nagyobb mennyiségben fogyasztottam a Balaton melletti vöröseket, a műfaj egy-két kékfrankostól eltekintve érdeklődési perifériámra került. Eközben persze a nyolc és fél hektárnyi területen üzemelő Liszkay Pincészetnél sem állt meg az élet, sőt. Bár jelenleg a legnagyobb hazai kereskedő polcán ez az egyetlen kékcímkés tétel keres új gazdákat, a hivatalos honlap szerint jelenleg is hatféle vörös-, egy fehér- és egy rozébor igyekszik képviselni az úgynevezett kínálatot. Már amennyiben feltételezzük, hogy a közösséginek mondott média által uralt világunkban egyáltalán foglalkozik valaki a pincehonlap alkalomszerű frissítésével.

A címszereplő cabernet franc mindenesetre nemcsak rendhagyó kékségével, hanem azzal is igyekszik felhívni a fogyasztóközönség figyelmét, hogy a fajta itthon megszokott stílusrendszerével szemben sosem látott hordót. Eképpen pedig remény van némi frissességre, valamint annál több gyümölcsre is. Bár a remény közel sem garancia semmire sem, ezúttal mégis mindenfajta előzetes várakozásom teljesült. Hozzá is teszem gyorsan: nem tettem túl magasra azt a bizonyos képzeletbeli lécet.

dsc_0006.JPG

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása