Minden valamire való villányi pincészetnek van (legalább) egy zászlóshajó cuvée bora, ami általában bordeaux-i fajták házasításából áll (Gere Kopár, Bock Bock Cuvée, Tiffán Cuvée Carissimae - csak, hogy a legrégebbről ismert klasszikusokat említsem), szinte önálló márkanévként funkcionál, stabilan majdnem minden évben elkészül, széles körben elérhető, ugyanakkor árazásával és minőségével mindenképpen a prémium kategóriát célozza meg. A Sauska borbirodalom villányi egysége annyit csavart a recepten, hogy nekik nem egy, hanem két ilyen zászlóshajó boruk van. A Cuvée 7-ből évek óta készül egy Villány és egy Siklós névre hallgató kiadás, amelyek a Villányi borvidék két alkörzetét hivatottak bemutatni. Mindkét bor a három fő bordeaux-i fajtából áll össze, de a Cuvée 7 Siklós gerincét a merlot adja, míg a Cuvée 7 Villány a cabernet sauvignon-ra építkezik.
A Cuvée 7 új évjáratának megjelenését mindig külön promóciós ajánlatok, kóstolók kísérik, így kóstolhattam meg én is a most debütáló 2020-as Cuvée 7 Siklóst és Villányt az egyik Bortársaság boltban. Pár percet töltöttem el a két borral, mindkettő fiatal még, messzemenő következtetéseket nem merek levonni, de a tapasztalatokat és némi háttérinfót azért megosztanék.

A szeptemberi, újonnan érkezett fehérborokat bemutató sétáló kóstoló után egy kisebb, tematikus esttel folytatódott a Bortársaság eseménysorozata. A Corvin Sétányon található üzlet adott otthon ezúttal a mini sétálókóstolónak, amely a tolcsvai Oremus borait vonultatta fel. Kindl Róbert birtokigazgató és ifj. Bacsó András is ott volt a kóstolón, az este megnyitása után a két szakember röviden bemutatta, hogyan vezetett útjuk az Oremushoz, majd a tömegben elvegyülve kötetlenül lehetett velük tovább beszélgetni.

Szeptember utolsó hétvégéjét baráti körben a Badacsonyi borvidéken töltöttem és szombat délután-este tettünk egy kört magán a Badacsonyon is. A bortúra amolyan ad hoc jelleggel alakult, a Kisfaludy háztól lefelé haladtunk, előzetes tervek nélkül, a badacsonyi Pláne teraszán zártuk a kört.

A négy állomáson tizenhárom bort sikerült megkóstolni/meginni, plusz egyet még az indulás előtt a szálláson. A túra jellegéből fakadóan nem nagyon jegyzeteltem, inkább csak emlékezetből vetettem papírra utólag rövid benyomásokat és zárójeles pontszámokat.

Santorini szigete világszerte híres a gyönyörű naplementéről és a fehérre meszelt házakról, amelyek szinte világítanak a vulkanikus sziklákon, de mostanában a sziget sajnos inkább a tömegturizmus kapcsán került be a híradásokba. Borászati szempontból Santorini igazi unikum, ahol egy speciális termőhely és egy szőlőfajta - az assyrtiko - együttállása különleges bort produkál. Az itteni assyrtiko-ról szokás mondani, hogy bár fehér szőlőfajtából készül, mégis szinte vörösborként viselkedik, igazi szépségét magasabb hőmérsékleten kóstolva mutatja meg.
Santorini lényegében egy vulkanikus sivatag a tengerben, száraz mediterrán éghajlat, kevés csapadék, erős nyugati széljárás jellemzi. A talaj a vulkanikus tevékenységnek köszönhetően bazalt, kőtörmelék, száraz vulkanikus homok és hamu és ennek köszönhetően a sziget megúszta a filoxéra támadását is. A szőlőtőkéket a talaj szintjén különleges, spirális kosár alakba formázzák, hogy a széltől megóvják őket, cserébe a meleg, száraz klímának és az állandó széljárásnak köszönhetően a gombás betegségektől nem kell tartani. A szigeten 80%-ban fehér szőlőfajták teremnek, az uralkodó szőlőfajta az assyrtiko, amelyből szikár, élénk savú, sós aromatikával rendelkező száraz borok, "Nykteri" név alatt késői szüretelésű borok és szárított szőlő felhasználásával Vinsanto (nem összekeverendő az olasz vin santo-val) tételek készülnek. 

Sajnos nem jártam még Santorinin - remélem, hogy egyszer azért ez is összejön -, de azt legalább már elmondhatom, hogy ittam innen származó bort, az egyik legendás borászattól.

A múlt héten a Heimann Családi Birtok - állítólag első - sajtótájékoztatóval összekötött borkóstolóján jártam a Bortársaság Parlament emeleti kóstolótermében. Az esemény apropója több új bor megjelenése volt, hamarosan a polcokra érkezik a Barbár 2020-as évjárata, a  pincészet első bio minősítésű borai, a Heimann & Fiai első bikavér bora, valamint a Barbár fiatalabb testvére, a Barbarossa. A kóstolón volt szó bioművelésről, a két borcsaládról és természetesen az új borokról is.

A Rejtőzködő borvidékek sorozat aktuális részében a Balkán-félsziget egyik ritkán emlegetett országának borairól lesz szó. Észak-Macedónia Szerbia mellett egyike azon államoknak a félszigeten, amelyeknek nincs tengerpartjuk, részben biztosan ennek is köszönhető, hogy a turisták sem fedezték fel maguknak. A szőlőművelés és a borkészítés persze itt is évszázadok óta folyik.

(A fotót a Bovin facebook oldaláról metszettem.)

Ha édes borról van szó, a tokaji édes borkülönlegességek világszinten is kiemelkedőek, szoktuk mondani. Egy kóstoló természetesen nem döntheti el a hasonló állítások igazságtartalmát, de azért érdekes és ritka alkalom mégis megpróbálni. A Tokaj Magic őszi kóstolóján az édes borok álltak a középpontban, méghozzá egy amolyan "Tokaj a Nagyvilág ellen" párbaj sorozat formájában. Öt borpár formájában egy-egy - hasonló korú - tokaji és külföldi bor került egymás mellé, cukortartalom szerint haladtunk az egyre édesebb tételek felé. A külföldi versenyzők között csak olyan borok szerepeltek, ahol a maradékcukor természetes eredetű és nem nyúltak bele szárítással, erősítéssel vagy bármilyen más formában a végeredmény kialakításába. 

2020 májusában, a COVID-korszak első hónapjaiban, már a lezárások ingerszegény időszakában érdekes megkeresést kaptam, a magyar borvilág sok más szereplőjével együtt. Az akkor induló badacsonyi Jakab Winery-től a tulajdonos, Jakab Péter és a borászati tanácsadó, Bakó Ambrus a pince debütáló 2019-es pinot noir tételét különböző érlelőedényekben tárolta. Ez önmagában nem szokatlan jelenség, az azonban ritka, hogy a borászat betekintést enged a kulisszák mögé és egy online borkóstoló keretében külsősöket is megkérdez a véleményéről. Természetesen engem is nagyon érdekelt a dolog, nem volt kérdés, hogy élek a felkínált lehetőséggel. Kaptunk 7 db 2 decis üvegcsét, 6 különböző hordóból származó mintával és egy plusz mintával, majd egy videokonferencia keretében lezajlott közös kóstolón próbáltuk meg összegezni a tapasztalatokat.
A kóstoló kétségtelenül nagyon érdekes volt, önmagában mintákról nem nagyon szeretek írni, de most így négy és fél év eltelte után, az egyik lepalackozott tétel kóstolgatása közben felelevenítettem az emlékeket.

Kicsit elhanyagoltam az utóbbi időben a legfontosabb osztrák borászatok bemutatásáról szóló sorozatot, bő egy év telt el az utolsó rész óta. Most itt a folytatás, amolyan Südsteiermark-különkiadás formájában, hiszen a mai posztban szereplő három pincészet ezen a borvidéken tevékenykedik.

Három borászatot és három jellemző fajtát választottam ki, egy muskotályt, egy sauvignon blanc-t és egy chardonnay-t.

Nem sok vörösbor került a poharamba a nagy nyári melegben, de lassan talán ismét itt lesz az ideje a fehérborok és rosék mellett teljessé tenni a palettát. Kezdésnek itt egy tartalmas cabernet franc az aszófői Lázár Pincétől. Megmondom őszintén, nekem teljesen újként csengett  a név, pedig ahogy kicsit utánajártam, kik is ők, úgy tűnik, hogy a család régi borkészítési hagyományokkal rendelkezik. Lázár János (nem a politikus) vezeti jelenleg a pincét, édesapja a hegyközség korábbi vezetője és a Balatoni Borok Versenyének elindítója és szervezője volt, emellett természetesen borászként is tevékenykedett.
A pince jelenleg 11 hektár saját szőlőterületen gazdálkodik, olaszrizling, cserszegi fűszeres, chardonnay, sárgamuskotály, kékfrankos, cabernet franc és cabernet sauvignon terem az ültevényeken. Érdekes, hogy a leírások alapján úgy tűnik, hogy a borok kizárólag reduktívan készülnek, ahogy az általam kóstolt vörösbor is.

Az augusztusi hosszú hétvége egy részét Sopronban töltöttem, ahova az utóbbi években leginkább a hajdani VOLT Fesztivál apropójából jártam. Ezúttal azonban nem fesztiválozni jöttem, így volt időm alaposabban szétnézni a belvárosban és amikor este leszakadt az ég és felfrissült a levegő, egy kis borozás is belefért. Ehhez ideális helyszínnek bizonyult a TasteVino Borbár és Vinotéka, ahol széles kínálat és szakértelem várja a vendégeket. Természetesen soproni borokat is találunk itt bőven és nem mehettem el néhány helyi tétel megkóstolása nélkül. A válogatás végül úgy alakult, hogy a Zachár Borászattól három bort is kóstoltam aznap (egyet még korábban, az ebéd mellé), úgyhogy ezeket külön csokorba gyűjtöttem.

Zachár Ágnes első generációs borászként egy kedves barátja édesapjától vett át egy szépen gondozott szőlőt, jelenleg másfél hektáról készülnek a borok. Zöldveltelini, chardonnay, furmint és kékfrankos fajtákból készül bor a pincénél. A pince saját furmint települése még nem fordult termőre, így az általam kóstolt tétel még vásárolt termésből készült.
Korábban egyetlen Zachár borhoz volt szerencsém, most rögtön megnégyszereztem ezt a számot, és az eddigi benyomásaim alapján érdemes lesz odafigyelni a soproni pincére.

Ha Szászi Endre és dűlős olaszrizling, akkor bizonyára a legendássá vált Kabócás ugrik be, nem véletlenül a magyar borblogok hőskorszakának legünnepeltebb olaszrizlingjei, meg úgy általűban magyar fehérborai közé tartoztak a 2006-os, 2007-es Kabócások. A Kabócás nevét a szigligeti Antal-hegy déli oldalán található Kabócás dűlőről kapta, és azóta is elkészül, amikor engedi az évjárat. 2020 óta viszont kapott egy társat is, a Szent György-hegyről, ez lett az azonos nevű dűlőről szüretelt Rókaluki Olaszrizling, amely a ravaszdi bundájára emlékeztető rőt címkét is kapott.

Az interneten szerint 2020 óta minden évben elkészült ez a bor, nekem az első két évjárat kimaradt (vagy az elsőt kóstoltam, de akkor még csak egy szám állt a név helyén), most a 2022-essel pótoltam a lemaradást.