A Borrajongó

Tokaj Magic - Bott Pince Csontos vertikális

2020. március 03. 06:00 - furmintfan

A Tokaj Magic februári kóstolóján a Bott Pince talán legfontosabb dűlős borából kóstoltunk meg számos évjáratot a Borganikában. A Csontos dűlőt mondhatni, a Bott Pince tette fel újra a térképre. Dűlős száraz bort más rajtuk kívül nem készített innen, a Csontosból készült furmint viszont évről évre az egyébként is magas színvonalon teljesítő Bott szortimentnek is az egyik legjobbja. Ebből a borból hoztunk össze közös erővel egy nagy vertikális sort.

tokajmagicbottcsontos1.jpg

A Bott Pince majd' 15 éve üstökösként robbant be a tokaji élvonalba, és azóta is stabilan őrzik helyüket a borvidék legjobb és legelismertebb borászatai között. A pince hamar stabil rajongótábort épített ki, a borok évek óta villámgyorsan elfogynak a pincéből. Amit viszont a Bott Pince tulajdonosai valószínűleg a borvidék hírnevének öregbítésén túl legalább ugyanilyen fontosnak tartanak, az a helyi közösség építése, ápolása, amelyből Bodó Judit és Bodó József egyaránt komolyan kiveszik a részüket a borászkodás és a család mellett, vagy talán lehet mondani: ezekkel szerves egységet alkotva. Minden évben számos olyan rendezvényt szerveznek, amelyek bevételeiből Bodrogkisfaludot és környezetét építik, szépítik, azt a célt szem előtt tartva, hogy a helyi fiatalok szülőfalujukban vagy annak környékén képzeljék el életüket, és ne hagyják el tartósan a borvidéket.

Bár Bodóék Bodrogkisfaludon laknak, szőlőültetvényeik jó része kicsit távolabb, Erdőbénye és Olaszliszka környékén található. Itt találjuk a Csontost is, egy Erdőbénye, Olaszliszka és Tolcsva által alkotott képzeletbeli háromszög középpontjában. A dűlő nevét minden valószínűség szerint Csicseri (Czéczeri) Csontos András egykori tulajdonosról kapta, akinek családja a 15. században birtokolta a területet, de egy időben egy későbbi tulajdonosa nyomán Zsedényi dűlőnek is nevezték. Dús, barna erdőtalaj fedi a dűlőt, palás riolit-tömegekkel. A hegytetőn új telepítés, lentebb 40-60 éves ültetvények adják a Csontos furmintok alapanyagát. Bodóék 2015-ben megvásárolták, majd felújították a hajdan a Zsedényi család tulajdonában állt, 1907-ben épült présházat is a dűlőben, amely azóta több rendezvénynek is helyt adott.

tokajmagicbottcsontos4.jpg
Az extra hosszú sort többen dobtuk össze, a legfrissebb évjárattól kisebb-nagyobb ugrásokkal egészen 2006-ig utaztunk vissza az időben. A kóstolón végig velünk volt Bodó Judit is, Bodó József már az önfeledt visszakóstolásra érkezett meg. Judit mindig nagyon izgul az ilyen visszatekintő kóstolók alkalmával, bár saját bevallása szerint a fogyaszthatóság számára fontosabb, mint a hosszú érlelési potenciál (bár persze ez utóbbi sem elhanyagolható). Nos, aggodalomra nem volt oka, a borok szépen teljesítettek.

tokajmagicbottcsontos3.jpg
Bott Csontos 2018
Friss vadvirágok, édesre érett körte, alma, fehér húsú őszibarack és még kicsit a hordó mogyorós jegyei is érezhetőek illatban. Gömbölyded, telt korty, határozott édességérzettel, lágy savakkal, kissé melegítő alkohollal. Összességében véve kicsit lazább szövésű, "pufókabb", hedonistább, mint a többi Csontos, nyilván az évjárat kézjegye. Ízben körte, zöldalma, édesre érett fehér húsú gyümölcsök, behízelgő édesség. 6p+

Bott Csontos 2017
Tiszta, kedves, finom illat, az édesre érett fehér húsú gyümölcsök mögött finom süteményes aláfestéssel. Elegánsabb, egyenesebb, lendületesebb, mint a 2018-as, a maradékcukor szépen beépül a kortyba, remek egyensúlyt mutat a bor. Ízben citrusok, körte, fehér húsú őszibarack, pomelo és diszkrét fűszeresség. Erős 7p

Bott Csontos 2016
Körte, sárga húsú őszibarack, édesfűszerek, pici tea és méz színezi az illatot, valamint kialakulóban van már egy kis palackbuké is. A 2017-es után kicsit szikárabb, rusztikusabb, de egységes szerkezetet mutat. Érett őszibarack, körte, halvány sósság a fő díszítőjegyek, de összességében véve kevésbé intenzív az aromatika, mint az előző két bor esetében. 6p+

Bott Csontos Édes 2016
Az egyik hordó 2016-ban megállt az erjedésben, 57 g/l cukor maradt benne és Juditék külön palackozták. Moderált intenzitású, de szép tiszta illatában édes alma és fehér húsú őszibarack, fehér tea, halvány egzotikus gyümölcsös érintéssel. Kóstolva nem tűnik túl édesnek, az egyébként nem túl magas sav jól dolgozik a könnyed test alá, a megállt erjedés miatt az alkohol alacsony, így összességében van egyfajta törékeny riesling-es jellege a bornak. Édes alma, őszibarack, körte, szőlő, kevés licsi és gyógynövény alkotják az ízképet. Nem különösebben komplex, de elképesztően jól csúszik. 6p

Bott Csontos 2015
Meleg érzetű illat, gyömbéres sütemény, édesre érett barack és körte, édesfűszerek, de halványan bevillan egy pici technokol is. A masszív test széles savakra épül, a korty vastag, komoly szerkezetet és komplex ízképet rejt. Körte, őszibarack, birsalma, édesfűszerek, narancs, pomelo, halvány sósság. A pontlevonás az illat miatt van. 7p-

Bott Csontos 2014
Egyedi illat: kamilla, gomba, sárgabarack, herbatea, némi körtekompót. Az előző bor után vékonyabb, de jó arányokat mutat, az évjáratnak megfelelően kicsit szikárabb savakkal rendelkezik, de egy kis maradékcukor gömbölyít rajta. Ízben is érett sárga húsú gyümölcsök dominálnak, gombás, gyógynövényes motívumokkal, csipetnyi dohánnyal. 6p+

Bott Csontos 2013
Mély illat, érett sárga húsú gyümölcsök keverednek süteményes jegyekkel, birssel, naranccsal, kezdődő tercier jegyekkel, pici dohánnyal. Vállas, izmos test, feszes savak, pici maradékcukor, tömör mag jellemzi a bort. Érett citrusok és sárga húsú gyümölcsök, narancs, fűszerek, finom érettség. 7p

Bott Csontos 2008
Eleinte meglehetősen visszafogott, finoman érett az illat, sárga húsú gyümölcsökkel, pici mézzel és méhviasszal, azután idővel gyógynövényekkel, gyógyteás motívumokkal gazdagodik. Nagyon szép, egységes szerkezetet villant, a maradékcukor és a széles sav tökéletesen simul a finom szövésű, enyhén krémes kortyba. Barackfélék és barackbefőtt, érett sárga húsú gyümölcsök, a háttérben gyógyfüvek, éppen kezdődő érési jegyek. 7p

Bott Csontos 2007
Ez még fél literes palackba került letöltésre. Szépen érett illat, bár inkább kortalannak mondható fehér és sárga húsú gyümölcsök, határozott édes fűszeresség, kókusz, vanília, méz. A 10 grammnyi maradékcukor szépen kikerekíti, de savai is gyönyörűen duruzsolnak, a korty egységes, jól kitöltött, fókuszált is. Érett barackfélék, körte, narancs, rengeteg fűszer, gyömbér, a hosszan tartó lecsengésben valóságos fűszerkavalkád. Máig nagyon szépen muzsikáló, eleven bor. 7p+

Bott Csontos 2006
Szintén 0,5 l-es palack. Érett, de nem öreg, tejkaramella, grillázs, édesfűszerek, capuccino, sárga húsú gyümölcsök inkább már csak nyomokban fedezhetőek fel illatában, érett-aszalt formában. A korty krémes, de még jól megtartják a savak és egy enyhe cseresség, miközben itt is van közel 12 g/l maradékcukor. Édes sárga húsú gyümölcsök, fűszerek, narancsos Haribo gumicukor, déligyümölcsök, fűszerek, teás jegyek adják az aromákat, halvány sósság kíséretében. 7p-

Bott Exczellencziás 2007 Magnum
Három éve kóstoltam utoljára, azt hittem, az lesz az utolsó alkalom, milyen szerencse, hogy nem. Édesfűszeres, sárga húsú gyümölcsös, citrusos, sós illat, kortalan formában. Kóstolva iszonyatos erő árad belőle, még mindig nagyon masszív, vastag, lehengerlő anyag, a markáns, szinte már narancsos savak mellett enyhe cserességgel, 9,4 g/l maradékcukorral. Szájban nagyon sűrű, tömör, hosszan tart, végig kiegyensúlyozott, erőteljes. Sárga húsú gyümölcsök, citrusok, narancs, fűszerek, pici fa és határozott sósság. 7p+


Terjedelmi okok miatt a "hivatalos" kóstolósorba nem kerültek be, de ráadásként megkóstoltuk a 2011-es és a 2012-es Csontost is.

tokajmagicbottcsontos2.jpg
Bott Csontos 2012
Eleinte fülledt az illata, termálvizes, papíros, kis szellőzéssel méz és érett gyümölcsök veszik át az uralmat, gombás, likőrös jegyek kíséretében. A korty széles, lágy, a végére fellazul, kicsit röviden is tart, a végén picit fűt az alkohol. Birsalma, körtekompót, dohány, enyhe alkoholos, likőrös vég. Egyáltalán nem rossz egyébként (a kezdeti illatot leszámítva), de útja vége felé jár. 5p

Bott Csontos 2011
Calvadosos, whiskey-s, birses, érett almás jegyek, pici dióval és dohánnyal. Ez is kicsit lágy és laza, hasonló, de érzetre talán valamivel előrébb jár az útján, mint a 2012-es. 5p



Pancsovay Zita kísérő fogásai:
Waldorf saláta kéksajtmártással
Pirított kacsamáj, körte chutneyval és brióssal
Vaníliás mascarponekrém, aszalt sárgabarackkal

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr7315493790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása