Az augusztusi hosszú hétvége egy részét Sopronban töltöttem, ahova az utóbbi években leginkább a hajdani VOLT Fesztivál apropójából jártam. Ezúttal azonban nem fesztiválozni jöttem, így volt időm alaposabban szétnézni a belvárosban és amikor este leszakadt az ég és felfrissült a levegő, egy kis borozás is belefért. Ehhez ideális helyszínnek bizonyult a TasteVino Borbár és Vinotéka, ahol széles kínálat és szakértelem várja a vendégeket. Természetesen soproni borokat is találunk itt bőven és nem mehettem el néhány helyi tétel megkóstolása nélkül. A válogatás végül úgy alakult, hogy a Zachár Borászattól három bort is kóstoltam aznap (egyet még korábban, az ebéd mellé), úgyhogy ezeket külön csokorba gyűjtöttem.
Zachár Ágnes első generációs borászként egy kedves barátja édesapjától vett át egy szépen gondozott szőlőt, jelenleg másfél hektáról készülnek a borok. Zöldveltelini, chardonnay, furmint és kékfrankos fajtákból készül bor a pincénél. A pince saját furmint települése még nem fordult termőre, így az általam kóstolt tétel még vásárolt termésből készült.
Korábban egyetlen Zachár borhoz volt szerencsém, most rögtön megnégyszereztem ezt a számot, és az eddigi benyomásaim alapján érdemes lesz odafigyelni a soproni pincére.
Sárga húsú gyümölcsök tűnnek fel először az illatban: barackfélék, némi citrussal, narancsvirággal, édesfűszerekkel, majd idővel némi birsalmával. Kóstolva jól eltalált arányok, okosan adagolt hordó, erős közepes test fogadnak, kellően lendületes savakkal, enyhe krémes érzettel. Sárga húsú őszibarack, alma, narancs, egy kis trópusi gyümölcs viszi a prímet ízben, amelyet vanília, tejszín, mogyoró és egy kis almahéjas fanyarság egészít ki. Az utóbbi idők egy legjobb magyar chardonnay élménye. 6p+
Zachár Furmint 2022
Kőszegről vásárolt termésből készült a bor és új hordóban érlelődött. Az illat ennek megfelelően határozottan fűszeres, picikét füstös, kókusz, édesfűszerek, vanília uralják, a gyümölcsök megbújnak a háttérben. A meleg évjáratnak köszönhetően inkább széles, mint magas savak dolgoznak a vaskos, kerek korty alá, a finis felé tartva kicsit ellaposodik a bor, az alkohol pedig enyhén melegít. Egyelőre a hordó dominálja az ízprofilt is: édesfűszerek, kókusz, mogyoró, pici füstösség, érett fehér húsú gyümölcsök, alma, körte, egy kevés banán és narancshéj a háttérben. A hordó és a meleg év rányomja a bélyegét, de így érdekes és érdemes volt megkóstolni. 6p-
Zachár Kékfrankos 2022
Érett piros gyümölcsök, meggy, málna, cseresznye, diszkrét édeskés fűszeresség színezi a vonzó, közepes intenzitású illatot. A test legfeljebb közepes, dinamikus savak és jól integrált tannin keretezik, az alkohol melegítő hatása a korty végén jelentkezik, de nem lóg ki. A bársonyos kortyot az illatból megismert piros gyümölcsök, egy kevés sötétebb erdei bogyós gyümölcs finom fűszeresség tölti meg tartalommal. Jól elkészített, letisztult kékfrankos. 6p+