Újabb bor következik az Uvas Felices istállóból: ezúttal egy izgalmas vörös, méghozzá egy világszinten kevésbé közismert és felkapott borvidékről. Vinos de Madrid DOP - mint a neve is sejteti - a spanyol főváros környékén terül el és három alrégióra osztható: Arganda, San Martín, Navalcarnero. Közös jellemzőjük a viszonylag magas fekvés - 500-800 méterrel a tengerszint felett - és a kontinentális éghajlat, forró nyárral, hideg téllel és viszonylag kevés csapadékkal.
Az Uvas Felices tulajdonosai San Martín alrégióban két neves borásszal fogtak össze, akik saját pincészetük mellett már korábban belevágtak egy közös projektbe, Comando G néven, ahol a "G" egyrészt a garnacha-ra utal, de emellett a gránitra és Gredos-ra is. Fernando García (a Bodega Marañones borásza) és Daniel Gómez Jiménez-Landi (a Bodegas Jiménez-Landi borásza) párosa alkotja a Comando G-t, Madridtól nyugatra, a Sierra de Gredos hegyláncainál borászkodnak, 2009-ben dobták piacra első közös borukat. Kvarcban és szilikátokban gazdag, tápanyagban szegény, homokos állagú gránitmorzsalékos talajon teremnek a több évtizedes tőkék. A spanyol terroir-hoz burgundi filozófia párosul, az egyes termőhelyek különbségeinek megmutatása a fő cél, faluborkon és dűlőszelektált borokon keresztül. Ugyanitt készülnek 2010-től az Uves Felices égisze alatt az El Hombre Bala borcsalád tagjai is, albillo, garnacha és syrah fajtákból, de a fő hangsúly a garnacha-n van. Az El Hombre Bala - az ágyúból kilőtt ember - az azonos nevű széria "belépő" bora, de már ezen a szinten is nagyon komoly minőséget képvisel, amint arról most én is meggyőződtem.

Az idei nyár egy részét Sopron környékén volt szerencsém tölteni. Ez az országrész, valamint a nyugati határ közelsége szalaszthatatlan lehetőséget nyújt a borozásra, ez tiszta sor. Engem most mégis inkább a táj, a történelmi belváros, valamint az osztrák oldal boltjai vonzottak be, így szőlőből erjesztett alkoholos italt kevesebbet, hideg sört annál többet fogyasztottam. Hazajött viszont pár tétel a szomszédok hiperpolcairól, melyekre a napokban, itthon igyekszem sort keríteni.

Benyomásaim az előző éveknek teljesen megfelelően alakultak: tíz és húsz euró között gyakorlatilag lehetetlen mellényúlni, szinte minden rendben van. Ezt a tételt bizonyítják a Domäne Wachau borai is, melyek közül a címszereplő neuburger tetszett a legjobban.

Az olaszrizling kicsiny országunk egyik legnagyobb területen termesztett, szinte az összes borvidéken elterjedt borszőlő fajtája, amelyet számos különféle stílusban lehet iskolázni, a könnyű reduktív eljárással készült fröccsbortól egészen a botrytises édes borig. Valószínűleg nem lövök nagyon mellé, ha azt mondom, hogy a kereslet leginkább az elsőként említett kategóriára a legnagyobb és sok fogyasztó egyáltalán nem lát több potenciált a fajtába vagy csak szimplán nem kíváncsi rá. A fajtát alighanem a Balaton környékével kötik össze legtöbben, én is innen kóstolom a legtöbbször, de most egy mátrai olaszrizling jött szembe és okozott meglepetést.

A paloznaki Homola Pincészet egyike annak a kevés balatoni borászatnak, ahol a vörösborra legalább akkora hangsúlyt fektetnek, mint a fehérre. A kékfrankossal robbantak be először, de mint kiderült a syrah is remekül muzsikál a pincénél. Az ültetvény a paloznaki Hajnóczy-dűlőben található, löszös, márgás talajon teremnek a tőkék. 2013 volt az első évjárat, most a 2018-as fut, ez a bor azonban kicsit más, mint elődei, a plusz fantázianév mellett a szokásostól eltérő, halvány levendula színű címke is ezt jelzi. A Syrah 2018 "Légère" lazább szövésű, könnyedebb, mint a korábbi évek hűvösebb stílusú borai. A bogyózott egész szemek erjedése spontán, nyitott kádban indult, majd használt hordókban fejeződött be. Két év érlelés után szűrés, derítés nélkül, kevés kénnel került palackba a bor.
Engem kicsit meglepett, hogy egy könnyedebbre hangolt bor viszonylag sokáig érleltek hordóban és palackban is, kíváncsian vártam a végeredményt.

A Cloudy Bay valószínűleg Új-Zéland leghíresebb borbirtoka, a Cloudy Bay Sauvignon Blanc pedig Új-Zéland és Marlborough borvidék leghíresebb bora (a sztoriról és az utóéletről hamarosan egy másik cikkben lesz szó). A szigetország mára világszerte ismertté vált borairól és a Cloudy Bay Sauvignon Blanc volt az új-zélandi borok úttörője a világhír felé. Az 1985-ös első évjárat óta a dizájn gyakorlatilag - apró igazításokat leszámítva - változatlan maradt, a ködből kiemelkedő hegycsúcsok képe összeforrt a márkával. A Cloudy Bay Sauvignon Blanc aktuális, 2022-es évjáratával mutatkozott be a pincészete borainak új arculata, amely továbbviszi és egyben megújítja a közel negyven éves dizájn hagyományos elemeit. A hegycsúcsok immár a címke sziluettjében és a smaragdzöld palack dombornyomott mintáján is megjelennek, az üveg nyakán pedig az első évjáratnak is emléket állítanak. A csavarzár formája is változott, a kupak tetejét ugyanúgy a névadó öbölben előforduló delfin alakja díszíti.

A külső tehát megújult, de tükröződik-e ugyanez a palack tartalmában is? Az utóbbi években - ahogy én látom - a sauvignon blanc óhazája és új otthonája kölcsönösen hatást gyakoroltak egymásra. Sok "kiwi" bornál igyekeztek visszavenni a harsány zöldes vagy trópusi jegyekből, picikét lejjebb tekerni az intenzitás potméterét, legalábbis az "arcba mászó" tartományból és valamivel diszkrétebb aromákkal és finomabb savakkal operáló példányok kerültek ki az utóbbi évjáratokból. Természetesen ez távolról sem igaz minden új-zélandi borra és még azok sem tagadhatják le eredetüket. Ezzel együtt a franciák (és mások) közül sokan merítettek az új-zélandi receptből, és a korábbiaknál "újvilágiasabb", ha úgy tetszik, populárisabb tételekkel rukkoltak elő. A fenti példa szerintem a Cloudy Bay esetében is megáll, kíváncsi voltam, hogy a 2022-es tétel folytatja-e a megkezdett utat?

Badacsonyban több új borászat bukkant fel az utóbbi években, az idei Badacsony New York-ban alkalmából néhányukkal megismerkedtem. Az Illés Bor (nem azonos az Edvi Illés Borászattal) szintén egy új név számomr és mint kiderült, valóban nem túl régen fogtak bele a borászkodásba. Az Illés család már több, mint tíz éve készít bort saját fogyasztásra és a barátoknak a badacsonytördemici kékfrankos ültetvényükről. 2020-ban négy hektár területet vásároltak és Káptalantóti mellett megkezdték a családi borászat felépítését, majd tovább bővítették a birtokot. Ökológiai termesztés előtérbe helyezésével és a badacsonyi tradicionális borkészítés módszereit kombinálva dolgoznak.

Két olaszrizlinget kóstoltam a borászattól - Nádasi Andrásnak köszönet a lehetőségért -, egy 2021-es és egy 2022-es tételt, amelyek nagyon különböző stílusban készültek.

Az Uvas Felices projektet és a borokat bemutató sorozat harmadik része egyetlen borról szól, egy verdejo-ról, amely "El Perro Verde", azaz A Zöld Kutya néven fut (a spanyol nyelvben ritkaságokra, furcsaságokra használják ezt a kifejezést, pl. mint magyarban a "ritka, mint a fehér holló"). Az Uvas Felices honlapját böngészve gyorsan feltűnik, hogy a projekt keretében két verdejo is készül Rueda-ban, történetesen mindkettő Ángel Lorenzo Cachazo pincéjében. Ennek persze csak akkor van igazán létjogosultsága, ha a két bor árban és/vagy stílusban más vonalat képvisel, furdalta is az oldalamat a kíváncsiság, hogy milyen lehet a két verdejo egymás mellett.
Amikor a múlt héten megörökített sorhoz válogattam a borokat, megfordult a fejemben, hogy mindkettőt a kosárba pakoljam, de a szélesebb borvidéki merítés érdekében végül a Fenomenal-t választottam, az El Perro Verde helyett pedig egy kasztíliai bor mellett döntöttem.Utólag azonban Tar Feri megajándékozott egy palackkal az El Perro Verde-ből, így ha nem is egymás mellett, de végül mindkét verdejo-t alkalmam nyílt több napon át kóstolgatni. (Azóta lement a FineWines spanyol szortimentet bemutató kóstolósorozat első etapja is, ahol ismét találkoztam mindkét borral.)
Rögtön kiderült, hogy a két tétel valóban más stílust képvisel (egyébként az El Perro Verde valamivel drágább). A borok adatlapja szerint a szőlő ugyanazokról az ültetvényekről származik, lényegében a technológia is megegyezik. A Fenomenal viszont 15%-ban viura-t (macabeo-t) is tartalmaz, így jó eséllyel ez indokolhatja leginkább a két bor közötti különbségeket. Míg a Fenomenal egy populárisabbra hangolt, trópusi gyümölcsös, buja bor, az El Perro Verde egy feszes, hűvösebb tónusú, de hasonlóan intenzív tétel. Sauvignon blanc-rajongóknak mindkettő ajánlott.

Ha úgy történik a generációváltás egy családi borászatban, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, akkor adott a birtok, ahol a név és a borászkodás hagyománya a szülőkről a gyermekekre száll át és optimális esetben ez így megy évtizedeken, évszázadokon keresztül. A Bukolyi családban ennél  sokkal kanyargósabb úton valósult meg a generációváltás, ha egyáltalán lehet annak nevezni. Bukolyi László nevét a Gróf Buttler Borászat kapcsán ismerhette meg a közönség, legendás borok születtek ekkor az egri Nagy-Egedről és más dűlőkről. Idővel a család és a Gróf Buttler útjai szétváltak, ezután a Bukolyi borok Bukolyi Családi Birtok név alatt jelentek meg, immár Marcell szakmai irányításával, Bukolyi László ekkor gyakorlatilag visszavonult. Az újabb csavar a történetben a Bukolyi Marcell Wine Farm megszületése, ez Marcell és felesége, Lilla családi birtoka a Nagy-Eged hegy lábánál. Ma már ők öregbítik a Bukolyi család hírnevét, az apai örökséghez méltó módon és egyben attól függetlenül.

A Mentha fantázianevű boruk egy érdekes-fajta összetételű syrah-pinot noir házasítás és mint a kóstolás során kiderült, nagyon találó lett a névválasztás.

Valószínűleg nincs még egy termőhely, amelynek a neve és sorsa annyira összefonódott volna a Gizella Pincével, mint a Szil-völgy. Szilágyi László fedezte fel újra ezt a dűlőt, hosszú évek heroikus küzdelmével, rengeteg munka árán megtisztitotta és felújította a teraszokat és nevet szerzett a rég elfeledett termőhelynek. A Gizella Pince először - 2009-ből - egy furmintot, 2011-ből és 2012-ből furmintot és hárslevelűt is palackozott a tarcali dűlőről, majd a 2013-as évtől Szilágyi László egy furmint-hárslevelű cuvée-ben találta meg a terroir kifejezésének legideálisabb formáját. A 2018-tól (a borvidéken kifejezetten nehéz évjáratként elkönyvelt 2014 is kimaradt) azonban valahogy mindig úgy alakult, hogy a Szil-völgy termése a birtokbort erősítette, önálló bor nem jelent meg innen. Hosszú évek várakozása után 2022-ből ismét végre készült egy cuvée a Szil-völgyből, és bár a magas minőség megmaradt, de ez a bor más, mint az elődei.

A Konyári Pincészet a Dél-Balaton egyik legismertebb és legelismertebb borászata, boraikat több, mint 20 éve kóstolhatjuk. Balatoni pincéről beszélünk, így meglepő lehet, hogy első olaszrizlingjük csak most készült el, a 2022-es évjáratból. Konyáriék fehérben és vörösben is főként a házasításokra helyezik a hangsúlyt, az olaszrizling is ezekben kapott eddig helyet, a Fecskében, a Loliense-ben vagy a Szárhegyben. Most egy új ültetvény került a család kezébe a balatonlellei Kishegy nyugati oldalán, Konyári Dániel pedig önállóan szerette volna megmutatni, mi sül ki a terület és a fajta együttállásából.

Megérkezett Heimannék 2022-es rosé-ja, a magyar műfaji átlagnál mindig komolyabbra hangolt Mammaróza, amellyel Rózsi nagymamának állítanak emléket. A Heimann & Fiai borcsaládban pedig a vörösborok mellett idén elsőként jelent meg egy siller, amelyet szimplán "Piros" névre kereszteltek.

Bár - magam sem tudom, miért - a siller nekem valahogy az ősz bora, Heimannék szerint pedig a Mammaróza még szebb néhány hónapos érlelés után, én gyorsan leteszteltem a két új tételt, hogy kiderüljön, érdemes-e belőlük még a nyárra, illetve az őszre betárazni.

Tavaly írtam a komoly megújulás alatt álló Veszprémi Érseki Pincészetről és 2021-es boraikról. Akkor már Benesch Antal állt a borászat élén, és nem kisebb feladat állt előtte, mint a pincészet modern kor igényeinek megfelelő komplett megreformálása. A fiatal borász pannonhalmi és új-zélandi tanulmányútjai során a modern, precíz, technológiailag tiszta borok mellett tette le a voksát és ezt a vonalat viszi tovább a Veszprémi Érseki Pincészetben, ezt már az első borok is  tükrözték. Azóta eltelt egy év, kialakult a pince új arculata, (nagyjából) kész a honlap, a friss évjárat borai közül néhány pedig már a Bortársaság üzleteiben is megjelent.

A választék három részre osztható. A birtokborok családja a Vesprim Infula (püspöksüveg) névre hallgat, ebben egy fehér, egy vörös és egy rosé házasítás kapott helyet. A Mandorla (dicsfény) fajtaborok a pince legfontosabb fajtáiból készülnek: rajnai rizling, sauvignon blanc, olaszrizling és pinot noir. Az 1277 az érsekségi szőlőbirtok első dokumentált évére utal vissza, egy rajnai rizling, egy sauvignon blanc és egy vörös házasítás alkotja majd a csúcsborok hármasát. A címkéket a veszprémi érseki palota díszebédlőjének eredti, 1778-ban készült barokk táblaképén szereplő alakok inspirálták, a palackokat csavarzár zárja. A pincészet két különböző borvidéken rendelkezik szőlőterületekkel. Mindszentkállán vulkanikus bazalt és riolit mellett a mészkő adja a termőhely geológiai komplexitását, míg Felsőörsön termékenyebb és agyagos talajon terem a szőlő.

A két birtokbort kóstoltam meg a múlt hétvégén, a sauvignon blanc és a rajnai rizling, később, más kontextusban szerepel majd a blogon.

Nehezen tudok elképzelni még egy bort, ami stílusban annyira távol áll Portugália legismertebb alkoholos italától, a portóitól, mint az ország másik híres bora, a Vinho Verde (ezalatt most általánosítva a borvidék közismert fehérborait értve). Míg előbbiről a meleg, az érett gyümölcsök, az érleltség, a magas alkohol, a testesség jut eszembe, utóbbi esetében inkább az óceánra, a hűvös szélre, a penge savakra, a könnyedségre és a frissességre asszociálok.
Az ország északnyugati részén található Vinho Verde az egyik leggazdagabb hagyományokkal rendelkező borrégió Portugáliában és egyben a legnagyobb kiterjedésű is. A helyi szőlő- és borkultúra legalább 2000 éves múltra tekint vissza, majd Vinho Verde-t  hivatalosan 1908-ban ismerték el, amikor törvényben is rögzítették határait, majd 1984-ban DOC státuszt kapott. Az óceán közelsége miatt rendkívül sok a csapadék  - kb. évi 1500 mm - és magas a páratartalom, ennek köszönhető a burjánzó zöld növényzet, amely a borvidék elnevezésében is szerepet játszott. A gránitos alapkőzetet tápanyagban szegény, vékony homok, vagy vályoggal kevert homokos talajréteg fedi, a tengerszint feletti magasság a szárazföld belseje felé haladva emelkedik. Jellemzően helyi szőlőfajtákból készülnek a borok, nagyobbrészt fehér, kisebb részben rosé és vörös, a régió azonban egyértelműen a fehérekről ismert. A Vinho Verde fehérborok üdék, elevenek, általában magas sav- és alacsony alkoholtartalommal rendelkeznek, nem ritkán egy kevés szén-dioxid is frissíti őket, így főleg nyáron népszerű a fogyasztásuk. A legjellemzőbb - és egyben javasolt - fehér szőlőfajták: alvarinho, arinto, avesso, azal-branco, batoca, loureiro és trajadura, de más fajták telepítése is engedélyezett.
A mai fehérbor loureiro fajtából készült, Portugália egyik leghíresebb borászatának égisze alatt. Dirk Niepoort 1964-ben született holland származású portugál apa és német anya gyermekeként, és valószínűleg ő az ország legikonikusabb alakjam ha borról van szó. A Hollandiából érkezett ősök 1842-ben alapították a családi pincészetet, amely természetesen a portói révén vált az egyik legelismertebb portugál birtokká, de Dirk Niepoort szerint ez csak a kirakós egyik része, ő nagy hangsúlyt fektet a száraz borokra. A következő generáció is a borászatban dolgozik, és Niepoort-ék Douro mellett számos másik hazai és külföldi borvidéken is tevékenykednek: Portugálián kívül Spanyolországban, Németországban és Dél-Afrikában is, gyakran más borászokkal közös vállalkozások formájában. A mai bor azonban egy hazai projekt, Vinho Verde-ből, egy loureiro képében.

Bussay borokkal az utóbbi években inkább csak futólag találkoztam, nagyobb sétáló kóstolók keretében, kivéve ezt a csodát, amit az utóbbi két évben kétszer is kóstolhattam Kézdy Dániel jóvoltából és mindkét alkalommal lenyűgözött. Bussay László sajnálatos halála óta sok minden történt a zalai birtok háza táján. Először a legendás borász lányai vitték tovább a birtokot, majd miután Bussay Dorottya történetesen egy borászhoz ment feleségül, a Somlói Vándor, Kis Tamás is a Bussay történet részesévé vált és tevékenyen kiveszi a részét a birtok életéből. A múltkor egy internetes rendelés során egy Bussay bor is bekerült a kosárba, egy dűlős szürkebarátot választottam a pincétől.

Szokták mondani, hogy a borok házasítása egy külön művészet, (jobb esetben) nem csak arról szól, hogy ezt-azt összeönt a borász, hanem számos tényezőt mérlegel, a bor lehetséges életpályáját figyelembe véve akár évekre előre gondolkodva. Nekem sokszor eszembe jut, amikor egy szépen érett cuvée-t kóstolok, hogy érdekes lenne egy borász fejébe látni, amikor sok különböző fajtából összeállítja a kirakóst, amely - ha igazán jól végezte a dolgát - évek múltán is egy komplett képet ad. Egy jó birtokbor optimális esetben - mintegy névjegyként - egyszerre képes megmutatni a terroir-t, a borászat stílusát és a borvidékről alkotott képét és egyben tükrözi a borász tehetségét.
A Vylyan Pincészetnek két birtokházasítása is van, a belépő szintet az Ördög, a prémium kategóriát a Montenuovo Cuvée képviseli. Személy szerint egyikből sem kóstoltam meg annyit, hogy átfogóan értekezni tudjak a Vylyan birtokborok konzekvens stílusáról, megbízhatóságáról, érlelhetőségéről, egy azonban biztos, a múlt héten bontott 2017-es Montenuovo Cuvée szépen muzsikált.

Szabó Gyula a Káli-medence borászatának egyik fontos alakja, egyben a térség négociant-ja, aki felkutatta a környékbeli falvak legszebb területein gazdálkodó szőlősgazdákat és hosszú távú együttműködés keretében a tőlük vásárolt szőlőből faluborokat készít. A kínálatban számos település és fajta bora megjelent már, és most itt egy újdonság, amelyhez viszont távolabbról érkezett a szőlő. A Kalamona somlói területekről származó juhfark, hárslevelű és furmint házasítása, a pince első somlói bora (OFJ Balaton eredetmegjelöléssel került forgalomba). A tétel a falubor sorozat tagjaitól határozottan elütő dizájnt és nevet kapott. A bor fantázianevét a mesebeli Szélkötő Kalamona, a szeleket elrabló szörnyeteg ihlette. A Rutkai Bori által rajzolt címkén látható sárkány három feje a házasításban szereplő három fajtát - juhfark, hárslevelű, furmint - is szimbolizálja, míg a kitörő vulkán egyértelmű utalás a Somlóra.

Itt a Pécsi borvidék furmintjaival foglalkozó egészen mini sorozat második része, a Planina Borház 2020-as bora után most Szabó Zoltán 2021-es furmintja került górcső alá. Ezzel a tétellel már tavaly is találkoztam, a Furmint Február felvezető sajtókóstolóján a Kálvária Pincében, ahol maga a borász is jelen volt. Akkor még nagyon fiatal, de ezzel együtt is élvezetes volt. Most már forgalmi tételként vásároltam belőle egy palackot, kíváncsi voltam, hogyan változott egy év alatt.

Februárban szokás szerint érkeznek majd a furmintos posztok, beszámolók a Furmint Februárhoz köthető eseményekről (például a holnapi Furmint Február Nagykóstolóról), és mivel tokaji borokról úgyis gyakran van szó a blogon, úgy gondoltam, hogy a februári "tegnap ittam"-okhoz máshonnan keresek alapanyagot. Így esett a választás a mohácsi Planina Borház 2020-as borára. A Pécsi borvidék és a furmint ritkán kerülnek együtt említésre, én sem kóstoltam túl sok furmintot erről a környékről - leginkább Szabó Zoltántól és mintha a hajdani Matias Borászatnak is akadt volna pécsi furmintja, de benne már nem vagyok biztos. A Planina Borházról sem tudtam, hogy foglalkoznak a fajtával. A rövid utánajárás alapján fellelhető háttérinformációk szerint egy töppedésre kevésbé hajlamos, direkt száraz bornak való klón telepítettek, amelynek termése 2020-ban tartályban erjedt és érlelődött.

Böjték borsztoria '93-ban indult, noha a pince szélesebb körű, országosnak mondható érdeklődésre csak az utóbbi időben tett szert. Nem tudom, hogy korábban milyen irányba haladtak, de az biztos, hogy amióta követem őket, a letisztult dizájnt hasonlóan letisztult, kiváló stílusérzékkel készült egri vörös- és fehérborok egészítik ki. A bikavér, de az egri csillag is évről-évre stabil ajánlás, melyek messze az áruk által determinált kategóriájuk felett teljesítenek. Ezúttal a pince csúcsára helyezett kékfrankost kóstoltam meg, amely a borhűtőből kitúrva vitán felül töltött el a várt lelkesedéssel.

A Spanyolország keleti részén, Somontano DO területén tevékenykedő Bodega El Grillo y La Luna borai az utóbbi pár évben többször szerepeltek a blog hasábjain (a pincéről bővebben itt írtam), évente 1-2-3 palack biztosan elfogy nálam a 12 Lunas névre keresztelt borcsaládjukból. Az alapszéria egy fehérborból, egy syrah rosé-ból és egy vörös házasításból áll, ehhez csatlakozott most egy újabb vörösbor, amely színtisztán garnacha-ból készül, és eddig nem kóstoltam. A pince legtöbb borával ellentétben ezt nem érlelésre szánják, gyorsan piacra is kerül, és a saját tapasztalat is azt sugallja, hogy ezt a bort felesleges tartogatni.

A tavalyi év borsikerei közül az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó a szekszárdi boroké volt, amikor is a világhírű borszakértő James Suckling stábjának egyik oszlopos tagja, Stuart Pigott 2022 tavaszán Szekszárdon járt és számos bort megkóstolt, több tételt 90 pont feletti értékeléssel jutalmazva. A sikertörténet generálta érdeklődést meglovagolva a Borjour stábja júniusban Budapesten szervezett egy kóstolót a legmagasabbra értékelt borok részvételével. Az eseményről egy külföldi út miatt ugyan lemaradtam, és eddig csak kevés bort kóstoltam a sorból, és talán néhányat még lesz lehetőségem megkóstolni, ahogy most a Sebestyén Pince Mozaik Bikavérjét is, amely 93 pontot kapott Stuart Pigott-tól, és a borszakértő egyenesen a bikavér kitörési lehetőségeként említi ezt a stílust.

Sebestyén Csaba és Sebestyén Csilla kezei közül már korábban is kerültek ki dűlőszelektált borok, de 2019-ben szintet léptek, amikor egy dűlős bikavér válogatással is jelentkeztek, a Görögszó, az Iván-völgy és a Porkoláb-völgy termését palackozták le külön-külön. A dűlőszelektált tételek mellett készült egy alap bikavér is, Mozaik néven, amely a pincészet birtokborának szerepét hivatott betölteni, egyben megtestesíti a Sebestyén Pince borvidékről és bikavérről vallott filozófiáját. A Mozaik Bikavér ugyanúgy egyesíti a hazai és nemzetközi fajták, valamit az egyes dűlők erejét, ahogy felerősíti egymást Csaba borászati tudása és Csilla nemzetközi borakadémikusi és sommelier tapasztalata. A megújult koncepció mellett új dizájnt is kaptak a borok és a Mozaik Bikavér csavarzárral került lepalackozásra.