Úgy tűnik, az idei rejtőzködő borvidékek évad elsősorban a Földközi-tenger szigeteinek jegyében telt. Szardíniáról volt már szó a "Rejtőzködő borvidékek" sorozatban, az egyik első részben mutattam be a szigetet és az Argiolas borászatot. Idén ősszel viszont végre személyes élményekkel is gazdagodtam, októberben töltöttem egy hosszú hétvégét a szigeten, és természetesen borokat is kóstoltam. Leporoltam a korábbi szardíniai bejegyzést, amit egy kicsit kiegészítve, kibővítve adok közre ismét, majd két borászat az Argiolas - ismét - és a Cantine Santa Maria de Palma néhány borának jegyzeteivel.

Alghero a tenger felől

A Rejtőzködő borvidékek sorozatban szerepelt már idén Görögország, egy általános kitekintés formájában, több borvidék boraival és a mai írásban ismét Görögország adja majd a témát, közelebbről Rodosz szigete. Nem meglepő módon ez a görög sziget is egészen az ókorba visszanyúló szőlőművelési és borkészítési tradíciókkal rendelkezik. Manapság több, mint 50 borászat működik a szigeten, én a legnagyobbtól szereztem be két palack, helyi fajtákból készült bort.

Miklós Csaba, vagy ahogy mindenki ismeri, Csabi a Móri borvidék valószínűleg legismertebb borásza, részben a fiatalos és feltűnő címkéknek és fantázianeveknek, részben a közvetlen és népszerű "frontembernek" is köszönhetően. A pince ma 8 hektáron gazdálkodik Mór környékén, természetesen fehér szőlőfajták vannak a fókuszban, különösen a borvidék sajátja, az ezerjó. Én is ezerjót kóstoltam a pincétől a hétvégén, rögtön kettőt is.

A KisBécs és a Color Bar tavasszal már tartott egy portfólió-bemutatót a borszakma képviselőinek (beszámoló két részletben itt és itt), ahol az osztrák kínálaton a Color-ban elérhető bővebb szortimenttel is lehetett ismerkedni és néhány borász személyesen is képviselte a pincészetet. Ősszel újabb fordulóra került sor, amelynek szintén a Color Bar adott otthont.
Ezúttal sajnos nem tudtam elmenni a kóstolóra, de ahogy tavasszal is, a rendezvényről megmaradt borokat egy több napos "morzsaparti" keretében a hét többi napján meg lehetett kóstolni, ezt a lehetőséget már sikerült kihasználnom.

Málaga, a Costa del Sol legfontosabb városa egyben az azonos nevű eredetvédelmi körzet és az innen származó édes bor névadója. A málaga manapság kevésbé ismert, mint a portói, a madeira, vagy a sherry, pedig a 19. században még erről volt híres a város. Az eredeti Málaga a szőlő szárításával vagy az erjedés során szőlőpárlat hozzáadásával készült, ez a stílus azonban visszaszorult és az előírások módosításának köszönhetően már természetes édes borok is készülhetnek Málaga DO megjelölésével. A Sierras de Málaga DO eredetvédelmi körzet 2001 óta létezik, területileg megegyezik az 1932-ben létrehozott Málaga DO-val, de az új megjelölés kizárólag a száraz fehér, rosé és vörösborok részére van fenntartva, míg Málaga DO maradt az erősített és természetes édes boroké. Az 1980-as években még alig néhány bortermelő volt a régióban, mára ez a szám a sokszorosára növekedett. A helyi bortermelés első említése egyébként még a föníciaiak idejére datálódik.
Málaga DO öt, Sierras de Málaga DO hét alkörzetet foglal magába. A keleti tengerparti részen fekvő, palás talajú Axarquía a legszárazabb. Itt érdemes még megemlíteni a 2004-ben életre hívott Pasas de Málaga DO-t, ami a helyi muskotály fajtákból készült, napon szárított mazsola saját eredetvédelmi kategóriája. Az alkörzetek közül a festői Ronda várost körülvevő Serranía de Ronda a legdinamikusabban fejlődő és az egyik legizgalmasabb.
A klímát a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán is befolyásolja, azonban a hegyláncol által szabdalt vidéken a magas hőmérsékletet a tengerszint feletti magasság kihasználásával ellensúlyozzák, a szőlőültetvényeket akár 800 méteres magasságba is telepítik, ahol igen nagy a napi hőingadozás.
Az engedélyezett szőlőfajták között nemzetközi (pl. chardonnay, moscatel fajták, sauvignon blanc, riesling, syrah, cabernet sauvignon, merlot, petit verdot) és Spanyolországhoz köthető (verdejo, tempranillo, garnacha, monastrell, tintilla de rota) fajtákat egyaránt találunk. A moscatel és a Pedro Ximénez az édes borok mellett a száraz boroknak is fontos alapanyaga. A helyi fajták között meg kell említeni a fehér doradilla-t és a ritka kékszőlő romé-t.

Málaga

Málaga városában próbáltam utánajárni kicsit a helyi borstílusoknak, fajtáknak, elsősorban Sierras de Málaga-ra fókuszálva. Kilenc bort kóstoltam, a nyolc száraz bor mellé végül egy édes Malaga csúszott be.

Ripka Gergely, alias Táncoló Medve - 2023-ban a Borászok Barátja - szerelemgyereke, a Tokaj Guide legújabb, sorban ötödik kiadása a múlt héten került a polcokra és a szerző egy limitált létszámú kóstolóval kötötte egybe az új könyv megjelenését. Szerencsére ezt az eseményt nem árnyékolta be a vírushelyzet, mint az előző kiadás esetében - most már csak távoli emléknek tűnik az az online kóstoló, bár annak is megvolt a maga hangulata és közösségi élménye. Most viszont  a Borkollégiumban személyesen találkoztunk, ez azért mégis csak jobb volt így.

A Várszegi Pincészet nevével hébe-hóba már találkoztam, de a boraikkal személyesen még nem és azt is csak idén tudtam meg, hogy az egyébként dél-balatoni szőlőterületekkel rendelkező borászatnak van egy működő borbárja Budapest határain belül, Budafokon. A Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál pénteki napján felkerekedtem és meglátogattam a budapesti egységet, hogy megismerkedjek közelebbről is a pincészettel és boraikkal.

Az idei júliusra tervezett badacsonyi-szigligeti kirándulás sajnos különböző okokból dugába dőlt, de hogy ne múljon el a nyár a tanúhegyek látványa nélkül, augusztus legvégére sikerült egy villámlátogatást beiktatni.

Sike Balázsék badacsonytördemici borbár-étterme, a Nefelejcs az egyik kedves barátoméktól 5 perc sétára esik, ők már törzsvendégek, én pedig az utóbbi 5 évben minden nyáron legalább egyszer csatlakoztam hozzájuk legalább egy gyors kóstoló erejéig. Idén is beugrottunk néhány órára, ez most hat bor megkóstolására és néhány hidegtál elfogyasztására volt elég.

Meghoztam a szokásos negyedéves borpárbajos sorozat aktuális, nyári kiadását, 6x2 borral. A fehérek lesznek többségben, ahogy nyáron általában és - bár eredetileg nem terveztem - egy rosé páros is horogra akadt, vörösborokból pedig igyekeztem könnyebb tételeket válogatni.

Az idei évben adós maradtam a borvidéki látogatásokkal és túl sok kóstolóra sem jutottam el. Augusztus végén azért szokás szerint megfordultam Balatonfüreden és a Balatonfüredi Borheteken is, így a környékbeli borokkal legalább ilyen formában találkoztam.

Az idei nyár egy részét Sopron környékén volt szerencsém tölteni. Ez az országrész, valamint a nyugati határ közelsége szalaszthatatlan lehetőséget nyújt a borozásra, ez tiszta sor. Engem most mégis inkább a táj, a történelmi belváros, valamint az osztrák oldal boltjai vonzottak be, így szőlőből erjesztett alkoholos italt kevesebbet, hideg sört annál többet fogyasztottam. Hazajött viszont pár tétel a szomszédok hiperpolcairól, melyekre a napokban, itthon igyekszem sort keríteni.

Benyomásaim az előző éveknek teljesen megfelelően alakultak: tíz és húsz euró között gyakorlatilag lehetetlen mellényúlni, szinte minden rendben van. Ezt a tételt bizonyítják a Domäne Wachau borai is, melyek közül a címszereplő neuburger tetszett a legjobban.

Július elején ismét megfordultam Ausztriában, Krems an der Donau környékén, ahol Kamptal, Kremstal és Wachau borvidékei találkoznak. Ezúttal nem csak úgy ad hoc alakult a program, egy pincelátogatás előre le volt szervezve, és bíztam benne, hogy legalább még egy bele fog férni, ha a fix nyitvatartási időben tudok kóstolni a kiszemelt pincénél. A Weingut Nigl volt a kiszemelt áldozat, Kremstal egyik kiemelkedő termelője. A birtok - amely a borászaton túl egy éttermet és egy szállodát is magában foglal - Krems-től néhány kilométerre északra található, festői környezetben. A birtok előtt elvezető út mellett a Krems folyó csörgedezik, az út másik oldalán magasodó  dombról Senftenberg 1197-ben emelt várának romjai és egy templom tekintenek le.
Az őszi szőlőbirtok a 12. századig vezethető vissza, a Starhemberg hercegekhez tartozott, jelenlegi tulajdonosaihoz, a Nigl családhoz 1994-ben került. Az ültetvények összesen mintegy 25 hektárt tesznek ki, Krems és Senftenberg között húzódnak. A fókusz természetesen a zöldveltelinin és a rajnai rizlingen van, sárgamuskotály, sauvignon blanc, zweigelt, merlot és pinot noir egészíti ki a fajtaválasztékot. A szőlőben fenntartható gazdálkodás folyik, mellőzik a gyomirtók, rovarirtók és a réz használatát. A pincében saját élesztőkkel erjednek a borok, és derítés nélkül kerülnek palackba. A csendes száraz borok mellett pezsgőt és édes bort is találunk a szortimentben.

A Cloudy Bay valószínűleg Új-Zéland leghíresebb borbirtoka, a Cloudy Bay Sauvignon Blanc pedig Új-Zéland és Marlborough borvidék leghíresebb bora (a sztoriról és az utóéletről hamarosan egy másik cikkben lesz szó). A szigetország mára világszerte ismertté vált borairól és a Cloudy Bay Sauvignon Blanc volt az új-zélandi borok úttörője a világhír felé. Az 1985-ös első évjárat óta a dizájn gyakorlatilag - apró igazításokat leszámítva - változatlan maradt, a ködből kiemelkedő hegycsúcsok képe összeforrt a márkával. A Cloudy Bay Sauvignon Blanc  aktuális, 2022-es évjáratával mutatkozott be a pincészete borainak új arculata, amely továbbviszi és egyben megújítja a közel negyven éves dizájn hagyományos elemeit. A hegycsúcsok immár a címke sziluettjében és a smaragdzöld palack dombornyomott mintáján is megjelennek, az üveg nyakán pedig az első évjáratnak is emléket állítanak. A csavarzár is megújult, a kupak tetejét ugyanúgy a névadó öbölben előforduló delfin alakja díszíti.

A külső tehát megújult, de tükröződik-e ugyanez a palack tartalmában is? Az utóbbi években - ahogy én látom - a sauvignon blanc óhazája és új otthonája kölcsönösen hatást gyakoroltak egymásra. Sok "kiwi" bornál igyekezten visszavenni a harsány zöldes vagy trópusi jegyekből, picikét lejjebb tekerni az intenzitás potméterét, legalábbis az "arcba mászó" tartományból és valamivel diszkrétebb aromákkal és finomabb savakkal operáló példányok kerültek ki az utóbbi évjáratokból. Természetesen ez távolról sem igaz minden új-zélandi borra és még azok sem tagadhatják le eredetüket. Ezzel együtt a franciák (és mások) közül sokan merítettek az új-zélandi receptből, és a korábbiaknál "újvilágiasabb", ha úgy tetszik, populárisabb tételekkel rukkoltak elő. A fenti példa szerintem a Cloudy Bay esetében is megáll, kíváncsi voltam, hogy a 2022-es tétel folytatja-e a megkezdett utat?

Nyári szünet ide vagy oda, végül mégis sikerült összehozni július közepére egy FineWines kóstolót az új Uvas Felices boros projekt tételeinek főszereplésével. A portfólió elég széles, így több részletben kerülnek majd bemutatásra a borok, most a hőséghez igazodva a cava-k, a fehér és rosé borok kerültek sorra a Béterv Lakásétteremben tartott első fordulón.

Tizenhat bort kóstoltunk összesen, többnyire szépen, egyenletesen haladtunk a friss, könnyű tételektől a komolyabb borok és pezsgők felé, szép íve volt a az estének. A sort két cava nyitotta, ezután a fehérborok következtek. A szőlőfajták szempontjából az első főszereplő a macabeo, majd a xarel-lo, albarino és a verdejo voltak. Átkötésként érkezett érkezett egy rosé cava, majd két különböző stílusban elkészített bor képviselte a rosé-frontot, végül két különleges, érlelt cava-val zártuk a kóstolót.

Ha nyár, akkor sauvignon blanc, így a borpár(baj) sorozat nyári különkiadásában sauvignon blanc duók következnek. Magyar és külföldi párosokat válogattam össze termőhely és/vagy stílus szerint összepárosítva, áprilistól júliusig 9x2 bor gyűlt össze végül, hazai pályáról többnyire a 2022-es, külföldről nagyrészt a 2021-es évjáratból.

(A fenti fotót innen kölcsönöztem.)

Badacsonyban több új borászat bukkant fel az utóbbi években, az idei Badacsony New York-ban alkalmából néhányukkal megismerkedtem. Az Illés Bor (nem azonos az Edvi Illés Borászattal) szintén egy új név számomr és mint kiderült, valóban nem túl régen fogtak bele a borászkodásba. Az Illés család már több, mint tíz éve készít bort saját fogyasztásra és a barátoknak a badacsonytördemici kékfrankos ültetvényükről. 2020-ban négy hektár területet vásároltak és Káptalantóti mellett megkezdték a családi borászat felépítését, majd tovább bővítették a birtokot. Ökológiai termesztés előtérbe helyezésével és a badacsonyi tradicionális borkészítés módszereit kombinálva dolgoznak.

Két olaszrizlinget kóstoltam a borászattól - Nádasi Andrásnak köszönet a lehetőségért -, egy 2021-es és egy 2022-es tételt, amelyek nagyon különböző stílusban készültek.

Görögországot a nyugati kultúra és a demokrácia bölcsőjeként szokás emlegetni, és a görögöknek a Földközi-tengeri borkultúra alakulásában is fontos szerepe volt. A több évezredre visszatekintő szőlőművelési múlt ellenére a görög borok alig ismertek az ország határain kívül. A borok többnyire az országhatáron belül fogynak el, és minőségi borok aránya a helyi fogyasztásra szánt asztali és tájborokéhoz képest még mindig elenyésző. Görögországban a helyi klimatikus adottságok sokáig meghatározták a borkészítést és a borstílust, de a modern technológia és a nemzetközi fajták megjelenésével mindez megváltozott. Az uniós csatlakozás óta sok fejlesztés történt a szektorban, miközben a helyi, hagyományos szőlőfajtákat is sikerült megőrizni, amelyből nagyjából 200-at tartanak nyilván, bár tényleges jelentőséggel ezekből csak kevés bír.
Eddigi boros pályafutásom alatt nem sok görög borral volt dolgom, júniusban egy rövid nyaralás alkalmával sikerült ezt a számot gyarapítani.

(A fotót innen vettem kölcsön.)

Az Uvas Felices projektet és a borokat bemutató sorozat harmadik része egyetlen borról szól, egy verdejo-ról, amely "El Perro Verde", azaz A Zöld Kutya néven fut (a spanyol nyelvben ritkaságokra, furcsaságokra használják ezt a kifejezést, pl. mint magyarban a "ritka, mint a fehér holló"). Az Uvas Felices honlapját böngészve gyorsan feltűnik, hogy a projekt keretében két verdejo is készül Rueda-ban, történetesen mindkettő Ángel Lorenzo Cachazo pincéjében. Ennek persze csak akkor van igazán létjogosultsága, ha a két bor árban és/vagy stílusban más vonalat képvisel, furdalta is az oldalamat a kíváncsiság, hogy milyen lehet a két verdejo egymás mellett.
Amikor a múlt héten megörökített sorhoz válogattam a borokat, megfordult a fejemben, hogy mindkettőt a kosárba pakoljam, de a szélesebb borvidéki merítés érdekében végül a Fenomenal-t választottam, az El Perro Verde helyett pedig egy kasztíliai bor mellett döntöttem.Utólag azonban Tar Feri megajándékozott egy palackkal az El Perro Verde-ből, így ha nem is egymás mellett, de végül mindkét verdejo-t alkalmam nyílt több napon át kóstolgatni. (Azóta lement a FineWines spanyol szortimentet bemutató kóstolósorozat első etapja is, ahol ismét találkoztam mindkét borral.)
Rögtön kiderült, hogy a két tétel valóban más stílust képvisel (egyébként az El Perro Verde valamivel drágább). A borok adatlapja szerint a szőlő ugyanazokról az ültetvényekről származik, lényegében a technológia is megegyezik. A Fenomenal viszont 15%-ban viura-t (macabeo-t) is tartalmaz, így jó eséllyel ez indokolhatja leginkább a két bor közötti különbségeket. Míg a Fenomenal egy populárisabbra hangolt, trópusi gyümölcsös, buja bor, az El Perro Verde egy feszes, hűvösebb tónusú, de hasonlóan intenzív tétel. Sauvignon blanc-rajongóknak mindkettő ajánlott.

A Ca'Nestruc egy régi katalán családi birtok, amely mai formájában 1999 óta létezik, az első írásos dokumentációja, mint "Estruchék háza" (Casa de los Estruch) azonban még 1574-re datálódik. Az Estruch családnév utolsó viselője, Francisco Martí Estruch a jelenlegi tulajdonos, Francisco Martí Vadia nagyapja volt. Francisco Martí és édesapja, Andrés az 1980-as években kezdték el a pincészet modernizálását, az ültetvények átalakítását, majd a Ca N'Estruc lett az 1999-ben létrehozott Catalunya DO elsőként bejegyzett pincészete.
A birtokközpont Montserrat mellett helyezkedik el, az 2012-től ökológikus, 2019-től biodinamikus módszerekkel művelt ültetvények körülveszik a chateau-szerű főépületet és a feldolgozót. 22 hektáron termesztenek szőlőt, agyagos-meszes és kavicsos talajon, emellett további 20 hektárról vásárolnak termést. Xarel-lo, macabeo, chardonnay, garnatxa blanca, moscatell, syrah, garnatxa negra (garnacha tinta), carinyena, tannat and petit verdot terem a birtokon.
A szortiment három szintből áll: a Ca N'Estruc belépő tételekből, illetve a magasabbra pozicionált Idoia és L'Equilibrista borokből. A különálló BI borcsalád Francisco lányának, Annának a nevéhez fűződik, ezek a tételek a lehető legtermészetesebb módon, kén hozzáadása nélkül készülnek. A Ca N'Estruc vonal tagjai tartályban erjednek és érlelődnek, az Idoia és a L'Equilibrista borok már hordós érlelést is kapnak, némelyik hordóban is erjed.

Francisco Martí Estruch egyúttal az Uves Felices egyik alapítója, így a Ca N'Estruc is a folyamatosan bővülő spanyol borbirodalom része. A finewines.hu spanyol expanziójáról a múlt héten írtam egy vegyes válogatás alkalmával, ennek folytatásaként most a Ca N'Estruc három belépő borát kóstoltam meg.