Badacsonyban több új borászat bukkant fel az utóbbi években, az idei Badacsony New York-ban alkalmából néhányukkal megismerkedtem. Az Illés Bor (nem azonos az Edvi Illés Borászattal) szintén egy új név számomr és mint kiderült, valóban nem túl régen fogtak bele a borászkodásba. Az Illés család már több, mint tíz éve készít bort saját fogyasztásra és a barátoknak a badacsonytördemici kékfrankos ültetvényükről. 2020-ban négy hektár területet vásároltak és Káptalantóti mellett megkezdték a családi borászat felépítését, majd tovább bővítették a birtokot. Ökológiai termesztés előtérbe helyezésével és a badacsonyi tradicionális borkészítés módszereit kombinálva dolgoznak.

Két olaszrizlinget kóstoltam a borászattól - Nádasi Andrásnak köszönet a lehetőségért -, egy 2021-es és egy 2022-es tételt, amelyek nagyon különböző stílusban készültek.

Görögországot a nyugati kultúra és a demokrácia bölcsőjeként szokás emlegetni, és a görögöknek a Földközi-tengeri borkultúra alakulásában is fontos szerepe volt. A több évezredre visszatekintő szőlőművelési múlt ellenére a görög borok alig ismertek az ország határain kívül. A borok többnyire az országhatáron belül fogynak el, és minőségi borok aránya a helyi fogyasztásra szánt asztali és tájborokéhoz képest még mindig elenyésző. Görögországban a helyi klimatikus adottságok sokáig meghatározták a borkészítést és a borstílust, de a modern technológia és a nemzetközi fajták megjelenésével mindez megváltozott. Az uniós csatlakozás óta sok fejlesztés történt a szektorban, miközben a helyi, hagyományos szőlőfajtákat is sikerült megőrizni, amelyből nagyjából 200-at tartanak nyilván, bár tényleges jelentőséggel ezekből csak kevés bír.
Eddigi boros pályafutásom alatt nem sok görög borral volt dolgom, júniusban egy rövid nyaralás alkalmával sikerült ezt a számot gyarapítani.

(A fotót innen vettem kölcsön.)

Az Uvas Felices projektet és a borokat bemutató sorozat harmadik része egyetlen borról szól, egy verdejo-ról, amely "El Perro Verde", azaz A Zöld Kutya néven fut (a spanyol nyelvben ritkaságokra, furcsaságokra használják ezt a kifejezést, pl. mint magyarban a "ritka, mint a fehér holló"). Az Uvas Felices honlapját böngészve gyorsan feltűnik, hogy a projekt keretében két verdejo is készül Rueda-ban, történetesen mindkettő Ángel Lorenzo Cachazo pincéjében. Ennek persze csak akkor van igazán létjogosultsága, ha a két bor árban és/vagy stílusban más vonalat képvisel, furdalta is az oldalamat a kíváncsiság, hogy milyen lehet a két verdejo egymás mellett.
Amikor a múlt héten megörökített sorhoz válogattam a borokat, megfordult a fejemben, hogy mindkettőt a kosárba pakoljam, de a szélesebb borvidéki merítés érdekében végül a Fenomenal-t választottam, az El Perro Verde helyett pedig egy kasztíliai bor mellett döntöttem.Utólag azonban Tar Feri megajándékozott egy palackkal az El Perro Verde-ből, így ha nem is egymás mellett, de végül mindkét verdejo-t alkalmam nyílt több napon át kóstolgatni. (Azóta lement a FineWines spanyol szortimentet bemutató kóstolósorozat első etapja is, ahol ismét találkoztam mindkét borral.)
Rögtön kiderült, hogy a két tétel valóban más stílust képvisel (egyébként az El Perro Verde valamivel drágább). A borok adatlapja szerint a szőlő ugyanazokról az ültetvényekről származik, lényegében a technológia is megegyezik. A Fenomenal viszont 15%-ban viura-t (macabeo-t) is tartalmaz, így jó eséllyel ez indokolhatja leginkább a két bor közötti különbségeket. Míg a Fenomenal egy populárisabbra hangolt, trópusi gyümölcsös, buja bor, az El Perro Verde egy feszes, hűvösebb tónusú, de hasonlóan intenzív tétel. Sauvignon blanc-rajongóknak mindkettő ajánlott.

A Ca'Nestruc egy régi katalán családi birtok, amely mai formájában 1999 óta létezik, az első írásos dokumentációja, mint "Estruchék háza" (Casa de los Estruch) azonban még 1574-re datálódik. Az Estruch családnév utolsó viselője, Francisco Martí Estruch a jelenlegi tulajdonos, Francisco Martí Vadia nagyapja volt. Francisco Martí és édesapja, Andrés az 1980-as években kezdték el a pincészet modernizálását, az ültetvények átalakítását, majd a Ca N'Estruc lett az 1999-ben létrehozott Catalunya DO elsőként bejegyzett pincészete.
A birtokközpont Montserrat mellett helyezkedik el, az 2012-től ökológikus, 2019-től biodinamikus módszerekkel művelt ültetvények körülveszik a chateau-szerű főépületet és a feldolgozót. 22 hektáron termesztenek szőlőt, agyagos-meszes és kavicsos talajon, emellett további 20 hektárról vásárolnak termést. Xarel-lo, macabeo, chardonnay, garnatxa blanca, moscatell, syrah, garnatxa negra (garnacha tinta), carinyena, tannat and petit verdot terem a birtokon.
A szortiment három szintből áll: a Ca N'Estruc belépő tételekből, illetve a magasabbra pozicionált Idoia és L'Equilibrista borokből. A különálló BI borcsalád Francisco lányának, Annának a nevéhez fűződik, ezek a tételek a lehető legtermészetesebb módon, kén hozzáadása nélkül készülnek. A Ca N'Estruc vonal tagjai tartályban erjednek és érlelődnek, az Idoia és a L'Equilibrista borok már hordós érlelést is kapnak, némelyik hordóban is erjed.

Francisco Martí Estruch egyúttal az Uves Felices egyik alapítója, így a Ca N'Estruc is a folyamatosan bővülő spanyol borbirodalom része. A finewines.hu spanyol expanziójáról a múlt héten írtam egy vegyes válogatás alkalmával, ennek folytatásaként most a Ca N'Estruc három belépő borát kóstoltam meg.

Valószínűleg nincs még egy termőhely, amelynek a neve és sorsa annyira összefonódott volna a Gizella Pincével, mint a Szil-völgy. Szilágyi László fedezte fel újra ezt a dűlőt, hosszú évek heroikus küzdelmével, rengeteg munka árán megtisztitotta és felújította a teraszokat és nevet szerzett a rég elfeledett termőhelynek. A Gizella Pince először - 2009-ből - egy furmintot, 2011-ből és 2012-ből furmintot és hárslevelűt is palackozott a tarcali dűlőről, majd a 2013-as évtől Szilágyi László egy furmint-hárslevelű cuvée-ben találta meg a terroir kifejezésének legideálisabb formáját. A 2018-tól (a borvidéken kifejezetten nehéz évjáratként elkönyvelt 2014 is kimaradt) azonban valahogy mindig úgy alakult, hogy a Szil-völgy termése a birtokbort erősítette, önálló bor nem jelent meg innen. Hosszú évek várakozása után 2022-ből ismét végre készült egy cuvée a Szil-völgyből, és bár a magas minőség megmaradt, de ez a bor más, mint az elődei.

A Konyári Pincészet a Dél-Balaton egyik legismertebb és legelismertebb borászata, boraikat több, mint 20 éve kóstolhatjuk. Balatoni pincéről beszélünk, így meglepő lehet, hogy első olaszrizlingjük csak most készült el, a 2022-es évjáratból. Konyáriék fehérben és vörösben is főként a házasításokra helyezik a hangsúlyt, az olaszrizling is ezekben kapott eddig helyet, a Fecskében, a Loliense-ben vagy a Szárhegyben. Most egy új ültetvény került a család kezébe a balatonlellei Kishegy nyugati oldalán, Konyári Dániel pedig önállóan szerette volna megmutatni, mi sül ki a terület és a fajta együttállásából.

Még mindig nem értem a tavaszi osztrák borélmények feldolgozásának végére, még két wachau-i borokról szóló írással adós vagyok, most az egyiket törlesztem. Volt már szó a Nikolaihof-nál tett spontán látogatásról, írtam a főként Kremstal-ban tevékenykedő Weingut Wess-ről, most pedig egy vegyes válogatott következik wachau-i borokkal.

(Spitz, kilátás a Ruine Hinterhaus-ból a 1000-eimer Berg-re)

Ismét hazai pályáról folytatódnak a kóstoló beszámolók. Idén még nem sikerült a Tokaji borvidékre látogatnom, de szerencsére időnként Budapesten is meg lehet szondázni egy-egy pincészet kínálatát, ha kivárom a megfelelő alkalmat.
Most két mádi pincészetről lesz ilyen formában, a lassan két évtizede működő Holdvölgy Birtok és a színtéren néhány éve feltűnő Maison aux Pois a főszereplők.

Mádi dűlők

Folytatódik a külföldi borélmények feldolgozása, ezúttal egy kremstal-i borászattal, amelyben éppen átkerül a stafétabot a fiatalabb generáció kezébe. Ilyenkor mindig izgalmas látni, hogyan és mennyire nyúlnak hozzá a fiatalok a szülői örökséghez, átalakul-e a szortiment, változik-e a borstílus. Persze egy borász nehezen engedi el a pincekulcsot, így általában az idősebb és a fiatalabb generáció még együtt dolgozik, mielőtt előbbi végleg átadná a helyét az örökösöknek. Valahogy így van ez most a krems-i Weingut Wess-nél is, amelynek a nevével tavaly találkoztam először a város borbárjait szondázva és most, szűk egy évvel később, ismét megkóstoltam néhány borukat, sőt, történetesen az új generáció tagjaival is találkoztam egy pár percre.

(A fotót a pince honlapjáról vettem kölcsön.)

A 2021-es évjáratig bezárólag Rainer Wess neve szerepel a címkéken, a 2022-es borok már Weingut Wess név alatt jelentek meg. Christina Wess, és férje David, jelenleg együtt vezetik a 15 hektáros birtokot Rainer Wess-szel, aki 2003-ban hívta életre a pincészetet. Akkor még egy bérelt pincében készítették a borokat, 2009-ben költöztek át Krems mellé. A területek nagy része Kremstal borvidékén található, de Wachau-ban is van szőlőjük, a legendás Loibenberg lejtőin. A kötelező grüner veltliner és riesling mellett sauvignon blanc, zweigelt, st. laurent, pinot noir is palackba kerül a birtokon, édes borokat és rosé-t is készítenek.
Én most 5 bort kóstoltam, többnyire az új évjáratokból. 

Megérkezett Heimannék 2022-es rosé-ja, a magyar műfaji átlagnál mindig komolyabbra hangolt Mammaróza, amellyel Rózsi nagymamának állítanak emléket. A Heimann & Fiai borcsaládban pedig a vörösborok mellett idén elsőként jelent meg egy siller, amelyet szimplán "Piros" névre kereszteltek.

Bár - magam sem tudom, miért - a siller nekem valahogy az ősz bora, Heimannék szerint pedig a Mammaróza még szebb néhány hónapos érlelés után, én gyorsan leteszteltem a két új tételt, hogy kiderüljön, érdemes-e belőlük még a nyárra, illetve az őszre betárazni.

Tavaly írtam a komoly megújulás alatt álló Veszprémi Érseki Pincészetről és 2021-es boraikról. Akkor már Benesch Antal állt a borászat élén, és nem kisebb feladat állt előtte, mint a pincészet modern kor igényeinek megfelelő komplett megreformálása. A fiatal borász pannonhalmi és új-zélandi tanulmányútjai során a modern, precíz, technológiailag tiszta borok mellett tette le a voksát és ezt a vonalat viszi tovább a Veszprémi Érseki Pincészetben, ezt már az első borok is  tükrözték. Azóta eltelt egy év, kialakult a pince új arculata, (nagyjából) kész a honlap, a friss évjárat borai közül néhány pedig már a Bortársaság üzleteiben is megjelent.

A választék három részre osztható. A birtokborok családja a Vesprim Infula (püspöksüveg) névre hallgat, ebben egy fehér, egy vörös és egy rosé házasítás kapott helyet. A Mandorla (dicsfény) fajtaborok a pince legfontosabb fajtáiból készülnek: rajnai rizling, sauvignon blanc, olaszrizling és pinot noir. Az 1277 az érsekségi szőlőbirtok első dokumentált évére utal vissza, egy rajnai rizling, egy sauvignon blanc és egy vörös házasítás alkotja majd a csúcsborok hármasát. A címkéket a veszprémi érseki palota díszebédlőjének eredti, 1778-ban készült barokk táblaképén szereplő alakok inspirálták, a palackokat csavarzár zárja. A pincészet két különböző borvidéken rendelkezik szőlőterületekkel. Mindszentkállán vulkanikus bazalt és riolit mellett a mészkő adja a termőhely geológiai komplexitását, míg Felsőörsön termékenyebb és agyagos talajon terem a szőlő.

A két birtokbort kóstoltam meg a múlt hétvégén, a sauvignon blanc és a rajnai rizling, később, más kontextusban szerepel majd a blogon.

Szijjártó Előd nevével nagyjából másfél éve találkoztam először, akkor egy nem szokványos sauvignon blanc-t kóstoltam a fiatal etyeki borásztól. Azóta 1-2 bor még szembejött velem, de a átfogó sort kóstolni és a borásszal személyesen találkozni most először nyílt alkalmam a Kóstolom Borbárban, és úgy tűnik, érdemes lesz rá figyelni a jövőben is.

Április végén egy hosszú hétvégét Wachau-ban és Krems an der Donau-ban töltöttem, a kirándulás mellett természetesen a helyi borok szemlézésére is jutott idő. Borkóstolásra sehol nem foglaltam időpontot, enélkül is rengeteget lehetőség van a borozásra, ahogy azonban Mautern településen vezetett keresztül az utam, a Nikolaihof éppen kapóra jött. A Salon 77 névre keresztelt kóstolóhelyiségben a pincészet szortimentjének nagy része megkóstolható és megvásárolható, akár nagyon régi évjáratok is. Úgyis nagyon rég volt a szerencsém a pince boraihoz, most kapva kaptam a kínálkozó alkalmon.

Az Etyeki Kúria letisztult és következetes portfóliója mellett új leágazásként jelentek meg pár éve a kis palackszámban készülő Mérész Sándor Projekt borok. Ez Mérész Sándor "játszótere", ahol a Kúria főborásza kiélheti kísérletező kedvét, akár szőlőfajták, akár borkészítési praktikák terén.

Az MSP sorozat két jelenleg is futó tagja egy zenitből készült fehérbor és egy nem szokványos módon érlelt rosé, mindkettő a 2021-es évjáratból. A Kúria "alapszériás" fehérbora, a White 2022-es kiadása történetesen szintén zenitből készült, így adta magát, hogy a pince White és Rosé borait együtt kóstoljam meg a két MSP tétellel.

A mai borpár(baj) különkiadás főszereplői Egerből érkeztek, Egri Csillag borokat kóstoltam a borvidék néhány fontos szereplőjétől, két duó formájában.

Alicante, a Costa Blanca fővárosa népszerű turisztikai célpont, fontos kikötőváros, egyben az azonos nevű eredetvédett bortermelő körzet névadója, de Spanyolországon kívül a borvidék jó eséllyel kevésbé ismert. Ez nem is csoda, sokáig az olcsó tömegborok termelésén volt a fókusz, de az utóbbi egy-két évtizedben ez változni látszik, és a borvidék borai egyre nagyobb elismerésre tesznek szert.

Alicante

Alicante DO-t 1957-ben hozták létre, a mainál kisebb területen, akkor még csak 4 engedélyezett szőlőfajtával (monastrell, alicante bouschet, bobal és moscatel de alejandria, azaz alexandriai muskotály). Jelenleg mintegy 9200 hektáron terem borszőlő, és a borvidék két nagyobb régióra osztható.
A nagyobb, szárazföldi régió a Vinalopó folyóról kapta nevét, Yecla DO-val határos. A klíma itt száraz kontinentális, kevés csapadékkal, forró nyarakkal, a partmenti zónához képest hidegebb telekkel. A legfontosabb fajta itt a monastrell, és erről a vidékről ered Alicante hagyományos desszertbora, a Fondillon, amely reneszánszát éli. A tőkéről túlérésben szedett monastrell szőlőből erősítés nélkül hosszú hordós érleléssel a magas alkoholtartalmú, édes desszertbor.
A tengerparti zóna Denia és Calpe városok között húzódik, neve La Marina és 1987-ben csatolták Alicante DO-hoz. Az éghajlat mediterrán, párás és meleg az időjárás, a legfontosabb fajta a moscatel, amelyből száraz és édes borok egyaránt készülnek.
Fajtaválaszték tekintetében vörös térfélen a monastrell az abszolút favorit, akár önállóan, akár más - spanyol és/vagy nemzetközi - fajtákkal házasítva. fontos még a garnacha és a bobal is. A fehér szőlők közül a legelterjedtebb a moscatel de alexandria, de a környéken honos merseguera is említést érdemel, ahogy a malvasia is. A nemzetközi fajták terjedése sem hagyta érintetlenül a borvidéket, chardonnay, sauvignon blanc, cabernet sauvignon, syrah, merlot, petit verdot is terem itt.

A FineWines.hu kínálata 2018-ban bővült ki több új-zélandi borászat tételeivel és azóta is folyamatosan alakul a szigetországból elérhető választék. A nagyobb lélegzetű évenkénti beszerzéseket általában követte egy portfólióbemutató is a Carpe Diem-ben, ezekről minden alkalommal készült egy kis beszámoló is a blogon. Idén is érkezett egy nagyobb szállítmány, részben a már jól bejáratott pincészetek borainak aktuális évjáratával, részben új szereplőkkel. Az új tételek bemutatása sem maradt el, ezúttal azonban már az N28 adott otthont a kóstolónak.

A sor nagyobb részét fehér tételek alkották, többségében sauvignon blanc-ok, egy pinot gris-vel és egy chardonnay-val kiegészülve. A vörösboros mezőny fele pinot noir-okból állt, majd két syrah és egy bordeaux-i házasítás zárta a kóstolót. Igazi nagyágyúk most nem szerepeltek az eseményen, de - többnyire - stabil színvonalat képviseltek a borok.