A KisBécs alapítói, Kálmán András és Gombolai Attila május végén  komoly szakmai mesterkurzust szerveztek a Color-ban, amelyen két neves osztrák borász Birgit Eichinger és Birgit Braunstein - "Birgit & Birgit" - személyesen mutatta be borait a szakma képviselőinek. A vezetett nagykóstolóra hétfő délben sajnos nem tudtam elmenni, így szerdán egy "morzsaparti" keretében pótoltam, amit lehetett. A hivatalos mini kóstolósorban öt bor szerepelt, de kiegészítésképpen néhány plusz tételt is meg tudtam kóstolni, amit ezúton is nagyon köszönök a KisBécs-Color csapatának.

Birgit Braunstein és Birgit Eichinger (A képet a KisBécs facebook oldaláról kölcsönöztem)

Májusban Magyarország egyik legkisebb borvidéke és annak legfontosabb birtoka került a reflektorfénybe a Bortársaság Borsuliban: a Pannonhalmi Apátsági Pincészet főborásza, Liptai Zsolt volt a Borász a házban eseménysorozat vendége. Liptai Zsolt neve az elmúlt bő 20 évben szinte egybeforrt a Főapátság pincészetével, hiszen a kezdetektől fogva egyengeti az egyházi birtok útját. Az már önmagában komoly fegyvertény, ha valaki ilyen hosszú ideje vezet egy borászatot, emellett Liptai Zsolt munkáját a szakma is elismeri, ezt bizonyítja, hogy 2024-ben elnyerte az Év Bortermelője díjat és a Borászok Borásza díj jelöltjei között is évről évre szerepel a neve.
Az este során megismertük a borászat és a borász eddigi pályáját, miközben átfogó képet kaptunk a pincészet portfóliójáról. Néhány forgalomban már nem kapható tételt is kóstoltunk.

Amikor Török Csaba kilépett a nagyközönség elé a 2HA Tabunello első hivatalos, 2007-es évjáratával, a Szent György-hegyi sangiovese még furcsa hóbortnak, egyesek szemében egyenesen szentségtörésnek tűnt. Azóta eltelt közel 20 év, és a Tabunello nem csupán megtalálta a rajongótáborát, de mondhatjuk, hogy kultikus státuszba is emelkedett itthon.
A 2HA legfontosabb boráról akov is, én is többször írtunk már a blog hasábjain, akov szervezett korábban két vertikális kóstolót is, és nemrég én is követtem a példáját.
A borhűtőben összegyűlt 5 évjáratnyi Tabunello, gondoltam ideje lenne őket egymás mellett megnézni. A kóstolóra meghívtam Török Csabát, aki két további borral lepett meg minket. Végül a szintén jelen lévő Kézdy Dánielnek és Tar Ferencnek köszönhetően még pár régebbi évjáratú fehér és egy sangiovese rosé egészítette ki a sort.

Folytatódik a tavaszi tokaji hétvégéről szóló beszámoló, három borászat meglátogatásával. A szombati nap Bodrogkeresztúron és Bodrogkisfaludon telt a pincék közötti ingázással. Az időjárás nem volt túl kegyes, reggeltől késő délutánig kisebb-nagyobb intenzitással esett az eső, de a kóstolásban ez nem zavart, és igazából a sétában sem.

(Kilátás a Bodrog Borműhelytől)

A reggeli órákban még több gólyát láttam az utcákon, mint embert, de napközben már megélénkült a két falu. Ebédszünetben a  teltházas Karámban a Carpinus Borászat boraival ismerkedtem (azokról a beszámoló első részében már írtam) és borkóstoló csoportokat is láttam, úgyhogy a rossz idő ellenére sem állt meg az élet.

A Bortársaság Borsuli "Fine Wines" kóstolósorozata újabb eseménnyel bővült, amely Franciaország legismertebb borvidékeit veszi górcső alá. Franciaország leghíresebb borvidékei alakították ki meg a világ meghatározó borstílusainak nagy részét és a legtöbb világfajta is innen indult hódító útjára. Burgundia, Bordeaux, Champagne, Provence, Rhone nem csupán stílusteremtő volt, de máig igazodási pont is a borvilágban, egyben számos ikonikus bor és borászat szülőhazája. Franciaország tehát örök klasszikus, adta magát, hogy egy önálló estet építsenek rá. A Bortársaság választékában - Alsace kivételével - a legfontosabb francia borvidékek mind szerepelnek, ezeknek a boraiból gyűjtöttek össze egy kóstolóra valót

Az áprilisban debütáló kóstolón hét bor került az asztalra. Felvezetésként kaptunk egy sauvignon blanc-t a Loire-völgyből, majd egy Chablis Premier Cru, egy legendás pezsgő és a világ egyik legdrágább rosé-ja következett. Burgundiát, a Rhone-völgyet és Bordeaux-t pedig három neves birtok 1-1 vörösbora képviselte.

A dűlőpáros sorozat szekszárdi kékfrankosokkal folytatódik, a Takler Borbirtok két borával. A pincészet szortimentjében több dűlős tétel is szerepel, köztük ez a két kétfrankos, a Szenta-hegy és a Gurovica dűlőkből. Nagyjából a Takler borok stílusváltásával egy időben, a 2010-es évek második felében jelentek meg stabilan a dűlős kékfrankosok a szortimentben, a jelenleg is futó 2020-as évjárat borait kóstoltam meg egymás mellett.

A Bott Pince 20. születésnapjára tervezett eseménysorozat állomásaként március elsején Bordó Judit és Bodó József a Kálvária Pincében vendégeskedett. Az "Open Treasury" névre keresztelt közönségtalálkozón a pince kedvelői rég eldugott Bott borokat kóstolhattak és vásárolhatnak a véges készlet erejéig.
A Bott Pince szinte a semmiből robbant be a Tokaji borvidék életébe és 2005-ös évjáratból készült első boraikkal rögtön üstökösként emelkedtek az élmezőnybe. Bodó Judit és Bodó József előzetes tokaji kötődés nélkül érkezett a borvidékre, és amellett, hogy számos kiváló borral öregbítették a borvidék hírnevét, rengeteget tettek, tesznek a helyi közösségért is. Ahogy a házigazda Kézdy Dániel fogalmazott az esemény beharangozójában: nem csak a boraik, hanem az emberi tulajdonságaik miatt is példaképként lehet rájuk tekinteni.

Persze rengeteg kedves ismerős is megjelent A Kálvária Pincében, jó kis társaság gyűlt össze már délután, a hangulatra sem lehetett panasz, de igyekeztem azért a borokra is figyelni. Nagy várakozással tekintettel a kóstoló elé, hiszen a Bott Pince borai nagyon szép formát tudnak mutatni éretten is.
Négy asztalkán sorakoztak fel a borok, száraz furmintok és hárslevelűk után az Exczellencziás három évjáratával lehetett barátkozni, majd édes borok következtek és ráadásképpen három jelenleg forgalomban lévő tételt is meg lehetett kóstolni.

Igazi időutazáson vehettek részt azok, akik jegyet váltottak a Vince Borműhely február végére szervezett borestjére, amelyen Bacsó András, a Vince Magazin 2024-es életműdíjasa volt a résztvevők útikalauza. A kóstoló "A furmint 3 arca" címmel került meghirdetésre, a három arc pedig a pezsgő, a száraz bor és természetesen az aszú, hiszen Tokajban mindhárom kategóriának fontos szerepet szánnak a borászatok.
Bacsó András mesélt a borvidékről, a fumintról, saját szakmai életútjáról, az előadást Tokajt ábrázoló korabeli ábrák, a botrytis működését bemutató felvételek és más izgalmas illusztrációk kísérték. András nyugodt derűje szépen átragadt a közönségre is, közben pedig sorban érkeztek a borok, pezsgőtől az aszúkig. A borászhoz köthető Mariasy és Oremus tételek mellett egy kis külföldi kitekintésre is volt mód, végül igazi ritkaságok, muzeális aszúk zárták a sort.

Burgundi borok sajnos sokkal ritkábban kerülnek a poharamba, mint szeretném - biztosan nem vagyok egyedül ezzel -, és ezek az alkalmak is leginkább szervezett kóstolókhoz kötődnek. A Bortársaság Burgundia Felsőpolc kóstolóján tavaly év végén jártam, most az "alapokat" néztem meg közelebbről a Burgundia est során, amelyre szintén izgalmas sort válogattak össze. A Burgundia gyorstalpalót most megspórolom, csak a borokról írok.

Újvilági borokból talán csak egyszer tartottunk még vertikális kóstolót, amikor az argentin Clos de Los Siete néhány évjáratát néztük meg egymás mellett. Most Új-Zéland egyik ismert birtoka, a Marlborough-ban tevékenykedő Dog Point Vineyard került sorra. A borászat szortimentje letisztult és rém egyszerű: három szőlőfajtából négy bor készül: chardonnay, pinot noir és sauvignon blanc, utóbbiból egy tartályos és egy francia hordóban erjesztett és érlelt verzió is. Minden boruk megbízhatóan a borvidéki élvonalat képviseli és jól érlelhető is (rendszeresen szoktak korábbi évjáratokat pár év érlelés után újra forgalomba hozni), de utóbbi szempontból mégis a pinot noir-ra voltam a leginkább kíváncsi. Az elmúlt időszakban sikerült összegyűjteni hat évjáratot, ezeket vizsgáltuk meg közelebbről január végén.

Spontán alakult így, de a jelek szerint a január első fele nem kis részben a komoly magyar vörösborok jegyében telt. Őszintén bevallom, nem feltétlenül az a kedvenc műfajom, ami a magyar köztudatban leginkább "nagy vörösborként" rögzült, rendszeres vásárlónak sem mondhatom magam, de időről időre meg tudok kívánni ezekből is egy-egy pohárral, és egyébként sem árt képben lenni, hol is tart most a hazai mezőny. Az külön öröm, ha nem engem terhel a szervezés és a borok beszerzése, hanem csak csendes megfigyelőként lehet kóstolni és levonni a tanulságokat. Szóval, az történt, hogy a Takler Regnum sikerén hirtelen felbuzdulva beneveztem a Bortársaság Borsuli "Fine wines - magyar vörösek" borestjére, amely jól ismert borászatok neves borait vonultatja fel.
A nemzetközi boros sorozattal ellentétben ennek az eseménynek nincs fehérboros párja - bár szerintem már csak kísérletnek is érdekes lenne megpróbálni egy magyar fehérboros sort összeállítani -, de tény, hogy kis hazánkban sokkal inkább vörösborokból sikerült már-már önálló márkaneveket faragni. A Bortársaságnál ezekből válogattak ki néhányat a kóstolóra.

A Bortársaság Borsuli évek óta tart különleges "Felsőpolc" kóstolókat, ahol Fiáth Attila prezentálásában a műfaj nagyágyúiból lehet megkóstolni egy csokorra valót. Az eddigi alkalmakra Champagne szolgáltatta a muníciót, különféle konstellációkban, de most először Burgundia boraiból állítottak össze egy komoly sort, részben a felfrissített választék apropóján is. Az üdvözlő ital után hét bor tükrében tekintettük át Franciaország talán legizgalmasabb borvidékének néhány fontos apellációját, közben volt szó földrajzi adottságokról, klasszifikációról, a klímaváltozás hatásairól, az egyes falvakhoz kapcsolódó stílusokról, mindezt a köztudottan nagy Burgundia-rajongó Fiáth Attila néhány személyes élménnyel egészítette ki.

Noha borokat viszonylagos rendszerességgel kóstolok Új-Zélandról, egy pincészettől olyan széles sorhoz még sohasem volt szerencsém, mint idén október végén. A csavar a történetben, hogy mindez Dániában történt, de ha az ember egyik legjobb barátja ott él, az ő egyik legjobb ottani barátja pedig történetesen borkereskedő, akkor minden a helyére kerül a sztoriban.
A kereskedés amolyan szerelemgyerek, nem pedig főállás, a szortiment is erősen tükrözi a tulajdonos ízlését (tulajdonképpen a Tar Ferenc fémjelezte finewines.hu dán megfelelőjéről beszélünk). Új-Zélandról egyértelműen a Two Rivers (+Black Cottage) borok teszik ki a választék legnagyobb részét. A DopShop-nak köszönhetően az új-zélandi pince neve itthon is ismerősen csenghet, nekem is kellemes élményeim fűződnek a boraikhoz, úgyhogy nagy örömmel fogadtam a portfólió kóstoló lehetőségét.

Tervezem már egy ideje, hogy az évek alatt összegyűlt Bott Pince Csontosokat egy vertikális sorban megkóstoljuk, mindig hálás téma ez, utoljára a Tokaj Magic keretében volt erre lehetőség (2020-ban a COVID előtti utolsó borkóstoló volt). Öt évjárat sorakozott fel nálam, Táncoló Medve barátunk kiegészítette a sort egy palackkal, ráadásnak - vagy inkább felvezetőnek - hozzácsaptunk három évjáratnyi Bott Kulcsár -t és össze is állt az egész estét betöltő program.