Burgundi borok sajnos sokkal ritkábban kerülnek a poharamba, mint szeretném - biztosan nem vagyok egyedül ezzel -, és ezek az alkalmak is leginkább szervezett kóstolókhoz kötődnek. A Bortársaság Burgundia Felsőpolc kóstolóján tavaly év végén jártam, most az "alapokat" néztem meg közelebbről a Burgundia est során, amelyre szintén izgalmas sort válogattak össze. A Burgundia gyorstalpalót most megspórolom, csak a borokról írok.
Újvilági borokból talán csak egyszer tartottunk még vertikális kóstolót, amikor az argentin Clos de Los Siete néhány évjáratát néztük meg egymás mellett. Most Új-Zéland egyik ismert birtoka, a Marlborough-ban tevékenykedő Dog Point Vineyard került sorra. A borászat szortimentje letisztult és rém egyszerű: három szőlőfajtából négy bor készül: chardonnay, pinot noir és sauvignon blanc, utóbbiból egy tartályos és egy francia hordóban erjesztett és érlelt verzió is. Minden boruk megbízhatóan a borvidéki élvonalat képviseli és jól érlelhető is (rendszeresen szoktak korábbi évjáratokat pár év érlelés után újra forgalomba hozni), de utóbbi szempontból mégis a pinot noir-ra voltam a leginkább kíváncsi. Az elmúlt időszakban sikerült összegyűjteni hat évjáratot, ezeket vizsgáltuk meg közelebbről január végén.
Spontán alakult így, de a jelek szerint a január első fele nem kis részben a komoly magyar vörösborok jegyében telt. Őszintén bevallom, nem feltétlenül az a kedvenc műfajom, ami a magyar köztudatban leginkább "nagy vörösborként" rögzült, rendszeres vásárlónak sem mondhatom magam, de időről időre meg tudok kívánni ezekből is egy-egy pohárral, és egyébként sem árt képben lenni, hol is tart most a hazai mezőny. Az külön öröm, ha nem engem terhel a szervezés és a borok beszerzése, hanem csak csendes megfigyelőként lehet kóstolni és levonni a tanulságokat. Szóval, az történt, hogy a Takler Regnum sikerén hirtelen felbuzdulva beneveztem a Bortársaság Borsuli "Fine wines - magyar vörösek" borestjére, amely jól ismert borászatok neves borait vonultatja fel.
A nemzetközi boros sorozattal ellentétben ennek az eseménynek nincs fehérboros párja - bár szerintem már csak kísérletnek is érdekes lenne megpróbálni egy magyar fehérboros sort összeállítani -, de tény, hogy kis hazánkban sokkal inkább vörösborokból sikerült már-már önálló márkaneveket faragni. A Bortársaságnál ezekből válogattak ki néhányat a kóstolóra.
2025 első tényleges boros posztjának főszereplője egy prémium kategóriás szekszárdi cuvée, a Takler Borbirtok egyik csúcsbora, a Regnum. Az első Regnum Cuvée még a 2000-es évből származik, azóta a legjobb évjáratokban került palackba, ami azért ténylegesen azt jelenti, hogy 2020-ig többször készült el, mint amennyiszer nem. A házasítás alapját a három fő bordeaux-i fajta képezi, ezt színesiti egy kevés kékfrankos és syrah. Az ezredfordulón az akkori divatnak megfelelően a Regnum is egy robosztus vörösborként indult, magas alkohollal, erős hordójelenléttel, de ahogy a borászat honlapján fogalmaznak "meghallva az idők szavát változtattuk az összetételét és ezáltal egy kissé elegánsabb és lendületesebb bort" igyekeznek palackba zárni.
Őszintén szólva meglehetősen nagy kihagyásokkal "követem" a Takler Regnum pályafutását, de a stílus formálódása még ilyen nagy bakugrások mentén is nyilvánvaló, sőt, talán még feltűnőbb is. Utoljára a 2017-es kiadást kóstoltam még 2022-ben az év végi ünnepek alatt, azelőtt a 2011-eshez volt biztosan szerencsém, azt megelőzően már homályosabb a kép, 2003, 2006 dereng halványan. 2025-ben az aktuális, 2020-as Regnummal indult el az új év, és hát, soha rosszabb első bort az évre.
A Bortársaság Borsuli évek óta tart különleges "Felsőpolc" kóstolókat, ahol Fiáth Attila prezentálásában a műfaj nagyágyúiból lehet megkóstolni egy csokorra valót. Az eddigi alkalmakra Champagne szolgáltatta a muníciót, különféle konstellációkban, de most először Burgundia boraiból állítottak össze egy komoly sort, részben a felfrissített választék apropóján is. Az üdvözlő ital után hét bor tükrében tekintettük át Franciaország talán legizgalmasabb borvidékének néhány fontos apellációját, közben volt szó földrajzi adottságokról, klasszifikációról, a klímaváltozás hatásairól, az egyes falvakhoz kapcsolódó stílusokról, mindezt a köztudottan nagy Burgundia-rajongó Fiáth Attila néhány személyes élménnyel egészítette ki.
Noha borokat viszonylagos rendszerességgel kóstolok Új-Zélandról, egy pincészettől olyan széles sorhoz még sohasem volt szerencsém, mint idén október végén. A csavar a történetben, hogy mindez Dániában történt, de ha az ember egyik legjobb barátja ott él, az ő egyik legjobb ottani barátja pedig történetesen borkereskedő, akkor minden a helyére kerül a sztoriban.
A kereskedés amolyan szerelemgyerek, nem pedig főállás, a szortiment is erősen tükrözi a tulajdonos ízlését (tulajdonképpen a Tar Ferenc fémjelezte finewines.hu dán megfelelőjéről beszélünk). Új-Zélandról egyértelműen a Two Rivers (+Black Cottage) borok teszik ki a választék legnagyobb részét. A DopShop-nak köszönhetően az új-zélandi pince neve itthon is ismerősen csenghet, nekem is kellemes élményeim fűződnek a boraikhoz, úgyhogy nagy örömmel fogadtam a portfólió kóstoló lehetőségét.
A mai párost két spanyol syrah alkotja a 2020-as évjáratból. A fajta több spanyol borvidéken is jól érzi magát, talán gyakrabban landol házasításokban, mint amennyi fajtabor készül belőle, de azért erre is van példa. A Jumilla-ban tevékenykedő Bodegas Luzón és a Navarra-ban dolgozó Chivite Family Estates borai kerültek egymás mellé.
Minden valamire való villányi pincészetnek van (legalább) egy zászlóshajó cuvée bora, ami általában bordeaux-i fajták házasításából áll (Gere Kopár, Bock Bock Cuvée, Tiffán Cuvée Carissimae - csak, hogy a legrégebbről ismert klasszikusokat említsem), szinte önálló márkanévként funkcionál, stabilan majdnem minden évben elkészül, széles körben elérhető, ugyanakkor árazásával és minőségével mindenképpen a prémium kategóriát célozza meg. A Sauska borbirodalom villányi egysége annyit csavart a recepten, hogy nekik nem egy, hanem két ilyen zászlóshajó boruk van. A Cuvée 7-ből évek óta készül egy Villány és egy Siklós névre hallgató kiadás, amelyek a Villányi borvidék két alkörzetét hivatottak bemutatni. Mindkét bor a három fő bordeaux-i fajtából áll össze, de a Cuvée 7 Siklós gerincét a merlot adja, míg a Cuvée 7 Villány a cabernet sauvignon-ra építkezik.
A Cuvée 7 új évjáratának megjelenését mindig külön promóciós ajánlatok, kóstolók kísérik, így kóstolhattam meg én is a most debütáló 2020-as Cuvée 7 Siklóst és Villányt az egyik Bortársaság boltban. Pár percet töltöttem el a két borral, mindkettő fiatal még, messzemenő következtetéseket nem merek levonni, de a tapasztalatokat és némi háttérinfót azért megosztanék.
Szeptember utolsó hétvégéjét baráti körben a Badacsonyi borvidéken töltöttem és szombat délután-este tettünk egy kört magán a Badacsonyon is. A bortúra amolyan ad hoc jelleggel alakult, a Kisfaludy háztól lefelé haladtunk, előzetes tervek nélkül, a badacsonyi Pláne teraszán zártuk a kört.
A négy állomáson tizenhárom bort sikerült megkóstolni/meginni, plusz egyet még az indulás előtt a szálláson. A túra jellegéből fakadóan nem nagyon jegyzeteltem, inkább csak emlékezetből vetettem papírra utólag rövid benyomásokat és zárójeles pontszámokat.
Tervezem már egy ideje, hogy az évek alatt összegyűlt Bott Pince Csontosokat egy vertikális sorban megkóstoljuk, mindig hálás téma ez, utoljára a Tokaj Magic keretében volt erre lehetőség (2020-ban a COVID előtti utolsó borkóstoló volt). Öt évjárat sorakozott fel nálam, Táncoló Medve barátunk kiegészítette a sort egy palackkal, ráadásnak - vagy inkább felvezetőnek - hozzácsaptunk három évjáratnyi Bott Kulcsár -t és össze is állt az egész estét betöltő program.
A múlt héten a Heimann Családi Birtok - állítólag első - sajtótájékoztatóval összekötött borkóstolóján jártam a Bortársaság Parlament emeleti kóstolótermében. Az esemény apropója több új bor megjelenése volt, hamarosan a polcokra érkezik a Barbár 2020-as évjárata, a pincészet első bio minősítésű borai, a Heimann & Fiai első bikavér bora, valamint a Barbár fiatalabb testvére, a Barbarossa. A kóstolón volt szó bioművelésről, a két borcsaládról és természetesen az új borokról is.
Ha édes borról van szó, a tokaji édes borkülönlegességek világszinten is kiemelkedőek, szoktuk mondani. Egy kóstoló természetesen nem döntheti el a hasonló állítások igazságtartalmát, de azért érdekes és ritka alkalom mégis megpróbálni. A Tokaj Magic őszi kóstolóján az édes borok álltak a középpontban, méghozzá egy amolyan "Tokaj a Nagyvilág ellen" párbaj sorozat formájában. Öt borpár formájában egy-egy - hasonló korú - tokaji és külföldi bor került egymás mellé, cukortartalom szerint haladtunk az egyre édesebb tételek felé. A külföldi versenyzők között csak olyan borok szerepeltek, ahol a maradékcukor természetes eredetű és nem nyúltak bele szárítással, erősítéssel vagy bármilyen más formában a végeredmény kialakításába.
Nem sok vörösbor került a poharamba a nagy nyári melegben, de lassan talán ismét itt lesz az ideje a fehérborok és rosék mellett teljessé tenni a palettát. Kezdésnek itt egy tartalmas cabernet franc az aszófői Lázár Pincétől. Megmondom őszintén, nekem teljesen újként csengett a név, pedig ahogy kicsit utánajártam, kik is ők, úgy tűnik, hogy a család régi borkészítési hagyományokkal rendelkezik. Lázár János (nem a politikus) vezeti jelenleg a pincét, édesapja a hegyközség korábbi vezetője és a Balatoni Borok Versenyének elindítója és szervezője volt, emellett természetesen borászként is tevékenykedett.
A pince jelenleg 11 hektár saját szőlőterületen gazdálkodik, olaszrizling, cserszegi fűszeres, chardonnay, sárgamuskotály, kékfrankos, cabernet franc és cabernet sauvignon terem az ültevényeken. Érdekes, hogy a leírások alapján úgy tűnik, hogy a borok kizárólag reduktívan készülnek, ahogy az általam kóstolt vörösbor is.
Még februárban jártam (ismét) a Bortársaság Borsuli Rioja kóstolóján, de valahogy elmaradt a beszámoló. A borvidékről és a választékban szereplő borászatokról már írtam a tavalyi kóstoló alkalmával, így most csak a kóstolt tételekről készült jegyzetek következnek.
Horvátországban utoljára még gyerekként jártam és bár azóta évtizedek teltek el, az Isztrián eltöltött egy hétről ugyan távoli, de kellemes emlékfoszlányokat őrzök. Régóta terveztem már a visszatérést a horvát tengerpartra, idén májusban le is csaptam egy kedvező árú Bécs-Dubrovnik repülőjegyre, és nettó két napot töltöttem el a gyönyörű dalmát kikötővárosban.
Az óváros már a főszezon előtt - májusban, hétköznap - is nagyjából megtelt turistákkal (és Trónok harca rajongókat kalauzoló csoportokkal), főleg a késő délelőtti órákban. Kora délutántól már javult a helyzet, este pedig inkább az éttermek és bárok teraszait töltötték meg az emberek. Az óváros kis utcáiban természetesen borbárokat is találunk, ahol akár tematikus kóstolósorok segítségével is lehet ismerkedni a helyi borokkal.
Vacsora előtt, közben és után igyekeztem én kicsit gyarapítani szerény ismereteimet és tapasztalataimat a horvát borok és szőlőfajták terén, leginkább dél-dalmát tételekkel a fókuszban. Egyelőre egyik helyi fajtának sem lettem feltétlen rajongója, főleg a vártnál sokszor magasabb árak tükrében, de persze akadtak izgalmas és kellemes borok is a helyi kínálatból kapott szűk keresztmetszetben.
(Dubrovnik óvárosa)
Április elején, a Dorothea Hotel éttermében, a Pavilonban rendezték meg a Radovin tavaszi portfólió kóstolóját. Számos magyar és külföldi bor, párlatok és vermutok is szerepeltek a kóstolható tételek listáján, több borász személyesen is elkísérte a borait.
Két külföldi pincészet, az osztrák Dorli Muhr és az olasz Vietti borait is személyesen a borászatok képviselői mutatták be. Egy további külföldi pincétől kóstoltam szélesebb merítést, az új-zélandi Greywacke-tól, akiknek négy borát forgalmazza a kerekedő.
Terjedelmi okokból a kóstoló beszámolóját kettéosztottam, az első részben a fent említett három borászat és borai szerepelnek majd, az összes többi kóstolójegyzet a következő posztban kap helyet.
Nagyjából hét év telt el azóta, hogy először találkoztam a Clos de Los Siete-vel, a francia borászlegenda Michel Rolland és társai Argentínában indított boros projektjével. Akkor azt a következtetést szűrtem le, hogy ez egy biztos kézzel, profin összerakott bor, amely egy bordeaux-i sorból biztosan kilógna, de a legtöbb újvilági testvérénél azért kifinomultabb és "európaibb". Az argentin termőhely és a bordeaux-i borászok találkozása tehát egy óvilági és újvilági borok stílusjegyeit egyesítő tételt eredményezett.
A gyűjtőmunka eredménye részben a véletlennek köszönhető: ha már két-három évjárat összejött, bevártam még néhány másikat, hátha tanulságos lehet egy újvilági vörös vertikális kóstoló is, különösen úgy, hogy ekkora a francia behatás. Tavaly év végén a kíváncsiság legyőzött és egy palackkal megkurtítottam a sort, április végén pedig a maradék 4 üveg nyakára hágtunk.
A KisBécs tavaszi portfólió kóstolójáról szóló második írásban arról a két pincészetről lesz szó, amelynek képviselői személyesen mutatták be boraikat az eseményen. A felvidéki Csernus Pincészet képviseletében Csernus Károly már az egy évvel ezelőtti bemutatón is ott volt, most ismét elhozta az aktuális kínálatát. Ausztriából, Südsteiermark-ból a Weingut Skoff érkezett, a széles kínálat egy töredékével lehetett megismerkedni.
A Bortársaság Borsuli régiókat bemutató kóstolói között az utóbbi hónapokban tűnt fel Dél-Franciaország, mint új téma. Franciaország déli része nagyobb borvidékeken túl számos kisebb eredetvédelmi körzet otthona, ahol különleges szőlőfajtákba, egyedi borstílusokba is könnyen bele lehet futni, de talán éppen ezért is a téma inkább a komolyabb érdeklődéssel és kóstolási tapasztalattal rendelkező borkedvelőknek lehet inkább vonzó. A kóstolósor külön érdekessége, hogy annak majdnem a fele "külsős" bor, tehát nem szerepel a kereskedés választékában.
A Bortársaság Borsuli márciusi "Borász a házban" kóstolója újabb régóta várt vendéget fogadott, Figula Mihály érkezett Balatonfüredről. Hét évvel ezelőtt jártam egy hasonló tematikus Figula kóstolón a Bortársaság Borsuliban, akkor egy átfogó képet kaptunk a pincészet dűlőszelektált olaszrizlingjeiről, több dűlő tükrében. Most inkább a Köves névre hallgató csúcsbor volt a fókuszban, de előtte két dűlő borainak a fejlődésébe is betekintést nyertünk.
Régen és ritkán látott vendég látogatott el február elején a Bortársaság Borsuli "Borász a házban" kóstolóestjére. Györgykovács Imre Somló élő legendája, a Hegy neves családi birtokot alapító nagy öregjei közül az utolsó mohikán, mindez talán elcsépelt, de ettől nem kevésbé igaz. Sok hazai borásszal ellentétben Györgykovács Imrével alig-alig lehet összefutni kóstolókon, alig-alig tűnik fel boros eseményeken, és ahogy ő mondja a Somlón sincs kitáblázva a pince, de a jó emberek azért megtalálják. A Bortársaság Borsuli még egyik első eseményén látta vendégül Györgykovács Imre, most - mintegy 10 év elteltével - ismét eljött Budapestre és hozott magával sok-sok történetet és bort is.
A Furmint Február beharangozója után most következzen egy rövid bejegyezés magáról az eseményről. Azért rövid, mert idén csak szűk 3 órát töltöttem az eseményen, elmaradt a maratoni furmintozás. Tavaly kivételesen a borvidéken sem jártam, így a szokásosnál is több a pótolni valóm az utóbbi évek borterméséből, ezt ilyen rövid idő alatt persze lehetetlen behozni. A szűk három óra végül éppen egy tucat pince meglátogatására volt elég, címszavakban következnek a tapasztalatok.
Az már évek óta általános meglátás a Furmint Február mezőnyéről, hogy egyre egységesebb az átlagszínvonal a borok tekintetében, nincsenek hibás tételek, cserébe, vagy talán éppen ezért nehéz is igazán kiemelkedni a mezőnyből. Szűkre szabott időmben nem léptem járatlan utakra, "megúszósra" vettem a figurát. Inkább jól ismert pincészeteknél kóstoltam, de rengeteg ismerős és ismeretlen pince is kimaradt, így aki új felfedezésekre vagy nagy meglepetésekre kíváncsi, az most valószínűleg csalódni fog.
A Weingut Huber évek óta a Finewines.hu osztrák szekciójának zászlóshajója, a meglehetősen széles portfólióval rendelkező traisental-i borászat számos tétele elérhető a választékban. A Tar Feri által szervezett kóstolóknak is visszatérő szereplője a pince, tavaly egy átfogó borbemutatón néztük végig a szortimentet, de a mostanihoz hasonló dűlőszelektált vertikálisra is volt már példa. A fókuszban a pince "koronaékszere" a Berg dűlő és borai álltak, erről a termőhelyről zöldveltelini és rajnai rizling egyaránt készül, mindkettő a legmagasabb árkategóriát képviseli a pince választékán belül.
2020-ban tartottuk az előző vertikális kóstolót a Berg dűlő boraiból - zöldvelteliniből és rajnai rizlingből - akkor 2011, 2013, 2016, 2017 és 2018 borai kaptak helyet a sorban, 2013 és 2017 kiválóan szerepelt. A mostani duplavertikális a 2016-tól 2021-ig terjedő 6 évjáratot ölelte fel. A sort egy veltelini pezsgő és két, szintén grüner veltliner-ből készült bor vezette fel, a két vertikális között a pince száraz sárgamuskotályát és egyik natúr borát is megkóstoltuk, A Berg riesling-ek előtt még egy másik dűlőből származó riesling is becsúszott, így végül egy egészen gigantikus, 18 boros kóstolót tudtunk magunk mögött az este végére.
A "Fine wines" főcím alatt futó kóstolók 2022-től képezik a Bortársaság Borsuli "választékának" fix részét. Hazai pincészetek ikonjait felvonultató magyar vörösborok, illetve komoly nemzetközi fehér, vagy vörös tételek kerülnek a górcső alá ezeken az estéken (külön magyar fehérboros esemény nincs, a nemzetközi fehérboros sorban viszont szerepel egy száraz tokaji furmint). A külföldi boros kóstolók esetében az alapkoncepció szerint magas presztízzsel rendelkező, klasszikus - akár több évszázados hagyományokra visszatekintő, vagy az Újvilág esetében gyorsan az élvonalba kerülő - borvidékek jól bejáratott szőlőfajtáiból, elismert termelő által készített, magas minőségű, komplex, hosszú érlelési potenciállal kecsegtető borok szerepeljenek a sorban.
Hét tétel szerepel a sorban, ilyen szűk keretek között persze nem lehet a világ minden fontos termőhelyét bemutatni, muszáj szelektálni. A fenti okok bemutatott borvidékek, pincészetek és ezzel a kiválogatott tételek tekintetében is előfordulnak változások, az évjáratok cseréjén túl is. Ez - a sorban szereplő borok magas minőségén túl - is egy ok lehet, hogy akár többször is jegyet váltson az ember ezekre az alkalmakra, így tettem én is.
A fehérboros kóstolón kétszer jártam már (1., 2.), most másfél év "szünet" után a vörösboros eseményre voltam újra kíváncsi.