Az ad hoc sauvignon blanc sorozatban most egy igazi kakukktojás lesz a főszereplő. Amikor lekaptam a palackot a polcról, sejtettem, hogy nem egy átlagos sauvignon blanc-nal lesz dolgom, de ilyen értelemben ez a bor még felül is múlta a várakozásokat, ugyanis gyakorlatilag semmi nem utal benne a fajtára. Nem tudom, ki találta volna ki vakon, hogy milyen fajtából készült a pohárban pörgő bor, de a sauvignon blanc-nal azonosított fajtajegyekből biztosan keveset hordoz. A végeredmény mindenesetre érdekes és egyedi lett, tippre a terméskorlátozás, a későbbi szüreti időpont, a spontán erjesztés és a termőhely mind fontos szerepet játszhatott ebben.

A Figula Pincészet meglehetősen sok szőlőfajtával dolgozik, de mivel a Balatonfüred-Csopaki borvidéken vagyunk, természetesen az olaszrizling élvez kiemelt szerepet. Most azonban egy olyan borukról lesz szó, amelyben éppen az olaszrizling nem kap szerepet, csak nemzetközi fajtákból áll, mégis felfogható egyféle birtokbornak. Ez a 7ha névre hallgató fehér házasítás, amelyet chardonnay, sauvignon blanc, szürkebarát és sárgamuskotály alkot, nevét pedig arról kapta, hogy ezek mind ugyanabban a hét hektáros táblában teremnek.

A Figula 7ha amolyan saját válasz az osztrák Gemischter Satz-ra, azaz több szőlőfajta alkotja, "field blend"-ként egyszerre szüretelik és egyben dolgozzák fel az egész tábla termését. Még a néhai idősebb Figula Mihály telepítette be a Barátszőlő dűlőn található hét hektáros területet, amelynek talajában a vörös és a triász mészkő is megjelenik. Ifj. Figula Mihály szerint a négy középérésű fajtából a szürkebarát és sárgamuskotály már túlérhet egy kicsit, mire a a sauvignon és chardonnay pont megfelelő érettségi fázisba ér, de ő pont így szereti. A kész bort így egyik fajta sem uralja túlságosan, a terület és a fajták együtt jelennek meg benne és alkotnak szerves egységet.

Itt az idei utolsó magyar egyveleg, lényegesen több fehér-, mint vörösborral, a szokásosnál talán több édes tétellel. Még egy év végi kis vegyes azért várható december utolsó napjaiban, (remélhetőleg) komolyabb hazai és külföldi tételekkel.

A nyár végi rosé-sor után ígértem egy "komoly rosé-s" posztot is, ahol az egyes borászatok által valamiért magasabbra pozicionált rosé-k kerülnek terítékre. Nos, szeptember elején megkóstoltam a borokat, és míg az alap-rosék  esetében nyugodt szívvel leírhattam, hogy jól szórakoztam, itt maradjunk annyiban, hogy ebből biztosan nem fogok rendszert csinálni.
Ezeknél a boroknál már többnyire elrugaszkodunk a 2000-2500 Ft-os határtól, cserébe - elméletileg - kapunk valami extrát a pénzünkért (az extra súlyos palackokon túl), legyen szó nagyobb testről és beltartalomról, komolyabb koncentrációról, hordós erjesztésről és/vagy érlelésről, érlelhetőségről. A prekoncepcióm az volt, hogy leginkább a túltolt hordó, vagy esetleg a magasabb alkohol lesz lehet a potenciális buktató ebben a kategóriában, arra viszont álmomban nem gondoltam volna, hogy éppen a savak minősége (próbálkoztam különböző hőmérsékleten, nagy jelentősége nem volt), valamint a gyümölcsök esetleges hiánya miatt leszek gondban az értékelésnél. A komolyabb struktúrát azért igyekeztem valamilyen módon honorálni, de lehet, hogy más simán szigorúbb vagy engedékenyebb lenne. A savak persze az eltarthatóság szempontjából fontosak lehetnek, de egy kicsit több ízt, intenzitást el tudtam volna viselni melléjük a sor legtöbb tagjától. Ár-érték arányban sajnos különösen nem volt meggyőző a mezőny.

Itt az újabb magyar egyveleg, az idei harmadik, több fehérrel, mint vörössel, előbbiek terén főleg tokaji és balatoni borokkal.

A Figula Pincészetet aligha kell bemutatni a borkedvelőknek, kétségkívül Balatonfüred és az egész Balatonfüred-Csopaki borvidék egyik legismertebb és egyik legelismertebb pincészetéről van szó. Figula Mihály tragikus korai halála után, fia, ifj. Figula Mihály lépett előre és már a pince arcaként, vezetőjeként viszi tovább a családdal a birtokot.
A tóparti sétányon található Figula Borbár ugyan bezárta kapuit, de a város felett található Figula Borkert állandó nyitvatartással várja a látogatókat. A Borkert és az ugyanitt található Tölgyfa Csárda kerthelyiségéből remek kilátás nyílik Balatonfüredre és a tóra, így egy rövidebb séta után ideális körülmények között lehet kortyolgatni a Figula borokat. A Borkertben a pince boraiból elég széles merítés kóstolható, így ha nem is teljes, de mindenképpen átfogó képet lehet kapni a pince aktuális szortimentjéről (a többi bor pedig beszerezhető a szomszédos vinotékában).

Figula Mihály boraihoz közel tízéves borfogyasztói pályafutásom több fontos, emlékezetes pillanata fűződik. Kezdjük egyből az olaszrizlinggel, a fajta komolyabb, sűrűbb arcát ugyanis az Arácsi név alatt futó boruk 2009-es évjárata ismertette meg velem. Jobbat itthonról talán azóta sem ittam, de emlékezetesebbet biztosan nem.

Egy évvel később, 2012-ben egy hosszabb balatoni túra alkalmával meglátogattuk a pincét is, ahol tettem egy sikertelen kísérletet a bor beszerzésére, az ugyanis akkorra már kifutott. Nem véletlenül. Kaptunk viszont egy kiváló félédes sauvignon blanc-t, melynek ugyan már nem emlékszem a pontos részleteire (címkéje sem volt, csak egy filctollas felirat tette beazonosíthatóvá), de hozzá foghatót azóta sem ittam a Balaton-felvidékről.

Most pedig kibontottam ezt a dűlős olaszrizlinget. Egyrészt azért, hogy a régi túrák, beszélgetések és pincekóstolások keserédes nosztalgiájával gyorsabban teljen a kényszerbezártság, másrészt pedig azért, mert Figuláék dűlős olaszait többnyire minden évjáratban szeretni szoktam.

Hoztam megint 7 darab borpárt a téli időszakról Ausztriától Új-Zélandig és persze itthonról is. Az évszak okán most leginkább vörösborokat tettem egymás mellé.

Az év végi ünnepek közeledtével már szokás, hogy több társasággal is összejövünk koccintani, beszélgetni, iszogatni. Idén szerencsére sok ilyen alkalom adódott, a szokásos év végi ünnepi egyveleget terjedelmi okokból inkább ketté is bontottam. Az első rész itt található.

A másodikban leginkább egy születésnapi borozás alkalmával és a karácsony környékén alatt elfogyott borok következnek, pezsgőktől a 20 éves aszúkig, sok édes és száraz tokajival, hazai vörösökkel, külföldről osztrák, német, olasz, spanyol és új-zélandi borokkal.

Az új magyar egyveleg a borbárokban eltöltött poharazások és baráti iszogatások mellett egy Artizan Open-en és a VinCÉ-n tett látogatások során szerzett villámszerű benyomásokról papírra vetett rövidke jegyzeteket is magába foglalja. Így lesz néhány borászat, akiktől egészen sok bor is szerepel majd az alábbiakban, ami egyben azt is jelenti, hogy maratoni hosszúságú poszt következik.

Több év kihagyás (igazából csak 2017 és 2018 maradt ki, de valamiért többnek tűnt) után idén ismét ellátogattam a VinCÉ-re, amely azóta a pesti belvárosból átköltözött a budai oldalra, a Várkert Bazárba. A borok iránt komolyabb érdeklődést tanúsító vendégeknek mindig a mesterkurzusok jelentik a rendezvény legfőbb vonzerejét, itt van a leginkább esély arra, hogy ritkán látott előadókkal és különleges, kultikus borokkal fussunk össze. Ha már ismét ott voltam a VinCÉ-n, én is váltottam jegyet két mesterkurzusra, az egyik magyar, a másik külföldi vonatkozású volt. Előbbin két borvidék két meghatározó borásza mutatott be néhány bort és egyben a mögöttük álló családi birtok filozófiáját és ezzel együtt a borvidéket is: Figula Mihály Balatonfüredről és ifj. Szepsy István Mádról.

2019-ben a borászok szavazatai alapján Figula Mihály a Borászok Borásza. Gratulálunk!

(Figula Mihály fotóját innen kölcsönöztem)

A Borászok Barátja díjat Kovács Pál kapta, neki is gratulálunk.

A legújabb magyar egyveleg erősen fehérbor- és Balaton-hangsúlyos lesz, helyet kap benne például egy csokorra való balatonfüredi/csopaki/paloznaki olaszrizling, amelyek végül külön bejegyzést nem kaptak. Az évszaknak megfelelően több rosé is fogyott az utóbbi hónapokban, de vörösből és édesből most inkább csak mutatóban lesz néhány.
 

Az észak-balatoni túra következő állomása Balatonfüred, ahol szintén két borászat szortimentjébe nyertem betekintést. Egyikük a legismertebb balatoni családi pincészetek közé tartozik és régi motorosnak számít a szakmában, a másikat alig néhány éve hívták életre és még csak bontogatja szárnyait. Utóbbinál kezdtem a kóstolgatást.

Hosszú idő óta ismét egy rosé akadt horogra a tegnap ittam-sorozatban, még ha közben a rosé-témát nem is hanyagoltuk el teljesen. A Bella Róza több szempontból is rendhagyó darab: spontán erjedt, hordós, inkább egy komolyabb gasztrobor, mintsem egy szimpla kvaterkázós fröccsalap, mondhatni premium rosé és ezt tükrözi az ára is.
2016 óta másodjára készült el ez a komolyabb rosé válogatás Figuláéknál, az ungert által itt kóstolt alap mellett. Több év kísérletezés után született meg a döntés, hogy a bor cabernet sauvignon-ból készüljön, mégpedig a balatonszőlősi és pécselyi mészben gazdag talajon termő tőkék terméséből. A Bella Róza saját élesztővel erjedt, tartályban és hordóban érlelődött kb. fél évig.

Figuláék 7ha névre hallgató házasítását nevezhetnénk amolyan birtokbornak is, ha éppen a borvidék és a pincészet első számú fajtája, az olaszrizling nem hiányozna belőle. Igazából nem is ez volt a házasítás célja, de erről majd később. Úgy rémlik, hogy a 2011-es lehetett az első évjárat, amelyet még mintaként 2012-ben a pincénél tett első, és sajnos eddigi egyetlen látogatásom során tartályból kóstoltam. Azóta emlékeim szerint mintha csak a páratlan évjáratokban - 2013, 2015 - készült volna el a 7ha - de nem, 2014-ben is, viszont az valahogy kimaradt -, előbbiről egyébként rövidebb vagy hosszabb formában a blog hasábjain többször meg is emlékeztünk. Az eddig kóstolt három évjárat volt annyira meggyőző, hogy ezekből be is szerezzek 1-2 palackot otthoni fogyasztásra, a héten pedig az éppen aktuális, eddig csupán fesztiválkörülmények között kóstolt 2015-ös kiadást bontottam fel. 
Január hónap a szezonális borfogyasztás íratlan törvényei szerint az északi féltekén ugyan vörösborért kiáltana, de egyrészt a hét második felében már szinte tavasz volt, másrészt saját borfogyasztásom csak mérsékelten mutat szezonális vonásokat, harmadrészt meg a jelen poszt tárgya nem éppen a pehelysúlyú fröccsbor-kategóriában játszik, tehát minden szempontból indokoltnak tűnt, hogy tegyek vele egy próbát.
 

Az először három éve megrendezett Vörös Balaton igyekszik megtörni azt a berögzült axiómát, amely szerint a Balaton=fehérbor. Holott a régióban a kék szőlőnek fontos szerepe volt a korábbi évszázadokban, a jelenlegi (vagy talán inkább az 1-2 évtizeddel ezelőttig fennálló) állapot egyrészt a filoxéravész, másrészt a kommunista tervgazdaság eredménye. Szerencsére egyre több borászat és borkedvelő fedezi fel a tó környéki vörösborokban rejlő lehetőségeket, és ennek demonstrálására a Vörös Balaton kiváló rendezvény. A Jásdi Borterasz ideális helyszínként funkcionál, pont annyi borászt és vendéget tud befogadni, amennyi még komolyabb tömegjelenetek előidézése nélkül képes kóstolni (legalábbis a délutáni órákban még így volt, a végére nem maradtam), a szép időben pedig még a teraszon is lehet egyet szippantani a friss téli levegőből és megcsodálni a kilátást a csopaki szőlőkre.
 

A Balaton-felvidék egyik központjaként is jegyzett Balatonfüreden tevékenykedő Figula Pincészet újbora átesett néhány változáson, mióta nagyjából öt évvel ezelőtt utoljára kóstoltam és ittam. A könnyű, félszáraz stílus sértetlen maradt, de a zenit mellé került némi szürkebarát és sárgamuskotály is. Előbbi egy korai szürettel talán érdekesebb is tud lenni, mint a komolyabban vett hazai társai, már ami a savakat illeti, utóbbi pedig nem töri meg a stílus műfaját, karakterét. Mégsem voltam maradéktalanul elégedett a zenittel és másokkal. Vagy én nőttem fel az igényeimmel együtt, vagy ez a bor veszített a szerethetőségéből, amíg eltelt ez a pár év. Nem tudom. Figuláék újbora ugyanakkor egyáltalán nem rossz próbálkozás, de nem ad alátámasztott indokot sem az ajánlásra, sem a második palackra.

Hadd unalmaskodjak tovább a balatoni témával. Javarészt az előző posztok felfedezéseiből, kisebb részben korábbi helyi beszerzésekből állítottam össze egy érdekesnek ígérkező sort a klub számára.

Íme:

Pillanatnyilag épp a Balatonon tartózkodunk családilag. Péntek estére kikönyörögtem, hogy bemehessek pár órára a Füredi Borhetekre plusz még fuvart is kapjak. Megkaptam.  Aztán a Tagore sétányon akárhogy kerestem nem sok nyoma volt borfesztnek. Némi kérdezősködés után pofáraesés, sajnos benéztem a dátumot, illetve azon a bizonyos honlapon, amelyen én néztem három nappal korábbi dátum volt írva kezdő időpontnak.

Sebaj, valahogy igyekeztem hasznosan eltölteni a hirtelen nyakamba szakadt szabadidőt, így benéztem a néhány perces sétára található Figula Borbárba.

A kép a borászat honlapjáról származik. 

Végignéztem a borlapot, jó széles portfólió, adott az esély, hogy annyit igyak csak itt, mintha eredeti tervek szerint a borfeszten csámborognék.:) Külön örültem, hogy végre lehetőségem nyílik lekóstolni a Bortársaságnál teljes terjedelmében csak válogatás formájában elérhető 6 féle dűlős olaszrizlinget. Gondoltam erről még úgyse írt senki, akár jegyzetelhetek is. Aztán persze másnap a blogon lecsekkolva láttam, hogy a debütálásról cirka fél évet lecsúsztam, örök tanulság, amiről furmintfan nem írt még, az nincs is. :) Nem baj, legalább ismét megspórolhatom a háttérinfók összbogarászását, link ide, én pedig maradhatok szokás szerint a puszta és sivár kóstolási jegyzeteknél. :)

Etyek három fő szőlőfajtája a chardonnay, a sauvignon blanc és a pinot noir, és idén az Etyeki Kúria mindhárom fajta köré kanyarított egy kisebb vagy nagyobb rendezvényt. A 2010 óta minden évben megrendezett pinot noir-vertikális már hagyomány, a sauvignon blanc-nak a borterasz tavaszi tesztüzemével egybekötve szenteltek egy hétvégét, a ChardonnÉJ névre keresztelt nyári kóstoló alkalmából pedig idén már harmadjára töltötték meg az érdeklődők a pincészet épületei előtti utcácskákat.  

A Bortársaság "Borász a házban" kóstolósorozatának februárban Figula Mihály volt a vendége, a kóstoló apropója pedig a közelmúltban forgalomba került olaszrizling válogatás volt. 2012-ben személyesen is jártam a pincészetnél (a lenti fotó is akkor készült), a látogatásról kellemes emlékeket őrzök, a boraikat is fogyasztom alkalmanként, ez a sor pedig különösen érdekesnek tűnt, úgyhogy ellátogattam a Borsuliba, hogy a borász tolmácsolása mellett kóstoljam meg a borokat.

A rend kedvéért ejtsünk néhány szót a birtokról is. A balatonfüredi Figula Pincészet 1993-ban alakult, a család borászati hagyományai azonban korábbi időkre nyúlnak vissza, hiszen a felmenők közül Tolnay István a XIX. században az egyik legtekintélyesebb balatonfüredi borosgazda volt. A 2000-es Év Bortermelőjének választott és 2008-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt Figula Mihály munkáját fia, ifjabb Figula Mihály és a család többi tagja hasonló szellemiségben folytatja a jelenleg 30 hektáros birtokon. A szőlők a birtokközpont hat kilométeres körzetében találhatóak Balatonfüreden, Balatonszőlősön, Pécselyen, Csopakon és Tihanyban. A fehér és a kék szőlő aránya 80%-20%, a fő fajták: olaszrizling, zenit, szürkebarát, chardonnay, sauvignon blanc, sárgamuskotály, cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot és kékfrankos.

A Junibor - Fiatal Borászok Egyesülete - immár negyedik éve vette birtokba a budapesti Szent István teret, hogy a főváros egyik legszebb helyszínén mutassa be - elsősorban a fiatalabb korosztályt megcélozva - azegyesület tagjai - a juniborászok - által képviselt pincészetek válogatott borait. A Junibor tagjainak száma minden évben bővül néhány taggal, így idén már 32 borászat több mint 100 borából lehetett válogatni a négynapos rendezvényen. Szombaton a hagyománnyá érett "Kedvenceink" kóstolón minden pincészettől 1-1 kiválasztott tételt lehetett megkóstolni. Természetesen nem feltétlenül az adott borászat legjobb vagy a borász igazi kedvenc tételéről van ilyen esetekben szó, lényeg, hogy a borokból színes körkép álljon össze és szinte mindenféle borkategória bemutatásra kerüljön. Így aztán könnyed gyöngyöző rosétól a különféle fehér-, rosé és vörösborokon át egészen édes szamorodniig lehetett eljutni. Sok újdonságot hoztak magukkal a borászok, de néhányan jól bevált nagyágyúkat vetettek be.

Itt a fél évet felölelő magyar egyveleg is, azokkal a borokkal, amelyeket az elmúlt 6 hónapban ittam és maradt fenn róluk valamilyen jegyzet, de azután a blogon valamilyen okból nem kerültek említésre. Az a terv, hogy az idén fokozatosan a végére járok a maradék 2011-es, 2012-es évjáratból származó tokaji boraim túlnyomó részének, így Tokaj erősen felülreprezentált ebben a válogatásban (és valószínűleg a következőben is így lesz), de akad itt bor mindenhonnan, a blogon ritkán vagy eddig nem előforduló pincéktől is.