Az évekkel ezelőtti gödörből fokozatos optimizmussal kikászálódva kezdem egyre jobban kedvelni az olaszrizlinget. Mivel nincs reprezentatív tapasztalatom, ezért inkább csak sejtem, mintsem tudom, hogy a színvonal továbbra is ingadozó, ugyanakkor már meg tudok nevezni két-három pincét is, ahol meggyőződésesen, komoly szándékok mentén, stabil minőségi színvonalon készülnek a fajtaborok.
Az pedig nem is kérdés, hogy Figula Mihály az említett kiscsoport egyik legmegbízhatóbb képviselője. Az elmúlt években több évjárat és több dűlő olaszrizlingjét kóstoltam tőle, és gyakorlatilag mindegyikkel elégedett voltam. A 2018-as Sóskút is ezt a vonalat viszi tovább, sőt, megkockáztatom, hogy ez a legjobb olaszrizling, amivel a közelmúltban dolgom akadt.
A negyvenéves tőkék terméséből nyert must spontán erjedt, majd fél éven keresztül érett tízhektós hordókban. A végeredmény pedig egyszerre lett sűrű és lendületes, tömény és sokszínű. Az illat éteri tisztaságú, melyet nem a citrusok, hanem szuperérett trópusi gyümölcsök uralnak, némi édesfűszerrel kiegészülve.
A korty nem savcentrikus, de gazdagsága ellenére mégis van benne annyi dinamika, hogy érzetre egy pillanatig sem válik farnehézzé. Csupa-csupa gyümölcs és hedonizmus az elejétől a végéig, amit a viszonylag alacsony, tizenhárom és fél térfogatszázaléknyi szesz sem borít meg.
Szép bor, és nem csak a fajta átlagos hazai teljesítményével mérve az. Módfelett szerettem, fel sem merült, hogy 7 pontnál kevesebbet kapjon. (3750 Ft, Bortársaság)
