Tavaly írtam a komoly megújulás alatt álló Veszprémi Érseki Pincészetről és 2021-es boraikról. Akkor már Benesch Antal állt a borászat élén, és nem kisebb feladat állt előtte, mint a pincészet modern kor igényeinek megfelelő komplett megreformálása. A fiatal borász pannonhalmi és új-zélandi tanulmányútjai során a modern, precíz, technológiailag tiszta borok mellett tette le a voksát és ezt a vonalat viszi tovább a Veszprémi Érseki Pincészetben, ezt már az első borok is  tükrözték. Azóta eltelt egy év, kialakult a pince új arculata, (nagyjából) kész a honlap, a friss évjárat borai közül néhány pedig már a Bortársaság üzleteiben is megjelent.

A választék három részre osztható. A birtokborok családja a Vesprim Infula (püspöksüveg) névre hallgat, ebben egy fehér, egy vörös és egy rosé házasítás kapott helyet. A Mandorla (dicsfény) fajtaborok a pince legfontosabb fajtáiból készülnek: rajnai rizling, sauvignon blanc, olaszrizling és pinot noir. Az 1277 az érsekségi szőlőbirtok első dokumentált évére utal vissza, egy rajnai rizling, egy sauvignon blanc és egy vörös házasítás alkotja majd a csúcsborok hármasát. A címkéket a veszprémi érseki palota díszebédlőjének eredti, 1778-ban készült barokk táblaképén szereplő alakok inspirálták, a palackokat csavarzár zárja. A pincészet két különböző borvidéken rendelkezik szőlőterületekkel. Mindszentkállán vulkanikus bazalt és riolit mellett a mészkő adja a termőhely geológiai komplexitását, míg Felsőörsön termékenyebb és agyagos talajon terem a szőlő.

A két birtokbort kóstoltam meg a múlt hétvégén, a sauvignon blanc és a rajnai rizling, később, más kontextusban szerepel majd a blogon.

Szijjártó Előd nevével nagyjából másfél éve találkoztam először, akkor egy nem szokványos sauvignon blanc-t kóstoltam a fiatal etyeki borásztól. Azóta 1-2 bor még szembejött velem, de a átfogó sort kóstolni és a borásszal személyesen találkozni most először nyílt alkalmam a Kóstolom Borbárban, és úgy tűnik, érdemes lesz rá figyelni a jövőben is.

Az utóbbi hónapokban sok külföldi boros jegyzet összegyűlt, és ahol van értelme ezeket tematikusan közreadni, ott így fogok tenni, így is jut elég az egyveleg posztokba. Ma három olasz borról lesz szó, a Piemontban tevékenykedő Poggio Ridente birtoktól.
A birtok a borászat központja alatt elterülő, a kedvező klimatikus körülmények és a barátságos környezet miatt szintén Poggio Ridente (mosolygó domb) néven ismert dűlőről kapta nevét. A 491 méter magas lejtő Cocconato település határában helyezkedik el, talaja mészkőben gazdag.
A borászat alapítója és tulajdonosa Cecilia Zucca, de az egész család kiveszi a részét a munkából. Jelenleg 20 hektár tartozik a birtokhoz, ebből 11 hektáron terem szőlő, három dűlőre osztva. A szőlőket organikus módon művelik, a fókusz a barbera, albarossa és pinot noir szőlőkön van, de a Pavesio családdal közösen viognier, riesling és sauvignon blanc ültetvényeket is művelnek, akik a dűlő nevét is adták. Cecilia Zucca régi szőlőfajták tőkéit is felfedezte a dűlőkben, ezek egyike a grignolino, egy helyi fajta amely nevét a bogyóban található sok magról (grignole) kapta. A grignolino könnyed, de nem túl mély bort ad, viszont magas savtartalommal bír, és a magoknak köszönhetően - ha nem bánnak vele megfelelően - sok és kesernyés tannint is produkálhat. A másik elfeledett fajta a ruché, amelyből intenzív, aromás borok készülnek. Meg kell még említeni még az albarossa-t is, amelyet Franco Dalmasso hozott létre 1938-ban nebbiolo és barbera keresztezésével. Az új fajta a nebbiolo struktúráját egyesítette a barbera frissességével és gyümölcsösségével.

Három tételt kóstoltam meg a pincészettől, köztük egy fehér házasítás, egy barbera-t és a számomra eddig teljesen ismeretlen grignolino nevű szőlőfajta borát.

Az Etyeki Kúria letisztult és következetes portfóliója mellett új leágazásként jelentek meg pár éve a kis palackszámban készülő Mérész Sándor Projekt borok. Ez Mérész Sándor "játszótere", ahol a Kúria főborásza kiélheti kísérletező kedvét, akár szőlőfajták, akár borkészítési praktikák terén.

Az MSP sorozat két jelenleg is futó tagja egy zenitből készült fehérbor és egy nem szokványos módon érlelt rosé, mindkettő a 2021-es évjáratból. A Kúria "alapszériás" fehérbora, a White 2022-es kiadása történetesen szintén zenitből készült, így adta magát, hogy a pince White és Rosé borait együtt kóstoljam meg a két MSP tétellel.

A múltkori, külföldi édes borokat felvonultató írás után ezúttal hazai pályáról hoztam édes borokat. Három, különböző borvidékekről - Tokajon kívül -, különböző szőlőfajtákból, különböző évjáratokból készült magyar édes tételt válogattam, amelyek stílusban is eltérnek egymástól.

A trió tagjai: egy édes rajnai rizling a Badacsonyi borvidékről, egy zeusz a Balatonfüred-Csopaki borvidékről és egy hárslevelű Egerből.

Az elmúlt napokban került forgalomba a St. Andrea Merengő aktuális, 2019-es évjárata, méghozzá a hosszú évek alatt megszokott dizájn helyett új címkével. A megújult külső nem csupán a Merengőt, hanem az egész St. Andrea szortimentet érinti, minden bor új "ruhát" kap. Az új Merengő megjelenése és az arculatváltás apropójából a pincészet és a Bortársaság közös sajtótájékoztatót rendezett, ahol többek között a Merengőt is megkóstoltuk. A Bortársaság Kossuth tér melletti boltjának emeletén Lőrincz György, ifj. Lőrincz György és az arculatot megtervező Ipacs Géza mutatta be a borokat és az új címkecsaládot.

A mai borpár(baj) különkiadás főszereplői Egerből érkeztek, Egri Csillag borokat kóstoltam a borvidék néhány fontos szereplőjétől, két duó formájában.

Nehezen tudok elképzelni még egy bort, ami stílusban annyira távol áll Portugália legismertebb alkoholos italától, a portóitól, mint az ország másik híres bora, a Vinho Verde (ezalatt most általánosítva a borvidék közismert fehérborait értve). Míg előbbiről a meleg, az érett gyümölcsök, az érleltség, a magas alkohol, a testesség jut eszembe, utóbbi esetében inkább az óceánra, a hűvös szélre, a penge savakra, a könnyedségre és a frissességre asszociálok.
Az ország északnyugati részén található Vinho Verde az egyik leggazdagabb hagyományokkal rendelkező borrégió Portugáliában és egyben a legnagyobb kiterjedésű is. A helyi szőlő- és borkultúra legalább 2000 éves múltra tekint vissza, majd Vinho Verde-t  hivatalosan 1908-ban ismerték el, amikor törvényben is rögzítették határait, majd 1984-ban DOC státuszt kapott. Az óceán közelsége miatt rendkívül sok a csapadék  - kb. évi 1500 mm - és magas a páratartalom, ennek köszönhető a burjánzó zöld növényzet, amely a borvidék elnevezésében is szerepet játszott. A gránitos alapkőzetet tápanyagban szegény, vékony homok, vagy vályoggal kevert homokos talajréteg fedi, a tengerszint feletti magasság a szárazföld belseje felé haladva emelkedik. Jellemzően helyi szőlőfajtákból készülnek a borok, nagyobbrészt fehér, kisebb részben rosé és vörös, a régió azonban egyértelműen a fehérekről ismert. A Vinho Verde fehérborok üdék, elevenek, általában magas sav- és alacsony alkoholtartalommal rendelkeznek, nem ritkán egy kevés szén-dioxid is frissíti őket, így főleg nyáron népszerű a fogyasztásuk. A legjellemzőbb - és egyben javasolt - fehér szőlőfajták: alvarinho, arinto, avesso, azal-branco, batoca, loureiro és trajadura, de más fajták telepítése is engedélyezett.
A mai fehérbor loureiro fajtából készült, Portugália egyik leghíresebb borászatának égisze alatt. Dirk Niepoort 1964-ben született holland származású portugál apa és német anya gyermekeként, és valószínűleg ő az ország legikonikusabb alakjam ha borról van szó. A Hollandiából érkezett ősök 1842-ben alapították a családi pincészetet, amely természetesen a portói révén vált az egyik legelismertebb portugál birtokká, de Dirk Niepoort szerint ez csak a kirakós egyik része, ő nagy hangsúlyt fektet a száraz borokra. A következő generáció is a borászatban dolgozik, és Niepoort-ék Douro mellett számos másik hazai és külföldi borvidéken is tevékenykednek: Portugálián kívül Spanyolországban, Németországban és Dél-Afrikában is, gyakran más borászokkal közös vállalkozások formájában. A mai bor azonban egy hazai projekt, Vinho Verde-ből, egy loureiro képében.

Máltai borokkal ritkán találkozik az ember Máltán kívül, a sziget borai általában helyben fogynak el. Az ország kis mérete, adottságai és az eddigi, inkább tömegtemelésre beállt pincészetek egyaránt szerepet játszanak ebben. Sok máltai bort én sem kóstoltam eddig, de egy tavaly decemberi látogatás során zsákmányoltam két palackot az ország legnagyobb borászatának kínálatából és ez jó apropó, hogy közelebbről is megismerkedjünk a népszerű turista célországgal a bor szempontjából is.

Bussay borokkal az utóbbi években inkább csak futólag találkoztam, nagyobb sétáló kóstolók keretében, kivéve ezt a csodát, amit az utóbbi két évben kétszer is kóstolhattam Kézdy Dániel jóvoltából és mindkét alkalommal lenyűgözött. Bussay László sajnálatos halála óta sok minden történt a zalai birtok háza táján. Először a legendás borász lányai vitték tovább a birtokot, majd miután Bussay Dorottya történetesen egy borászhoz ment feleségül, a Somlói Vándor, Kis Tamás is a Bussay történet részesévé vált és tevékenyen kiveszi a részét a birtok életéből. A múltkor egy internetes rendelés során egy Bussay bor is bekerült a kosárba, egy dűlős szürkebarátot választottam a pincétől.

Péter Ákos, a tokaji Péter Pincészet borásza még az év elején keresett meg minket azzal, hogy szívesen küldene nekünk néhány bort kóstolásra. Ungert és Ákos egyeztettek, majd a csomag  hamarosan meg is érkezett, nem kis meglepetésünkre két teljes karton bor formájában. A válogatásban helyet kapott a pince szinte teljes szárazboros szortimentje, egy három évjáratos mini vertikális a Thurzó Furmintból és egy pár édes bor is. A kóstolásra még február elején kerítettünk sort Ungert nappalijában hármasban, a jegyzetek összerendezésével azonban eddig adósak maradtunk.

Alicante, a Costa Blanca fővárosa népszerű turisztikai célpont, fontos kikötőváros, egyben az azonos nevű eredetvédett bortermelő körzet névadója, de Spanyolországon kívül a borvidék jó eséllyel kevésbé ismert. Ez nem is csoda, sokáig az olcsó tömegborok termelésén volt a fókusz, de az utóbbi egy-két évtizedben ez változni látszik, és a borvidék borai egyre nagyobb elismerésre tesznek szert.

Alicante

Alicante DO-t 1957-ben hozták létre, a mainál kisebb területen, akkor még csak 4 engedélyezett szőlőfajtával (monastrell, alicante bouschet, bobal és moscatel de alejandria, azaz alexandriai muskotály). Jelenleg mintegy 9200 hektáron terem borszőlő, és a borvidék két nagyobb régióra osztható.
A nagyobb, szárazföldi régió a Vinalopó folyóról kapta nevét, Yecla DO-val határos. A klíma itt száraz kontinentális, kevés csapadékkal, forró nyarakkal, a partmenti zónához képest hidegebb telekkel. A legfontosabb fajta itt a monastrell, és erről a vidékről ered Alicante hagyományos desszertbora, a Fondillon, amely reneszánszát éli. A tőkéről túlérésben szedett monastrell szőlőből erősítés nélkül hosszú hordós érleléssel a magas alkoholtartalmú, édes desszertbor.
A tengerparti zóna Denia és Calpe városok között húzódik, neve La Marina és 1987-ben csatolták Alicante DO-hoz. Az éghajlat mediterrán, párás és meleg az időjárás, a legfontosabb fajta a moscatel, amelyből száraz és édes borok egyaránt készülnek.
Fajtaválaszték tekintetében vörös térfélen a monastrell az abszolút favorit, akár önállóan, akár más - spanyol és/vagy nemzetközi - fajtákkal házasítva. fontos még a garnacha és a bobal is. A fehér szőlők közül a legelterjedtebb a moscatel de alexandria, de a környéken honos merseguera is említést érdemel, ahogy a malvasia is. A nemzetközi fajták terjedése sem hagyta érintetlenül a borvidéket, chardonnay, sauvignon blanc, cabernet sauvignon, syrah, merlot, petit verdot is terem itt.

Markus Huber, az egykor csodagyerekként aposztrofált borász Traisental talán legismertebb és legelismertebb termelője. A Huber borok évek óta fontos részét képezik a FineWines választékának, a Berg dűlő riesling-je és zöldveltelinije egy remek vertikális kóstoló apropójául is szolgált. A pincénél természetesen a fent említett két fajta van a fókuszban, de a szortiment meglehetősen széles, több fehér fajtabor, vörösborok, édes borok, pezsgők és újabban natúrborok is helyet kapnak benne. Az Ausztriában remek évjáratként elkönyvelt 2021 boraiból a FineWines-nál is széles merítés kapható, adta magát egy portfóliókóstoló gondolata. Március első hétvégéjén az N28-ban erre is sor került. 18 bort kóstoltunk meg, szem és torok nem maradt szárazon.

A Mátrai borvidéken megjelenő újabb borász generáció tagjairól már több alkalommal volt szó a blogon. Az utóbbi években sok jelentős boros tapasztalattal rendelkező fiatal kezdett borászkodni a Mátrában, köztük borbloggerek is, mint akov és octopus. Németi Zoltán, aki a Művelt Alkoholistán octopus néven kezdett publikálni és a scewcapped.com-on is rendszeresen ír az általa kóstolt borokról, egyrészről Kerekes Zoltánnal közösen készít borokat a Hoop Wines  égisze alatt, másrészt saját név alatt is megjelentek már az első kékfrankosai. Németi Zolitól két frissen megjelent bort kaptunk kóstolásra, a saját név alatt futó bor 2021-es kiadását (amely várhatóan új címkét kap, itt még a régi szerepel, átírt évjárattal) és a 2020-as Hoop Wines Gereg Kékfrankos Selection-t.

Szabó Gyula a Káli-medence borászatának egyik fontos alakja, egyben a térség négociant-ja, aki felkutatta a környékbeli falvak legszebb területein gazdálkodó szőlősgazdákat és hosszú távú együttműködés keretében a tőlük vásárolt szőlőből faluborokat készít. A kínálatban számos település és fajta bora megjelent már, és most itt egy újdonság, amelyhez viszont távolabbról érkezett a szőlő. A Kalamona somlói területekről származó juhfark, hárslevelű és furmint házasítása, a pince első somlói bora (OFJ Balaton eredetmegjelöléssel került forgalomba). A tétel a falubor sorozat tagjaitól határozottan elütő dizájnt és nevet kapott. A bor fantázianevét a mesebeli Szélkötő Kalamona, a szeleket elrabló szörnyeteg ihlette. A Rutkai Bori által rajzolt címkén látható sárkány három feje a házasításban szereplő három fajtát - juhfark, hárslevelű, furmint - is szimbolizálja, míg a kitörő vulkán egyértelmű utalás a Somlóra.

Itt a Pécsi borvidék furmintjaival foglalkozó egészen mini sorozat második része, a Planina Borház 2020-as bora után most Szabó Zoltán 2021-es furmintja került górcső alá. Ezzel a tétellel már tavaly is találkoztam, a Furmint Február felvezető sajtókóstolóján a Kálvária Pincében, ahol maga a borász is jelen volt. Akkor még nagyon fiatal, de ezzel együtt is élvezetes volt. Most már forgalmi tételként vásároltam belőle egy palackot, kíváncsi voltam, hogyan változott egy év alatt.

Folytatódnak a februári furmintos cikkek, ezúttal egy régi ismerős következik a Tokaji borvidékről. A közelgő Furmint Február Nagykóstolóhoz tökéletes felvezetésnek ígérkezett a Bott Pince 2021-es évjáratbemutatója, amelyet január utolsó szombatján a Kézdy Dániel nevével fémjelzett budakalászi Kálvária Pincében tartott a Bodó házaspár. A 2021-es borok mellett természetesen némi kitekintést is tettünk régebbi évjáratok felé és az édes borok sem maradhattak ki. A kóstolón sok kedves régi ismerőssel összefutottam, nem kis meglepetésemre  és örömömre a blog alapítója, drbarta is ellátogatott a bulira, ő majd komment formájában észrevételezi, amit esetleg másképp látott, érzett. :)