Folytatom a Wachauer Weinfrühling, azaz a Wachau-i Bortavasz múlt héten megkezdett élménybeszámolóját a többi pincészettel.
(Dürnstein)
Folytatom a Wachauer Weinfrühling, azaz a Wachau-i Bortavasz múlt héten megkezdett élménybeszámolóját a többi pincészettel.
(Dürnstein)
Még februárban jártam (ismét) a Bortársaság Borsuli Rioja kóstolóján, de valahogy elmaradt a beszámoló. A borvidékről és a választékban szereplő borászatokról már írtam a tavalyi kóstoló alkalmával, így most csak a kóstolt tételekről készült jegyzetek következnek.
Bár a borok világ is folyamatosan változik, vannak mozdíthatlannak tűnő alapvetések. Ahogy Burgundia a legtökéletesebb chardonnay-k és a pinot noir-ok forrása, úgy lett Provence a legelegánsabb rosé-k bölcsője és egyben példaképe. A rosé borok diadalmenete az utóbbi években megállíthatatlannak tűnik, a borászok pedig világszerte kísérleteznek a provence-i minta lemásolásával. Magyarország sem kivétel, egyre több prémium rosé jelenik meg a piacon, amelyek külcsín és belbecs tekintetében is igyekszik kitűnni a mezőnyből.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért kell itthon pont Provence-t utánozni, de a helyzet az, hogy a jelenség általános, nem csak Magyarországon és nem csak a provence-i rosé esetében terjedt el, gondoljunk csak az új-zélandi sauvignon blanc-ok hatására, amelyek még az őshaza Franciaország borain is nyomot hagytak az utóbbi időkben. A provence-i rosé esetében még bonyolultabb a helyzet, hiszen az itteni rosé-k olyan fajtákból készülnek, amelyek más borvidékeken nem feltétlenül lelhetők fel, és természetesen a klimatikus és geológiai adottságok is eltérőek. Ahogy Puglia-ból, Burgenland-ból vagy Villányból nem lesz Provence, úgy a negroamaro-ból, kékfrankosból, vagy a bordeaux-i fajtákból sem lesz grenache, syrah, cinsault, mourvédre, pláne nem rolle, azaz vermentino.
Ettől persze az inspirációnak természetesen van létjogosultsága, Sebestyén Csilla és Sebestyén Csaba is így gondolta, amikor belevágtak a Szél Rosé elkészítésébe. Sebestyén Csillában merült fel először az ötlet, hogy készítsenek a pince "alap" rosé-ja mellett egy komolyabb, premium tételt is, provence-i mintára. 2021 volt az első évjárat, tehát ez már a harmadik.
Április vége, május eleje a helyi borfesztiválok időszaka Ausztria Duna-menti borvidékein. Először Kremstal, Kamptal és Traisental tart közösen egy Bortavaszt (Weinfühling), majd rá egy hétre a nagyágyú Wachau jelentkezik a Wachauer Weinfrühling-gel. A rendezvény keretein belül a résztvevő borászatoknál ingyen lehet kóstolni az ott kínált tételeket, ehhez mindössze az erre feljogosító karszalagot kell megvásárolni.
Tavaly véletlenül éppen a Weinfrühling idején jártam Krems-ben és környékén, idén viszont kis kompániánkkal már céltudatosan a Wachauer Weinfrühling hétvégéjén érkeztünk a városba, hogy a következő két napot pincelátogatással és a borvidék bejárásával töltsük el. Két hónap telt el a rendezvény óta, de csak most jutottam el odáig, hogy rendezzem a jegyzeteket. Az esemény fesztivál jellege, a gyakran csak gyűszűnyi adagok és a közben a társasági élet mind-mind csökkenti az elmélyült kóstolás lehetőségét, legfeljebb gyors benyomások rögzítésére van lehetőség, ráadásul azóta az emlékek is megkoptak egy kicsit, de azért igyekeztem...
A tavalyi kóstoló után ebben az évben nem terveztem provence-i rosé sort, de egy-két jól időzített ttavaly őszi akciót kihasználva megint összegyűlt néhány palack rosé az etalon borvidékről. Június végén még a 2022-es évjárat borait kóstoltam, közben a 2023-asok lassacskán kikerülnek a hazai borkereskedések polcaira. A rosé-közhiedelemmel ellentétben ezek a borok simán kibírják, hogy ne a szüretet követő évben nézzünk a palack fenekére. Sajnos, ahogy elnézem, az árak 20-30%-kal feljebb mentek egy év alatt, így most megint azt mondom/írom, hogy jövőre nem lesz folytatás, de valami hasonló csodában azért reménykedem, mert kétségtelen, hogy megint élvezetes sort kóstoltam.
Nemrég három dél-balatoni rajnai rizlinget kóstoltam együtt, most az északi part volt soron. A Badacsonyi borvidék mellett a Balatonfelvidéken is többen dolgoznak a fajtával, így innen is választottam egy bort. Mindkét borvidékre jellemző a vulkanikus talaj, de itt is érvényes a dél-balatoni boroknál tett megállapítás: kár lenne klasszikus mosel-i, rheingau-i, vagy akár pfalz-i borokat várni ezekről a termőhelyekről. Mindenesetre az északi part borai nálam most összességében véve szebben muzsikáltak, bár az ugyanúg igaz, hogy a három bor ebben az esetben is eltérő stílusban készült.
A nyári melegben jól csúsznak a friss, intenzív fehérborok, a töretlenül népszerű sauvignon blanc ideális választás. A mai bortriót három sauvignon blanc adja Marlborough-ból, a fajta új otthonából.
Három "középkategóriás" bort választottam, legalábbis olyan értelemben, hogy itt szereplő pincészetek választékában ezek a borok az alap tételek és a csúcskategória között helyezkednek el.
A magyar fajták után kevésbé izgalmas téma következik. A mai párost két mediterrán chardonnay alkotja, a 2022-es évjáratból. A Puglia-ban tevékenykedő Tormaresca főleg helyi kékszőlő fajtákkal foglalkozik, de a chardonnay régóta a választék része. A spanyol boróriás Torres ellenben több borvidékről több chardonnay-t is készít, a Penedes-ben palackba zárt Gran Viña Sol ezek kistestvérének mondható. Valamilyen szinten páratlan páros ez, hiszen más technológiával készült a két bor, de nyári poharazgatásra mindkettő jó választásnak bizonyult.
Nagy elvárásaim nem voltak, azokat nagyjából pont megugrották a borok.
A gyöngyöspatai Kékfrankos és régi magyar fajták fesztiváljának sétáló kóstolója után most az első mesterkurzus beszámolója következik, lényegében ez nyitotta az eseményt. A kóstoló apropóját az adta, hogy több gyöngyöspatai borász is elkezdett régi magyar fajtákkal foglalkozni, és az első borok is elkészültek. A régi magyar fajták apostola, Szentesi József áldozatos munkájával kétségtelenül nagy hatást gyakorolt több magyar borászra, ennek egyre több kézzel fogható, vagy inkább iható eredménye is van.
Szentesi József annak idején 10 fehér és 10 kék szőlőfajtát választott ki, amelyekből eltelepített néhány sort. Az első zajos sikert a 2004-es évjáratú csókaszőlőből készített borával aratta, amelynek több magyar borász is a csodájára járt és hatására saját birtokukon is csókaszőlőt telepítettek, nagy reményeket fűzve a fajtához. A legtöbben azóta kivágták vagy átoltották az ültetvényt, Szentesi Józsefnél viszont továbbra is a választék fontos oszlopa. Szerencsére az újabb generáció is lát fantáziát a régi magyar fajtákban, amelynek köszönhetően egyre több borvidéken kísérleteznek vele. Egyelőre úgy tűnik, hogy inkább a kékszőlők muzsikálnak jobban, legalábbis ezek lettek népszerűbbek a fogyasztók és a szaporítóanyagot kérő borászok körében.
A kóstolósor gerincét Szentesi József borai mellett két mátrai pincészet, a Hegymente Szőlőbirtok és az Itt és Most Pince tételei alkották, kiegészülve a Bussay Pincészet és a Vadászvölgy Birtok 1-1 borával. Főleg tihanyi kékből, csókaszőlőből és laskából készült borokat kóstoltunk és már az első évjáratok is azt mutatják, hogy bizony van fantázia ezekben a fajtákban.
Az idei első borvidéki látogatásra indokolatlanul későn került sor, rövidre, de cserébe annál tartalmasabbra sikerült. 2017-ben jártam utoljára Gyöngyöspatán, a második Vulkanikus Borok Fesztiválján, legfőbb ideje volt már egy újabb látogatásnak. Az azóta eltelt 7 év nem múlt el nyomtalanul, időközben Gyöngyöspatán ugyanis párját ritkító borászközösség jött létre, akik Pata Bor-Pata Winemakers néven közös facebook-oldalt is működtetnek és a már hagyománnyá érett Vulkanikus Borok Fesztiválja mellett sok más eseménnyel is igyekeznek a Mátrai borvidékre csábítani a borkedvelőket. A kis klub gyakorlatilag kivétel nélkül első generációs borászokból áll, akik az ország más részéről, sőt akár külföldről érkeztek ide, hogy megalapítsák a saját kis borbirodalmukat. Találunk köztük borvidéki veteránt, borbloggert, korábbi hobbiborászt - sokukat még én is "előző életéből" ismerem. Vannak közöttük, akik elkötelezettek a lehető legnaturálisabb borkészítés mellett, mások ennél megengedőbbek, de mindegyikükben közös a borvidék és a természetközeli módszerek melletti elköteleződés.
További metszéspont, hogy a legtöbben dolgoznak kékfrankossal, amely remekül érzi magát a Mátrában, mondhatjuk, hogy ez Gyöngyöspata legfontosabb szőlőfajtája. Sokan kezdtek el régi magyar fajtákat is telepíteni, Szentesi József felbecsülhetetlen értékű munkáját folytatva. Az első ültetvények az utóbbi években fordultak termőre és bizony, az első szárnypróbálgatások visszaigazolták a kezdeti lelkesedést.
Mostanra összegyűlt annyi termelő és kész bor, hogy érdemes volt egy egész napos borfesztivált is a kékfrankosra és a régi magyar fajtákra építeni. A gyöngyöspatai borászok mellett vendég borászatok is színesítették a felhozatalt, valamint mesterkurzusok keretében is lehetett ismerkedni a borokkal és a borászokkal.
Az idei második külföldi egyvelegben helyet kapott több fehérbor Lombardiából, osztrák és német fehérek, sok spanyol vörös. A blogon ritkábban szereplő országok közül Ausztrália, az Amerikai Egyesült Államok és Horvátország is feltűnik 1-1 tétel erejéig.
Itt az idei második magyar boros egyveleg, néhány pezsgő, rosé és édes bor, sok-sok fehér és - szokás szerint - kevesebb vörös fért bele ebbe a válogatásba.
A Gourmet Fesztiválról szóló beszámoló második részében négy hazai pincészet borai kerülnek a fókuszba. A Hernyák Birtok képviseletében Hernyák Tomi a DiVino standjánál mutatta be új Rosé Brut pezsgőjét és a "sima" Brut is kóstolható volt. A Holdvölgy régi motoros a Gourmet Fesztiválon, mindig széles szortimenttel jönnek és mindig hoznak magukkal valamilyen újdonságot, meglepetést is. A Veszprémi Érseki Pincészet - ha jól tudom - elsőbálozó volt a fesztiválon, náluk szinte a teljes aktuális választék kóstolható volt. A Bock Pince ugyan olyan hatalmas portfólióval rendelkezik, hogy azt lehetetlen lett volna egészében bemutatni, de náluk is komoly merítés állt rendelkezésre.
A Gourmet Fesztivál legalább annyira - ha nem inkább - társasági, mint szakmai esemény és az is tény, hogy az árakat nem az átlagember pénztárcájára szabták. A közönség egyértelműen a tehetősebb rétegből kerül ki, ha valaki itt jól akarja érezni magát és alaposan kihasználni a rendezvény által kínált ételek és italok bőségét, akkor mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia. Kora délután még általában szép idő mellett sincs nagy tömeg (a Gourmet Fesztiválhoz évek óta hozzátartozik, hogy legalább egyik nap elveri az eső), napnyugta tájékán a létszám és a hangulat is emelkedik.
Nem feltétlenül terveztem, de pénteken egy hirtelen ötlettől vezérelve kilátogattam a fesztiválra, leginkább azzal a céllal, hogy borokat kóstoljak. Végül a vártnál jobban sikerült az akció, olyannyira, hogy az élménybeszámoló terjedelmi okok miatt két részes lesz.
A Bortársaság standjánál rengeteg tételt lehetett szemlézni, itt biztosan mindenki talált valami kedvére való bort, ezt az esti látogatottság is tükrözte. Pár órára én is lecövekeltem náluk, és pici kóstolóadagok formájában sok-sok borral megismerkedtem közelebbről, hazai pályáról és külföldről vegyesen válogattam.
Megint sikerült egy régóta húzódó kóstoló lebonyolításának kálváriájára pontot tenni. Mielőtt beköszönt az igazi hőség, még egy utolsó nagyobb volumenű vörösboros sort kibontottunk: Marlborough-i pinot noir-okat kóstoltunk a 2018-as évjáratból. Marlborough-ban ez nem volt egy könnyű évjárat, a meleg nyarat egy esővel tarkított szüreti időszak követte, a hozam a szokásosnál valamivel kisebb lett. Jól ismert pincészetek pinot-it kóstoltuk, a nagyobb meglepetések elmaradtak, de ezzel együtt is érdekes kóstoló volt.
Ismét sauvignon blanc a "Tegnap ittam" rovatban, most rögtön kettő is: a Bujdosó Pincészet újító szellemű, Our Sea Sauvignon Blanc-jának első két évjáratát kóstoltam. A Bujdosó család régóta foglalkozik a fajtával, az egyik kedvencük. Ifj. Bujdosó Ferenc Észak-Olaszországban és Új-Zélandon is gyarapította tudását, az ott ellesett a szőlőtermesztési és borkészítési fortélyokat igyekszik a családi birtokon kamatoztatni, egyre több újító ötlettel járul hozzá a családi pincészet sikereihez. Az ő nevéhez fűződik az Our Sea Sauvignon Blanc is, amely megjelentésében és technológiájában (valamint árában) is eltér az eddigi Bujdosó Sauvignon Blanc-októl.
Az első kísérleti tétel a 2021-es évjáratból készült el, a Csomó Sauvignon Blanc egy része kapott hordós érlelést és az így megszületett Our Sea felülmúlta a várakozásokat, szép szakmai sikereket is elkönyvelhetett. 2022-ben már tudatosabban készült el a második évjárat, bátrabban adagolták a hordót is, ez a bor színén és aromatikájában is észrevehető, de nem vált kárára. A bort egyedi formájú üvegbe töltötték és feltűnő címkét is kapott, így küllemében is teljesen egyedi színfolt a pincészet szortimentjében.
A tavaszi Tokaj Magic kóstolóra különösen izgalmas témát választott ki Ripka Gergő: az Oremus Mandolás öt évjáratát néztük végig, méghozzá úgy, hogy a normál 0,75 literes palackokat magnumokkal vetettük össze. Mindig érdekes egymás mellett kóstolni a két különböző méretű palackot, egy vertikális sorban különösen. Nincs még egy borászat Tokajban, ahol akkora hagyománya van a magnum palackos kiadásnak, mint az Oremus, a Mandolás ráadásul szépen is érik, erről már többször meggyőződhettünk. Külön öröm, hogy a 2017 óta a pincénél dolgozó ifj. Bacsó András borász is velünk tartott a kóstolón, így a szakmai háttérről is első kézből hallhattunk információkat.
Horvátországban utoljára még gyerekként jártam és bár azóta évtizedek teltek el, az Isztrián eltöltött egy hétről ugyan távoli, de kellemes emlékfoszlányokat őrzök. Régóta terveztem már a visszatérést a horvát tengerpartra, idén májusban le is csaptam egy kedvező árú Bécs-Dubrovnik repülőjegyre, és nettó két napot töltöttem el a gyönyörű dalmát kikötővárosban.
Az óváros már a főszezon előtt - májusban, hétköznap - is nagyjából megtelt turistákkal (és Trónok harca rajongókat kalauzoló csoportokkal), főleg a késő délelőtti órákban. Kora délutántól már javult a helyzet, este pedig inkább az éttermek és bárok teraszait töltötték meg az emberek. Az óváros kis utcáiban természetesen borbárokat is találunk, ahol akár tematikus kóstolósorok segítségével is lehet ismerkedni a helyi borokkal.
Vacsora előtt, közben és után igyekeztem én kicsit gyarapítani szerény ismereteimet és tapasztalataimat a horvát borok és szőlőfajták terén, leginkább dél-dalmát tételekkel a fókuszban. Egyelőre egyik helyi fajtának sem lettem feltétlen rajongója, főleg a vártnál sokszor magasabb árak tükrében, de persze akadtak izgalmas és kellemes borok is a helyi kínálatból kapott szűk keresztmetszetben.
(Dubrovnik óvárosa)
Nem titok, hogy a Tokaji borvidéken nem csak a hat engedélyezett szőlőfajtából készülnek borok, hanem más - főleg francia eredetű nemzetközi - fajtával is foglalkozik néhány borászat, természetesen ezek nem tokaji, hanem zempléni borként kerülnek forgalomba. A chardonnay, a sauvignon blanc, a pinot noir talán az a három fajta, amelyeknek boraival leginkább találkozhatunk, de például kékfrankosból, syrah-ból, rajnai rizlingből és régi magyar fajtákból is palackozott már le tételeket egy-két kísérletező kedvű borászat.
A kérdést időnként felteszik a tokaji borászoknak - legutóbb a Mészáros Gabriella által szervezett pasaréti kóstolón is felmerült -, hogy van-e helye a hat engedélyezett fajtán kívül másnak a borvidéken. A megengedőbbek szerint van helye a kísérletezésnek, persze nem a legmagasabb Tokaj eredetmegjelölésű kategóriában. A szigorúbbak szerint bőven elég a hat fajta, egyrészt a hagyományok, másrészt a tisztább termékpaletta miatt.
Nem vagyok tokaji borász, de fogyasztóként biztosan az előbbi táborba tartozom, szerintem kifejezetten izgalmas bort tudnak produkálni a "tájidegen" fajták a Tokaji borvidéken.
A Sauska Tokaj élen jár a borvidéken a nemzetközi fajták felhasználásában, sauvignon blanc-ból, chardonnay-ból és pinot noir-ból is palackoznak fajtaborokat. A legutóbbi külföldi utam során a sauvignon blanc aktuális évjáratából is vittem magammal a barátoknak, és ki is nyitottuk a bort.
Mészáros Gabriella szervezésében idén szépen sorban több borvidék képviselői is Budapestre érkeznek, hogy a Pasaréti Közösségi Házban személyesen mutassák be boraikat az érdeklődőknek. Mátra után április végén a Tokaji borvidék került a fókuszba. Az izgalmasnak ígérkező kóstolóra mintegy két tucat tokaji borász jött el személyesen és a tematika szerint magnum palackos tételeket is hoztak magukkal.
A klímaváltozásnak, az új, ellenálló hibrid szőlőfajták megjelenésének és a szőlészeti technikák fejlődésének köszönhetően az utóbbi évtizedekben olyan európai országok is feliratkoztak a bortermelők listájára, amelyekről korábban ezt senki nem gondolta volna. Az Egyesült Királyságban, Dániában és Svédországban is egyre több bor készül és egyes tételek már nemzetközi elismerésekben is részesülnek.
Dániában többször jártam már, de dán bort még sosem kóstoltam, egészen idáig. Európa egyik legészakibb fekvésű bortermelő országában négy fő régióban foglalkoznak szőlőtermesztéssel és borkészítéssel: Jutland, Funen, Zealand and Bornholm (Jutland félszigete és a Dániát alkotó sok közül három nagyobb sziget).
Az általam kóstolt első dán bor az 1975-ben, Németországban létrehozott solaris fajtából készült, a borászat székhelye pedig Lolland szigetén található. Az Østergaard Vinmageri pincészet szőlőből és más gyümölcsökből is készít borokat, a szőlőből készült borok elsősorban fehérek és rosék, néha szárított szőlőből készült vörös is gazdagítja a portfóliót. Az egyéb gyümölcsökből főleg édes desszertborokat zárnak palackba.
Folytatom a Radovin portfólió bemutatóról szóló megemlékezést, a Vietti, Dorli Muhr, Greywacke borok után most amolyan egyveleg következik. Sok-sok külföldi és magyar bor is kóstolható volt a rendezvényen, és több magyar borász személyesen mutatta be borait. Szemezgettem ebből is, abból is, a külföldi tételekből kaptam sok hasznos ajánlást, kisebb részben pedig a saját fejem után mentem. Magyar borokból Tokaj most kivételesen kimaradt, cserébe próbáltam több más borvidékről is összecsipegetni érdekesnek ígérkező tételeket.
Sauvignon blanc fronton nem csak Ausztria Südsteiermark régiója erős, hanem a határ túloldalán, Stajerska Slovenija borvidékén is kiváló borokat zárnak palackba a fajtából, ráadásul az árak is barátságosabbak. A mai két bor is Szlovén Stájerországból érkezett, a 7-10 eurós ársávban mozognak és ezzel együtt, de ettől függetlenül is mindkettő kiváló vételnek bizonyult.
Mallorcai borokról volt már több külön kis egyveleg az utóbbi években, idén is folytatom a sorozatot egy rövidebb bejegyezéssel.
Különösebb előzetes koncepció nélkül úgy alakult, hogy két fehér, két rosé és két vörös tétel szerepel a mai posztban, a hat tétel összesen négy borászattól jött össze és elsősorban helyi szőlőfajtákból készültek a borok.
Április elején, a Dorothea Hotel éttermében, a Pavilonban rendezték meg a Radovin tavaszi portfólió kóstolóját. Számos magyar és külföldi bor, párlatok és vermutok is szerepeltek a kóstolható tételek listáján, több borász személyesen is elkísérte a borait.
Két külföldi pincészet, az osztrák Dorli Muhr és az olasz Vietti borait is személyesen a borászatok képviselői mutatták be. Egy további külföldi pincétől kóstoltam szélesebb merítést, az új-zélandi Greywacke-tól, akiknek négy borát forgalmazza a kerekedő.
Terjedelmi okokból a kóstoló beszámolóját kettéosztottam, az első részben a fent említett három borászat és borai szerepelnek majd, az összes többi kóstolójegyzet a következő posztban kap helyet.