A múlt héten egy zárt körű riesling-kóstolóra kaptam meghívást, ahol amolyan stílusgyakorlatok jelleggel különböző rajnai rizlingeket kóstoltunk a fajta néhány fontosabb termőhelyéről, hazánkból és a nagyvilágból egyaránt. Nem feltétlenül átfogó kép alkotása, vagy csúcsdöntögetés volt a cél, inkább csak szemezgetés fontosabb riesling termőhelyekről, néhány - valamilyen szempontból - meglepő tétellel.

(Rajnai rizling sorok a Villa Sandahl birtokán)

Az idei év első borpárbajos posztjában ezúttal hat borpár szerepel, szokás szerint magyar borok és külföldiek vegyesen. Rosé pezsgők, villányi fehérek, újvilági pinot gris-k, balatoni kékfrankosok, soproni merlot-k és priorat-i borok feszülnek egymásnak.

A remek köveskáli Pálffy után megint egy olyan régió furmintja következik, amely nem erről a fajtáról a legismertebb a borkedvelők körében, ez pedig a Pécsi borvidék, amelyet most Szabó Zoltán bora képvisel. Ahogy számos borvidékünkön is, a furmint itt is jellemző fajta volt a filoxéravész előtt - biztos, hogy a borász erről sokkal többet tud mesélni -, ma viszont már csak mutatóban találkozni vele. Nem kóstoltam még a pincétől furmintot, sőt, úgy általában pécsi furmintot sem sokat.
Szabó Zoltán kísérletező kedvű borász hírében áll, így nem is olyan nagy csoda, hogy a furmint is megtalálható nála a választékban. Természetesen a fajta itt teljesen más arcát mutatja, mint Tokajban, vagy akár a Somlón, a melegebb klíma kerekebb, barátságosabb savszerkezetű borokat eredményez. Szabó Zoltánnál a furmint kizárólag tartályban erjed és érlelődik, így a hangsúly mindig a gyümölcsösségen van.

Ma egy dél-olasz borrégióval foglalkozunk a sorozat idei második részében, mégpedig Ciró DOC-vel, amely Calabria (Kalábria) régióban található. Calabria az olasz csizma orra, és borászati szempontból kevésbé jelentős és ismert, mint Dél-Olaszország híresebb tartományai, Puglia, Campania, Basilicata, vagy Szicília, de itt is készülnek figyelemre méltó borok.

Az idei első legendás osztrák triót Wachau, Südsteiermark és Burgenland egy-egy híres borásza alkotja, tőlük hoztam 1-1 fajtabort.

Az év utolsó hagyományos "Rejtőzködő borvidékek" epizódjának magyar vonatkozása is bőven lesz. A a fókuszba állított borvidék Románia területén található, de egykoron Magyarországhoz tartozott és újjászületését is egy magyar borásznak köszönheti. Valószínűleg akkor is sokan kitalálnák ennyiből, ha a címben nem szerepelne: Balla Géza borászatáról és a Ménesi borvidékről lesz szó.

Az etyeki Szijjártó Előd Borászat nevével először a facebook-on találkoztam, egy hirdetés formájában, és bár nem jártam a pincénél, kíváncsiságból beszereztem két palackot a borokból., hogy addig is a távolból ismerkedjek az új etyeki borászattal. Személyes tapasztalatok hiányában az igen aktív facebook oldalról és a honlapról csipegettem össze információmorzsákat. Ezek alapján úgy tűnik, hogy Szijjártó Előd első generációs borászként, a Napa-völgyben szerzett tapasztalatokkal felvértezve vágott bele az etyeki borászéletbe és 2020-ban lépett ki a nagyközönség elé 2019-es boraival, tehát egészen új szereplőről beszélhetünk a borvidéken. A birtokról viszonylag kevés háttérinfót találtam, annyi bizonyos, hogy az etyeki körzet három legfontosabb fajtájából - chardonnay, sauvignon blanc, pinot noir - készülnek borok, chardonnay-ból van tartályos és hordós tétel is, a sauvignon blanc-nal is vannak hordós kísérletek, ezen kívül készülnek még gyöngyöző borok és lesz majd pezsgő is. A címkéket különféle égitestek stilizált képe díszíti (az ötlet nekem tetszik, de szerintem a címkék grafikai kivitelezésén még lehetne csiszolni) és a borok neve is innen merít ihletet. Ki tudja, talán lehet mögötte valamiféle csillagászati érdeklődés a borász részéről. Meglátjuk, születik-e új csillag Etyeken, mindenesetre az első borélményem a pincétől összességében kellemes volt.

A Villa Tolnay Tavasz névre keresztelt fajtabor-szériája a kezdetektől igazi best buy csokorként vonult be a borkedvelők kézikönyvébe. A pincészet formai megújulása után az egykori Tavasz-széria az 1 csillaggal jelölt fajtaborok formájában képezi a szortiment stabil bázisát. A minőség változatlan, ritkán találkozni itthon ilyen jól felépített választékkal rendelkező és konzekvens minőséget - elsősorban - fehérboros pincészettel. Az "alap" borok még mindig barátságos áron, sokszor a kategórián túlmutató erényekkel bírnak és általában gyorsan el is fogynak.
Még valamikor a nyár folyamán szereztem be sorban a 2020-as borokból 1-1 üveggel, hogy majd együtt megkóstolva jól levonjam a konzekvenciát, mennyire is építkezik szilárd alapokra a csobánci pince. Végül azonban úgy alakult, hogy a dugók csak novemberben repültek ki a palackokból, mire a tételek nagy része ki is futott. Így a jelen poszt beszerzési szempontból erősen megkésettnek tekinthető, ettől függetlenül célszerűnek találtam egy külön írás keretében megosztani a tapasztalatokat.

Idén októberben sem maradtunk nemzetközi borversenyen aratott magyar siker nélkül, ezúttal a szokásosnál nagyobb volt a meglepetés, hiszen egy 4-5 eurós reduktív balatoni sauvignon blanc aratta le a babérokat. A francia Les Mondial Des Vins Blanc versenyen a sauvignon blanc kategóriát a balatonfőkajári Feind Pincészet 2020-as (dunántúli) Sauvignon Blanc bora nyerte. A fajta őshazájában ez mindenképpen meghökkentő eredménynek tűnhet, bár a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy az érmes borok listáját átböngészve a sauvignon blanc-ok között a Feinden kívül mindössze egy késői szüretelésű moldovai bort, egy cseh, egy szlovák és egy német tételt találtam. A más kategóriákban éremmel díjazott francia borok is leginkább Alsace-ból érkeztek, így a fentiek alapján meg merem kockáztatni, hogy az ítészek nem dúskáltak a komolyabb Loire-menti, új-zélandi, dél-tiroli, vagy stájerországi sauvignon blanc-okban (a borversenyt Strasbourg-ban rendezték). Ezzel együtt bíztam benne, hogy a bor nem okoz majd csalódást, ráadásul az ára miatt nagy kockázatot sem vállaltam, amikor hazavittem egy palackot a sarki Aldiból.

Megszokhattuk már, hogy manapság mindennek van világnapja, köztük számos szőlőfajtának is. Hazai kezdeményezések is voltak ezen a téren, így lett világnapja az aszúnak, a furmintnak, mostantól pedig a kadarkának is, november 20-án, éppen holnap. Globális szintű kadarka locsolásra nem számíthatunk, hiszen Magyarországon alig 273 hektáron terem kadarka és az elmúlt évtizedek tendenciáit sem lehet kedvezőnek mondani, hiszen ez a terület 2008-ban még 600 ha volt. A nemzetközi érdeklődés ezzel szemben állítólag növekszik a fajta iránt, de aligha tévedek, ha azt írom, hogy az itthon palackba kerülő kadarka mennyiség túlnyomó része az országhatáron belül is fogy el.
Kilenc pincészet kezdeményezésének köszönhetően jött létre a Kadarka Nap és a hozzá kapcsolódó honlap. A résztvevők kétharmada a Szekszárdi borvidéken tevékenykedik - Eszterbauer Borászat, Heimann és Fiai, Lajvér Borbirtok, Németh János Pincészet, Sebestyén Pince, Tüske Pince -, hozzájuk csatlakozott Egerből a Hagymási Pincészet és a Tóth Ferenc Pincészet, valamint a Hajós-Bajai borvidékről a Koch Borászat.
A kampánynak célja egyrészt a fajta népszerűsítése a borkedvelők körében, másrészt egy online, kétnyelvű tudástár létrehozása, amely a jövőben is friss információkkal szolgálhat majd. A Kadarka Nap keretében az alapító pincészeteknél és több borbárban, kereskedésben is lesznek akciók, kóstolók, ezekről a honlapon célszerű tájékozódni. Jövő évtől a kezdeményezés mögött álló pincészetek és szakemberek tematikus rendezvényt is szeretnének szentelni a fajtának.
A héten én is kadarkáztam egy kicsit, a nappali nyugalmában bontottam három alapító borászattól egy-egy 2020-as szekszárdi kadarkát (a negyediknek berendelt Eszterbauer sajnos késett), ezeket kóstolgattam két napon át, és az a helyzet, hogy jól szórakoztam.

Gyurasits Emőke és Hofmann Tibor kis családi pincészete, az Itt és Most Pince egyike azoknak az ígéretes, kis családi pincészeteknek, amelyek az utóbbi években jelentek meg sorra a Mátrában, és érdemes rájuk odafigyelni. 4 hektárnyi területtel rendelkezik Gyöngyöspata és Gyöngyöstarján környékén, több dűlőben, a szőlőművelésben a természetesség, a pincemunkák során a minimális beavatkozás a kulcsszavak. A 2017-es volt az első évjárat, akkor még csak kékfrankos és olaszrizling készült, 2018-ban ez kiegészült egy zöldveltelinivel. Azóta bővült a kínálat, és ahogy termőre fordulnak az újabb telepítések - csókaszőlő, tihanyi kék, laska, hajnos kék, kadarka és még több kékfrankos - a jövőben további izgalmak is várhatók.

Hofmann Tibor még szeptember végén hozott egy karton bort, amely lefedi az éppen aktuális választékot, három fehérbort, egy sillert és két kékfrankost tartalmazott a csomag. A kékfrankos páros egy hordókísérletnek is felfogható: az egyik tétel - az Ideje Van Kékfrankos - rövidebb ideig francia hordóban, a másik hosszabb ideig magyar tölgyfa hordókban érlelődött. Mindenféle egyéb elfoglaltság, majd a nátha miatt október végéig kellett halogatnom a kóstolót, de csak sikerült a végére járni a palackok tartalmának

Az Etyeki Kúria szortimentjében külön borcsaládot alkotó Mérész Sándor Projekt sorozat borairól már többször volt szó a blog hasábjain (legutóbb a komplett sorról itt). Ezek a borok engednek teret a kísérletezésnek a Kúria jól bevált tételei mellett, Mérész Sándor a projekt keretében akár egy érdekesebb szőlőfajtát önálló tételként zár palackba, vagy valamilyen, a konvencionálistól eltérő borkészítési metódussal visz a csavart a borba, és akár ezek kombinációja is előfordulhat. A burgenlandi Trausdorf (Darázsfalu) szélén, az Eisenstadt (Kismarton) felé vezető út mellett található Weingut Esterházy az Etyeki Kúria testvérborászata, ennek keretében természetesen igen jó két pincészet közötti munkakapcsolat és rendszeres a tapasztalatcsere. Így aztán aligha meglepő, hogy a Weingut Esterházy is készít kísérleti tételeket az Esterházy Projekt borcsalád fedőneve alatt. Az osztrák pincészet bátrabban vágott bele a kísérletezésbe, mint etyeki testvére, határozottabban érvényesül a natúrboros irányvonal is, de másféle inspiráció is tetten érhető egyes tételekben. Egy 2015-ös évjáratú pezsgő alapbor a legkorábban szüretelt tétel, ami Projekt-borként végezte, de a számokkal jelölt borcsaládban az 1-es egyébként egy öreg tőkés pinot blanc-ból készült bor volt. A 2020-as évjárattal bezárólag eddig 14 Projekt-bor került palackba, én a friss 2020-as tételekből kaptam hármat az Etyeki Kúria közvetítésével.

Ismét egy rendhagyó rész következik a sorozatban, amelynek keretében ezúttal Mallorca kerül a reflektorfénybe, azonban nem egy, hanem több pincészet borainak tükrében. A Baleár-szigetek - pontosabban a négy legnagyobb sziget, Mallorca, Menorca, Ibiza és Formentera - a legnépszerűbb európai turista célpontok közé számítanak a 20. század második fele óta. A szigetekre általában a napfény és a tenger, vagy esetleg az éjszakai élet vonzza leginkább a turistákat, de az utóbbi időkben a ritka szőlőfajták és borok iránt érdeklődök is megtalálhatják számításaikat.

Tavaly többen felkaphatták a fejüket a magyar boros szcénában, amikor egy addig ismeretlen tokaji pince, a Chateau Mate borait a világ talán legismertebb borszakértője, Jancis Robinson igen magas pontszámokkal jutalmazta, majd ezek a tételek a magyar piacon is megjelentek, komoly burgundi borokhoz mérhető áron. A Chateau Mate mögött Szokolai Máté áll, aki több, mint 10 éve a hazai boros és gasztronómiai élet aktív szereplője, jelenleg a 2014 óta működő aborbolt.com online borkereskedés fűződik a nevéhez.

Máté tavaly egy borvacsora keretében mutatta be először a borokat a Salt-ban, idén októberben szűk körben néhány meghívott borszakértőnek, bloggernek és sommelier-nek tartott két kóstolót a Solid Borbárban, ahol elmesélte a pince rövid történetét és természetesen megmutatta a borokat is. Ezek egyikére kaptam meghívást én is.

Tokaj a hazai boros körökben különböző témák számos vitát generál, ezek közül egy, kevésbé felszínen lévő diskurzus a fajtákról szól. A borvidéken hat engedélyezett fajtából készülhet tokaji eredetmegjelöléssel bor, ezek pedig a furmint, hárslevelű, kabar, kövérszőlő, sárgamuskotály, zéta. Vannak borászok, akik szerint felesleges összezavarni a képet nemzetközi fajtákkal, bőven elég a hat engedélyezett fajta, általában a furmint kiemelésével, míg mások inkább szabad teret adnának a kísérletező kedvnek.
Néhány hegyaljai borászat már hosszú évekkel ezelőtt elkezdett játszani nemzetközi fajtákkal is, részben azért, mert úgy találták, hogy az akkor nemzetközi fronton még kevésbé ismert furmint (és hárslevelű) helyett ezekkel a már jól ismert szőlőfajtákkal könnyebb lehet megszólítani és bevonzani a külföldi fogyasztókat. Leginkább a chardonnay, sauvignon blanc és pinot noir hármasból készült fajtaborokkal lehet találkozni egyes pincészetek választékában, de készült már a borvidéken syrah, kékfrankos, rosé, vagy régi magyar fajták felhasználásával házasított bor, sőt nemzetközi fajta és tokaji fajta házasítása is. Csepp a tengerben a véleményem, de szerintem egyrészt az a kevés nemzetközi, vagy más, nem tokaji fajtából készült bor mennyiségileg aligha zavarja a borvidék furmint és hárslevelű dominálta össztermelését, az édes boros mezőnyben amúgy sincs szerepük, cserébe viszont kifejezetten izgalmas és jól sikerült borokat is lehet kóstolni a nemzetközi fajták és a borvidék együttállásából.
Balassa István, a tokaji termőhelyek egyik feketeöves vallatója 2018-ban döntött úgy, hogy ideje más utakon is elindítania a kutatást és a tapasztalatszerzést arról, hogyan tudja még jobban kihasználni a Tokaji borvidék adottságait. De mi jöhet még a dűlő- és parcella-szelektált furmintok, hárslevelűk és szamorodnik után? Nos, valami egészen más.

A borász kedvenc fajtája a rajnai rizling, így 2018-ban osztrák riesling oltványokból is telepített egy keveset Mád ikonikus dűlőjére, a Szent Tamásra, amely elsősorban dűlőszelektált száraz furmintjairól vált nevezetessé az elmúlt években, de kiváló dűlős aszúk is készültek már innen. A viszontagságos 2020-as évjáratból érkezik az első bor a fiatal ültetvényről, mindössze 494 palack került letöltésre. Balassa István szerint elképesztő harc dúl a palackban a termőhely és a fajta között, érdekes látni és összehasonlítani a párhuzamokat, valamint az eltéréseket, valamint a bor érését is érdemes lesz ilyen szempontból figyelni. 2020, de valószínűleg 2021 sem szerepel majd a legjobb tokaji évjáratok emlékkönyvében, de a borász elvárásai szerint az ültetvény korának előrehaladtával jó évjáratokban egészen kivételes borok születhetnek majd itt. A kísérlet-sorozatnak lesz újabb elágazása is, hamarosan egy újabb szőlőfajta és termőhely találkozásával (is) folytatódik.

Tavaly írtunk először a szendehelyi illetőségű Alte Keller-ről és zweigelt-ből készült, 2018-as évjáratú remek ivóborukról. German Dániel, a pince tulajdonosa és borásza idén is megkeresett minket, hogy kóstoljuk meg a bor aktuális, 2019-es évjáratát, ezúttal azonban a mintapalacknak párja is akadt, ugyanis érkezett mellé egy szintén zweigelt-ből szűrt, 2020-as rosé is, merthogy a pincénél egy kevés rosé-t is palackoznak.

Azt gondolom, hogy a tokaji szárazak tekintetében kifejezetten jó dolgunk van az elmúlt években. A műfaj a kezdeti lépéseit szilárd alapok nélkül volt kénytelen megtenni, de az idő és a fogyasztói igények kitermelték azt, amivel már évtizedekkel korábban is érdemes lett volna elindítani a hegyaljai szárazforradalmat: a megfizethető, közérthető és mégis értékes hegyaljai alapbort.

A műfaj persze még közel sem kiforrott, és túlkínálat sincsen belőle, de az biztos, hogy Balassa István és Szilágyi László közel tökéletesre csiszolták azt a stílust, ami bázisként szolgál pincéik drágább szárazainak, kapudrogként az egységsugarú fogyasztónak és tananyagnak a borvidék többi borászának. A friss, kettőezer-húszas alapboraikat ezúttal egymás mellett kóstoltam meg otthonom kényelmes magányában, hogy aztán a szokásos elégedettségen túl levonjam az előre is megtippelhető konzekvenciát, amely szerint a két borász belépőszintű száraz borai még mindig az egyik legjobbnak számítanak, és nem csak borvidéki viszonylatban.

Mindehhez persze kellettek a tavalyi év szüreti nehézségei is a szőlőben, melyeknek köszönhetően az alapvetően dűlős boroknak szánt alapanyagok szinte kivétel nélkül a pincék alapházasításaiban landoltak, kiváló alapborokat eredményezve masszív palackmennyiség mellett. Nem feltétlenül szerencsés a borász veszteségét lakossági örömmé transzformálni, de ezúttal mégis valami hasonlóról van szó.

Görög borokról meglehetősen ritkán írunk a Borrajongón, ami egyrészt érthető, hiszen meglehetősen kevés görög bor jut el kis hazánk borlelőhelyeire, másrészt viszont sajnálatos, hiszen itt is bőven van felfedezni való bor-fronton. Ráadásul Görögország a szőlő- és borkultúra egyik őshazája, hiszen - bár más ókori népek is dicsekedhetnek azzal, hogy évezredekre visszatekintő szőlőművelési és bortermesztési múlttal rendelkeznek - a Földközi-tenger medencéjének európai részére is jórészt görög közvetítéssel került a szőlő- és a borkultúra. Ma az ország olyan vidéke - és három onnan származó bor - kerül a reflektorfénybe, amely nem annyira borairól, mint nevezetességeiről híres.

Az Egri Borműhelyt alapítói 2016-ban hozták létre azzal a céllal, hogy közösen gondolkodva és együttműködve érjenek el eredményeket a borvidék ismertségének növelésében, a borkínálat továbbfejlesztése, a meglévő márkák pontosítása, az egri bikavér megerősítése, az egri csillag piaci megszilárdítását, a Szépasszony-völgy újradefiniálását, az egységes Egri Borvidéki Palack bevezetése, valamint a fiatal fogyasztók elérése útján.
2018-ban a tagok egyesülették alakultak és elindították a szakmai kommunikációt. 2019-ben Eger város támogatásával létrehozták az Egri Borvidéki Palackot, egy régi - az 1930-as években már használt -, szinte elfeledett egri boros üveg alapján, a palackon az "Eger 1552" felirattal az egri vár ostromának is emléket állítva.
Az Egri Borműhely tagjai: Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Eszterházy Károly Egyetem, Gál Tibor Pincészet, Juhász Testvérek Pincészete, Kovács Nimród Winery, Ostoros Családi Pincészet, Petrény Winery, St. Andrea Szőlőbirtok, Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok, Tóth Ferenc Pincészet.

A közös munka azóta sem állt, így az Egri Borműhely tagjai augusztus végén Budapestre érkeztek, hogy a High Note SkyBar impozáns kilátást kínáló tetőteraszán mutassák be boraikat a nagyközönségnek. A hangsúly természetesen a bikavéreken és az egri csillagokon volt, de pezsgők és a fajtaborok is előfordultak a standokon.

Utolsó előtti részéhez érkezik a "Badacsonyi nyár" sorozat, amely tulajdonképpen már így is ráadásnak tekinthető, hiszen az alábbi pince meglátogatására már szeptember elején került sor. Egyrészt régi adósságomat törlesztettem, hiszen Váli Péterékkel és boraikkal sokszor találkoztam már, de sosem jártam a badacsonyörsi birtokon. Másrészt viszont a látogatásra egy legénybúcsú programpontjaként került sor, ennek köszönhetően értelemszerűen nem volt helye elmélyült kóstolásnak. Úgyhogy egyrészt biztosan vissza kell térnem ide egy "szakmaibb" hangulatú vizitre, másrészt így most csak rövidke kóstolójegyzetek és zárójeles pontszámok következnek.

Az idei portói kiruccanásról szóló első cikkben a pincelátogatásokról és az ott kóstolt portói borokról írtam, most rövidke vegyesfelvágott következik, a többi helyszínen összegyűlt jegyzetekből.

Eredetileg nem terveztem, mégis lett idén is magyar rosé-poszt a tavalyi duplázás után. Az eddigi évek tapasztalatai alapján igyekeztem biztosra menni, amikor a nyárra hangolódva rosé-kat pakoltam a kosárba, így a sor nagyobb részét olyan pincék borai tették ki, amelyek az elmúlt évjáratokban jól szerepeltek vagy mutattak valamilyen extra izgalmat, de persze a kísérletezés jegyében került melléjük néhány zsákbamacska is. Nem egymás mellett kóstoltam végig a sort, hanem nagyjából kettesével-hármasával fogytak el a borok a nyár második felében - volt, hogy ezekből vittem vendégségbe -, de ha már az elején az akkor aktuális kollekcióról lőttem egy "csoportképet", a kóstolójegyzeteket is egy csokorba gyűjtöttem.

A 2019-ben alapított Villa Gyetvai új szereplő a Balatonfüred-Csopaki borvidéken, de az már most látszik, hogy a birtok mögött álló csapat és a tulajdonos nagy lelkesedéssel, komoly beruházással vágott bele mind a borászkodásba, mind egy helyi kulturális központ létrehozásába.
A tulajdonos, Gyetvai Zsolt Egerben született, Budapesten élt és dolgozott építészként, de mindig is vonzotta a Balaton, ezért húsz évvel ezelőtt szőlőterületet vett Paloznakon, valamint 2000-ben megvásárolta Balatonfüreden, az egykori Eszterházy birtokon álló villát. A villaépület helyreállítása 2005-re fejeződött be, és a felújítás során derült ki, hogy az épület alatt egykor borospince működött. Gyetvai Zsolt új szőlők telepítésébe és borászkodásba kezdett - maga is elvégzett egy borászati képzést -, de a bővüléssel járó feladatok ellátása több embert igényelt, így hivatalosan is megalakult a Villa Gyetvai Borbirtok és ma már egy kisebb csapat működteti a borpincét és a villában működő rendezvényteret.
A területek legnagyobb része - 5,5 ha - Paloznakon található, van még további 4 hektár Tihany mellett a Ráta dűlőben, valamint 2 hektár Aszófőn és 1 hektár Lovason. A fajtaválasztékot olaszrizling, rajnai rizling, sauvignon blanc, furmint, tramini, kékfankos, syrah alkotja, de tervben vannak további telepítések és egyes ültetvények újratelepítése is. A borok mellett borpárlat és törkölypálinka is készül a birtok égisze alatt. Két éve csatlakozott a csapathoz szőlész-borászként Demjén Gábor, aki korábban a Tokaji és a Balatonfüred-Csopaki borvidéken egyaránt szerzett már tapasztalatot ismert pincészeteknél. A borok stílusát a tulajdonos és a borász szoros együttműködésben, közösen alakítja ki, de jelenleg még sok a kísérletezés a pincében és a fajtákkal is.
A birtokközpontként működő füredi villa földszintje kulturális szalonként is működik, rendszeresen szerveznek időszaki kiállításokat, hétvégenként borkóstolókat, pincelátogatást. Az épületben megnyílt a vinotéka, valamint a Claro Borbár és Étterem, ahol az ételeket a birtok borai kísérik. A jövőbeli tervek között szerepel egy paloznaki feldolgozó felépítése is, de egyelőre a borok a villánál készülnek. A pincészet webshop-ján kívül Budapesten a Veritas-nál is elérhető a tételek nagy része.

Augusztus végi balatonfüredi látogatásom első állomásaként érkeztem a Villa Gyetvaihoz, hogy a helyszínen ismerkedjek meg a pincészettel és boraival. Nyolc bort kóstoltam meg az impozáns villaépület ebédlőjében, miközben a birtok eddigi történetét is megismertem.