A 2019-ben alapított Villa Gyetvai új szereplő a Balatonfüred-Csopaki borvidéken, de az már most látszik, hogy a birtok mögött álló csapat és a tulajdonos nagy lelkesedéssel, komoly beruházással vágott bele mind a borászkodásba, mind egy helyi kulturális központ létrehozásába.
A tulajdonos, Gyetvai Zsolt Egerben született, Budapesten élt és dolgozott építészként, de mindig is vonzotta a Balaton, ezért húsz évvel ezelőtt szőlőterületet vett Paloznakon, valamint 2000-ben megvásárolta Balatonfüreden, az egykori Eszterházy birtokon álló villát. A villaépület helyreállítása 2005-re fejeződött be, és a felújítás során derült ki, hogy az épület alatt egykor borospince működött. Gyetvai Zsolt új szőlők telepítésébe és borászkodásba kezdett - maga is elvégzett egy borászati képzést -, de a bővüléssel járó feladatok ellátása több embert igényelt, így hivatalosan is megalakult a Villa Gyetvai Borbirtok és ma már egy kisebb csapat működteti a borpincét és a villában működő rendezvényteret.
A területek legnagyobb része - 5,5 ha - Paloznakon található, van még további 4 hektár Tihany mellett a Ráta dűlőben, valamint 2 hektár Aszófőn és 1 hektár Lovason. A fajtaválasztékot olaszrizling, rajnai rizling, sauvignon blanc, furmint, tramini, kékfankos, syrah alkotja, de tervben vannak további telepítések és egyes ültetvények újratelepítése is. A borok mellett borpárlat és törkölypálinka is készül a birtok égisze alatt. Két éve csatlakozott a csapathoz szőlész-borászként Demjén Gábor, aki korábban a Tokaji és a Balatonfüred-Csopaki borvidéken egyaránt szerzett már tapasztalatot ismert pincészeteknél. A borok stílusát a tulajdonos és a borász szoros együttműködésben, közösen alakítja ki, de jelenleg még sok a kísérletezés a pincében és a fajtákkal is.
A birtokközpontként működő füredi villa földszintje kulturális szalonként is működik, rendszeresen szerveznek időszaki kiállításokat, hétvégenként borkóstolókat, pincelátogatást. Az épületben megnyílt a vinotéka, valamint a Claro Borbár és Étterem, ahol az ételeket a birtok borai kísérik. A jövőbeli tervek között szerepel egy paloznaki feldolgozó felépítése is, de egyelőre a borok a villánál készülnek. A pincészet webshop-ján kívül Budapesten a Veritas-nál is elérhető a tételek nagy része.

Augusztus végi balatonfüredi látogatásom első állomásaként érkeztem a Villa Gyetvaihoz, hogy a helyszínen ismerkedjek meg a pincészettel és boraival. Nyolc bort kóstoltam meg az impozáns villaépület ebédlőjében, miközben a birtok eddigi történetét is megismertem.

A kadarkával ápolt ambivalens viszonyom örök reménykedéssel és kísérletezéssel, sok csalódással és újra meg újra feltámadó lelkesedéssel írható körül. A lelkesedés legutóbbi kiváltó oka Sebestyén Csaba és Csilla egyszerűen Iván névre keresztelt 2020-as évjáratú kadarkája, ami biztosan az egyik legjobb, amit az utóbbi években ittam eddig a fajtából.
A kadarka hírhedten érzékeny fajta, nem könnyű vele bánni és nem is könnyű belőle igazán jó bort készíteni. A hazai példák között találunk túlérett vagy akár már töppedő bogyókból erjesztett szuperkoncentrált és alkoholos borszörnyeket és aluléretten leszedett szőlőből szűrt, zöldes aromákkal tarkított, vékonyka borokat is. Sebestyénék új kadarkája egészen egyedi módon egyesíti a tökéletesen beérett gyümölcs koncentrációját és ízvilágát a fajta boraitól elvárt könnyedséggel és eleganciával.

Kevés boros rendezvény mondhatja el magáról, hogy már közel 90 éve megrendezésre kerül, a Balatonfüredi Borhetek azonban ilyen. Az északi part fővárosa 1932 óta ad otthont a Balatonfüredi Borheteknek, ahol a borvidék vezető pincészetei mutatják be boraikat. Amikor úgy jön ki a lépés, hogy éppen augusztusban járok Balatonfüreden, mindig igyekszem legalább egy gyors kört tenni itt én is, ahogy ez az utóbbi két évben is történt (2020, 2019). Idén nyáron ugyan a balatoni kirándulásaim legfőképpen a Badacsonyi borvidékre koncentrálódtak, de augusztus utolsó hetén egy napra elugrottam Balatonfüredre is egy kis nyárzáró borozásra.

Ebben a posztban találkozik a Spanyolország fehérben sorozat a különböző országok sauvignon blanc-jait vizsgálgatóval. Spanyolország sem a sauvignon blanc-ról lett híres, de több borvidéken is foglalkoznak a fajtával, és akadnak egészen ambiciózus tételek is. Négy spanyol sauvignon blanc került a górcső alá, különböző borvidékekről, három évjáratból.

A július végére betervezett Szent György-hegyi bortúra kiszemelt célpontja Török Csaba borászata, a 2HA volt, ahol szintén évekkel ezelőtt jártam utoljára. Csabát kitartóan üldöztem május vége óta, de a véletlen úgy hozta, hogy amikor Badacsony felé kirándultam, ő éppen mindig máshol járt, így kétszer is elkerültük egymást. A július végi találkozónak azonban semmi nem állhatta útját, úgyhogy kis csapatunk délután letelepedett a 2HA teraszán és a pazar kilátás mellett végigkóstoltuk a borokat, majd tettünk egy gyors kört a pincében is.

Az igazság az, hogy bár évek óta nem fogyasztottam alapszériás Taklert, az egyre homályosódó emlékeimben kellemes, jól elkészített és szerethető szekszárdi vörösborokat őrzök, melyek évjáratfüggetlenül megbízható választásnak bizonyultak. A kihagyásra tekintettel nem is merek direkt kijelentésekbe bocsátkozni abban a tekintetben, hogy valóban a 2020-as számít-e a pince legelső alapszériás sauvignon blanc-jának. Egy gyors, közel sem minden esetet lefedő keresés alapján a szálak egy évvel korábbig nyúlnak vissza, igaz, hogy más, nem az alapszériába simuló címkével.

A lényeg viszont úgysem ez. Sokkal inkább az, hogy az egypalackos mintavételem alapján van helye és szerepe egy vörösre építkező szekszárdi nagypince kínálatában egy ilyen bornak. Egyrészt betömi a lyukat a színspektrumon, másrészt önmagában tekintve is értelmezhető és szerethető végeredmény született 2020 gyümölcséből.

A nyár közepe felé haladva úgy éreztem, ideje már végre idén is kilátogatni Etyekre, úgyhogy az egyik program- és hőségriadó-mentes szombaton fel is kerekedtem, hogy tegyek egy gyors kört az etyeki pincesorok valamelyikén. Szerencsére bőséges a választék, a legtöbb pince hétvégén állandó nyitvatartással várja az Etyekre kirándulókat, akár az Öreghegy, akár az újhegyi pincesor felé vesszük az irányt. Én ezúttal egy salamoni ítélettel megfeleztem a délutáni időkeretet. Az Újhegyen kezdtem a túrát, ahol a Rókusfalvy Birtok borait kóstoltam végig, majd átsétáltam az Öreghegyre, ahol az Etyeki Kúria teraszán a Kúria főborászának saját neve alatt futó borcsalád tagjaival ismerkedtem meg behatóan.

A tavalyi "premium magyar rosé" sorban Bott Frigyes bora volt a legextrémebb, legdrágább és egyben legélvezetesebb tétel. Az árából 3-4, vagy - az igények lejjebb adásával - akár 5-6 palack rosét is ki lehetne gazdálkodni, és annyira azért vagyok én is árérzékeny, hogy ne ez legyen itthon a "ház roséja", de a 2019-es kiadás volt annyira meggyőző, hogy az utódjával is tegyek egy próbát. Már csak azért is, mert ez a bor annyira más, mint a jól megszokott techno-rosék, hogy nem csak ár, stílus tekintetében is lehetetlen velük egy lapon említeni. Szerencsére nem kellett csalódnom, a bor hozta, amit vártam tőle, és hiába ez az egyik legdrágább magyar rosé (ennek az extrém esetnek azért még a közelében sem jár), maradéktalanul elégedetten ürítettem ki a palackot.

Az elmúlt hónapokban többet ittam Sebestyén Csabáéktól, mint amennyit írtam. Ezért és csakis ezért tudom, hogy az idei nyáron elérhető boraik döntő többsége tisztességes, jóivású, karakteres és szerethető. A tizennyolcas bikavér éppen úgy, mint a tizenkilences kadarka és a friss rozé.

Az alapok csúcsa mégis az Indigó nevű zweigelt, melynek ugyan sokéves múltja van már a pince portfóliójában, de megkockáztatom, hogy ilyen jól, mint most, még sosem sikerült.

A badacsonyi nyár sorozatot két fiatal tehetséggel folytatom, akik azon túl, hogy főállásban a borvidék egy-egy meghatározó borászatánál dolgoznak, saját kis birtokukról is palackoznak bort, de ha ez nem lenne elég, még egy közös vállalkozást is tető alá hoztak. Földi Bálintról és Palkó Zsoltról lesz szó, valamint a Lepold Antallal hármasban megalapított A Két Jóbarát meg az Anti névre keresztelt formációról, ami akár lehetne egy klasszikus rock vagy punk trió neve is, de nem az, hanem a három fiatal borász közös szerelemgyereke.

(Badacsonyörs - innen készül Földi Bálint borainak egy része)

Földi Bálint saját borai nem kóstoltuk meg, amikor május végén a Sabar Borháznál találkoztunk, de a borász megígérte, hogy legközelebb azokra is sort kerítünk. Amikor a Villa Sandahl meglátogatását terveztem, Bálint kötött össze Palkó Zsolttal, és gyors egyeztetést követően a Villa Sandahl kóstolótermében ültünk le hármasban egy napsütötte csütörtök délelőttön, hogy együtt végignézzük a saját boraikat és a közös projekt tételeit. Mivel Zsolttal rögtön ezután kóstoltuk le a Villa Sandahl-ról szóló írásban szereplő második sort is, valószínűleg egyéni rekordot döntöttem a délelőtti borkóstolás című versenyszámban. A lehetőségekhez mérten azért igyekeztem a lehető legjobban koncentrálni és jegyzetelni a hosszúra nyúlt, kora délutánba átcsúszó bormaraton során.

Itt a nyár, többé-kevésbé megnyíltak határok, ismét lehet utazni, még ha nem is olyan szabadon, mint a régi szép időkben. A magyarok egyik legkedveltebb úti célja, Horvátország idén sem veszített népszerűségéből, sokan tervezik az idei külföldi utat délnyugati szomszédunkhoz. Így kapóra jött a téma, kvázi egy újabb különkiadás a Rejtőzködő borvidékek sorozatban, horvát és montenegrói borokkal. Tulajdonképpen ez a rész ismétlés is, hiszen mindkét borászatról volt már szó: a montenegrói Plantaže bővebb ismertetése itt, a Vina Skaramuča-ról szóló írás itt megtalálható.

Két-két bort kóstoltam nemrég az említett pincéktől, 1 fehér, 1 vörös felállásban, többnyire jellegzetes helyi fajtákból.

Sokféle magánéleti okból kifolyólag idén mindösszesen négy nap jutott a nyárból, amit ezúttal is a Balaton mellett szándékoztam eltölteni. Tekintettel arra, hogy ilyenkor inkább kikapcsolódni szeretnék, mintsem pincét pince után túrázni, a boros programok a teljes félhét legszűkebb részét képezik csupán. A tavalyi Figulázás után idén Badacsonyt vettük célba, ahol két pincét sikerült lezavarni egy rövidebb, de annál forróbb délután alatt.

Azt nem állítom, hogy komoly jegyzetelések közepette történt a fogyasztás, de azért az Istvándy Birtok és Borműhelynél, valamint a Németh Pincénél kóstolt borokról vannak benyomásaim, ráadásul viszonylag frissek is. Ezeket igyekszem most megosztani, alább.

A múltkori verdejo-kör után a legutóbbi spanyol boros kóstolón a már beharangozott albariño volt a téma, egy 2019-es sorral a középpontban, néhány bónusz tétellel kiegészítve.
Az albariño talán a legismertebb spanyol fehér szőlőfajta, amely az Ibériai-félsziget északnyugati részén, Galíciában őshonos, Rias Baixas borvidékén az ültetvények kb. 90%-át foglalja el. A fajtát nem szorítja keretek közé az országhatár, így Portugália északi részén is elterjedt, ott alvarinho néven ismert - a louriero mellett a Vinho Verde-k jellemző fajtája -,  Európán kívül Kaliforniában és Új-Zéland több borvidékén is termesztik.
A fajta boraira jellemző a magas savtartalom, az Atlanti-óceán partján gyakran finom sósság társul a jellemző citrusos, őszibarackos aromákhoz, ezek összességében remek ételkísérővé teszik az albariño-kat, főleg halakat és tenger gyümölcseit tartalmazó fogások mellé. A könnyű, acéltartályban erjesztett és legfeljebb rövid ideig érlelt borok mellett, néha seprőfelkeveréssel vagy hordós érleléssel gazdagabb, teltebb tételeket is készítenek belőle.
Rias Baixas DO egyike Spanyolország fiatalabb eredetvédett borvidékeinek, hiszen csak 1988-ban kapott DO-státuszt, de az ambiciózus termelőknek és az albariño-nak köszönhetően egyre nagyobb hírnévnek és elismerésnek örvend. A borvidék az Atlanti-óceán partja közelében húzódik, Santiago de Compostela-tól délre kezdődik és a portugál határig nyúlik. Rias Baixas öt alrégióra tagolódik (Val do Salnés, Condado do Tea, O Rosal, Soutomaior, Ribera do Ulla), ezek közül a part mentén található Val de Salnés és O Rosal a két legjelentősebb. Az óceán közelsége miatt természetesen óceáni éghajlat uralkodik, a csapadékmennyiség magas, gyakori a köd. A szőlőfajta vastag héjának köszönhetően a legtöbb betegséggel szemben ellenálló, és jól érzi magát a megfelelő vízelvezetésű homokos, kavicsos, gránitos talajon. A Rias Baixas megjelöléssel készült borok legalább 70%-ban kell albariño-t tartalmazzanak, az esetleges házasításban szereplő többi fajta jellemzően a treixadura, a torrontes, a loureiro és az aino blanco. A Rias Baixas Albariño megjelöléssel palackozott borok viszont 100%-ban albariño-ból készülnek.
 

A mi sorunkban hét bor szerepelt, négy évjáratból, kaptunk ízelítőt mindkét stílusból, a fajta frissebb és érleltebb változataiból egyaránt. Őszintén szólva én a két spanyol fehér boros téma közül az albariño-sortól vártam többet, ehhez képest távolról sem voltam elégedett, lássuk, mit mutattak a borok.

Borkóstolók esetén ritkán tetszelgek házigazdai szerepben, de a június közepén Szegeden megszerzett matematikusi végzettségem ürügyén úgy gondoltam, hogy szervezek egy kisebb szeánszot az A Borrajongós csapatnak, csak úgy, kötetlenül, a nyáreleji kánikula kellős közepén. Tematikát ezúttal nem építettem, de igyekeztem érdekesebb, szerethetőbb borokat összeválogatni, kiugró klasszisok nélkül, hogy méltó módon ázzon el a friss oklevél.

Az este során született gondolataink következnek, és mivel rszabi most sem jegyzetelt, ezért csak négykezes formában, alább.

A legutóbbi badacsonyi kirándulás során ismét megfordultam Badacsonyörsön, ezúttal a Folly Arborétum és Borászat volt a kiszemelt cél, ahol utoljára 4 éve jártam. A botanikus kert "növény szekciója" maga azóta értelemszerűen nem nagyon változott (akov bővebben is írt az arborétum történetéről), de a vendégek egyre szélesebb körű kiszolgálása érdekében több fejlesztés is történt az utóbbi években: a birtok étteremmel, kávézó és borkóstoló egységgel bővült. Az arborétum önmagában is több órás kikapcsolódást biztosít a látogatóknak, de a különféle kóstolókkal (bor, szörp) és az éttermi élménnyel összekötve akár egy fél napot is könnyedén el lehet itt tölteni.

Ami a Folly Borászatot illeti, a mintegy hét hektárnyi termő ültetvényen szürkebarát, ottonel muskotály, kéknyelű, rajnai rizling, budai zöld és olaszrizling terem, de további területek is telepítésre várnak. A fehérborok kevés kivételtől eltekintve nem találkoznak hordóval, a rosé- és vörösborok jelenleg vásárolt szőlőből készülnek. 

Idén is szokatlanul sokáig, egészen június közepéig kellett várni az első tokaji kirándulásomra, és ez sem sikerült túl hosszúra, de azért ebéd után két pince-vizit belefért a napba. A Hímesudvarnál Ripka Gergely alias Táncoló Medve és a tulajdonos-borász Várhelyi Péter tartott közös kóstolót, amely a borvidék egyik kevésbé kiegészítő fajtájára, a zétára fókuszált. Előtte az Erzsébet Pincénél kóstoltam meg a friss borokat Prácser Miklóssal, majd a még a hivatalos esemény előtt a Hímesudvar aktuális kínálatából is szemezgettem.

Ismét egy olyan pince kerül sorra a "Badacsonyi nyár" sorozat keretében, ahol tavaly is, tavalyelőtt is jártam. A nyár nagy részét Badacsonytördemicen töltő barátaim meglátogatása alkalmával már fix programmá avanzsált, hogy végigkóstoljuk a badacsonytördemici Skizo Borház és Sike Balázs Pincéje aktuális szortimentjét. Idén még a nyári főszezon előtt, június elején kerítettünk sort a kötelező éves borozásra - ki tudja, talán még ismétlés is lehet belőle a nyáron -, de kerthelyiség már most is teltházas volt. Sike Balázsék nemrég megvásárolták a szomszédos Nefelejcs Vendéglő épületét, a felújítás befejeztével majd ide teszi át a székhelyét a borászat. Addig is marad a hangulatos kis borkert, ahol elsősorban a Sike Balázs Pincéje sorozat boraira fókuszálva az alábbi sort kóstoltuk.

A Németh Pince ideális kiindulópontja egy badacsonyi bortúrának, de aki a hőségtől kitikkadva a hegyről lefelé jövet szeretne beiktatni egy utolsó megállót, arra is tökéletes. Nem csupán a pince könnyű megközelíthetősége - a badacsonyi vasútállomástól talán 500 métert sem kell sétálni - és hűvös pincehelyisége, hanem a mindig stabil minőségi színvonalat képviselő borok, és a szívélyes, közvetlen fogadtatás miatt is mindig öröm ide betérni.
Így tettem én is, amikor a remekül sikerült május végi badacsonyi kirándulás után úgy döntöttem, teszek még néhány kört a tanúhegyek vidékén a nyár elején is. A "Badacsonyi nyárelő" minisorozat után most következik a folytatás, a "Badacsonyi nyár", amely apránként adagolva valószínűleg nyár végéig tényleg elegendő muníciót biztosít majd, és amelynek első állomása a Németh Pince volt.

A Sabar Borház borait viszonylagos rendszerességgel kóstoljuk szerzői körben, írni is gyakran szoktunk róluk, a pince talán már nem szorul bemutatásra az olvasók számára. A rend kedvéért - és már csak azért is, hogy ne egy mondat legyen a bevezető - azért vegyük át az alapokat.
A Sabar Borházat 2009-ben alapította Ádám Gábor és Nagy László. Sokáig Nagy László készítette a borokat is, de ő 2016-ban távozott, hogy minden energiájával és idejével a Villa Tolnay-ra tudjon fókuszálni. Ádám Gábor tulajdonos mellett már több éve ugyanaz a csapat tevékenykedik, Répási Tamás szőlész a kezdetektől a birtoknál dolgozik, Földi Bálint borász 2016-ban csatlakozott.
A kis birtok megalakulása óta eltelt időben a szőlőterületek 7 hektárra bővültek, és két pincét is felújítottak a Sabar-hegyen. Mivel néhány ültetvény még csak a jövőben fog termőre fordulni, a saját termést vásárolt szőlővel egészítik ki, a kiválasztott szőlősgazdákkal folytatott hosszabb távú együttműködés keretében
Az "örömborozgatás" mellett Ádám Gábor és csapata fontos küldetésének tartja a helyi értékek megóvását, a hagyományok megőrzését, és a környezet szépségének folyamatos ápolását. Ennek jegyében rendszeresen túrákat szerveznek a környéken és zenét esteket is tartanak a pincénél.

2016-ban jártam először a pincénél, és május végén - szinte napra pontosan 5 évvel az előző látogatást követően - ismét sikerült a helyszínen kóstolni az aktuális Sabar-szortimentet. Földi Bálint borásszal ültünk le a lenyűgöző körpanorámával rendelkező teraszra, és egy-két pohár erejéig csatlakozott hozzánk Ádám Gábor is.

A héten hosszú idő után újra kitárta kapuit Tar Ferenc borszentélye, a Carpe Diem, még ha csak két estére is. A finewines.hu friss új-zélandi beszerzéseit kóstolhatta végig a korlátozott létszámú közönség, egyik nap a fehérborok, másik nap a vörösek kerültek terítékre. Nyolc pince huszonhat bora szerepelt a listában, hat borvidékről válogatva, sauvignon blanc-ok, chardonnay-k, pinot noir-ok, syrah-k, bordeaux-i házasítások és egy riesling. Nagy részük vadonatúj beszerzés, egy-két tétel korábban is a finewines-szortiment része volt. Az egyes pincékről (egy kivételével) különböző írások keretében volt már rövid ismertető a blogon, de az írás végén az egyes borászatok honlapjait is belinkeltem.

A Szászi Pince egyike volt az első nagy felfedezéseknek, amikor több, mint 10 évvel ezelőtt elkezdtem egyre mélyebbre merülni a borok világába. Az ikonikus Kabócás Olaszrizlingekkel való első találkozások és a pincénél 2011 nyarán tett látogatás komoly hatást tettek rám. Azóta is meg-megfordultam a Szent György-hegyi pincénél, ha éppen arra vitt az utam, de igazán átfogó kóstolóban régen volt már részem. A május végi badacsonyi túra első napján sikerült bepótolni a lemaradást.

Az öteurós borok széles mezőnyében többnyire egyedi karakter nélküli, tisztességes iparosmunkát szokás elvárni. Az már egyik másik kérdés, hogy a kategória szélesebb részhalmazát olyan borok alkotják, amelyek az alapelvárások nem túl magasra helyezett lécét sem képesek átugrani.

Nem meglepetés, de attól még ténykérdés, hogy Ludányi Balázs birtokfehérbora a szűkebb részhalmazba tartozik. A kétezres szegmensben ritka az ilyen hazai, jó arányérzékkel elkészített és termőhelyazonos fehér házasítás, amely nemcsak kiváló ár/érték-arányú asztali bor, hanem még a termőhelyről és a pinceidentitásról is akad mondanivalója.

Néhány héttel ezelőtt érkezett a lehetőség, hogy a BorBázis Borkereskedés zöldkampányának jóvoltából megkóstolhassunk egymás mellett három zöldveltelinit, ezzel támogatva a kereskedő és az Ihatóbb Magyarország közös kampányát a környezettudatos szeszhulladék-kezeléssel kapcsolatban. A sor kétharmados sikert mutatott, erről számolunk be most, alább.