Újra három hoztam három bort, három neves osztrák pincészet, három borvidék, három különböző borászat és borstílus.

A július végére betervezett Szent György-hegyi bortúra kiszemelt célpontja Török Csaba borászata, a 2HA volt, ahol szintén évekkel ezelőtt jártam utoljára. Csabát kitartóan üldöztem május vége óta, de a véletlen úgy hozta, hogy amikor Badacsony felé kirándultam, ő éppen mindig máshol járt, így kétszer is elkerültük egymást. A július végi találkozónak azonban semmi nem állhatta útját, úgyhogy kis csapatunk délután letelepedett a 2HA teraszán és a pazar kilátás mellett végigkóstoltuk a borokat, majd tettünk egy gyors kört a pincében is.

A Badacsonyi Nyár sorozat következő két részében a visszatérünk a Szent György-hegyre, ahol egy szigligeti nyaralás során két borászatnál sikerült vizitálni július végén. Eredetileg csak egy pincelátogatás volt betervezve, de úgy voltam vele, ha már Szent György-hegyi lúd, legyen kövér, így a társaság kisebb részével belezsúfoltunk a délutánba még egy gyors kóstolót a Nyári Pincénél is. Itt is nagyon rég jártam utoljára, és bár a borokkal szoktam hébe-hóba találkozni, jó volt végre egy átfogó képet kapni a szortimentről, még ha csak villámrandi szinten is.

A nyár közepe felé haladva úgy éreztem, ideje már végre idén is kilátogatni Etyekre, úgyhogy az egyik program- és hőségriadó-mentes szombaton fel is kerekedtem, hogy tegyek egy gyors kört az etyeki pincesorok valamelyikén. Szerencsére bőséges a választék, a legtöbb pince hétvégén állandó nyitvatartással várja az Etyekre kirándulókat, akár az Öreghegy, akár az újhegyi pincesor felé vesszük az irányt. Én ezúttal egy salamoni ítélettel megfeleztem a délutáni időkeretet. Az Újhegyen kezdtem a túrát, ahol a Rókusfalvy Birtok borait kóstoltam végig, majd átsétáltam az Öreghegyre, ahol az Etyeki Kúria teraszán a Kúria főborászának saját neve alatt futó borcsalád tagjaival ismerkedtem meg behatóan.

Az idei harmadik badacsonyi vizit második, egyben központi állomása a Villa Sandahl volt. A 2010-ben épült Sandahl Rezidencia messziről feltűnik a hegy lábánál sétálva, kis fekete szigetként a katonás rendben álló smaragdzöld szőlősorok között. Számtalanszor elhaladtam az épület előtt-alatt a Római úton, és bár régóta tervezem a rajnai rizling-specialista birtok meglátogatását, egésze idáig még nem jártam ott. A pincészet által szervezett tavalyi tanulmányi kiránduláson nem tudtam részt venni, végül most önálló szervezésben végre összejött a birtoklátogatás. Januárban már írtam két Sandahl-bor kapcsán a pincéről, de nem árt áttekinteni ismét a Villa Sandahl történetét és filozófiáját, hiszen érdekes színfoltot képez a badacsonyi borászatok között.

A "Badacsonyi nyár" sorozat következő két részében badacsonyörsi borászatok lesznek majd a fókuszban. Mindkét pincészet a 2010-es években tűnt fel a színtéren, azóta viszont mindkettő kedvelt célpont lett a badacsonyi panoráma és a badacsonyi borok kedvelői között. Mindkét pincészetnél 2017-ben jártam utoljára, akkor egy hétvége keretén belül. Most két külön kitérőt tettem Badacsonyörsre, ezek közül az első a Csendes Dűlő Szőlőbirtok borteraszára vezetett. A borterasz éppen 2017-ben nyílt meg, de én eddig még csak fotókon láttam, most ideje volt, hogy személyesen is meglátogassam.

A Kézdy Dániel nevéhez fűződő budakalászi Kálvária Pince a tavalyi Centurio kóstoló után idén júniusban is egy mátrai borászt látott vendégül: ezúttal Páger Mátyás és a Páger Pince borai voltak az est főszereplői. Idén februárban kóstoltam az akkor frissen megjelenés előtt álló 2019-es borokat (itt írtam róluk), akkor nagyon ígéretesnek tűnt a szortiment. Most néhány frissebb és korábbi évjáratú tétellel egyaránt kibővített sor alapján meggyőződhettem róla, hogy nem délibáb volt a februári pozitív benyomás, és a régebben kóstolt borok is minimum hozták az elvárt formájukat, vagy akár javultak is.

A Jandl Borászat nem tett szert akkora hírnévre, mint a Soproni Borvidék sok más pincészete, pedig többször bizonyították már, hogy érdemes rájuk odafigyelni. A Jandl Kálmán által alapított pince jelenlegi formájában 1988 óta működik, és azóta már a következő generáció vette át a családi pince irányítását Jandl Arnold személyében. A Jandl-família klasszikus fertőrákosi poncichter család, generációk óta szőlőtermesztéssel és borkészítéssel foglalkoznak, a családi bushenschank (borkimérés) mindig is fontos bevételi forrást biztosított. Jandl Kálmán dolgozott a Balfi Termelőszövetkezetnél, majd Provence-ban, Németországban és Burgenlandban is. Közben lassan fejlődött a családi pince is, amihez a rendszerváltás, majd az igényesebb fogyasztók megjelenése új lendületet adott. A kilenc és fél hektáros birtok Sopron és Fertőrákos határában rendelkezik területekkel, a pincében kékfrankos, syrah, merlot, cabernet franc és pinot blanc került a palackokba. A múlt héten a pince Missio névre keresztelt dűlős kékfrankosát kóstoltam, amelynek alapanyagát a fertőrákosi Újhegy-dűlő öreg tőkés ültetvénye adja.

Aki a közösségi médiában követi Balassa István posztjait, az már megszokhatta, hogy a mádi borász különféle találós - többnyire természetesen a borvidékkel vagy a borokkal kapcsolatos -  kérdésekkel szórakoztatja a közönséget, ezekhez olykor nyereményjáték és kapcsolódik. Még a tavalyi év során a Nyulászó dűlőhöz kapcsolódó feladvány helyes megfejtéséért három palack különböző évjáratú Nyulászó Furmint ütötte a markomat. A triót kiegészítettem a bor aktuális kiadásával, valamint egy édes szamorodnival, így állt össze az alábbi vertikális sor.

Hosszú kihagyás után az idei év első bortúrája a Badacsonyi borvidékre vezetett, ahol élményekben és borokban gazdag három napot töltöttem el. Május utolsó hete sok napsütéssel, az időnként megerősödő széltől eltekintve összességében ideális kirándulóidővel ajándékozott meg és mivel a túra ideje hétköznapokra esett, tömeggel sem kellett számolnom.

Az időmbe három birtoklátogatás, valamint két további pincénél tett villámlátogatás fért bele, ez utóbbiakat foglalnám össze a több részes beszámoló sorozat első felvonásában.

Pünkösd vasárnapján hosszú idő óta először ültünk össze újra barátilag-borblogilag rszabi és ungert társaságában, igyekeztünk ehhez méltó módon ütős sort összehozni a találkozóra. Azt találtuk ki, hogy a Heimann Családi Birtok három ikonikus vörösborát bontjuk ki a jeles alkalomból. Sokáig gondolkoztam, mi lenne a megfelelő felvezetés a három vörös nagyágyú előtt, a válasz közben az otthoni készletben lapult. Mi más is lehetne az ideális kezdés, mint a pince fehérborának aktuális évjárata?
Így a vasárnap esténk négy üveg Heimann-bor társaságában telt, lássuk, mit rejtettek a palackok.

Itt a Rejtőzködő borvidékek sorozat olasz helyi hősökről szóló második része (1. rész), olyan szőlőfajtákkal és eredetvédelmi körzetekkel, amelyek sorsa szorosan összefonódott.  A mai epizódban főleg dél-olasz régiókban kalandozunk, Szicília és Puglia egyaránt két-két borral képviselteti magát, de Észak-Olaszország két legfontosabb vörösbortermelő vidéke, Toszkána és Piemont sem marad ki.

A balatonfőkajári Feind Pincészetet leginkább a jó ár-érték arányú, stabil minőséget képviselő és széles körben elérhető borokkal szoktuk azonosítani. Fehérben évek óta megbízható választásnak bizonyulnak reduktív fajtaboraik, de most egy szúrópróba alkalmával kiderült, hogy akár az édesboros mezőnyben is lehet rájuk számítani, ha el akar szakadni az ember egy kicsit Tokajtól.

Szekszárd után Eger. A sorrend ugyan önkényes, de a borválasztással ezúttal keveset kockáztattam. Az alapoknál feljebb nem merészkedtem, de túl nagy kockázatot sem akartam vállalni, erre pedig kiváló választás Böjték bikavére, amely évről-évre bizonyítja még a reményvesztett közönségnek is, hogy lehet izgalmas, finom és szerethető bikavért készíteni az egri borvidéken is a tízeurós árlépőcső alatt. Az előzményekről is írtunk, nem is egyszer, hanem legalább kétszer.

Jó hír, hogy a történet folytatódik: a kettőezer-tizenhetes évjárat stabilan hozza azt a modern, szerethető karaktert, amely miatt ezt a bort gyakorlatilag minden évjáratban érdemes megkóstolni, aztán pedig lendületből meginni.

A Szélkiáltó Pince az új Tokaj Guide üstökössel megjelölt "Év felfedezettje" képzeletbeli díját kapta, és néhányszor már a Borrajongón is írtunk a pince borairól. A tulajdonos-borász Gubicskó László karcagi származású, az agrárszektorban dolgozik, a hegyaljai borászkodás abszolút szerelemként indult nála néhány éve, jelenleg is főállása és a családja mellett viszi a kisbirtokot. A madárkedvelő tulajdonos borász a nagy póling, egy szalonkaféle népies nevét adta a borászatnak.
Az ültetvények a mádi Szilvás és Őszhegy, valamint a tállyai Hasznos, Sipos, Hetény, Csatorna és Kerekdomb dűlőkben találhatóak. A szőlőben és a pincében egyaránt természetközeli megoldások, minimális beavatkozás jellemzi a filozófiát. A borász saját bevallása szerint szerketi kicsit feszegetni a határokat, kedveli a héjon áztatást a boroknál, ennek jegyében készült az első nagyobb visszhangot kiváltó bor a Fekete Bárány is. Hasonló karakterű borok készültek és továbbra is várhatóak tehát a kis családi pincétől, ha a természet is úgy akarja.

Gubicskó László nemrég megkeresett, hogy küldene pár kész bort és mintát, hogy kóstoljuk meg és mondjuk el/írjuk le a véleményünket, most így teszünk.

A Nyakas Pince friss és könnyed reduktív borai révén várt közismertté és közkedveltté a borkedvelők körében, jó ár-érték arányú, technológiailag tiszta és jól iható boraik a borkedvelők legszélesebb körében hódítanak. Az átlag fogyasztó szinte biztosan csak a pincészet alapszériás boraival találkozik a hiperek polcain vagy a vendéglátó egységek választékában, létezik azonban a borászatnak egy kisebb palackszámban készülő, premium sorozata is. Ezek a borok általában a "Menádok" borcsalád (a görög mitológiában a mainaszok - a rómaiban menádok - Dionüszosz - a rómaiban Bacchus - isten kísérői voltak) tagjaiként jelennek meg. Az alapszéria tételeihez képest ezekben komolyabb a beltartalom, késő(bb)i szüretből származik az alapanyag, ennek megfelelően magasabb az alkohol, a maradékcukor - több Menádok bor félédes vagy félszáraz -, a borok pedig általában fahordóval is találkoznak. A Menádok Chardonnay 1-2 évjáratát kóstoltam már korábban, legutóbb a 2017-es félédes Menádok Sauvignon Blanc-nal tettem egy próbát.

A szekszárdi Eszterbauter Borászattal évek óta ambivalens viszonyt ápolok: amíg körülbelül egy évtizeddel ezelőtt, öntudatra ébredésem hajnalán kifejezetten kedveltem a pince alapszériás borait, az elmúlt időszakban többnyire inkább csak hibás és rossz palackokba, vagy pusztán csak a személyes ízlésemtől távol álló próbálkozásokba futottam bele.

Aki ismer, az tudja, hogy nem adom fel könnyen, és a csalódások ellenére is rendszerint újra és újra nekirugaszkodok a dolgoknak, hátha egyszer végre összejön, aminek össze kell jönnie. Így került a kosaramba, később pedig a poharamba is a pince tizenhetes, Tüke nevet viselő szekszárdi bikavére is, amely megkockáztatom, hogy a közelmúlt legszebb borvidéki bikavére, amellyel dolgom volt.

Az első Tokaj Magic kóstoló alkalmával már említettük, hogy Ripka Gergely, alias Táncoló Medve barátunk régi álmát megvalósítva szabadúszóként önálló vállalkozásba fogott. Ennek keretében a Tokaj Magic égisze alatt kóstolókat, bortúrákat szervez, valamint szaktanácsadással foglalkozik, de természetesen a nevéhez fűződő borvidéki kalauzt, a Tokaj Guide-ot is gondozza. A Tokaj Guide negyedik, legfrissebb kiadása a múlt héten jelent meg, ennek örömére Gergő egy online kóstolót is szervezett, ahol bemutatkozott az új kiadvány, megkóstolhattunk hat bort és néhány borász is feltűnt a képernyőn. Szabival mi is részt vettünk a bemutatón.

Hat és fél évvel az első rácsodálkozás után megrekedni látszik a villányi oportóforradalom: miközben alig találni új pinceneveket, ahol a fajta megkomolyításával próbálkoznak, a klasszikusok évről-évre elkészítik a viszonylag szűkebb törzsközönségük számára a mátrixon túli portugieserüket. A többit pedig úgy-ahogy felszívja az újborpiac, vagy ha nem, hát az sem baj, hiszen az kétezer alatt kiakciózott nagyneves palackok a sarki dohányboltokban féléves aszalást követően is megtalálják hálás célközönségüket.

Egy biodinamikus kékoportó persze más kategória. Itt már nem elég felkészültnek lenni, de szükséges egyfajta nyitottság és ideológiai megszállottság is ahhoz, hogy méltó befogadást nyerjen a végeredmény. Úgy vélem, hogy az én esetemben az első kettővel nincs gond, a harmadikkal viszont régóta hadilábon állok. Feltehetően ezért bukott el nálam a történet aktuális epizódja.

Hétvégére itt egy újabb "Rejtőzködő borvidékek" különkiadás, négy, különböző régiókból érkező spanyol borral.

Ismét hoztam egy magyar pinot noir-sort, ezúttal 2017-es borokkal, több hazai borvidékről válogatva. Bennem sem feltétlenül tudatosult, de 2016 óta minden évben volt szerepelt a blogon valamilyen évjáratos pinot noir-kóstoló (2016, 2015, 2013, 2012, 2011), eleinte nemzetközi kitekintéssel vegyes sorban, az utóbbi években csak magyar mezőnnyel. 2021 sem kivétel.
Jó ideje elkezdtem gyűjtögetni a borokat, hogy majd egy nagyobb társasággal jól megvitassuk a magyar pinot noir-helyzetet, de sajnos közbeszólt a vírushelyzet. A várakozást végül megunva, február végén magam kezdtem el szépen felbontogatni a sor tagjait, és - többnyire borvidék szerint csoportosítva - több részletben végig is kóstoltam mindet. Néhány hétig tologattam magam előtt a jegyzetek begépelésének és a poszt megírásának feladatát, de a húsvéti hétvégén végre jutott idő mindenre, úgyhogy nagy nehezen elkészültem.

Az időzítés és a nyulas címke egybeesése a húsvéti hétvégével pusztán a véletlen műve, de a tény, hogy a választott borról írni akartam, az már nem. Kóstolgatom már pár éve a villányi - egészen konkrétan a pince Babarcszőlősön van, a szőlők Diósviszló mellett - Ruppert Borház borait, és eddig szinte sosem okoztak csalódást, legyen szó fehérborról, roséról, vagy a borvidék szempontjából leginkább fontos vörösekről. A Kandúr névre keresztelt - egyébként szintén ajánlott - belépő vöröset leszámítva eddig csak fajtaborokkal találkoztam, most az egy árkategóriával feljebb jelent meg a Szív Királynő fantázianevű két komponensből álló házasítás, amellyel szintén tettem egy próbát, és ismét meg voltam elégedve a palack tartalmával.

Újabb tokaji borsor került górcső alá nappaliban, ezúttal Demeter Zoltán dűlős boraival ismerkedtem. A járványhelyzet miatt idén csak egészen elvétve fordult elő, hogy a hagyományos módon többen összeüljünk valakinél és egymás személyes társaságát is élvezve kóstoljunk és/vagy igyunk borokat. A kényszer így aztán különböző kreatív megoldásokat szült a boros élmények valamilyen formában történő megosztására. A kézenfekvő és jól bevált online-borozás mellett a borok megosztásának másik módja a félig kiürített palackok továbbpasszolása, így legalább ha nem is egy időben, de egymást követően meg tudjuk kóstolni ugyanazokat a borokat. Az alábbi hat palack is ilyen úton került hozzám, Táncoló Medve barátunk nagylelkű felajánlásával, ezúton is köszönjük.

Folytatódik a tavaly decemberben megkezdett sorozat, ismét hoztam három remek bort, három neves osztrák pincészettől, egy fehér, egy vörös, egy édes felállásban.

Ebben a részben terítékre kerül egy zöldveltelini Traisental-ból, egy dűlőszelektált vörös házasítás Burgenlandból és egy sárgamuskotályból készült "ruszti aszú".