Ismét sauvignon blanc a "Tegnap ittam" rovatban, most rögtön kettő is: a Bujdosó Pincészet újító szellemű, Our Sea Sauvignon Blanc-jának első két évjáratát kóstoltam. A Bujdosó család régóta foglalkozik a fajtával, az egyik kedvencük. Ifj. Bujdosó Ferenc Észak-Olaszországban és Új-Zélandon is gyarapította tudását, az ott ellesett a szőlőtermesztési és borkészítési fortélyokat igyekszik a családi birtokon kamatoztatni, egyre több újító ötlettel járul hozzá a családi pincészet sikereihez. Az ő nevéhez fűződik az Our Sea Sauvignon Blanc is, amely megjelentésében és technológiájában (valamint árában) is eltér az eddigi Bujdosó Sauvignon Blanc-októl.
Az első kísérleti tétel a 2021-es évjáratból készült el, a Csomó Sauvignon Blanc egy része kapott hordós érlelést és az így megszületett Our Sea felülmúlta a várakozásokat, szép szakmai sikereket is elkönyvelhetett. 2022-ben már tudatosabban készült el a második évjárat, bátrabban adagolták a hordót is, ez a bor színén és aromatikájában is észrevehető, de nem vált kárára. A bort egyedi formájú üvegbe töltötték és feltűnő címkét is kapott, így küllemében is teljesen egyedi színfolt a pincészet szortimentjében.

Nem titok, hogy a Tokaji borvidéken nem csak a hat engedélyezett szőlőfajtából készülnek borok, hanem más - főleg francia eredetű nemzetközi - fajtával is foglalkozik néhány borászat, természetesen ezek nem tokaji, hanem zempléni borként kerülnek forgalomba. A chardonnay, a sauvignon blanc, a pinot noir talán az a három fajta, amelyeknek boraival leginkább találkozhatunk, de például kékfrankosból, syrah-ból, rajnai rizlingből és régi magyar fajtákból is palackozott már le tételeket egy-két kísérletező kedvű borászat.
A kérdést időnként felteszik a tokaji borászoknak - legutóbb a Mészáros Gabriella által szervezett pasaréti kóstolón is felmerült -, hogy van-e helye a hat engedélyezett fajtán kívül másnak a borvidéken. A megengedőbbek szerint van helye a kísérletezésnek, persze nem a legmagasabb Tokaj eredetmegjelölésű kategóriában. A szigorúbbak szerint bőven elég a hat fajta, egyrészt a hagyományok, másrészt a tisztább termékpaletta miatt.
Nem vagyok tokaji borász, de fogyasztóként biztosan az előbbi táborba tartozom, szerintem kifejezetten izgalmas bort tudnak produkálni a "tájidegen" fajták a Tokaji borvidéken.
A Sauska Tokaj élen jár a borvidéken a nemzetközi fajták felhasználásában, sauvignon blanc-ból, chardonnay-ból és pinot noir-ból is palackoznak fajtaborokat. A legutóbbi külföldi utam során a sauvignon blanc aktuális évjáratából is vittem magammal a barátoknak, és ki is nyitottuk a bort.

A klímaváltozásnak, az új, ellenálló hibrid szőlőfajták megjelenésének és a szőlészeti technikák fejlődésének köszönhetően az utóbbi évtizedekben olyan európai országok is feliratkoztak a bortermelők listájára, amelyekről korábban ezt senki nem gondolta volna. Az Egyesült Királyságban, Dániában és Svédországban is egyre több bor készül és egyes tételek már nemzetközi elismerésekben is részesülnek.
Dániában többször jártam már, de dán bort még sosem kóstoltam, egészen idáig. Európa egyik legészakibb fekvésű bortermelő országában négy fő régióban foglalkoznak szőlőtermesztéssel és borkészítéssel: Jutland, Funen, Zealand and Bornholm (Jutland félszigete és a Dániát alkotó sok közül három nagyobb sziget).
Az általam kóstolt első dán bor az 1975-ben, Németországban létrehozott solaris fajtából készült, a borászat székhelye pedig Lolland szigetén található. Az Østergaard Vinmageri pincészet szőlőből és más gyümölcsökből is készít borokat, a szőlőből készült borok elsősorban fehérek és rosék, néha szárított szőlőből készült vörös is gazdagítja a portfóliót. Az egyéb gyümölcsökből főleg édes desszertborokat zárnak palackba.

Folytatom a Radovin portfólió bemutatóról szóló megemlékezést, a Vietti, Dorli Muhr, Greywacke borok után most amolyan egyveleg következik. Sok-sok külföldi és magyar bor is kóstolható volt a rendezvényen, és több magyar borász személyesen mutatta be borait. Szemezgettem ebből is, abból is, a külföldi tételekből kaptam sok hasznos ajánlást, kisebb részben pedig a saját fejem után mentem. Magyar borokból Tokaj most kivételesen kimaradt, cserébe próbáltam több más borvidékről is összecsipegetni érdekesnek ígérkező tételeket.

Sauvignon blanc fronton nem csak Ausztria Südsteiermark régiója erős, hanem a határ túloldalán, Stajerska Slovenija borvidékén is kiváló borokat zárnak palackba a fajtából, ráadásul az árak is barátságosabbak. A mai két bor is Szlovén Stájerországból érkezett, a 7-10 eurós ársávban mozognak és ezzel együtt, de ettől függetlenül is mindkettő kiváló vételnek bizonyult.

Mallorcai borokról volt már több külön kis egyveleg az utóbbi években, idén is folytatom a sorozatot egy rövidebb bejegyezéssel.

Különösebb előzetes koncepció nélkül úgy alakult, hogy két fehér, két rosé és két vörös tétel szerepel a mai posztban, a hat tétel összesen négy borászattól jött össze és elsősorban helyi szőlőfajtákból készültek a borok.

Újabb bortrió következik hazai pályáról: balatonboglári rajnai rizlingek, a Dél-Balaton meghatározó, nagyobb borászataitól, közülük kettő ráadásul kifejezetten megfizethető árkategóriát képvisel. A magyar rajnai rizlingeknél szinte kivétel nélkül az első kritikai észrevétel, hogy nem hasonlít az etalonnak minősülő német, leginkább mosel-i riesling-ekhez. Valószínűleg kár is a magyarokat a német, vagy akár osztrák, elzászi, stb. testvérekhez hasonlítani, bár akad már egy-két tehetséges epigon hazánkban is.
A Balaton déli partja adottságait - klímáját, talajviszonyait, stb. - tekintve végképp más, mint Mosel, Rheingau, vagy akár Wachau, de úgy tűnik, hogy a rajnai rizling itt is jól érzi magát és a borászok is előszeretettel dolgoznak vele. Külföldi vagy más hazai kontextus most nem volt, de a három rajnai rizling stílusában így is akadtak bőven különbségek.

Josep Grau borászatának története annyira mesébe illő, hogy már-már hihetetlen. Josep Grau barcelonai bankárból lett borász, a sztori szerint eleinte csak saját fogyasztásra készített bort, és egyedül a helyi étterem kapott pár kartonnal, hogy kéznél legyen, amikor ott ebédel a családdal. A véletlen azonban úgy hozta, hogy egy svéd sommelier is megkóstolt egy pohárral az egyik borból, amikor az étteremben járt, innen pedig nem volt megállás, Josep Grau-t gyorsan felkapták és Montsant egyik meghatározó borásza lett.
Josep Grau 2003-ban vásárolta meg az első ültetvényeit Montsant-ban, itt folyamatosan bővült a birtok, majd 2016-ban további 6 hektár szőlőt vett Priorat-ban. Elsősorban a helyi fajtákra koncentrál: garnacha, cariñena, garnacha blanca, bár a két borvidéken jól működő jövevény, a syrah is helyet kap egyes házasításokban. A szőlők organikus művelés alatt állnak, a borok betonkádakban erjednek saját élesztővel, majd többnyire 2000-2500 literes Stockinger hordókban érlelődnek, kevés kénnel kerülnek palackba.
Magyarországon 2021-tól kaphatóak a borai, az első fecskét három másik követte, mindegyik Montsant-ból. A vörösborokat külön-külön már kóstoltam, de most a fehér tétellel kiegészítve szélesebb képet kaphattam a portfólióról.

Nem kellett csalódnom, a fehérborban van izgalom és egyediség, a már korábbról is ismert vörös tételek pedig tökéletesen egyesítik a mediterrán melegséget és intenzitást a burgundiára emlékeztető letisztultsággal és eleganciával. Nekem a Vespres lett a személyes kedvencem, ami a La Florens-nél kedvezőbb árazás miatt külön jó hír.

A zöldveltelini, azaz grüner veltliner Ausztria egyik zászlóshajó szőlőfajtája, de a földrajzi közelség miatt természetesen nálunk is előfordul itt-ott. Leginkább a Balaton környéki borvidékek, Kunság, Sopron, Mátra, Etyek-Buda, Mór köthető valamennyire a fajtához, bár egyik esetében sem beszélhetünk kiemelt fajtáról. Nem is aratott a fajta olyan zajos sikert sem a fogyasztók, sem a szakbarbárok körében, mint a sógoroknál, feleslegesnek is tűnik az összevetés, de én azért néha "saját jogon" is megkóstolok néhány itthoni darabot, merthogy szeretem a fajtát. A múlt héten két balatoni veltelinit pakoltam egymás mellé, a balatonszőlősi testvérpár Béla és Banditól, valamint a Csobáncon dolgozó Villa Tolnay-tól.

Amikor a 2023-as Gizella Cuvée-t először megkóstoltam, bárgyú mosollyal az arcomon csak arra tudtam gondolni, hogy nagyon kevés hasonlóan finom bort ihattam életemben. Szilágyi László, a Gizella Pince borásza eddig is az éllovasok között volt a jól iható, elegáns és tartalmas tokaji borok megfogalmazásában. Ennek fontos letéteményese lett a szimplán Gizella névre keresztelt bor, amelynek 2019-ben jelent meg az első évjárata és most egy év kihagyás után itt a 2023-as. A cél kezdettől fogva egy üde savú, alacsony alkoholtartalmú, friss, gyümölcsös bor volt, ennek érdekében fontos lépések a hordó elhagyása, a sav- és a cukortartalom egyensúlyának megtalálása, a furmint fenolos érzetének kiküszöbölése, a két fő tokaji fajta előnyeinek egyesítése. A 2023-as évjárattal az eddig is remekül működő recept egy kicsit változott, sokkal nagyobb szerepet kapott a hárslevelű a házasításban, és ennek köszönhetően még szintet is lépett a bor.

Meghoztam az első külföldi egyveleget is az idei évből, sok osztrák fehérborral, spanyol, olasz és francia vörösekkel, valamint egy kis újvilági kiegészítéssel, fehér és vörös fronton egyaránt.

Az idei első magyar egyveleg igen terjedelmesre sikeredett. Az év első hónapjaiban elkopott a 2022-es magyar rosé-k nagy része, édes tétel viszont csak egy fogyott. A fehérborok a szokásosnál is nagyobb teret nyertek, többek között ebben az egyvelegben kapott helyet egy túl sokáig és nem éppen ideális körülmények között tárolt 2017-es Balassa száraz furmint sor, amelynek nem minden tagja viselte jól az évekig tartó hánykolódást. Barátokkal boroztunk egyet a MyWine Borbárban is, így az Artizan borkereskedés választékából is előfordul itt több tétel.